Jajdeszépa karácsonyfa

Igaz a szobánk nincs túlzsúfolva, de legalább nem okozott túl nagy gondot, hogy a karácsonyfát a megfelelő helyre állítsuk fel. Karácsony előtt két nappal még szabadnapos voltam...aztán soha többé ebben az évben.
Úgy gondoltuk, hogy aznap feldíszítjük a fát, és akkor egy picit tovább élvezzük a karácsonyi hangulatot, de még nem lesz uncsi 24-én. Eddigi, még angliai életünk előtt teljesen természetes volt, hogy 24-én délután feldíszítettük a fát aztán este ajándékosztás és vacsi, majd az azután következő néhány nap volt még egy kis karácsonyi hangulat egészen a január 6-i karácsonyfa bontás műveletéig. Itt Angliában egészen máshogy állnak ezekhez a dolgokhoz. A karácsonyi hangulat  már szeptember végén érezhető, majd a következő két hónapban egyre több karácsonyi rendezvény kerül terítékre. Teljesen természetes, hogy novembertől hétvégenként a családok a fát díszítgetik, nem egyszerre, hanem szépen fokozatosan, de megunhatatlanul. A karácsony, vagyis december 25 a betetőzése mindezeknek, majd ezután átveszi az ünnepi hangulatot az év végi készülődés, vásárlás hiszen itt a boxing day-el kezdődnek a nagy leárazások, ismétlem NAGY, tehát 40-70 százalékos kedvezmények.
Tehát a fa: ebben az évben segítségünk is akadt Dan személyében, aki egy nagyon kedves fiú, Debivel  október óta egy párt alkotnak.
Picit a szobát is díszítgettem és felhoztam a kerti bútort. Az ebay-ről rendeltem a székekre óriási mikulás sapka háttámlát és az ablakokra tenyérnyi hópelyhek kerültek.

Mivel aztán elég nagy volt a hajtás a szállodában nekem egy rémálom volt a készülődés, szinte az utolsó pillanatban vásároltunk be és a bejgli is csak valami karácsonyi csoda segítségével lett fantasztikusan finom és szép. ÉS NEM REPEDT EL!

Dan szüleinek is küldtem egy rúddal ezért nagyon drukkoltam hogy sikerüljön. Helentől, Dan édesanyjától finom karácsonyi gyümölcskenyeret kaptunk, csodásan feldíszítve. 

Állítólag nekik is ízlett a tradicionális magyar karácsonyi édesség, de ezt sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudom.
A sok kapkodásban teljesen kimerültem. Sajnos szegény Tibi is végig túlórázott szinte két hétig folyamatosan és még 24-én is dolgoztunk mindketten. Végül mégis sikerült lerogynunk az ünnepiesen feldíszített asztalhoz és sikerült kulturáltan, veszekedés és sértődés nélkül megvacsoráznunk. Az ajándékokat már előző nap mindenki a fa alá tette, izlésesen becsomagolva. Ez a momentum nem volt szokás nálunk, de annál izgalmasabbá tette mindenki számára az ünnepet, mert ugye a dobozok mérete, formája találgatásokra adott okot, ráadásul a nevek mindegyiken szerepeltek.
Mindenki nagyon örült az ajándékának, azt hiszem senki nem csalódott. 

Vacsora után Dan is benézett és Debivel átadták egymásnak az ajándékaikat, valamint mi is vettünk neki egy kis apróságot.

Sajnos másnap és az azt követő napokon dolgoztam, és az idő sem volt kedvező. Folyton esik vagy fúj a szél. Ha éppen süt a nap akkor biztos, hogy dolgozom.
Ma csaknem elfújt a szél munkába menet, mert megérkezett a "Frank" nevü orkán óriási hullámokat varázsolva a partokon. Fantasztikus látványt nyújtott. Ugyan siettem munkába, de azért megálltam a kikötőben, hogy félelemmel teli csodálattal bámuljam egy picit a tengert, ahogy ostorozza a sziklákat és toronymagas vízfalat emeljen a móló és a tenger közé.

A lányoknak még néhány nap van a szünetből, és holnap van az év utolsó napja. Remélem nem fog esni és éjfélkor lesétálhatunk a kikötőbe, hátha összefutunk a barátainkkal és együtt üdvözölhetjük az új évet.

