Ajvé, Aisa 16!

 Aisa szülinapja kalandosan kezdődött, mivel rendeltünk neki a Curry's-ből egy Fossil Smart Watch-ot, amit néhány nap múlva kézbesítettek is. Tibivel izgatottan vettük ki a külső dobozból, de nagy meglepetésünkre egy Apple Watch dobozát pillantottuk meg. Összenéztünk. A nagyobbik dobozon az én nevem és címem szerepelt, azonban a  belsejében lévő papíron egy sommerseti hölgy adatai. Szegény, gondoltam, nagy meglepetés lesz ha a drága Apple Watch helyett egy Fossil-t kap, ami ugyancsak szép, és tetszetős, de negyedannyiba kerül. Cserebere fogadom, többet vissza nem adom... :P, mondhattam volna de Aisának androidja van, semmit nem ér az Apple órával, a szülinap két nap múlva,  ráadásul hétvége! Ajvé!

Ha nincs olyan szerencsénk, hogy a barátnőm férje a Curry's-ben dolgozik, akkor nem tudom, hogy oldottuk volna meg a cserét. De sikerült.
Vasárnap háromig dolgoztam, és munka közben megszületett egy ötlet a fejemben a szülinapi meglepetéssel kapcsolatban. Mivel Aisa nem szokott partizni, és még szünet is van, arra gondoltam, hogy meghívom másnap reggelre a barátait a kedvenc kutyasétáltató helyünk (Cockington) teázójába.
A Tearoom Cockington közepén, egy hatalmas park szélén lévő öreg, de nagyon előkelő kinézetű ház. Úgy gondoltam, az egyik barátnő anyukájával megbeszélem, hogy jöjjenek oda tíz órára és ha tudják, értesítsék a többieket is (kb.3-4 lány). Munka után úgy ahogy voltam egyenruhában, legurultam a központba és kerestem egy kártya boltot ami még nyitva van és vettem egy 16-os feliratú lufit, majd ezután elszáguldottam a Cockington Tearoomba. Lecsúszkáltam a még igencsak sáros domboldalon (tekintve hogy napokig esett)  és beestem a lufival a teázóba. Egy ismerősöm, Niki épp ott dolgozik, és megbeszéltem vele, hogy másnap kiteszik valamelyik asztalhoz a lufit és a többiek is odamennek. Amikor mindenki ott van, akkor Rebekah (Aisa barátnőjének anyukája) küld egy üzenetet, hogy mehetünk. Akkor majd odasétálunk és valamilyen ürüggyel bemegyünk.

Ezután visszamásztam az autóhoz és átmentem a város másik végébe, a Curry's-be ahol Balázs kicserélte az órákat (nem volt neki sem egyszerű). Úgy, ahogy voltam, rohantam takarítani (az esti meló) majd fél hatkor felvettem a kikötőbe Tibit, aki ott végzett a műszakjával. Phüh...

Aisát megkértem, ma szépen öltözzön fel kutyasétáltatáshoz, mert szeretnék képeket készíteni róla.

Egy óra séta után Rebekah üzenetet küldött, hogy lent várnak a teaházban, a lufis asztalnál és Aisa két barátnője is ott van. Komótosan sétáltunk az épület felé, mikor Aisa barátnőit megláttuk az úton sétálni.
- Mit keresnek itt? - kérdezte tőlem - Anyaaaaa?
Kissé zavarban volt a meglepettségtől de azért látszott, hogy örül a találkozásnak. Ittunk egy forró csokit, ettünk egy kis sütit, majd elváltunk.
Este tortáztunk és átadtuk az ajándékokat, Debitől egy nagyon komoly rúzs készletet kapott, boszorkányos könyvet (mindenféle füves, fűszeres dologgal benne), egy cuki, süni alakú gyertyát, arcmaszkot, tőlünk pedig ugye a kalandos úton megszerzett sport órát. Szula sem feledkezett meg a tesójáról, az ajándéka még úton :)

Barátokkal

Sunny lufizik

Torta :)

Egy rakáson pihenjük ki a fáradalmakat :)

Vörös haj, véres balta, leesett fülek

Ugye milyen szép?

