Paignton

Nem tudom, hogy miért, de mióta itt vagyunk olyan szerencsénk van az időjárásban! Ha éppen szabadnapunk van és azt tervezzük, hogy elmegyünk valahová, akkor biztosan szép idő van! Múlt héten szombaton dolgoztunk és esett, de vasárnap, amikor Brixham-be mentünk szép idő volt. Ezen a hétvégén viszont szombaton nem dolgoztunk és gyönyörű napsütéses idő volt, ezért elindultunk Paigntonba gyalog a tengerpart mentén, mert reggelente arra járunk busszal dolgozni és annyira szép a paigntoni partszakasz, hogy elhatároztuk, egyszer végigsétálunk a gyerekekkel. Közel 3 km-t gyalogoltunk de meg sem kottyant, épp apály volt, és a tengerparton teljesen vissza volt húzódva a víz, és ezernyi apró kagyló és lakatlan csigaház várta, hogy begyűjtsük :)

Debi még egy tüskés vázat is talált, ami feltehetőleg egy rák páncéljához tartozhatott. A strand nyüzsgött a turistáktól és az ott lakóktól, aki a kis színes öltözőházak előtt napoztak a nyugágyakon és a kis kulipintyókba bekukkantva még főzőcskéztek is. Mire a mólóhoz értünk már igencsak megszomjaztunk és éhesek is voltunk. Az egyetlen negatív dolog az volt, hogy a móló teljes szélességében egy hatalmas játékterem foglalta el a helyet, és ahhoz, hogy valaki a végéig elsétáljon át kellett haladnia a rengeteg játékautomatával telepakolt épületen. Ez az erőszakos marketing nagyon visszataszító volt számomra, de az angolok imádják ezeket a pénznyelő automatákat és az egész pici gyerektől a felnőttekig ott dobálták a különböző gépekbe a 20 pennyseket ész nélkül.

Ez jellemző Torquay-ban is, hatalmas játékterem van a parton és a sétáló utcán is számtalan játékgép kínálja a pénzkidobás lehetőségét, ha valakinek éppen húzza a zsebét az apró. Továbbá a bóvlik és műanyag kacatok is tért hódítottak itt, a gumikacsától a műanyag kardig minden megtalálható. Erről ennyit, ettől függetlenül Paignton csupa élet, nyüzsgés, gyerekzsivajtól hangos, jókedvű város.

Az apró kis kikötőben furcsa látvány fogadott, a kishajók a szárazon, oldalukra dőlve várták a dagályt, hogy ringatózhassanak, és elindulhassanak a nyílt tengerre.

Egy Molly Malones nevű kis büfé hangulatos fapados asztalán sajtos krumplit ettünk és Molly történetét olvasgattuk az étlapon, ami a következő:

In Dublin's Fair City
Where the girls are so pretty
I first set my eyes on sweet Molly Malone
As she wheel'd her wheel barrow
Through streets broad and narrow
Crying cockles and mussels alive, alive o!
ChorusAlive, alive o!, alive, alive o!
Crying cockles and mussels alive, alive o!
She was a fishmonger
But sure 'twas no wonder
For so were her father and mother before
And they each wheel'd their barrow
Through streets broad and narrow
Crying cockles and mussels alive, alive o!
Chorus
She died of a fever
And no one could save her
And that was the end of sweet Molly Malone
But her ghost wheels her barrow
Through streets broad and narrow
Crying cockles and mussels alive, alive o!
Chorus

:) Tehát Molly aki Dublinban egy csinos nőnek számított, kagylókat árult a kis kordélyáról, aztán meghalt szegény valami lázban és a szelleme még mindíg tolja, tolja a kordélyt az utcákon  és kiabál! :)))

Degeszre ettük magunkat, aztán vártunk még egy kicsit láblógatva a kikötőben, hogy a víz visszatérjen a kis öbölbe és a hajók végre ringatózhassanak kedvükre, aztán átsétáltunk egy mega játszótérre ami nemcsak hatalmas volt, hanem annyira ötletes játékokkal volt telepakolva, hogy a gyerekek azt sem tudták hová ugorjanak, másszanak fel, csússzanak át.

Még Debi is felmászott egy óriási pókhálóra ;)  Utolsó erőnkkel még végigsétáltunk a sétálóutcán ahol kicsit siófoki hangulat volt a sok bazártól, de hamarosan a buszpályaudvarra értünk, ahol osztottunk szoroztunk a buszjegyeket illetően, közben egy nyurga külföldi fiú a kezünkbe nyomott egy Dayridert (ami egy napijegy a buszokra) ezért megilletődötten vettünk két gyerekjegyet és örültünk, hogy nemcsak a 12 buszon tudunk hazamenni, hanem bevásárlás után felszállhatunk a 31-re ami az utcánk aljába tesz le minket. A csajok kibuszozták magukat az emeleti első fullpanorámás ülésen. A 31-es buszra várva egy család ácsorgott mellettünk pici gyerekkel. Amikor a busz megérkezett, hirtelen magyarul mondtam nekik, hogy tessék, menjenek előre! Mire ők magyarul válaszoltak, hogy köszönjük, de mi a 32-es buszra várunk :) Hehe, ledöbbentem, amikor rájöttem, hogy magyarokat szólítottam meg és ők is mosolyogtak ezen. Nem úgy néztek ki mintha turisták lettek volna! Nagyon fáradtan értünk haza és degeszre ettük magunkat csokifagyival, mert úgy döntöttünk, hogy inkább 3 fontért a Tesco-ban veszünk fagyit, minthogy 1,50 fontért vegyünk három kisgombócot :P Nem emlékszem arra, hogy mikor mondták az életben a lányok, hogy nem bírják megenni a fagylaltot, de tegnap este így volt...

Képeket néhány nap múlva teszek fel a bejegyzéshez, de jelenleg nagyon szűkre van szabva a feltöltés, és remélhetőleg jövő hét közepétől előfizetünk egy gyorsabb internet csomagra.

Debinek szerencsére kaptunk egy tök jó ágyat az ebay-en, matraccal együtt, ami Balázsnak köszönhetően már a szobájában van, ezért végre nem matracon alszik :)

---