Karácsony előtti herce hurca

Ezen a helyen még nem karácsonyoztunk, de valószínűleg még ilyen nomád körülmények között sem. A nappali/hálószoba/ebédlőnk jelen pillanatban üresebb mint amikor ideköltöztünk. Abból a szempontból ez pozitívnak tetszik, hogy még bármi lehet belőle... Még nem rontottuk el felesleges bútorokkal, szőnyegekkel, és a könyvek, díszek is még a dobozkákban lapulnak a nappalinknál sokkal  nagyobb háztartási helységben. Mi tagadás a szárítógépünk és a mosógépünk sokkal tágasabb helyen lakik most, mint ahol nekünk kellene kényelmesen pihengetnünk a munka után.

Mivel felesleges fontkötegek nem lógnak ki a zsebünkből ezután a gyors költözés után, úgy találtuk jónak,hogy az ARGOS-ban nyitunk számlát és a néhány bútort ami a nappaliba kell, ott vesszük meg. Sajnos azonban a szárítógépen és a lányok szobájában feltétlenül elengedhetetlen íróasztalokon kívül nem vettünk semmit. (Szent Kleofás! Hányszor fogadtam meg, hogy nem veszek nekik többet ilyen porfogót, mert a lecke úgy is az ágyon, szőnyegen és az iskolai szünetekben készül. Nem szentségtelenítik meg ilyesmivel a szép íróasztalt)

Elfogadható méretű kanapéágyat még nem találtunk itt ami 120 centinél szélesebb fekvőfelülettel rendelkezik. Sebaj, még meg van a matracunk, kényelmes az a földön. Azt viszont már nagyon untuk, hogy ebédkor itt-ott ülve, guggolva, állva ettünk. Megszoktuk, hogy egy asztal körül egymást túlordibálva ebédelünk és az ebéd felénél valamelyikünk megsértődve lecsapja a kanalát és elvonul. Ez hiányzik... És különben is jön a karácsony, ezért rendeltünk a fenti áruházból egy szép asztalt hat csokibőr székkel, már vagy egy hónapja. Ezt az asztalt a lányok jobban várták mint a Télapót esküszöm. Szombaton a sofőr már kora délelőtt hívta Tibit, hogy itt van a sarkon, és merre forduljon. Aztán félóráig nem történt semmi. Félóra múlva Tibi visszahívta a sofőrt aki közölte, hogy nem  tudott bejönni az utcába, mert kétoldalt parkoló autók voltak, ezért törölte a mai kiszállítást és hívjuk az ügyfélszolgálatot. Megjegyzem az utca végétől kb. 50 méterre vagyunk. Ha a sofőr telefonál, hogy ez a problémája van, akár gyalog is néhányan elhoztuk volna a bútorokat. Azt is megtehette volna, hogy a kétutcára lévő ARGOS raktárában hagyja az árut és lemegyünk érte. De nem. Ő nem ezt tette. Hanem törölte a szállítást és visszavitte az asztalunkat a világ végére egy központi raktárba. Tibi hívta az ügyfélszolgálatot és ott ahelyett hogy a problémára megoldást kerestek volna, egyszerűen bejelentette a hölgy, hogy januárban tudják újra kihozni az asztalunkat. Tibi erre törölte az egész rendelést. Hát most így állunk, asztal nélkül a szó szoros értelmében.
Úgy néz, ki, hogy a karácsonyi vacsora a kerti asztalon fog lezajlani a kerti székeken. Azért megpróbálom majd picit feldobni ezzel azzal, de az biztos, hogy mostantól az Argosból csak azonnal elvihető dolgokat veszünk. Picit haragszom rájuk.

A poén, hogy az egyetlen normális bútordarabot ami a szobában volt, oda ajándékoztam a hugomnak, mert gondoltam, nem fogunk elférni ha már itt lesz az asztal, így most csináld magad kanapén nézzük a TV-t amit kanapéágynak is nevezhetünk hiszen este egyszerűen csak rántok rajta egyet és máris visszaugrik a matrac az eredeti állapotába :)))

Persze ettől függetlenül jól érezzük magunkat itt, sajnos azonban El Nino-nak köszönhetően állandóan esik az eső vagy fúj a szél vagy mindkettő. Emiatt néhány karácsony előtti fesztiválra nem tudtunk elmenni, amit terveztünk. Reménykedem a kedvencünkre ami a Fore streeten szokott lenni, azért elmegyünk és nem lesz itéletidő.

Jó lesz itt nekünk...

Egy hete, hogy beköltöztünk ide az Ash hill mews-ba. A költözés horror volt, de túléltük. Iszonyatosan sok cuccunk gyűlt össze ez alatt a három év alatt. Egy nagy költöztető autó vitte a nehezebb bútorokat, hűtőt, mosógépet és a nehezebb kacatokat. De még így is Tibinek legalább tízszer kellett fordulnia az autóval amíg minden átkerült. Késő este volt mire én is átértem, mert az előző házat úgy akartam otthagyni, hogy ne fintorogjon Geoff amikor belép. Másnap megpróbáltam itt is valami rendet teremteni. A mi bútorainkon túladtunk, mert muszáj praktikusan megoldani az itteni életünket, mivel csak három hálószoba van és a nappali/étkező jutott nekünk hálószobának is...

