Thriller...

Úgy látszik itt, Agatha Christie szülővárosában is előfordulnak bűncselekmények. Tegnap véletlenül nálam maradt a kulcs, ami az én folyosóimon a szobákat nyitja. Egyszer már előfordult, és Tibivel vittük is vissza rögtön, ahogy észrevettük. A kolléganőm azt mondta, hogy ha másnap jövök, ráér akkor visszahoznom, ha máskor előfordulna. Mivel tegnap elég forgalmas volt a délutánom, mert a kis unokahúgomra vigyáztam amíg a húgom orvoshoz ment, inkább úgy döntöttem, hogy ráér reggel magammal vinni. 

Ma reggel amikor beértem, Nigel futott utánam, hogy nálam van-e a kulcs. Mondtam, hogy elnézést, de a zsebemben maradt. Ő mondta, hogy ok. ha megvan, mert tegnap este keresték a kulcsot. Na, gondoltam, ez szép! Máskor hozom vissza ugyanazzal a lendülettel, ha ez ekkora gond. Aztán a laundri-ba érve megtudtam, hogy miért is keresték a kulcsot. Rita azzal fogadott, hogy éjszaka két szobába is betörtek! Mondtam, hogy a kulcs az nálam van, mert elfelejtettem leadni. Kiderült, hogy mindkét szoba az én  területemen volt, és a rendőrség is kint volt. Ledöbbentem, hogy ez előfordulhatott. Amikor találkoztam a sértettekkel (két nagyon kedves idős házaspár) mesélték, hogy az ablakon mászott be az illető és pénzt vitt el. Azt már nem értettem, hogy ők ébren voltak-e vagy aludtak (vagy ébren voltak és a békesség kedvéért úgy tettek mintha aludnának). Mondtam nekik, hogy nagyon sajnálom, hogy ez előfordult. Poirot felügyelő valószínűleg azonnal engem állított volna a szőnyeg szélére elsőnek, hiszen 1. külföldi vagyok, 2. még csak egy hónapja vagyok itt, nem nagyon ismernek 3. én bejáratos vagyok napközben a szobákba, tehát megnézhetem, hogy honnan érdemes és mit elvinni. 4. Akár az ablakot is nyitva hagyhattam nekik. Szóval nem lennék egy Agatha Christie regényben, mert most hiába a patyolat becsületem, igencsak megviselne ha esetleg szóba kerülne a nevem, még csak feltevésként is...

Aztán persze miss Marple a szemfüles és mindent tudni akaró idős hölgy bebizonyítaná, hogy semmi közöm az egészhez. 

Nagyon megviselt a történet, és az egész napomat beárnyékolta. Miért pont most kellett ennek történnie, amikor pont én vagyok ott? És miért pont most felejtettem a kulcsot a zsebembe? Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ablakon és nem az ajtón mentek be a tettesek, legalábbis az én szemszögemből az.

Remélem, hogy megtalálják a betörőket és bízom benne, hogy angolok és nem külföldiek...

Fodrászt találtam!