Szula hajat festett, és szerinte nem sikerült. Szerintem szép lett, de hát nehéz őt meggyőzni. De legalább képet küldött magáról, és végre láthatom.





































Állatkertben voltak tegnap a barátaival. Szép, őszies idő van ott is, a képek alapján akár a Kishárshegy is lehetne... :D

Debike pedig Halloween partira készült, mint Piroska, újragondolva...

A kosarat Aisától kérte kölcsön. Voltak ötletek, hogy egy levágott nagymamafejet kellene beletenni vagy legalább egy csoffadt farkast, de nem talált ilyesmit itthon. Maradt a véres balta. Néhány óra múlva a következő üzenet jött Aisának a Családi chat-be: "Kiszálltam az autóból és kijött az egyik fele a kosárnak :( Nem is voltam drunk..." (megelőzvén az esetleges vádló megjegyzéseket)  :D Szóval szétesett a kosár füle, de itthon aztán megjavította.

Örökségek

" Tiszta anyja..."
Ezt Tibi mondta Aisára, amikor az duzzogva kiviharzott a bejárati ajtón,  erőteljesen becsapta azt maga után.

Hányszor hallottam már ezt a mondatot, de hányszor...
Szétosztogatjuk gyerekeinknek a pocsék, és jó tulajdonságainkat, mikor megszületnek. Ide egy kicsit, oda egy csöppet.
De én vajon mit is örököltem a szüleimtől?

Anyámtól a vastag lábait, meg a visszereket is rajta:
Egyszer a lányokkal beszélgettünk erről, és Aisa diplomatikusan megjegyezte, hogy nekem nincsenek is rossz lábaim." Köszi! Mondtam mosolyogva. Egyszer majd neked is ilyenek lesznek a lábaid." Erre ő rémülten rámcsodálkozott, majd kibukott belőle az őszinte: "Nemár, tényleg?!"
Örököltem még a túlzott aggodalomra való hajlamot (ezt próbálom elfojtani), az irodalomhoz való vonzalmam, és ezzel együtt az íráskényszerem. A változtatás igényét, mert ahogy ő, úgy én is imádok folyton rendezkedni, csereberélni a bútorok helyét, költözni... Talán tőle örököltem, hogy akkor vagyok igazán elememben, mikor a semmiből kell valamit előteremteni.

Apámtól a forrófejűségem,  és azt, hogy nem bírom elviselni a gyengeséget (nem az igazán elesettekre gondolok, hanem ha valaki elhagyja magát egy probléma miatt és elkezdi sajnálni magát), engem ez felbosszant. Lehet, elég kegyetlennek hangzik, de hát ez az igazság. (ezért nem tudok a hajléktalanokra, drogosokra, alkoholistákra sajnálattal gondolni) Tőle örököltem még azt, hogy üggyel-bajjal, de meg tudok javítani ezt-azt. A mi családunkban én tudom, hol a kalapács, a csavarhúzó és egyéb ilyen eszközök, és ha kell, nem félek használni. Az apám (bármilyen  szörnyeteg is volt, és sokszor pokollá tette az életünket) bármit megjavított, ezermesterkedett, ha kedve tartotta. Meg az orrát is tőle kaptam (sajnos), és azt, hogy elég szívós vagyok fizikálisan.

Szegény anyám szervezete elég gyenge volt, ráfújtak és megbetegedett. Annyi idősen mint én most, öt féle gyógyszert szedett, a vérnyomáscsökkentőtől a vízhajtóig. Én meg semmit se.
Apám azt  mondta, ő száz évig fog élni. És ha ő addig, hát akkor én is. Bár nem tudom, él e még, de ha igen, akkor a nyolcvanadikat tapossa.

Visszatérve, ha végignézek a lányaimon, mindegyikben látok valamit belőlem, Tibiből, a dédikből és nagyikból. Okosak, szenvedélyesek, a világot megváltani akarók, utazni vágyók,  anyáskodók, ügyeskezűek, művésziesek, lusták és a dolgokat maguk előtt tologatók, aztán az utolsó pillanatban megtáltosodók, a legjobb tanulók, stresszelők, családszeretők, kritikusok, önkritikusok, vékonyak, molettek, de legfőképpen szépek... a legszebbek.
Mit kapnak ebből tőlük az utódok, ki tudja? Talán úgy, ahogy a patak vize megtisztul, mikor átfolyik az apró kavicsokon a hosszú útja során, egyre több jót visznek magukkal, adnak tovább.