A konyha kicsit szűk, de nem azért mert túlságosan kövér vagyok, hanem az előző óriási konyhából áthozott edények, tányérok és az élelmiszerek alig férnek a néhány szekrénykében. Sajnos a mosogatógép is lekerült a háztartási helységbe, ami egy kisszobának is megtenné olyan nagy. Egyelőre ott van minden cuccunk amit nem tudunk még hova pakolni. Ezektől a kényelmetlenségektől eltekintve, vagy ezekkel együtt, mégis megkedveltük a házat. Nem nyomasztó a három emelet a földszint alatt, és egy nap alatt átmelegedett, belakódott általunk az egész. A képeket feldobtam random a falakra, mert az van sok és hely is elég, és ettől még otthonosabb lett az egész, mintha már régóta itt laknánk. A konyhában meg lehet szokni a méreteket. A lányok is jól érzik magukat, nem panaszkodnak. Két fürdőszoba van, az egyik a legalsó szinten, épp Debi szobájából nyílik, tehát ezt inkább ő használja. A középső szinten is van egy, de WC-ből háromra is futotta :) ezért nincs vita, veszekedés reggelente vagy esténként a fürdésnél. Debi jól járt, nagy szobája van, elhívhatja a barátait, nem zavarnak senkit. Ezt ki is használta az elmúlt néhány napban, tekintve, hogy szünet volt a suliban, szinte mindennap volt valami programja, hol ő ment, hol ide jött valaki. Harmadik napja Szula és Aisa együtt mennek gyalog a suliba, ami kb. 20 perc séta. Közel ugyanennyi nekem a szálloda, tehát az autót nem kell napi szinten használni, spórolunk vele nem keveset. A legjobb, hogy öt perc alatt lent vagyunk a központban, és mégsem zajos az utca, hanem nyugis, csöndes. Ma szabadnapos vagyok, és végre végigpucolhattam mindent, radiátoroktól a lépcsőkorlátokig, nekem ez a pihenés :)))

Néhány kép:

Az előszoba a nappaliból nézve-

A pici konyhám :) de azért szeretem... Épp sül a fasirt a sütőben

Elindulunk lefelé, szemben a lányokról  készült rajzok, jobbra Szula alkotása, balra Tamás (a hugom férje) által nyert díj, amit nekünk ajándékozott (mert egyébként a tengerbe akarta dobni...)

A nappali, még szinte üresen, a kanapé költözik a hugomékhoz, mivel nekünk kinyithatóra lesz szükségünk.) Sajnos szegény kandallónktól is meg kellett válni, mivel itt beépítve van már egy. Nem ment messzire, az egyik ismerősünk nemrég nyitott egy palacsintázót, ugyhogy néha meglátogathatom.)

A kilátás a nappaliból. Most egy picit borús az idő, de ha süt a nap, szinte délelőttől késő délutánig besüt a nap hozzánk

A nappali az előszobából, jobbra a lépcső lefelé, balra a konyha

:) a legszebb WC
 (nincs villanykapcsoló, belépésnél automatikusan felkapcsol, ha ülsz a WC-n csöndben mozdulatlanul, néha le is kapcsol... akkor hadonászni kell, hogy ujra érzékelje, hogy itt van valaki. Elég vicces...)

A konyha felöl a legszebb WC :) és a lefelé vezető lépcső

A következő szint, szemben a fürdőszoba, kétoldalt Szula és Aisa rezidenciája

A középső szint fürdőszobája (picike, meg nem is új, de azért elmegy)
A villany hasonlóan müködik itt is, néha integetni kell az érzékelőnek, ha a zuhany alatt elalszol...)