Mióta elköltöztünk a tárnoki házunkból, sajnos nem sikerült fodrászt találni, aki olcsón vagy drágán akár levágja a hajam. Ez már jó néhány éve, és inkább megnövesztettem, minthogy havonta valaki elbénázza a fejem. Az utóbbi pár hónapban viszont már borzasztóan untam a hosszú hajam, főleg, hogy úgyis mindíg lófarokban hordtam és szerte a lakásban megtaláltam a DNS hordozómat :P. Ma reggel, mivel szabadnapom van, elhatároztam, hogy haza sem jövök amíg fodrászt nem találok. Na azért ez nem volt olyan egyszerű, mert itt nem olcsó mulatság a fodrász. A főutcán lévő fodrászüzletek hirdetésein minimum 20 font egy tanulónál (!) a vágás és arról ne is álmodjon az ember, hogy beszárítják a haját ennyi pénzért. Amikor Aisát elvittem a suliba, felfedező útra indultam a környéken, de ha volt is üzlet, az ilyen korán (?) 9-kor nem volt nyitva. Már-már feladtam, és úgy döntöttem bevásárolok a Waitrose-ban, aztán hosszú hajjal kulloghatok haza, amikor az áruházzal szemben felfedeztem egy üzletet, ahol hajat vágtak éppen! Juhé! Gondoltam akkor ide bemegyek. Az üzletben hatalmas gyönyörű régi tükrök függtek a falon, mindenhol régies bútorok, de mégis nagyon dizájnos külseje volt az egésznek. Egy nagydarab szakállas teletetovált pasas ugrott elém, szélesen mosolyogva, hogy mivel szolgálhatnak. Mondtam, hogy szeretnék hajat vágatni de nem tudom mennyibe kerül. Mutatta, hogy nála (ő a mester) 38 font, de a tanulójánál csak 25. Kérdeztem, hogy ma vagyis most ki tudná levágni a hajam, és kizárásos alapon (mivel a lány egy hölgyet tupírozott) magát ajánlotta. Úgy döntöttem, hogy inkább nem eszem egy hétig, de levágatom vele a hajam. Egy ilyen furi pasas, akinek még olló és fésű is van tetoválva a sokszínű karjára, csak elhivatott lehet, és biztos nagyon ügyes is. Megmutattam a képet amit már hónapokkal ezelőtt lementettem a telefonomra és bólintott, hogy menni fog.  Hajmosás, fejmasszázs és forró vizes törölköző pakolás után mehettem a székbe és Tom, a fodrász mesterien forgatta az ollót a kezében. A hajam már akkor tetszett, amikor még csak a fele volt kész és vizesen tapadt a fejemre. Csekély háromnegyed óra múlva, amikor levágta, beszárította és bekencefizézte mindennem a hajam, megelégedetten álltam fel a székből és szerintem megérte a pénzt, hogy idecsöppentem. Kaptam egy gyüjtőfüzetet, ahol a tizedik hajvágás ingyenes. Kártyával fizettem és végre öt év után, megelégedve hagytam el a fodrászüzletet abban a tudatban, hogy most nagyon szép lettem :D Ajánlom ezentúl mindenkinek.

Mondtam a pasasnak, hogy lefényképezhetem a blogomhoz?
 Naná, hogy  bólintott.
Debi  szerint ezt ő biztosan nem merte volna megkérdezni,
de én már abban a korban vagyok, hogy "kit érdekel?" :)

HAPPY RED NOSE DAY! :o)

Az angolok szeretnek adakozni, és minden alkalmat kihasználnak, hogy segíthessenek. Ez egy nagyon dícséretes tulajdonság. A hírességek, a jómódú emberek, politikusok, cégek valamint a kisemberek is adakoznak, akár egy fonttal is, de mégis tisztában vannak azzal, hogy ha mindenki csak egy fontot ad, már az is hatalmas összegre nőhet, hogy segíthessenek. A mai napon a világ összes szegény gyerekének gyűjtenek ilyen vicces formában. Az iskolákban, hivatalokban, munkahelyeken, üzletekben és a médiában ma egésznap az adakozásra hívják fel a figyelmünket, és senki nem szégyenli felvenni a piros orrot :). Egész szép összeg szokott összegyűlni ilyenkor. Több ilyen nap is van az évben. Tavaly ősszel a beteg gyerekeknek gyűjtöttek egy pöttyös pizsamás bekötött szemű maci az emblémája a napnak. Ekkor is nagyon sokan megmozdultak. Persze az iskolákban játékosan tanítják a gyerekeknek azt, hogy segíteni kell a rászorulókon, és nemcsak a pénzbeni segítségre buzdítják őket. A tolerancia is nagy szerepet kap ilyenkor. Aisa sulijában napok óta játékos előadásokkal mutatják be, hogy milyen az amikor valakit kirekesztenek,  vagy valaki(k) terrorizálják az elesettebb osztálytársukat és ebben az esetben mi a teendő, kihez forduljanak, hogy segítsenek egymáson a gyerekek. Aisa nagyon sokat megértett és elmesélt otthon minden történetet amit a bácsik és nénik eljátszottak. Rajzolniuk kellett arról, hogy ők hogy érzik magukat. Ma minden gyerek valamilyen piros ruhában jött a suliba, de a legtöbbnek az orra is piros volt. A boltokban egy fontért vicces piros orrot lehet kapni (ez is támogatás ha megveszed). Mi is vettünk a lányoknak. Aisának egy fontot adtunk, amit a suliban bedobott az ajtóban álló gyűjtők dobozába. 