Menni kéne...

Most, hogy október van és egyáltalán nem várom a karácsonyt,  próbálom magam feltölteni ezzel azzal. Születésnapomon megleptem magam és a családot egy új tetkóval (nem akartam megtörni a hagyományt :P). Ezentúl minden év október 15.-én egy újabb tetoválással leszek gazdagabb. Kezemen végigúsznak majd az apró, színes teknősök és virágok stb. Majd még kitalálom mik.

Tervezgetek, hová is mehetnénk és főleg miből. A legnagyobb gond a szabadság, ami nincs. Tibi csak meghatározott időkben kap szabadságot, vagy cserélget akivel tud. Aisa csak az iskolai szünetben ér rá, de akkor meg horror drága minden. Szulához is elmennék,  mert hiányzik, de oda bármikor is nézem, nagyon drága a repülőjegy, és egyedül el sem indulnék olyan messzire. Elkapott a gépszíj és viszket a talpam, úgy mennék valahová. Majd elmúlik.

Az írás is döcög, vagyis hazudok, mert sehogy sem megy. Van egy fél könyvem és elakadtam, még ihletem sincs, hogy nekiálljak folytatni. Maradnak a közösségi oldalak, de már azoktól is herótom van. Olvasok, olvasok amit tudok. 

Tegnap kínomban megnéztem a Pappa Pia-t, és függetlenül attól, hogy már voltak előítéleteim ezzel a filmmel kapcsolatban, jókat nevettem.  (az unokatestvérem, Terike is statisztál a filmben ) Az összecsapott  történetet szerintem jócskán kihúzta a langyos kakiból a sok, fiatal, tehetséges színész (nem a Barátok közt színvonalú játékkal) a régi slágerek újszerű feldolgozása, mixelése. Többször is visszahallgattam a betétdalokat. Szóval, akármit is írtak róla, valószínűleg igaz, de engem felvidított. Tegnap egyébként is rányomta a bélyegét a hangulatomra, hogy az egyik kedvenc páciensünk meghalt. Jófej volt a néni, internetezett, a laptopja mindig előtte volt, értelmesen el lehetett vele beszélgetni. Úgy tűnt, hogy kedvel engem, felderült az arca, ha beléptem a szobájába. De elvitte a rák, meg a sok nyavalya, ami az öregséggel jár. Én voltam ott az utolsó lélegzetvételekor, szóval nem volt egyedül. Bár, ki tudja, hogy a pokolba kívánt, vagy hálás volt e ezért. Ezek után érthető, hogy jót tett az agyamnak a langyos limonádé musical. 

Első teki :)

Tibi korán reggel hozta a tortát

Malaga - Andalúzia

Most mit is mondjak erről a néhány napról? Egyrészt nagyon furi volt így,  a gyerekek nélkül "nyaralni" (ha lehet ezt a néhány napot nyaralásnak nevezni).Volt bennem egy lerázhatatlan lelkifurdalás féle, hogy ők otthon, én meg azéletnaposoldalán.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy "de ez gyorsan elmúlt" mert nem.  Az a baj, hogy amikor iskolaszünet van, horror drágák a repjegyek, vagy nekünk nincs szabink. És egyelőre Aisa suliba jár, Szula egyetemre, szóval igazodni kell ezekhez. És tudom, hogy már megnőttek, meg majd járják a maguk útját, de még nem, én tudom, hogy szívesebben járják velünk együtt. Azzal együtt, hogy morgolódnak, hogy unatkoznak és béna a kaja meg nagyon meleg van és már megint egy középkori város... :P

Ezektől eltekintve, szép volt ez a néhány nap.

Napfelkelte közben 

repcsiről indulás után

Egy gyönyörű, napos, vasárnap délután érkeztünk a reptérre. Tibi még bosszankodott is, mert olyan videót akart csinálni, hogy itthagyva a szürke, esős Angliát repülünk a napfényes Andalúziába.

De nem tudott.

