Szula 15.születésnapja

Hát igy állunk..., hogy már a középső lányom is lassan felnő. 15 éves! Magasabb nálam és ennek nagyon örül. Persze nálam nem nagy kunszt magasabbnak lenni, hiszen 158 cm vagyok ha sámlira állok 

Szegénykém viszont elég szerencsétlen hónapban született. Ilyenkor fújja ki magát mindenki a nagy karácsonyi, és újévi kiköltekezés után. Ilyenkor jönnek meg a számlaegyenlegek, hogy mennyivel tartozol még ide-oda. Ilyenkor kell befizetni a büntetéseket a gyorshajtásokért :p és itt Torquay-ban ilyenkor van minden munkahelyen holtszezon, kevesebb a munka és persze kevesebb a fizetés is.  Azért megpróbáltunk kitenni magunkért, és szerencsére az én lányom nem vágja fel az ereit ha nem Iphone-t vagy valami borsos áron vett kütyüt kap a szülinapjára. Már csak azért sem mert ezeket magának megveszi az  összegyűjtött zsebpénzéből.  Ami azt illeti egyik lányom sem követelőző, tisztában vannak vele, hogy mikor mire jut pénz. Szulának az volt a kívánsága, hogy menjünk el együtt bowlingozni a szülinapján. Elmentünk és közben Ildikóék is becsatlakoztak a barátokkal mert neki is most van a szülinapja. Jó kis program volt és a torta is fincsi lett!

A Slapton Sands csúnya időben is varázslatos

Ma kirándulni voltunk. Ugyan az időjárás nem éppen nekünk kedvezett, de tegnap (amikor nem esett, sőt délután még a nap is sütött)  moziba vittük a lányokat és sétáltunk egyet a paigntoni tengerparton és a néhány nappal ezelőtti extra magas dagály nagyon szép kagylókat dobott a partra. Ekkor elhatároztuk, hogy ma elmegyünk a Darthmouth városához közeli tengerparthoz a Blackpool sands-hez, és az ahhoz nagyon közeli mérföldnyi területen elnyúló Slapton sands-hez, hátha találunk valami szépet. Reggel még csak az eső lába lógott, de amikor 11 körül elindultunk, akkor eleredt az eső.  Mivel itt Angliában és főleg itt a tengerparton annyira bizonytalan, hogy mennyi ideig esik, arra számítottunk, hogy mire odaérünk a kb. 14 mérföld távolságra lévő tengerpartra, talán eláll az eső és kisüt a nap. Fő a pozitív hozzáállás :)

Sajnos nem jött be a számításunk és ha lehet még jobban esett az eső mint amikor indultunk. De sebaj, bátran kiugrottam az autóból nyakig begombolkozva, kapucniban a térdig érő apró kavicsos dombra felkapaszkodtam ahonnan még így, borúsan, esősen, viharosan is lélegzet elállító látványt nyújtott a tenger.

Én mindíg elcsodálkozom ezen a hatalmas víztömegen, és ahogy ott álltam egyedül a sok ezer méter széles vörös kavicsos parton, szemben a háborgó tengerrel, az valami megfoghatatlanul felemelő élmény volt. Még ha a nadrágom perceken belül vizes is lett a nekicsapódó esőcseppektől. Tibi jött utánam, és még sétáltunk néhány métert, kutatva a tenger által kivetett dolgok között, ahol nemcsak kövek, kagylók, fadarabok és vizinövények voltak, hanem szétszaggatott turistabakancs, sörösdobozok és műanyag kütyük tömkelege. Mire visszaértünk volna az autóhoz, a gyerekek is kimerészkedtek, de néhány perc után visszamenekültek az autó száraz és biztonságos melegébe. Még jó, hogy őket akartuk megmozgatni egy picit a karácsony utáni "fekszem és csak nyomogatom a tabletem" állapot után.

