Karácsony előtti herce-hurca, de most komolyan...

Aisával nyílt napon voltunk a South Devon College-ben. Mivel tavasszal túl lesz a GCSE-n vagyis a kisérettségin, és két év six form következne, úgy döntött, hogy otthagyja a Torquay Academy-t és máshol szeretne tovább tanulni. De még fogalma sincs, hogy mit. Mivel az eredményei nagyon jók, nagyon sok lehetősége van, szinte bárhová felvennék. A legnagyobb baj az volt, hogy attól fél, néhány hónap múlva megunja a választott utat, amin tovább kell haladni, talán az egyetemig.

Esős reggel egy hasfájós kutyával

Végül kikristályosodott benne, hogy az animal care érdekelné, mivel sokszor beszélgettünk arról, hogy szereti az állatokat és ügyesen tanítgatja Sunnyt, tehetsége is lenne ahhoz, hogy esetleg állatorvos legyen belőle. A nyílt napon aztán meglátogattuk a pavilont ahol az animal care-ről adtak tájékoztatást. Az asztalon egy műanyag kutya volt, ami úgy nézett ki a végét járja, valamint egy kigyó levedlett, átlátszó bőre és egy tarantula pók múmiája. A hölgy ránk mosolygott, megkérdezte Aisát milyen eredményei vannak a mostani suliban, és kikerekedett a szeme amikor meghallotta.  Azonnal ekezdte rábeszélni, hogy az A levelt csinálja meg először, majd később az egyetemen tanulhat tovább az állatorvosi diplomáig. Aisa elszomorodott  hallva, hogy nem nagyon agitálták, hogy az ottani kurzuson tanuljon, hanem az egyetemet nyomták ők is. Puffogott hazáig, aztán később előállt, hogy úgy döntött, mégis az A levelt választja, és lehet, hogy el sem megy a TA-ból. Megnéztük milyen egyetemek vannak, ahová két év múlva jelentkezhet, és a számára szimpatikusabb, veterinary nurse diplomát is megszerezhetné. Találtunk néhányat, és teljesen belevetette magát, böngészve a szállásoktól kezdve, a kurzusok nyújtotta lehetőségekig. 

Debikével az exeteri Katedrális karácsonyi vásárán

Debit előléptették csoportvezetővé a munkahelyén. Felelős beosztást kapott, magasabb fizetéssel. Betanítja az új dolgozókat és ő felel majd, hogy olyan munkát végezzenek, és adjanak ki a kezükből, ami megfelel az elvárásoknak. Ez most, a karácsonyi hajrában, igazán nagy feladat lesz. Remélem nem nyomja őt össze a felelősség súlya, bár ismerem, kemény csaj. Persze nem tőlem örökölte, inkább Tibitől, de ő is azt mondja, hogy nem tőle, mert ő túl kedves főnök volt,  nem volt elég határozott az alkalmazottakkal szemben. Én pedig mindig alkalmazott voltam. A saját munkámért szívesen feleltem, de tartózkodtam attól, hogy én feleljek másokért is. Büszke vagyok rá, hogy alig egy év után ilyen bizalmat kapott a főnökeitől.

Szula fotója - Myeong-dong Szöul

Már csak egy hét és repülünk Szulához. Egyre izgatottabb vagyok, elsősorban a repülőút miatt, ami első körben nyolc, majd két óra várakozás után (az Abu Dhabi reptéren) újabb hét óra repülőút következik. Szóval szombat reggel indulunk, és (a koreai idő szerint) vasárnap délelőtt érünk Szöulba.

Másodsorban pedig egyre jobban örülök, hogy láthatom Szulát, hiszen augusztus óta nem találkoztunk. Persze, nap mint nap beszélgetünk, a messenger család csoportban épp  ki-hol van, onnan ír valamit, mintha mindannyian együtt lennénk. De azért mégis más az, amikor ott áll előtted a hús vér lányod és megölelgetheted.