A parkoló házban otthagytuk az autót, beszálltunk a liftbe, amiről azonnal kiderült, hogy a parkolóház következő emeletére megy, nem a reptérre vezető folyosóra... 

Ennyit arról, milyen sokat járunk repülőtéri parkolóházakba. 

Végre kiérve a parkolóból mondtam,  jegyezzük meg, hogy melyik úton kell bemenni az autóhoz, hogy majd visszafelé könnyen megtaláljuk. Itt a "P" betű! Tibi egész nyaralás alatt ezen röhögött...

Kellemesnek volt mondható a repülőút, és negyed tíz körül leszálltunk. A srác - akitől az Airbnb lakást béreltük - kijött elénk, és 25 euróért hazaszállított minket a központhoz, és a tengerparthoz közeli, társasházi lakáshoz. Helyes kis apartman volt, csak elég zajos. Az első két éjszaka nem is nagyon aludtunk a főútról beszűrődő zajok miatt. Hiába no, a kor.

Még aznap éjjel lesétáltunk a tengerpartra, végig a kikötőig egy gyönyörű, pálmafákkal övezett sétányon. A kikötőben még volt némi élet, függetlenül, hogy október van, még elég sok étterem, szórakozóhely nyitva volt. Egy szuper yoghurtos fagyicsodával koronáztuk meg a megérkezésünket.

Másnap  a napfelkelte, és a reggeli után bementünk a történelmi városrészbe, ami talán tíz tizenöt perc gyaloglás volt. Az út mentén mindenütt pálmák, mandarin és lime fák, és különböző növény csodák, melyeket szobanövényként dédelgetünk otthon, és örülünk, ha néha nyílik rajtuk egy-egy új levél. Azok itt fantasztikusan burjánzanak,  nőnek az egekig, vagy a házak falát benőve virágcsodákkal ajándékoznak meg minket. 

A primemarkos kilencven pennys papucs feltörte a lábujjamat mire felmásztunk a város legmagasabb pontjára, a Gibralfaro várhoz, mely az Alcazaba (8. századi mór erődítmény) legmagasabb pontja, ahonnan az egész kikötőt és a történelmi városrészt valamint a bikaviadalok helyszínét, az arénát is megtekinthettük. Még előző este Juan a lakástulaj elmesélte, hogy itt Malagában és Andaluziában még engedélyezett a bikaviadal, de csak szezonálisan vannak műsorok. Sajnálatos, hogy még van ilyen, de hát nehéz elszakadni az évszázados hagyományoktól, amelyet még mindig jelentős bevételt jelentenek a városba látogató túristáktól.

A látvány lélegzet elállító volt, a lábam viszont vízhólyagos lett. Legyalogoltunk és úgy döntöttünk, kipróbáljuk a bérelhető rollerek egyikét. Letöltöttük az appot a telefonra és az egyikhez odamentünk, Egy Euro a feloldás a telefonnal, és ezután 15 penny/perc díjért oda gurulhattunk vele, ahová csak akartunk. A rollerek sebessége néhol 3O km/óra de a sétáló utcákban le van korlátozva 9 km/órára, és ha megfeszülsz se tudsz gyorsabban menni ezeken a helyeken.

Valahol letettük a járgányokat (de még az utána következő néhány napban sokat használtuk őket) és sétáltunk egyet a városban. A Calle Larios Malaga híres bevásárló utcája. Minden nagy márka képviselteti itt magát.  

Kellemes, 26 fokos meleg volt. Szerintem ez a legideálisabb idő a nyaraláshoz. A tengerpart is kellemes de sétálni is lehet, nem olvadsz el a melegtől. Elsétáltunk a befejezetlen katedrálishoz is,  a La Manquita-hoz, mely itt, az óvárosban található, . Két tornyot terveztek hozzá, de csak egy készült el. (1528-1782-ig épült)

Picasso múzeum a Plaza de la Merced téren, hangulatos éttermekkel és boltocskákkal övezve bújik meg. Nem mentünk be, és nem azért mert nem vagyunk rá kíváncsiak, pusztán csak azért, mert Picasso műveivel lépten nyomon találkozni a városban, és a híres művész mindössze néhány évig gyerekeskedett itt.

