Brompton Világbajnokság és ami utána következett

Kicsit rázósan indult az egész. Igaz, már hónapok óta tudjuk, hogy július 29-én Londonban lesz a VB és Tibi nevezését elfogadták, tehát megyünk. Ő tekerni, mi drukkolni. Ám a napok óta tartó igazán vacak és esős idő valahogy elvette a kedvünket az egésztől. Azt terveztük, hogy korán megyünk, és lesz időnk sétálni a városban, nézelődni. Ismerőseink, akik egy hete voltak kempingezni a környékünkön (megjegyzem ugyancsak vacak esős időben) felajánlották, hogy aludjunk náluk a bajnokság után, így nem kell fárasztó négy órát az autóban tölteni egy ilyen nap után. Szó szerint még előző este nem tudtuk, hogy menjünk-e vagy maradjunk. Végül másnap reggel mégis az a döntés született, hogy menjünk. Fél kettő körül értünk Londonba, és épp nem esett az eső. Drukkoltunk, hogy maradjon is így, fene bánja, hogy borús. A regisztrációt mindenképp meg kellett öt óra előtt ejteni, hogy le ne késsük, de parkolóhelyet nem találtunk sehol. Ingyenes parkolás hétvégén ide vagy oda, tele volt a város és ráadásul a verseny miatt egy jókora rész le is volt zárva. Végül a Viktória Pályaudvar parkolóházában találtam a Parkopedia oldalon kifizethető parkolási lehetőséget. Ám azt elfelejtettem elolvasni, hogy a napi 15 font csak akkor  érvényes, ha előre lefoglalod a helyet. Így nyolc font volt óránként...ki lehet találni mennyi volt kettőtől fél kilencig a parkolás.  Ez az én hibám volt, mert figyelmetlen voltam, de már mindegy volt.
Chelsea elvarázsolt a régi és új házaival, hangulatos utcáival. Szerettem volna sétálni egyet, de mikor a parkolóházból kiléptünk már esett az eső. Innentől kezdve cirka nyolcig zuhogott szép egyenletesen. Tibi a bringával előre ment, mi pedig elindultunk a Viktóriától a St.James parkig ahol a rendezvény folyt. Mindent összevetve és feledve az eső okozta kellemetlenséget a verseny nagyon pezsgő és izgalmas volt. A drukkoláskor elfeledtük az összes nyavajánkat és doboltunk, doboltunk és üvöltöttünk amikor Tibit megláttuk a mezőnyben.

Közel ötszázan indultak az első száz vérprofi volt, esély sem volt őket lekörözni. A verseny nem a megszokott módon indul, hanem az összecsukott bringákkal szemben álló versenyzők jelzésre odarohannak és kinyitják - az egyébként szalvéta méretűre összecsukott - Brompton kerékpárjukat majd felpattannak rá és elindulnak. A st.James park körül nyolc kört kell megtenni az kb. 16 km. Az első befutó után leharangozzák a versenyt és senkinek nem kell újabb köröket tekerni. Tibi a 25O. helyről indult és 146.-ként ért a célba 7 kör után. Egy olasz pasas nyerte a versenyt. Az első díj egy Brompton bicaj (kb. 12OO font) a második és harmadik különböző kiegészítők, ami ugyancsak egy-kétszáz font körül mozog. Nagyon büszkék voltunk Tibire aki persze nem volt megelégedve a teljesítményével, mert szeretett volna az első százban benne lenni, de így sincs miért szégyenkeznie. Jövőre újra benevez természetesen. Jó buli volt. Az ismerősünk és a hat éves kisfia is eljött és nagyon élvezték az egészet. Visszabumliztunk az autóhoz és miután egy kétszemélyes vacsora árát (nem a legolcsóbb étteremben) kifizettük parkolásra, elindultunk az ismerőseink otthonába. Tibi volt katonatársa és a felesége várt minket Lewisham-i otthonukban. Vacsorát is kaptunk és még jó néhány órát dumáltunk.