HAPPY RED NOSE DAY :o)

Dolgos hétköznapok

Több mint  egy hete, hogy beköltöztünk, és próbáljuk minden percét élvezni az itthon töltött időnek. Sajnos és hál'Istennek dolgozunk folyamatosan. Tibit felvették állandóra a sütigyárba és szeptembertől jelentkezett egy hajóépítő tanfolyamra a South Devon College-ba, ahová Debi is jár. Nagy tervei vannak a jövőre nézve, és talán sikerül az álmait megvalósítania itt. Én a hét napból hatot dolgozom, ugyan csak 4 órát naponta, de ez is elég. A szállodai munkában az a jó, hogy amikor vendégváltás van, az nagyon sok munkával jár, de a hálás vendégek mindíg hagynak ott két-három font borravalót az asztalon, ha meg voltak velem elégedve. Van amikor előző nap megkérdezik, hogy holnap én leszek-e bent, és a biztonság kedvéért inkább a kezembe nyomnak néhány fontot akkor, nehogy "elszalasszanak" másnap. Ez tényleg nagyon jólesik, mert látszik rajtuk, hogy szivesen adják. Tehát a buszköltségemet a vendégek fizetik, mert az napi három-négy font körül van, és ha összejön egy héten húsz font borravaló, akkor erre nem kell külön gondot fordítanom. De azért nagyon szeretnék egy autót...
Azért zajlik körülöttünk az élet rendesen. Az itt élő barátaink is költöznek, sikerült egy szép lakást találniuk. Néhány napja voltak itt és Izabella egy só-liszt gyurmából készült házi áldást hozott nekünk, amit ő maga készített.  Vettünk szőnyegeket, és potom áron egy óriási TV állványt, ami az Ildikóéktól vásárolt TV tartója lett. A konyha csodálatos mert tele van virágokkal. Itt március 10-én van anyák napja és nem május első vasárnapja. Ezért a lányaim kedveskedtek nekem reggelivel, kávéval, virággal...

Sajnos csak Aisa vállalta korán reggel a fotóhoz az arcát, a többiek  nem tartották magukat  szalonképesnek...:)

Debi március végén szeretne a barátaival találkozni Magyarországon. Azt kérte a születésnapjára (ami májusban lesz), hogy hazarepülhessen 10 napra. És azért március végén, mert akkor lesz iskolai szünet. Nem mondom, hogy nem fogom magam halálra aggódni, de tudom, hogy Debi nagyon önálló és bárhol feltalálja magát, szóval olyan mint én :)))))

Beköltöztünk

Néhány napja beköltöztünk az új otthonunkba. Sajnos az internet szolgáltatás nem olyan gyors mint mi, és valószínűleg egy-két hetet várnunk kell amíg itt is bekötik. Addig is marad a mobil netezés…

Gyorsan költöztünk, tehát délelőtt kipakoltunk, jött a sok baráti segítség és délután kettőre már itt is volt minden cuccunk, amit aztán lehetett különböző helyekre pakolni. Aki költözött már az tudja, hogy bepakolni mindig sokkal könnyebb, mint kipakolni, mert ki tudja hol lesz az új helye a különböző tárgyaknak? A lehetőségeink igencsak korlátozva voltak, amikor a ruhákról volt szó, mivel egyetlen szekrényünk sincs, úgyhogy maradtak a bőröndök és a zsákok, amíg a megfelelő bútordarabokat beszerezzük. 