Úgy döntöttünk, másnap Gibraltárba kirándulunk. Tibi nagyon szerette volna megnézni ezt a szelet Angliát Spanyolországban. A busz cirka három óra alatt teszi meg ezt az utat és fejenként harminc euró a jegy. Ezzel szemben mi igénybe vettük a Blabla car szolgáltatást, amely egy letölthető appon keresztül működik. Az oda vagy visszafelé autózók megosztják, hogy hány utast tudnak elvinni és mikor, mennyiért. Az árat nem ők határozzák meg. Találtunk egy szimpatikus Jose-t aki reggel oda is jött a házunkhoz és másfél óra alatt, húsz euróért elvitt minket a városhoz legközelebbi ponthoz, ahol át lehet sétálni (útlevéllel) a Gibraltári reptéren keresztül a városba. Ugyanitt találkoztunk aztán este nyolckor. Még egy útitársunk volt, egy ír lány, aki Malagán él, de egy gibraltári (angol) multicégnek dolgozik. 

Akit érdekel, Wikipédia szerint:

"Gibraltár voltaképpen egy 425 m magas, 1250 m széles mészkőszirt, a Gibraltár-szikla, talán Héraklész oszlopainak egyike. Az ókori elképzelést valószínűleg az európai Gibraltár és az Észak-Afrikai Ceuta égnek meredő sziklafalai inspirálták. Észak és kelet felé meredek sziklák határolják. A szárazfölddel keskeny földnyelv köti össze, amely helyenként még az 1 km szélességet sem éri el. A nyugati oldal laposabb, itt helyezkedik el az angolok hadi és kereskedelmi kikötője. A kis méretekre jellemző, hogy a közúti forgalomnak szintbeli kereszteződése (!) van a repülőtérrel – gépkocsikkal a repülőgépek számára elsőbbséget kell adni.

Gibraltár teljes egészében az európai kontinens területén van, Spanyolországtól körülvéve, az afrikai földrésztől a Gibraltári-szoros választja el. A szoros túlpartján, Gibraltárral szemben szintén egy idegen ellenőrzés alatt álló terület van, Marokkóba ékelődve, a Spanyolország autonóm tartományát képező és 14 km távolságra fekvő Ceuta. Gibraltár szuverenitása a brit–spanyol diplomáciai kapcsolatok egyik legfontosabb kérdése. Jelentőségét nagyrészt fekvésének köszönheti, a Földközi-tenger „kijáratának” ellenőrzése esetenként stratégiai fontosságot kaphat.

1973-tól az Egyesült Királyság révén az Európai Unió része."

Keresztül a reptéren, Gibraltár felé (reggel nyolc)

édességbolt :)

Engem leginkább a majmok érdekeltek :D akik a szikla tetején "uralkodtak" a város felett. Érdekes tény, hogy bár tudnának, de nem mennek le a városba, maradnak a sziklákon kialakított ösvényeken, az elhagyatott betonbunkerekben és a lépcsőkön, valamint az azok között lévő bokros, fás területen. A szikla tetejét gyalog (nyelvkilógatós nagyon), kisbusszal (turista hozom-viszem és ahol valami látványosság van, ott megállnak) valamint a cabelcar-ral, ami tíz-tizenöt embert tud egyszerre felvinni. Ami többnyire felhőben van, ezért semmit nem láttunk Afrika partjaiból, és csak később valamicskét az alattunk lévő városból. Bejártuk keresztül kasul az egészet, majd újra fel a tetőre, hogy a már megváltott jegyünket felhasználjuk a Cabel car-on lefelé is. Sajnos azonban áramszünet miatt ez nem közlekedett, így huszas csoportokban vitték le kisbuszokon az embereket a városba, ami nem volt épp olyan élvezetes mint a néhány perces lift felfelé.

Sétáltunk még egy nagyot a városban, megvacsoráztunk egy olasz étteremben, ahol egy magyar hölgy volt az asztalhoz kísérő. (nem tudom, hogy mondják akik becsalogatják a vaciláló vendégeket és egy asztalhoz kísérik őket, nehogy meglépjenek) Aztán nyolcra visszasétáltunk a találkozási ponthoz, ahová nemsokára José megérkezett és hazadobott bennünket.

