Annyira hirtelen jött ez az utazás, hogy szinte fel sem tudtam eszmélni és a repülőn ültem. Hogy először repültem egyedül, attól kicsit megszeppentem, de végül jól vettem az első akadályokat. Amik nem voltak. Annyira simán ment minden, mintha valaki egyengette volna az utat előttem. Még április közepén láttam meg a volt tesitanárom posztját, miszerint közeleg a negyvenedik évfordulója a sulinak, s milyen gyorsan telik az idő, hiszen még csak most volt a harmincadik. Ezt a posztot nem is vettem volna észre (sokadmagammal együtt, kik Erika néni ismerősei között voltak, mint régi tanítványok) ha nem azt a csoportképet osztja meg, amit néhány éve én posztoltam ki, a régi szép emlékekre hivatkozva. Épp a reggeli kávém szürcsölgettem vasárnap reggel az ágyban (ritka alkalom, hiszen általában hétvégén dolgozom) amikor megláttam a képet és sajnálkozva mondtam Tibinek, hogy de kár, hogy ezen nem lehetek ott. Ő azonnal megnézte, mennyi lenne a repjegy és rábeszélt, hogy legalább két napra "ugorjak át", érezzem jól magam. Húúú, ez nagyon jól esett. Meg is vettük a repjegyet, szóval már nem volt visszakozás. Azonnal írtam Andinak, akivel gyerekkorunk óta barátok vagyunk, hogy mit szólna ha két napot ott töltenék, és együtt mehetnénk az ünnepségre. Szerencsére nagyon örült és felajánlotta, hogy eljön értem a reptérre, nála alhatok, legalább jót beszélgetünk. Hét éve, hogy nem találkoztunk, de persze sokszor írtunk egymásnak de az mégsem ugyanaz.
Ennek örömére nyolc napot végigdolgoztam az otthonban, mert elcseréltem a hétvégi szabadnapjaim az egyik kolléganőmmel. Még az utazás napján is délig voltam, és nem mondom, hogy frissen és üdén érkeztem a Bristoli reptérre, ahová Tibi vitt fel. De innentől kezdve minden, mint egy álomban (jó álomban persze) gördülékenyen ment. A repülőút kellemes volt, és picit sem szorongtam a magasság miatt. A készülő regényem javítgattam az út alatt, így a két és fél óra szó szerint elrepült :D Fél tizenkettőkor szállt le a gép, Andi nyakába ugrottam, aki az ikrekkel (Leonetta és Imelda) várt a reptéren ( az ikerpárok 17 éves szép lányok, de rajtuk kívül van még egy 23 és 21 éves nagylánya valamint egy 14 éves fia is)
Örültünk egymásnak, dumáltunk hosszú, hosszú órákat. Aznap hajnali háromkor feküdtem le, de hatkor kelni is kellett, mert Leonettával egy vizsgálatra kellett mennünk nyolcra a Bókay utcába. Így én felkerekedtem és elindultam gyalog a reggeli, napsütéses, langyos időben hét év után felfedezni a várost, ahol 44 évig éltem. Megreggeliztem a Corvin közben lévő Cserpes reggelizőben. Végre túrósbatyut ehettem. Bejártam a belvárost, Budát és a várhoz is felmentem, átsétáltam a Lánchídon, átvillamosoztam a Szabadság hídon, bóklásztam rég nem látott utcákon, tereken, a Nagycsarnokba is benéztem. Kiflit ettem ebédre és mákos-meggyes pitét, majd gyalog visszasétáltam a Bókay utcába, ahol kettőkor végzett a barátnőm és a kislánya. Így mentünk hozzájuk vissza Szigethalomra, majd egy gyors zuhany és átöltözés után elindultunk Csepelre az iskolai ünnepségre.
Picit késtünk, de így sem bírtuk túl sokáig az ácsorgást a tornateremben az ünnepség alatt. Még néhány régi barát, osztálytárs is hozzánk csapódott és kisomfordáltunk az aulába beszélgetni. Jó egy óra eltelt mire vége lett a műsornak és a tanárok, diákok kiözönlöttek a tornateremből. Erika néni nagyon megörült nekünk és meginvitált az állófogadásra, ahol degeszre ettük magunkat rántotthússal, különféle salátákkal, zserbóval és minden mással ami még a hosszú asztalon termett aznap este. Egy óriási torta is előkerült amiből még nagy nehezen betoltunk egy szelettel. Késő este még a suli előtt állva beszélgettünk jó egy órát a régi ismerősökkel.
Másnap esős nap volt, de nem bántam. Andiékkal beszélgettem, elmentünk pékhez, mert megigértem a családnak, hogy kakaós csigát és túrós batyut viszek, és persze csokit, csokit, csokit.
Délután kimentünk a reptérre, és bár fél órás késéssel indult a gép, emiatt semmiféle kényelmetlenség nem ért.
Mire Bristolba értem, ott gyönyörűen sütött a késő délutáni nap és Tibire csak picit kellett várnom, mert munka után indult értem.
Ez a kis kirándulás annyira kerek volt és tökéletes, hogy szebb látogatást nem is kívánhattam volna magamnak. Azért jó volt otthon is Budapesten, de cseppet sem bánkódtam, hogy haza kellett jönnöm ide, Torquayba.
Néhány fotó, a teljesség igénye nélkül:
