Szula lediplomázott

Még most is emlékszem az első napra, amikor becsuktam magam mögött Sheffieldben a szobája ajtaját és erőszakkal kellett visszatartanom magam, hogy ne bőgjek mert olyan elesettnek tűnt egyedül abban a szobában. Ott kellett hagynunk és megszakadt a szívem, de remekül megállta a helyét. Aztán szinte hihetetlennek tűnt, hogy 2O19 decemberében a lányom mutogatja a nevezetességeket Szöulban, Dél-Korea fővárosában. De jó lett volna ha nem jött volna ez a nyomorult járvány. Fél év után ott kellett hagynia ezt a fantasztikus országot, hogy itthon várja ki amíg végre visszamehet a Sheffield-i egyetemre. Addig online órákon vett részt. Akárki akármit is mondd, az elmúlt néhány év sokkal nehezebbé tette az egyetemisták életét, hogy elvégezzék a kurzusokat és lediplomázzanak. De sikerült, és rettenetesen büszke vagyok rá, hogy első osztályú diplomát kapott!  

Nem bántam, hogy az előző héten dübörgő 34 fokos hőség helyett kissé esős, húsz fokos hőmérséklet várt minket Sheffieldben. Hajnalban indultunk négyen a diplomaosztó ünnepségre. Két héttel ezelőtt nagy nehezen találtam egy Airbnb szállást Sheffieldben, mert Szula még a barátaival szeretett volna egy vacsorát mielőtt hazajön, és nekem is egyszerűbb lett volna öt óra vezetés és az ünnepség után pihenni, majd másnap hazajönni. Szinte semmit nem lehetett találni a városban, a diplomaosztás miatt le lett foglalva az összes szállás.

Fél tízre értünk a  The Diamond nevű könyvtárhoz, ahol a mellékhelyiségeben át tudott öltözni és kisminkelte magát, majd átmentünk a Student Unionba, ahol Szula átvehette az előzőleg kifizetett talárt és kalapot (persze kölcsönzött) és a hivatalos fotókat is elkészítették. Borzasztóan izgult a képek miatt, a ruha miatt és minden miatt. Nagyon csinos volt a talárban, és az alatta lévő ruha sem volt semmi. Amikor otthon azon gondolkodott, milyen ruhát vegyen fel, odaadtam neki a harminc éve (egy szilveszteri partira) vásárolt ruhám ami fantasztikusan állt rajta. Megkímélt darab volt, hiszen összesen háromszor volt rajtam életemben. Akkor 25 voltam, ő most 23 :) 

Az ünnepség nem volt unalmas. Azon drukkoltunk, hogy ki tudják mondani a nevét, amit előzőleg elküldött fonetikusan leírva, de nem volt hiba benne, mert tökéletesen lehetett érteni. 

Készítettünk néhány képet később kint a régi egyetemi épületben és a barátnőjével is sikerült lefotózkodnia. Fáradtan indultunk délután a kifizetett szállásra, Sheffield külvárosába.  Sajnos kiderült, hogy egy tetőtéri szoba, ami nem is lett volna baj, csakhogy olyan meredek lépcső vezetett fel a szobákhoz, hogy Tibi alig bírt feljönni. A fürdőszoba viszont egy emelettel lejjebb volt. Tibinek nagyon nehéz lett volna föl-le mászkálni, esetleg éjszaka még veszélyesebb. Ezért úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. A tulajdonosnak elmagyaráztam mi a helyzet és 133 font ide vagy oda, kénytelenek voltunk otthagyni a szállást. Talán valamennyit sikerül majd visszakapnom (legalább a takarítás költségét hiszen semmit nem használtunk) Csoda hogy még négy és fél órát tudtam vezetni, hiszen előző éjjel úgy izgultam én is, hogy összesen három és fél órát aludtam. De szerencsésen hazaértünk éjjel tízkor. El sem hiszem, hogy diplomás a lányom, a családunkban az első (és valószínűleg nem utolsó). Örülnék, ha benne is tudatosulna, hogy ez nagy dolog, hiszen négy év kemény munka fekszik benne, és micsoda négy év volt ez! Járvány, betegség, lockdown, online órák, stressz... és mégis sikerült!

Nah, még talán tradíció lesz ezt a ruhát hordani :D 1993 és 2O22...

Vége az iskolás éveknek

Kilenc volt mikor ide költöztünk. Az utazás előtt a nővérei angolul tanították. Mondd azt, hogy doll, ball és puppet... Aztán néhány hónap alatt az iskolában magába szívott mindent amit lehetett. De nem mert megszólalni az első időszakban, mutogatott, bólogatott mint egy kis néma. Aztán mikor már tudott volna beszélni, félt, hogy túl nagy lesz a felhajtás az osztályban ha egyszer csak elkezd beszélni. Jól jött, hogy költöztünk egy másik albérletbe, így a közeli iskolába irattam. Itt nem tudták, hogy fél éve még csak néhány szót tudott angolul majd lassan beilleszkedett, ráragadt a devoni tájszólás, akárha itt született volna. Nagyon jó tanuló lett belőle, büszkék voltak a primary schoolban és később a secondary schoolban is rá. Most eltelt ez a két év is a GCSE után (kisérettségi) az A level vizsgákon is túl van. A prommal fejeződött be a tanév és most izgulhatunk, milyenek lettek a vizsgák eredményei, hogy az általa választott egyetemek közül melyik lesz az, amelyik az eredményei alapján felveszi. Sajnos csak augusztus végén tudjuk meg, szóval addig izgulhatunk, hogy a Birmingham, a Leeds vagy a Norwich lesz a végcél, amikor beköltözik az egyetemi szállásra. Én a Birminghamért drukkolok, mert az van a legközelebb relative, vagyis "csak" három óra autókázás, viszont onnan könnyen tudna hazajönni az ünnepeken, mivel a vonatállomás szinte az egyetemi campusban van.

Tehát a prom tett pontot az i-re kilenc év iskola után, itt Angliában. Büszke lehetek rá és vagyok is. Még akkor is az leszek, ha esetleg nem úgy sikerült az A level ahogy szerette volna. Az elmúlt néhány év, a járvány miatti online tanórák, a feje tetejére állt családi életünk az elmúlt év kezdete óta sajnos nem segített neki sem a nyugodt felkészülésre az egyetemi élethez. Ehhez képest brilliánsan teljesített. Még egy hónapot szeretne a McDonald's-ban dolgozni, hogy legyen egy kis kezdő tőkéje szeptembertől, néhány új ruha stb. Kedden lesz az interjú, kíváncsi vagyok hogy sikerül.

Néhány kép a promról:

Ugyan nem szokványos prom ruha, de a mostani stílusának teljesen megfelel ez az általa tervezett együttes.

A barátaival