Aisa szobája, szinte teljesen berendezve, bár mindenáron 50-es évekre akar gyúrni, asszem közelít hozzá

Szula szobája, már alakulóban. A szemben lévő ülőalkalmatosságot ő maga vásárolta egy régiség kereskedőnél, igazi hatvanas évekbeli fonott szék

A következő, vagyis félemelet felé vezető lépcsőn.
 Jobbra a háztartási helység, szemben Szula bagolykái pislognak

És ime...(rengeteg a hely, balra bent még van egy üres hely a szárítónak)

Debi rezidenciája (óriási szoba, jobbra a francia ágya, balra egy ülőgarnitúra, és a fürdőszoba van)
Innen nyilik viszont a kis kertecskénk...nyáron Debi nem lesz egyedül :)))

Döntöttünk

Tegnap végső elhatározásra jutottunk a ház bérléssel kapcsolatban. Az elhatározásunkat nagyban befolyásolta, hogy az idő sürget és mi október végén szeretnénk költözni. Több házat megnéztünk, és még többet sajnos nem volt alkalmunk megnézni. Sajnos előfordul, hogy mikor felkerül egy bérlemény már a következő nap lcsap rá valaki akár látatlanban is. És vannak olyanok amelyek épp felújítás alatt vannak vagy még bent lakik az előző bérlő és csak néhány hét múlva lehet egyáltalán megnézni. Néhány ház lóg így a levegőben aztán lehet, hogy közben a tulajdonos privát talál magának bérlőt, mert ő ugye be tud menni. Akármennyire is szerettük volna most a legideálisabb megoldást megtalálni, tehát ami az igényeinket maximálisan kielégíti, sajnos nem sikerült.

Úgy döntöttünk, hogy az Ash hill road-on lévő házat vesszük ki. Takarékossági szempontból ideális, mert nagyon közel van a városhoz és ha csak nem ömlik az eső, gyalog mehetünk suliba, dolgozni, illetve Tibi bicajjal. ( azért szeretnék én is egy bicajt, mert azzal sokkal gyorsabb) az áram és a gáz nem utólag hanem előre fizetendő, tehát ugyanaz a megoldás mint az első lakásunknál, feltöltő kártyával illetve kulccsal működik mindkettő. Kontrol alatt tudjuk tartani a rezsi költséget ezáltal. Itt volt,hogy csak három hónap után érkezett meg a számla mindkettőre, horrorisztikus összeggel. Igaz garázs nincs, de veszünk egy bicikli tárolót, és remélem ez megoldja a bicaj elhelyezési gondjainkat egy időre. Ma találkozunk a közvetítővel, aki nagyon segítőkész ellenben némelyik közvetítőiroda munkatársával. Szóval a megfelelő papirokat átadjuk és ha bevizsgálás után megfelelőnek tartanak minket, úgy a közvetítői díj és a holding fee (egy biztosíték, hogy október végéig nem gondoljuk meg magunkat és addig senkinek nem ajánlják a házat) kifizetésével már csak a költözés előkészületeit kell megkezdenünk. Szegény Aisának pont 28-án lesz a szülinapja amikor átcuccolunk, de majd valami jót kitalálunk neki.

ASDA mesék...

Vannak kedvenc helyek, ahol az ember vásárol. Többnyire inkább amelyik nagy áruház közelebb van. Amikor rendszeresen Tibi járt a hétvégi nagybevásárlásra akkor a Sainsbury's-t preferálta. Mióta kezembe vettem az irányítást ( leginkább az autóét...) azóta inkább a Lidl-be és az ASDA-ba járok ami nincs túl messze egymástól és ami nincs az egyikben, az van a másikban.  De valaki megátkozta az ASDA parkolóját mert egy hónapon belül már másodszor ér valami nem várt kellemetlen esemény. Igaz mindkettő szerencsésen ért véget. Így utólag már nevetek mindkét sztorin.

Történt egyszer, hogy a szokásos délutáni bevásárlás után bepakolva az autó csomagtartójába, bezuhantam az ülésre és a táskám magam mellé dobtam az anyósülésre. Harmincas, jól öltözött nő kopogott az ablakon és kérdezte, hogy tudom-e merre van a paigntoni kórház. Kiszálltam, próbáltam segíteni, hogy nagyjából megmutassam az utat. A hölgy eléggé törte az angolt, én is, csak máshogy. Picit vak vezet világtalant érzésem volt de a telefonom előkapva rákerestem az útvonalra. Előrébb húzott hogy írjam le neki a másik autó motorháztetőjén a pontos címet. Miután úgy éreztem én megtettem minden tőlem telhetőt, elköszöntem és visszaültem az autóba. Mielőtt a lányokért bementem a suliba, még megálltam a benzinkúton, hogy tankoljak. Elővenném a pénztárcám, de nincs ott ahova szoktam tenni. Ekkor levert a hideg veríték és nagyon rossz érzésem támadt; ez a nő, becsapott engem és.... De ekkor a táskám egy becipzározott részében ráleltem a tárcámra. A furi az volt, hogy soha nem teszem oda a tárcám és amikor kinyitottam, hiányérzetem támadt: ugyanis az én kártyám ott volt, de Aisa kártyája ami már napok óta a tárcámban van mert a legutóbbi vásárlásnál megkért, hogy tegyem én el, szóval az nem volt ott. Emlékeztem, elől volt Aisa kártyája, mögötte az enyém... És most hiányzott. Hát mégis úgy volt ahogy előszőr gondoltam: amíg engem a hölgy feltartott, a társa simán benyúlt a kocsiba, talán be is ült, kivette a pénztárcám és az első kártyát ami a keze ügyébe került kikapta onnan. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy Aisa kártyájával nem tudott mit kezdeni. Ha az én kártyám veszi ki, sajnos az már rendelkezik egy érintős fizető móddal amivel 20 fontig fizethet anélkül, hogy a pin kódot kellene használnia. Amíg észreveszi az ember hogy elveszett a kártya, hány helyen fizethetnek vele? Aisa kártyáját azonnal letiltattuk, visszamentünk az ASDA-ba és bejelentettük az ottani biztonsági őröknek, hogy mi történt. Azt mondták hogy sajnos hallották,hogy más üzleteknél hasonló módon csaptak be és loptak meg embereket. Személyleírást adtunk, de nem hiszem, hogy visszajönne a banda, hanem új városokban próbálnak szerencsét.