Másnap napoztunk a Malaguetta strandon, és hallgattuk a csivitelő papagályokat, amik a pálmafák tetején élnek nagy családokban. Nem, sajnos nem szállnak le a földre, hogy közelről lássuk őket, csak néha láttunk egy-egy zöld madárkát elsuhanni valamelyik fa irányába és ott kezdődött az igazi spanyol családi élet. Jó hangos.  Mint minden városi tengerpartnak, ennek is megvannak a turistamolesztáló megélhetési árusai. Itt három percenként megjelent egy ázsiai hölgy, és masszázst ajánlott, nemtom mennyiért, mert addig nem jutottunk el. Ha elment, jött a következő, majd újabb. De volt, hogy többször visszajött ugyanaz, hátha meggondoltuk magunkat. Aztán jöttek a fogatlan bácsik, akik "fantacocacolakanawasser" kiáltásokkal, két nehéz szatyorral jártak körbe, de volt, hogy műanyag pohárba kotyvasztott koktélokat kínálgattak, soha véget nem érő kitartással. Szóval pihenésről szó sem volt. 

 Az óriási vásárcsarnokot is meglátogattuk, ami félelmetesen hasonlított a Vámház körúti (budapesti) vásárcsarnokhoz. Gyönyörűen felhalmozott zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, magvak, halak, rákok, húsok és még sorolhatnám a standok bőséges választékát. 

kakis vagy nem, istenien nézett ki :)

hajnalban a tengerpart

tengerparti sétány a kikötő felé

Délután városnézés, churros (nyami) fagyi és ehhez hasonló élvezetek. Meglátogattuk az El Pimpi éttermet, amelynek egyik tulajdonosa Antonio Banderas. Rengeteg híresség megfordult már itt, képek a falon, aláírások a felhalmozott hordókon. 

Banderas hordófelirata az El Pimpi étteremben

Este újra végig gurultunk a kikötőn, be az óvárosba, s a kanyargó utcácskákban bekukkantottunk a hangulatos éttermek teraszán zenélő, éneklő, mulató emberek közé. 

Az óvárosi élet

Nachos, pulled pork, cheese, avocado és Sangria

Éjszaka a kikötőben

Az utolsó napunkon még belehúztunk. Tíz körül elhagytuk a lakást, überrel felmentünk a központba és egy lockerbe tettük a bőröndjeinket, majd újra belevetettük magunkat a város sűrűjébe.

Kipróbáltuk az egy órás katamarán kirándulást, ami épp, hogy kiért a hatalmas, óceánjáró luxushajókkal teli kikötőből, már fordult is vissza :)

Katamarán kirándulás

Apróbb ajándékokat vettünk az itthon maradtaknak, ettünk egy jót majd visszatértünk a lockerhez és mivel épp csúcsforgalom volt a városban, jobbnak láttuk, ha megkeressük a metrót és azzal megyünk a reptérre, taxi vagy über helyett. A spanyolok imádnak dudálni. Épp, hogy megáll egy autó és vacillál, merre menjen, a háta mögött kérlelhetetlen magabiztossággal kezd dudálni egyszerre tíz autó. Ha nagy a dugó, hirtelen rendőrök jelennek meg, és elkezdik terelgetni az autókat, jobbra balra előre, vissza, és néhány perc múlva eltűnik a kocsisor. Noha ez néha káosznak tűnik, ha jobban megnézzük, nem az, csak a mi szemünkben tűnik annak.

street art

Egy kis utcácska . Mindenhol ilyen szép kövek borítják az óvárost.

Húsz perc gyaloglás és megtaláltuk a metró lejárót és mindössze 4.6O euróért tíz perc alatt a reptéren voltunk. 

Várjuk a metrót

Malaga by night a repülőről

Mit mondjak, nem volt kellemes a zuhogó esőbe hazaérni, de megtaláltuk a "P" jelzéssel ellátott helyet :P és másfél óra alatt hazaértünk, picit fáradtan, de szerencsére még volt néhány pihenő napunk, mielőtt újra felvettük az igát, hogy a következő nyaralásig húzzuk. 

Ui:

Azt hiszem Picassónak volt néhány zabigyereke...