Szula lediplomázott

Még most is emlékszem az első napra, amikor becsuktam magam mögött Sheffieldben a szobája ajtaját és erőszakkal kellett visszatartanom magam, hogy ne bőgjek mert olyan elesettnek tűnt egyedül abban a szobában. Ott kellett hagynunk és megszakadt a szívem, de remekül megállta a helyét. Aztán szinte hihetetlennek tűnt, hogy 2O19 decemberében a lányom mutogatja a nevezetességeket Szöulban, Dél-Korea fővárosában. De jó lett volna ha nem jött volna ez a nyomorult járvány. Fél év után ott kellett hagynia ezt a fantasztikus országot, hogy itthon várja ki amíg végre visszamehet a Sheffield-i egyetemre. Addig online órákon vett részt. Akárki akármit is mondd, az elmúlt néhány év sokkal nehezebbé tette az egyetemisták életét, hogy elvégezzék a kurzusokat és lediplomázzanak. De sikerült, és rettenetesen büszke vagyok rá, hogy első osztályú diplomát kapott!  

Nem bántam, hogy az előző héten dübörgő 34 fokos hőség helyett kissé esős, húsz fokos hőmérséklet várt minket Sheffieldben. Hajnalban indultunk négyen a diplomaosztó ünnepségre. Két héttel ezelőtt nagy nehezen találtam egy Airbnb szállást Sheffieldben, mert Szula még a barátaival szeretett volna egy vacsorát mielőtt hazajön, és nekem is egyszerűbb lett volna öt óra vezetés és az ünnepség után pihenni, majd másnap hazajönni. Szinte semmit nem lehetett találni a városban, a diplomaosztás miatt le lett foglalva az összes szállás.

Fél tízre értünk a  The Diamond nevű könyvtárhoz, ahol a mellékhelyiségeben át tudott öltözni és kisminkelte magát, majd átmentünk a Student Unionba, ahol Szula átvehette az előzőleg kifizetett talárt és kalapot (persze kölcsönzött) és a hivatalos fotókat is elkészítették. Borzasztóan izgult a képek miatt, a ruha miatt és minden miatt. Nagyon csinos volt a talárban, és az alatta lévő ruha sem volt semmi. Amikor otthon azon gondolkodott, milyen ruhát vegyen fel, odaadtam neki a harminc éve (egy szilveszteri partira) vásárolt ruhám ami fantasztikusan állt rajta. Megkímélt darab volt, hiszen összesen háromszor volt rajtam életemben. Akkor 25 voltam, ő most 23 :) 

Az ünnepség nem volt unalmas. Azon drukkoltunk, hogy ki tudják mondani a nevét, amit előzőleg elküldött fonetikusan leírva, de nem volt hiba benne, mert tökéletesen lehetett érteni. 

Készítettünk néhány képet később kint a régi egyetemi épületben és a barátnőjével is sikerült lefotózkodnia. Fáradtan indultunk délután a kifizetett szállásra, Sheffield külvárosába.  Sajnos kiderült, hogy egy tetőtéri szoba, ami nem is lett volna baj, csakhogy olyan meredek lépcső vezetett fel a szobákhoz, hogy Tibi alig bírt feljönni. A fürdőszoba viszont egy emelettel lejjebb volt. Tibinek nagyon nehéz lett volna föl-le mászkálni, esetleg éjszaka még veszélyesebb. Ezért úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. A tulajdonosnak elmagyaráztam mi a helyzet és 133 font ide vagy oda, kénytelenek voltunk otthagyni a szállást. Talán valamennyit sikerül majd visszakapnom (legalább a takarítás költségét hiszen semmit nem használtunk) Csoda hogy még négy és fél órát tudtam vezetni, hiszen előző éjjel úgy izgultam én is, hogy összesen három és fél órát aludtam. De szerencsésen hazaértünk éjjel tízkor. El sem hiszem, hogy diplomás a lányom, a családunkban az első (és valószínűleg nem utolsó). Örülnék, ha benne is tudatosulna, hogy ez nagy dolog, hiszen négy év kemény munka fekszik benne, és micsoda négy év volt ez! Járvány, betegség, lockdown, online órák, stressz... és mégis sikerült!

Nah, még talán tradíció lesz ezt a ruhát hordani :D 1993 és 2O22...