A második fricskát ma kaptam a sorstól. Jó ez ugyan nem volt olyan komoly mint az előző, de kávét nem kellett utána innom az biztos.

Ujra vásárlás, lányok a kocsiban vártak. Tibi gurult haza bicajjal, megbeszéltük, hogy a parkolóban találkozunk. Bepakoltam a csomagtartóba, addig a kulcsot a nyitott csomagtatartó felső peremére tettem épp ahol csukódik. Még gondoltam is hogy nem leszek olyan hülye hogy rácsukjam az ajtót... Aztán a lányokat lefizettem, hogy vigyék vissza a bevásárló kocsit. 1-1font lett az ára. Majd miután végeztem a pakolással lazán lecsaptam a csomagtartó ajtaját... A riasztó azonnal megszólalt, élesen és fülsértően adta mindenki tudtára, hogy itt bizony baj van. Kinyitottam gyorsan az ajtót hogy az ajtó belsején lévő gombbal kinyissam, de sajnos úgy látszik ez ebben az esetben nem működik... 

Közben a riasztó egyre idegesítőbben és élesebben szólt. Próbáltam kiszedni a kulcsot és éreztem is hogy ott van az ajtó és az alatta lévő lemez között de meg sem tudtam mozdítani. Próbáltam felfelé húzni a lemezt, hátha egy milliméterrel feljebb jön és ki tudom húzni, de nem ment. Hát nem vagyok egy herkules. Emberek jöttek mentek mellettem, pasik bámultak ki az autók ablakán, de senkinek nem jutott eszébe, hogy segítsen. A riasztó megállás nélkül szólt, betöltve a parkolót, az utcát, a várost és az egész földgolyót...

A lányaim néhány méterrel arrébb épp azon tanakodtak, hogy fúúú de ciki... De azért odajöttek az autóhoz. Egy hét éves körüli kislány futott oda és odanyújtotta a ceruzáját, hogy azzal próbáljam, de mondtam hogy az valószinűleg eltörne de azért rámosolyogtam, és megköszöntem, hogy segíteni próbált. Az édesanyja is odalépett és már ketten próbáltuk különböző praktikákkal kicsalogatni a kulcsot. Aztán végül addig húzogattuk és tologattuk arrébb és arrébb a kulcsot, hogy az egy szélsebb réshez érve kiszabadult a csomagtartó ajtajának fogságából! Ujjongva ölelkeztünk össze, és kiabáltunk, hogy sikerűlt!! Végtelenül hálás voltam nekik a segítség miatt. A kulcs kissé nyomorult állapotban még működött és végre csönd lett...

Tulajdonképpen ez a második eset nem is volt olyan kellemetlen, inkább ha belegondolok picit visszakaptam a hitem, hogy nem csak rosszakaró tolvajok, hanem segítőkész kislányok és anyukák is vannak az ASDA parkolójában.

Kávé Brigittával

Ma a nővéremmel találkoztam miután letettem a lányokat a sulinál. Elugrottunk a kedvenc utcámba a  Fore street sétáló részébe és ott beültünk egy kedves kis kávézóba. Fantasztikus volt a süti és a kávé amit röpke két óra alatt elfogyasztottunk és sokat beszélgettünk.

Feltöltődtem, mert az idő is csodás volt. Hiába van október, a nap szinte nyáriasan sütött.

