Miért nem írok mostanában blogbejegyzést?

Olyan furi, mert nekem mindíg volt és van egy olyan kényszerem, hogy írni, írni akarok, vagy képeket készíteni vagy zenét vagy mindegy és közölni a világgal, de nagyon nehezen viselem a kritikát. Erről nem tehetek, de ha tíz elismerést kapok és egy negatív visszajelzést akkor legszivesebben törölnék mindent és begubóznék a csigaházamba.
Most nem ez történt. Írom ezt a blogot lassan hét éve és néha kaptam egy-egy visszajelzést, megjegyzést, de inkább már akkor amikor kijöttünk ide Angliába és sürübben kezdtem írni, másoknak talán hasznos infókkal szolgálva. De mégis, amikor úgy érzem a kutya nem nézi a blogom akkor elmegy a kedvem az egésztől. A régi stílusom megkopott, unalmas listába szedett információkat közlök a világgal, hol voltunk mit csináltunk, melyik gyerek kapott oklevelet a suliban. De olyan ez mintha kiállnék egy sziklára és kikiabálnám az alattam tátongó mélységnek,  hogy mi történt velem. De visszhang nem lenne...
Szóval most is ez van, már néhány hónapja nem írok, mert nem érzem hogy érdekelne valakit. Nem iratkoznak fel az olvasóim, néha csak a hozzászólásokból szerzek tudomást, hogy valaki már évek óta követi a bejegyzéseim.
Nickinek elnézést érte, hogy a megjegyzését március óta csak most vettem észre, amikor néhány unalmas percemben belepillantottam a blogger irányítópultban lévő statisztikára és akkor láttam. Lehet, hogy azóta már meg is tette a lépést amit szeretett volna, de lehet hogy jó lett volna néhány hasznos infó.

Szóval ez van, majd igyekszem odafigyelni, és talán folytatom a blogot is ha úgy érzem érdemes.