Ágyakat összeszereltük, asztalokat és az Ildikóéktól kölcsönkapott rattan nappali garnitúrát is szépen elrendezgettük. Sajnos a látványkandalló eltűnt, mint később megtudtam azért, mert zárlatos volt, és Kevin nagyon elővigyázatos ezért mielőtt beköltöztünk az összes elektromos dolgot leellenőriztette, hogy nehogy valami baj legyen amikor már itt lakunk. Tehát a kandalló nem volt már a helyén, de majd pótoljuk idővel. Egyelőre a hatalmas TV is a dobozában lapul, ezt is Ildikóéktól kaptuk, vagyis vettük, de nevetséges áron ahhoz képest, hogy mennyibe kerülne akár még használtan is. Sajnos azonban addig nem tudjuk használni, amíg megfelelő állványt nem veszünk hozzá, ami stabilan megtartja, mert borzasztó nehéz.  Szóval még híján vagyunk a bútordaraboknak, de mindent idővel beszerzünk. Hétvégén szőnyegeket vásároltunk, mert a nappaliban és az ebédlőben elég hideg a padló, mert laminált parketta és járólap van letéve. Jó angol szokás szerint hétvégén négyig, de legfeljebb fél ötig vannak nyitva az üzletek, ezért délután az utolsó félórában estünk be egy nagy áruházba és gyorsan kiválasztottunk egy nappali szőnyeget és a lányok szobájába egy-egy kisebb szőnyeget. Egyébként a felső szint most a leghangulatosabb, hatalmas (legalábbis nekem) fürdőszoba van, és kellemes meleg még akkor is ha nem megy a fűtés. A fűtés szabályozása egyébként nem termosztáttal, hanem időkapcsolóval módosítható. Beállítható, hogy naponta hány órától hány óráig fűtsön (tehát ha nem vagyunk otthon nem megy feleslegesen). A beköltözésünk napján tele engedtem a kádat forró vízzel és vagy egy órát áztattam magam a kellemes melegben, amire már régóta vágytam. A fürdőkád akkora, hogy a 160 centimmel nem értem a végéig. 

 De a zuhany is kellemes, végre jó erős a nyomás és normálisan szabályozható a hőfok. Bizony- bizony ezek a dolgok szinte természetesnek tűnnek, de amikor néhány hónapig az ember nélkülözi, akkor valóságos megváltás a kádban fürdés és a jó forró víz. A lányok szobája is nagyon kellemes, ugyan még nincs sok bútor bennük, de így is nagyon hangulatos.

Az első iskolai napon Debike kisérte Szulát és Aisát, mert nekem korábban kellett mennem a szállodába. Fél óra alatt gyalog odaértek, és egy-két nap múlva Szula már egyedül ment, mivel neki előbb kell beérnie mint Aisának. A buszok viszont itt katasztrófális menetrenddel közlekednek, vagy én vagyok nagyon szerencsétlen, mert még időben nem sikerült beérnem se innen, se Aisa iskolájától. Korán reggel van, hogy negyed órán keresztül nem jön egy busz sem, pedig itt nálunk két járat is közlekedik, Aisa sulijánál pedig három!! Érik a gondolat bennem, hogy autóra van szükségem, mert itt nincsenek nagy távolságok, de eljutni a suliba, onnan a munkahelyemre és onnan haza vagy vásárolni, nem egyszerű dolog. Remélem hamarosan sikerül valami olcsóbb kisautóra szert tennem. Igaz nem vagyok oda a jobboldali kormányért, és a baloldali közlekedésért és a szűk utcákért ahol épp hogy súrolja az egyik oldalon a tükrödet a kőkerítés, a másik oldaladon meg egy emeletes busz suhan el… De ha Magyarországon közel húsz éven keresztül sikerült hellyel-közzel balesetmentesen közlekednem (leszámítva azt az egy-két kerékpárost :P) akkor itt is sikerülni fog belerázódni a dologba, mert a buszozást nem az ingázó, bevásárló, és időre munkába járó anyukáknak találták ki. Legalábbis itt Torquay-ban nem…

Egyébként a környék nagyon csendes. Hasonló házak vesznek körül minket, hasonló icipici kis kertecskékkel. A hálószoba ablakból  figyelemmel kísérhetjük az összes szomszédot (már aki ilyenkor is kerti életet él) az óriási kutyákat a jobboldali szomszéd kertjében, és a nagy papagájokat amiket éjszaka infralámpával melegítenek (Aisa azt mondta első reggel, hogy „na megnézem, hogy megsültek-e a madarak”). De messzebbre is ellátni akár a nappali hatalmas elhúzható ajtajából.  

Kevin azt mondta, hogy nyáron nagyon meleg van itt (hát én egyáltalán nem bánom). Mert ami itt nagyon meleg, az kb. 25 fok szélcsendes helyen. És az a tudat, hogy nyáron a kertünkben ücsöröghetünk, napozgathatunk már most melegséggel tölt el.