Utána charity shop vadászatra mentünk és apróságokkal leptük meg magunkat néhány pennyből. Csak olyan dolgokat vettünk amire abszolút nincs szükségünk, de a szivünket melengeti a látványuk. Egy kis cserépedényke ami telis de teli van pillangókkal és fekete szederrel, függönyök és piros virágos képek, amit nem lehet otthagyni 10, 20 vagy 50 pennyért.

 Mit teszel az edénybe? -kérdezte Brigitta. 

-"majd teszek bele kalácsot és ráírom, hogy KALÁCSTARTÓ DOBOZ"

 -" vagy nem teszel bele kalácsot és ráírod, hogy NEM KALÁCSTARTÓ DOBOZ!"  fejezte be helyettem, hiszen mindkettőnk egyik kedvenc pöttyös könyve volt a Harisnyás Pippi. 

Nem lehet minden oldal napos...

Mindjárt 47 évesen arra jöttem rá, hogy ugyanabban a városban, ugyanolyan lehetőségeket élvező emberek milyen különbözőképpen szemlélik a világot maguk körül. Ez a félig üres, félig tele pohár szitu. Én ebben a blogban soha nem szerettem a negatív dolgokat leírni. Ugyanis nem szeretnék emlékezni azokra néhány év múltán amikor "visszalapozok" a virtuális naplómban. Ez nem jelenti azt, hogy nem történnek velünk kellemetlenségek, nincsenek rossz napjaim és nem vagyok néha ok nélkül depis. Három éve megváltozott az életünk, és sokat köszönhetünk ennek az országnak. Sokat kaptunk amikor a nulláról kezdtük, nem feltétlenül pénzt, hanem lehetőséget a nyugodt életre, munkát és fizetést valamint igen, olyan szociális juttatásokat, amit bármilyen kellemetlenség ér is ezután itt, nem fogok elfelejteni. 

A lényeg az, hogy egyszerűen nem fogom soha megérteni azokat az embereket, magyar ismerőseimet, akik a legkisebb sérelem esetén már diszkriminációt (mert magyarok vagyunk...) kiáltanak, és úgy érzik kihasználnak minket itt Angliában.  Én ismerek itt olyan családokat akikkel jobban elbánt a balsors mielőtt idekerültek és ők mégis tudnak pozitívan gondolkodni és kihozni minden jót az itteni életükből. Miért nem tudnak a napfénynek örülni anélkül, hogy azt mondják...nem elég meleg, nem elég fényes és a felhők is folyton eltakarják...

Háznézők

Most, hogy ki van szabva az időnk, szinte minden nap akad egy-egy néznivaló ház. Sajnos vagy árban vagy némelyik kinézetében találunk kivetnivalót. A három egyszerű igényünk szinte soha nem passzol össze. Tehát a garázs, a központhoz való közelség és a három vagy négy szoba. Ha mégis mindezek egybevágnak akkor kiderül, hogy elektromos fűtés van, amire a gatyánkat is kifizetjük télen, vagy olyan irreális a bérleti díj, hogy meg sem nézzük, mert nem tudnánk kifizetni.  A lengyel kolléganőim bíztattak, hogy vegyem meg a helyi Herald Express újságot, mert abban a magánhírdetők teszik fel a kiadó lakásokat. Elmentem, megvettem. Oltári nagy, vastag, nehéz újság, tele nyomdafestékkel és tök fölösleges cikkekkel, képekkel amit akár az internetes oldalakon is megnézhetek. De kifizettem érte az egy font és tíz pennyt. A belső mellékletek között találtam rá az ingatlanokat hirdető oldalakra, amik tele voltak a neten már általam ismert cégek lakásaival. Majd az utolsó oldal alján árválkodott három apróbetűs hírdetés... Erről ennyit, többet nem veszek újságot, még ha újrahasznosított papírból is készül.

Kedden megnézünk egy házat ami nem messze van az előző lakásunktól. 

Árban nem rossz, de sajnos csak három szoba van. 

Még karácsony elõtt...

A minap bekopogtatott hozzánk a landlordunk itteni megbizottja Geoff. Néhány hónapja még itt lakott mellettünk a családjával, de aztán leköltöztek egy központi részre, a házukat eladták, vagyis a bank adta el, mert nem fizették a részleteket. Beteg ember, a fia is sajnálatos módon beteg, tehát bármelyik igéretét ha nem tartotta be, azt emiatt elnéztük. Ez a bedõlt kerítés megjavításának igéretétõl az elromlott emeleti wc miatt beázott plafon lefestésén át a nappaliban recsegõ ropogó padló kicseréléséig belefért. Mondjuk ez utóbbira állitólag tetemes összeget kapott a Németországban élõ tulajtól. Most azonban azért jött mert a tulaj szeretne visszaköltözni évente néhány hónapra Angliába és a házból irodát alakítana ki, és emiatt két hónapon belül muszáj lesz kiköltöznünk. Ez volt a szándékunk már egy ideje de most már határidõt is kaptunk. Ami a javunkra szolgál az, hogy õk ezt nem tudták. Tehát nem fognak a deposit visszafizetésével játszani, akár elõbb is kifizetik amennyiben ennek hiánya akadályozna minket a költözésben.