Másnap délelőtt meglátogattuk a Canary Wharf-ot ami London előkelő üzleti negyede, felhőkarcolókkal és ultramodern házakkal. Nem volt nagy forgalom a környéken tekintve, hogy vasárnap volt. Szulamit teljesen el volt ájulva, hogy ő majd ilyen modern és elegáns környezetben szeretne dolgozni egyszer.
Hazafelé még meglátogattuk Brightont ami a Londoniak kedvenc üdülőhelye és valóban nagyon pezsgő és vidám élet fogadott minket

Az idő megjavult, az eső nem esett és a város tele volt fiatalokkal. A fantasztikus pavilion ami úgy néz ki mint  egy indiai palota, teljesen elvarázsolt minket. A körülötte lévő parkban a fák alatt fiatalok időztek, néha kissé erősen lehetett érezni a füves cigi szagát, de igazi fesztivál hangulat uralkodott az egész  városban.

Nyolc körül megálltunk Bournemouth-ban egy pillantás erejéig. Nagyon szép kis város, szerintem még visszamegyünk, hogy alaposan körülnézzünk. Éjfélre értünk haza meglehetősen kimerülve, víz- és vérhólyagokkal a lábunkon, zsongó fejjel teli élményekkel. A szabi első néhány napja így indult.

Nyári színes

Aisa bizonyítványa, ami szuper jó lett!

Jócskán a nyár közepén járunk, de a sulinak még csak egy hét múlva lesz vége. Tulajdonképpen ez az utolsó hét már csak olyan játékos, kirándulós hét, de azért minden reggel 8.25-re bent kell lenni. Szulának már jó két hete vége, túl van a vizsgákon és most várja, hogy az augusztusban várható eredményei elegek lesznek-e ahhoz, hogy azt az egyetem elfogadja. Én biztos vagyok benne, hogy megkapja amire számított, de ő persze nem. Debinek is befejeződött az utolsó éve és szeptembertől elvileg a gyakornoki munkája végetér. Szerencsére a vállalkozás, aki eddig foglalkoztatta szívesen átveszi őt állandó munkaerőnek. Ő is jobban szeretné ha maradhatna, mert nagyon közel a munkahely és szereti is a munkát. Elkezdett vezetni tanulni, a kresz vizsgát sikeresen letette, ezentúl pedig hetente jár majd vezetni.

Szula sixth form-os promra készülve 

Én, függetlenül attól, hogy szeretem a mostani munkám, kénytelen vagyok váltani és teljes munkaidőben dolgozni. Picit elegem is van már a hétvégi vagy karácsonyi, újévi munkanapokból. Már el is felejtettem milyen jó amikor itt a péntek és két nap pihi következik. Hát ez az elmúlt négy évben nem volt, mert ha szerencsém volt egy hónapban egyszer kaptam hétvégén egy off napot, de karácsonykor és újévkor többnyire dolgoztam. Ennek örülök, de hiányozni fog a szálloda és a nyugis munka amibe nem igazán szóltak bele amíg megfelelően elvégeztem mindent.

De muszály, mert most, hogy nem kapunk már semmilyen támogatást egy picit megnövekedtek a költségeink, ha lehet mondani abból a bizonyos takaróból már megint kilóg a lábunk. Persze fizetünk telefonokat, internetet, lakásbérletet és különféle kütyük havi részleteit. A legutóbbi szerelem Tibinek egy DJI Mavic Pro drón volt, amit szülinapjára vettünk, persze részletre mert le sem merem írni az árát. De van még néhány dolog amit az elmúlt években vettünk és persze soha nem volt egyben annyi amennyi kellett. De nem volt gond, mert volt néhány támogatás amit rendszeresen megkaptunk. De ennek vége és talán jobb is. Az, hogy felfejlődjünk újra magunkhoz képest, magától értetődő, hogy váltanom kell. Van itt egy helyes kis sütiüzem Torquay-ban. A neve Ministry of Pudding. Két éve még abban az utcában laktunk ahol az üzem van. Fantasztikus volt korán reggel úgy kilépni nyáron a teraszra, hogy megcsapott a muffin illata. Szóval itt dolgozik egy ismerős magyar srác és megkérdeztem tőle, hátha tud róla, hogy van-e felvétel délelőttre. Nagyon rendes volt, mert bevitte az önéletrajzom és lehet, hogy van remény. 