Tavaly és idén, avagy ugrás a jövőbe

A mögöttem hagyott év sem volt kevésbé mozgalmas mint az azt megelőző, és izgalmaktól sem volt mentes. Februártól fix állásom van, Tibit is véglegesítették a Chantilly-be. Márciusban találtunk egy szép, napsütéses házat, amit azóta is élvezünk. Nyáron Franciaországot látogattuk meg és Londont, Debi Tel Aviv-ban töltött egy egész hónapot. Aisa sulit váltott, Szulamit barátokra talált a sulijában, Debi kiharcolta hogy felvegyék őt és a nyáron érkezett barátait a St.Cuthbert iskolába a six form-ra, és azóta is folyamatosan sikereket ér el (igaz elég kemény munkával) Tibinek sikerült a Torbay NCI-hoz bejutni, és jótékonysági munkát végez havonta több alkalommal. Segítettünk néhány embernek egy lendületet venni itt Angliában, hogy elkezdjenek egy új életet. A barátaink megmaradtak, sőt a szálak erősödtek közöttünk a kölcsönös egymást segítésben. Az életünk egy olyan mederbe terelődött, ahol kiszámítható a jövőnk. Nagyjából persze, de azért nincs miért aggódnunk rövid távon és remélem hosszú távon sincs. 

Mindent összevetve én  azt mondom, hogy ha ez az év  egy picit sem lesz jobb majd mint az előző, de rosszabb sem, akkor megnyugodtam. 

A buliról :)

Az új évet megelőző napot szerencsére itthon töltöttem. Néhány hete tervezgettük az esti bulit, hogy ne uncsin, magunkban töltsük el az év utolsó napját. Sajnos néhányan a meghívottak közül lebetegedtek és végül csak 12 vendégünk volt, de így is úgy éreztük hogy tele a ház. A hugomék is átjöttek pár órára, de sajnos nyolc körül haza kellett menniük, mert Mirike nagyon sírt és nem lehetett megnyugtatni. Jázmin alig akart hazamenni, azt ismételgette, hogy "this is best christmas tree ever! :D 

Megérkezett Adrienn és Laci a kisebbik fiúkkal Gáborral, és magukkal hoztak egy kedves párt, Zsoltot, aki magyar, és a barátnőjét Ramónát, aki Litvániából jött. Szegény lány egy kukkot sem értett magyarul, de néhányszor próbáltunk vele angolul beszélni. Izabelláék, Tiborral a fiúkkal érkeztek, aki Londonban él már néhány éve és most látogatóba volt náluk. Szabadkoztam, hogy sorry, de valószínüleg halálra fogja unni magát itt, mert ez olyan öreges buli :) nagy dáridó nélkül és éjfélkor majd a protkóinkat ünnepélyesen összecsattogtatjuk, de megnyugtatott, hogy nem vágyik nagy felhajtásra. Szóval az új, eddig még ismeretlen vendégeink is nagyon szimpatikusak voltak. Dumáltunk, iszogattunk, nevetgéltünk aztán éjfélkor koccintottuk az új évre. 

Szula szerint uuuuncsi volt, Aisa elbohóckodott a felnőtteknek, Debi pedig már igazán felnőttként viselkedett. Tibi sztorizgatott, én pedig folyamatosan próbáltam a társaságot etetni, itatni mert nem tehetek róla de folyton stresszelek, hogy minden ok. legyen és mindenki érezze jól magát. Ne mondják azt, hogy ez volt életük leguncsibb újévet köszöntő bulija. Kettőkor az utolsó vendég is elment, és gyorsan összeszedtem amit tudtam, hogy másnap csak a szemetet kelljen összeszedni a családnak. Sajnos 9-re dolgozni mentem, így csak 4 órát aludhattam, de nem volt vészes. Ami kellemetlen volt az a délutáni hazajövetelem a munkából. Tibi tudniillik szolgálatban volt a toronyban, és úgy beszéltük meg hogy busszal jövök haza. Próbáltam azért elkéredzkedni előbb de nem lehetett, így aztán igyekeztem a szállodától kb. 10 percre lévő buszvégállomáshoz eljutni a nagy szélben és esőben ami már előző délután óta folyamatosan esett. A nadrágom csupa viz lett, a csizmám is beázott de még a táskám és a kabátom is, miután kettétört az egyik legmegbízhatóbb ernyőm, mire leértem a végállomásra. Tudtam hogy van még fél óra a busz indulásáig és beugrottam a Debenhams áruházba nézelődni, száradni. Aztán fél kettőkor gyanússá vált, hogy egy busz sem áll a megállókban. Akkor néztem meg a táblát és kiderült, hogy nem járnak a buszok. Szerencsére Izabella tíz perc múlva ott volt, amikor felhívtam, hogy sos segítségre van szükségem. És hazahozott. A lányaim gyönyörű renddel vártak, a lencse főtt az ebédhez, úgyhogy rossz idő ide, fáradtság oda, mégiscsak jóra fordult ez az első nap az évben.