Tegnap egy helyes kis házat néztünk meg egy viszonylag jó helyen. Igaz, elég dimbes dombos volt ott is az út, de itt Torquay-ban nehéz vizszintes útszakaszt találni ami 50 méternél hosszabb. A várthoz képest elég helyes kis ház volt. A probléma az volt, hogy a konyhában es máshol sem volt hely a mosogatógépnek s elszívó sem volt. Nem kergettek az asztal körül az elmúlt húsz évben ha nem volt mosogatógépem, de ha már végre vettünk egyet, akkor bocsánat de használni akarom. Egy öt tagú családnál áldás egy ilyen. Sajnos a garázsban villany nem volt és a parkolás is random, tehát aki kapja marja alapon ment, ami a mi esetünkben azt jelentené, hogy aki régen ott lakik, az valószinűleg elénk parkolna mert már úgy szokta meg, mi pedig keresgélhetnénk máshol helyet, nap mint nap. Más szempontból nem lett volna rossz, de most valóban hosszú távra keresünk és nem szeretnék ilyen kompromisszumokat kötni.

Ma is megnéztünk egy helyes házat ami nagyon jó helyen van, sajnos azonban a három szint újra lefelé volt elosztva mint most. Garázs nem volt, de semmilyen tárolóhelység sem. A konyha két szinten lett elosztva, tehát a hütő, tűzhely fent, de a mosogatógép egy szinttel lejjebb egy mosókonyhában...  A lányoknak nagyon tetszett, kaptam is hazafelé hideget, meleget, de nem ők vannak idejük nagy részében a konyhában és a kajakot sem viselnék el a szobájukban, főleg nem az apjuk bicaját. Azt mondták ennél jobbat nem fogunk találni és hogy én milyen buta vagyok, hogy ilyen hülyeségek miatt elszalasztok egy jó lehetőséget...

Remélem nem nekik lesz igazuk.

Szeptember elseje

Kár, hogy nem lehet még illatokat megosztani a neten. Itt ülök a teraszon, épp a szabadságom költöm ( nem elírás), az ajtó nyitva, és isteni húsleves illat terjeng a levegőben. A szomszéd molyol valamit, a gyerekek szépen csöndben elfoglalják magukat valamivel. Ez az első szeptemberi napunk. A három napos hétvége után ami elég itthon punnyadós mert borús az ég vagy esik után. Szegény Tibi dolgozik, a lányok közül kettő csütörtökön megy suliba először, Debi csak a jövő hét szerdán.  Ez a nyár is eltelt valahogy, csöndesen és igazi angol időjárással, ezért minden ilyen napnak hálásak lehetünk.

Szula GCSE (kisérettségi) eredményei nagyon jól lettek

Ezért marad a sixth form-on hogy az A level-ekkel előkészüljön a majdani egyetemi évekre. Aisának egy új korszak kezdődik az életében, mert középiskolás lett, a TA-be fog járni ezentúl, mint Szula, csak a secondary school részébe. Az hogy együtt járnak suliba és engem felmentenek ez alól ezentúl, tiszta haszon, legalábbis az én nézőpontomból. Debi egy évig a South Devon College Art media and design szakára fog járni, ez egy londoni egyetem előképzője, tehát ha jól megy neki, akkor jövőre mehet tovább Londonba. Közben dolgozni szeretne, hogy levizsgázzon autóvezetésből.

Az új egyenruhák beszerzése igazi érvágás volt... Nagy biznisz ez itt...

De nagyon csinosak lettek a lányok. Egyelőre csak Aisáról van képem, de majd frissítem az első iskola napon, mert Szulának csak a hétvégén érkezett meg a nyakkendője.

Ház:

Találtunk néhány szóra érdemes házat, amit szeretnénk megnézni. Mindegyik közelebb van a központhoz, a sulitól sincs túl messze.

Az egyik kifejezetten érdekel, de sajnos már egy hete hogy igéretet kaptunk, hogy megnézhetjük, de mivel nem adta még le a kulcsot az előző lakó, talán csak ezen a heten pénteken láthatjuk. 