Harmadik aggodalmam, hogy egy hétig itthon minden rendben menjen. Mindenki egyen, igyon, Aisa ne ázzon meg mindennap a suliba menet, és legyen ideje kutyát sétáltatni, mielőtt besötétedik, és reggel miután kivilágosodott. Az időeltolódás miatt csak a reggeli órákban, vagy kora délután tudunk majd kommunikálni.

Próbálom összeszedni a gondolataim, mit vigyek Szulának. Megelőlegezem a karácsonyi bejglit (remélem túléli a bőröndben) néhány csomag rágcsálnivalót, kenyeret, reggelizőpelyhet viszek, hogy egy darabig ne legyen gondja az ilyesmire. Azt írta, sokat fázik a mostani albérleti szobájában, ezért újra jelentkezett az egyetemi szállásra, és december huszadikán átköltözhet. Ott állítólag melegebb lesz, de valamivel drágább is, mint most.  

A könyvem borítóját Debi tervezte 

December 14-én pedig karácsonyi parti lesz a munkatársaimmal. A főnökünk a Grand Hotelt választotta a parti színhelyéül. A tavalyi is jó volt, nekem tetszett a Riviera Center is, jó volt a zene, én még táncoltam is (sokszor egyedül :D ) csak sajnos kevesen voltunk. Most úgy néz ki, többen leszünk. Rendeltem valami jópofát az alkalomra. Remélem időben megérkezik, és jól fog állni :)

Nem panaszkodom, hogy unatkozom.

A könyvem végre megjelent az Agenda Kiadónál és a partnerei oldalán, úgymint a Libri, Líra, Bookline, Bookstore, Google play, Könyvbazár oldalain. Annyira izgulok, hogy lesz-e, aki letölti. A következő könyvet most javítom, és a szerződés is megvan a kiadótól (pedig még nem is látta). Néhány hónap múlva megjelenik az is. Jó lenne, ha összeszedném magam és az elkezdett könyvem is folytatni tudnám. Lehet, hogy lesz rá lehetőségem, mert úgy néz ki, hogy januártól megszűnik a cég ahol takarítok, és nem szeretnék máshová menni másodállásba. Ha Tibinek lesz hozzá kedve és átmegy Exeterbe, akkor a pénztárcánkban sem érezzük meg a hiányát. A hátránya viszont az lesz, hogy nem én fogom az autót használni, tehát a vásárlás, és a reggeli rohanás, tényleg rohanás lesz, mert most sokszor öt perc alatt bent vagyok, ha az utolsó pillanatban indulunk, de ha gyalog kell mennem, akkor legalább húsz perc kell, hogy beérjek. De hát, valamit, valamiért. 

Bloody English weather, avagy cudar az idő

Voltam terveink a hétvégét illetően. Többek közt, Aisának megígértem, hogy elmegyünk az állatkertbe, szülinapi utórezgésként. Az idő viszont olyan vacak, hogy még a kutyát is csak három percre vittük ki reggel, és ő sem akart az autóbeállónál messzebb menni. Kényesen emelgette  lábait a vizes, mindent beterítő, színes falevelek közt, majd megrázta magát, és visszamenekült a házba. Én csak azt mondom,  nagyon fúj a szél, de Tibi tegnap valami széltérképet mutogatott amit a hajósok is használnak, és a halvány sárgától a vérvörösig skálán az utóbbi takarta el az egész dél-angliai részt a hétvégén. Szóval bloody english weather van tényleg.

Emlékszem, mikor hét éve ideköltöztünk, október végén, ugyanilyen idő volt, de akkor még ráadásul borzasztóan fáztunk is, mivel még nem aklimatizálódtunk. Minden héten valamelyikünk beteg volt, én pizsamában, zokniban (!) aludtam, ami nálam a "megfagyok" érzés netovábbja. Most viszont a tizenhárom fokos külső hőmérsékletre azt mondom, meleg. De valóban, a szél szinte langyos, csak az a hülye eső ne esne vízszintesen. Szóval uncsi nap...