Ausztrál havilap magyar anyanyelvű olvasóknak

Azt már tudom, hogy a könyvemből nem fogok meggazdagodni, bár az év eleji nagy semmihez képest valami, hogy néhány itteni ismerősöm megvette és elolvasta. Szereztem néhány barátot is egy irodalmi oldalnak köszönhetően, ahol novellákat közlök. Ennek folyománya az, hogy az ismerős egyik barátja, aki Ausztráliában él és ott egy magyar újságot terjeszt, lehetőséget adott, hogy havonta megjelentessek egy-egy novellát. Persze ingyen, de nem ez számít. Ötszáz körüli példányszámban küldi ki javarészt idős '56-os vagy ezután kivándorolt magyar anyanyelvű olvasóinak az újságot.

Arje Singer, Igazgató úr c. regénye 

Az első novellám elküldtem és nagyon tetszett neki. Beszédbe elegyedtünk s végül én is elküldtem neki a regényem és ő is elküldte az édesapjáról szóló regényt amit két nap alatt elolvastam. Singer István a múlt század elején  került be egy textilgyáros családba. A Kispesti Textilgyár tulajdonosának lányát vette feleségül. Ő akkor már mint mérnök dolgozott a gyárban. Hamarosan ő lett a vezérigazgató s mivel ő is és családja is zsidó volt, a múlt század hányattatásait és a család túlélésért folytatott küzdelmeit mutatja meg a regényben középpontban a gyárral amit hol elvettek, hol visszaadtak a családnak. Majd végül az ötvenes években végleg államosították a gyárat és mindenüket elvesztették. Ekkor először Izraelbe majd Ausztráliába vándorolt ki a család. Ő maga Iván, a fiúk sokáig Izraelben maradt majd később ő is családjával Ausztráliába vándorolt. Hiteles és megrázó történet. 

Most lehetőséget kaptam, hogy a következő könyvét (amely ugyanerről az időszakról szól, de a családhoz szegődő szakácsnő, Eszti és annak családja szemszögéből ismerteti meg a Singer család történetét) javíthatom a másik ismerősömmel karöltve aki történetesen Ausztriában él. Ez egy földrészeken átívelő segítség a nyolcvankét esztendős Arje Singernek akit a könyvein keresztül igazán megkedveltem és megtiszteltetésnek érzem, hogy javíthatom akár helyesírásilag akár nyelvhelyességi szempontból a könyvet. Amit már persze elolvastam és nagyon szerettem. Az én könyvemről annyit mondott, hogy nagyon színesen tudom leírni a cselekményeket és igazán elragadta a történet. Hogy ezt udvariasságból írta vagy valóban ezt gondolta, soha nem fogom megtudni. Annyira azért lehetek büszke, hogy eddig akárki olvasta, az  szerette a történetet és alig bírta letenni a könyvet. Ezzel én is pont ugyanígy voltam :D Egyébként belekezdtem a folytatásba, tehát a harmadik részbe, de most valahogy nincs mindig annyi időm, ha meg van akkor ihletem nincs, pedig a sztori maga jó lesz.

Egy másik irodalmi oldal néhány hónapja pályázatot hirdetett egy novelláskötet összeállítására és tíz novellát elküldtem. Most izgulhatok, hogy bekerültem-e a legjobb 25-be, ami azt jelenti, hogy benne leszek a könyvben és majd nem nekem kell vesződnöm a marketinggel és  ami a legnagyszerűbb, hogy könyvesboltokban fogják árulni. Talán még valami csurran cseppen is a végén belőle ha... De ez majd csak augusztusban derül ki.

Jövő héttől szabadságon leszek és miután Tibi részt vesz a londoni Brompton világbajnokság döntőjében (!!!) valahová elmegyünk a lányokkal kempingezni. Most nem Skóciába (bár imádnám újra látni Edinburgh-t) hanem Cornwall felé vesszük az irányt, aztán majd meglátjuk. Persze lesz majd beszámoló erről is mint tavaly.