Egy szép kis lakóparkban van és négy szobás. Sajnos garázs az nincs, de van egy kis hátsókert ahol a kajakot tarthatnánk. A környék minden szempontból tökéletes lenne: Szuláék sulija kb. 10 perc, az én munkahelyem gyalog kb 20 perc, autóval 5 perc. Tibinek sem kell hegynek föl bringáznia mindennap, szerintem legalább fél órával csökkenne a hazafelé vezető út számára. Az egyik kolléganőm ott lakik és nagyon dícséri. Ez a lakópark 2011-ben épült, ők megvették a házat elég kedvezményes feltételekkel. Nos majd meglátjuk. Az egyetlen fájó pont itt, hogy az ingatlanközvetítői díj felnőttenként 150 font, ami ha csak Debit nézzük a gyerekek közül annak (de már az sajnos mivel 19) velünk együtt 450 font és még nem csináltunk semmit csak egy papirt kitöltöttünk jelezve a szándékunkat. Ezek után még megvizsgálják az anyagi helyzetünket, felhívják a munkahelyünket, az mostani landlordot akitől a házat béreljük, és ha minden OK akkor a következő hónapban költözhetünk, persze a deposit és az első havi bérleti díj fejében. Ha nem vagyunk alkalmasak anyagilag, vagy úgy találják, hogy nem felelünk meg valami oknál fogva a követelményeknek, akkor ugrott a 450 font. Bizony nem egyszerű itt házat, lakást bérelni. És még így is sok bérlővel gyűlik meg a bajuk a háztulajdonosoknak mert nem fizetnek. 

Szóval a másik igaz, csak két szobás, plusz egy valami kis szoba aminek az ablaka a garázsra (!) néz, de egyszerűen "lovely"

Ez inkább szerelem lenne mint megfontolt döntés, mivel valószinűleg az energia takarékosság nem nagyon jellemzi ezeket a régi "cottage"-okat, és a város ugyan közel lenne és az én munkahelyem, de a lányok és Tibi már nem járnának ilyen jól. Az ár viszont kedvezőbb mint az előzőé.

A harmadik amire kíváncsi vagyok a következő:

A kilátás itt se rossz, és az ára sem túl magas. Viszont van garázs, kis kert, terasz, szép konyha stb. A sulik nincsenek messze, talán Tibi szívna megint a felfelé tekeréssel... nem tudom. Remélem a héten lesz még pár új amit érdemes megnézni.

Egy sima hétköznap

A harmadik

Évfordulót ünnepeltünk, tekintve, hogy pont ma három éve jöttünk ide az Angol Riviérára. A véleményem nem változott az előző évekéhez képest. Hiszem, hogy szorgalommal, becsületes munkával kényelmesen eléldegélhet itt egy nagy család is. Vannak persze néha nehézségek itt is, de nem hagyják az embert elsüllyedni a kakiban ha kicsit tovább húzza a takaróját és kilóg a lába.
Egy másodpercre sem bántam meg,hogy a sors idevetett bennünket.

Ennek megünnepléseként úgy döntöttünk, hogy sütögetünk egy kis szalonnát. Aisával felmentünk a kis mezőre ami a házunk fölött van két utcára és kb. 20 méterrel feljebb. Innen fantasztikus kilátás nyílik a nyílt tengerre valamint a völgyben lévő kis farmokra, ahol pacik, juhok, bocik legelésznek, szóval elég giccses az egész. Ha festeni tudnék...

Szedtünk öt nyársnak való ágat, majd előkaptam még Tibi nagyapjától örökölt bicskámat és az első kettőt kifaragtam, majd Aisa kezébe adtam a szerszámot, hogy tanulja meg használni és faragjon. Nem vagyok egy Matula bácsi, de úgy gondolom, hogy ez egy jó szórakozás egy mai gyerkőcnek is aki a nyár nagy részét a virtuális játékok világában tölti.  És egyébként pedig úgy gondolom, ha megtanul bánni vele akkor ez egy jó szerszám nem pedig egy veszélyes fegyver amivel kárt okozhat magában. Nagyon ügyesen kifaragta a megmaradt botokat, és még egy varázspálcára is jutott idő.otthon aztán tüzet raktunk, sütögettünk egészen éjjel tizenegyig. Jó büdik lettünk a füsttől, de legalább méltó módon jubiláltunk. Jöhet a következő.

                                          Az Excalibur...

                                  Mother nature farag....

                          Hát nem fantasztikus? És ez nem a Windows háttérképe ☺️

  Fényárban úszik a kert, Debike szépen kidekorálta. Sajnos a telefonomnak nem volt elég a fény