Mindig erre vágytam, hogy legyen egy indokom itt ücsörögni a kanapén, kávét szürcsölni,  nem csinálni semmit. A baj az, hogy végre van egy indokom, hogy folytassam a könyvem, amit félbehagytam, de csak várom, várom, hogy újra meginduljon a történet lassan, nyikorogva, mint egy rozsdás gőzmozdony, majd egyre gyorsabban, hogy az ujjaimon keresztül áradjon szét a billentyűzeten. Füstöljön az a billentyűzet, mint három éve, mikor a Taniát megírtam. Akkor nem is volt rendes laptopom. Telefonon, tableten, mindenhol írtam, keresve a magyar ékezetes betűket rajtuk. Nem is csoda, hogy még most is találok néhol hibát, elütést benne, ha átnézem. A harmadik részt már laptopon írtam, de amikor átmásoltam wordbe, egy egész fejezetet (!) hagytam ki a könyvből. Három példányt kinyomtattattam :P, és basszus senki nem szólt, aki elolvasta az ismerőseim közül, hogy "mivaaaan?" Lehet, el sem olvasták. Most, hogy nemsokára (remélem hamarosan már) megjelenik az online boltok polcain az első két rész egybefésülve, elkezdtem a harmadik részt is tüzetesen átvizsgálni, hogy a kiadónak már egy viszonylag rendezett kéziratot küldjek el, ha arra kerül  sor.

Tibi dolgozik, remek lehet ebben az időben a busszal kerülgetni a bőrig ázott embereket, lehullott faágakat, a viharos szélben az útra kiránduló kukákat. Itthon viszont várja délután a gesztenyepüréje, amit Patrícia hozott Magyarországról. Teljesen meghatott a figyelmessége,  hogy gondolt ránk  ( Tibi folyton nyavalyog a Riviérás oldalunkon a fészen, hogy már megint nem jött a kurd boltba magyar gesztenyepüré).

Sunny most itt fekszik mellettem a kanapén. Borzalmas szagokat ereget! 

Én nem tudom mit csináljak szegénnyel. Nem igazán a szelekkel van a baj :D hanem szerintem a bűzmirigyével. Nemtom, hogy ez normális e, vagy sem, mert ugyan régen is volt kutyánk, de ő az első, aki velünk lakik, lakásban. Folyton mosom a kanapéra leterített takarókat, tisztítom a szőnyeget, de mindig ott van az orromban a szag. Szegényt hetente többször megfürdetem, mert a kinti séták alkalmával nyakig sáros lesz, és muszáj, mert utána ágyra, kanapéra, fotelre felmegy. Havonta néhány alkalommal a gyomrával is baj van ( a dokinő a vetnél azt mondta, hogy a hasnyálmirigyével van gond) ilyenkor csak lesunyt fejjel kerülgeti az edényét, amit el is veszek előle, hogy ne érezze a kényszert, hogy meg kell ennie. Mivel nagyon szeret enni. Ez általában egy nap alatt rendbeteszi, és csak rizst főzök neki egy kis csirkehússal. A tápja hipoallergén, szóval azzal nincs baj, de nem tudom később mivé fajul ez a dolog. Főzőcskézni nincs sok kedvem neki (is), de ha szükséges lesz, akkor úgy is megteszem. Emlékszem, Gino, Tibi gyönyörű német dogja sem bírta a kutyatápot, ezért naponta kellett egy kiló csirkét megfőzni (bleee) utáltam a szagát. Egy vödörbe öntöttem, onnan evett a szentem, mert majd' hatvan kiló volt a kutyuli. De ölebnek képzelte magát, mert folyton az ölünkbe akart ülni és őzike lelke volt a félelmetes kinézetével ellentétben. Szegény, végül leukémiában halt meg. Ez még a kilencvenes években történt. Tibi   anyukájának volt egy Westhigland White Terrierje, tőle kapott vért egyszer. Az elaltatásra a végső döntést akkor hozta meg Tibi, mikor Debikével hazajöttem a kórházból. Gino nagyon rossz állapotban volt. Akkor hallottam Tibit először és utóljára sírni.

Nah, írtam mindenféle kutyulékot, kalandoztak a gondolataim. Lassan kilenc óra, úgyhogy összeszedem magam és kiviszem Sunnyt sétálni. Csak nem visz el a szél...