A tizes évek utolsó napjai, avagy B.U.É.K 2020!

Holnap éjfélkor átlépünk a huszas évekbe. Jöhet a simmi meg a cselszton, a hosszú szipkás cigaretták és a tollboák a meztelen vállakon... Legalábbis száz éve így kezdődhetett a huszas évek, mondjuk Amerikában.
Itt persze semmi nem változik, hacsak a council tax (közösségi adó) lesz majd valamivel több és egy újabb, remélhetőleg mozgalmas évnek nézünk elébe.
Ebben az évben sokat utaztam, utaztunk, Szula világot lát egy másik földrészen, Aisa készül a GCSE-re, és már tervezgeti hol fog továbbtanulni, Debikéék pedig építik a közös kis jövőjüket. Nem panaszkodom. Nem volt rossz ez az év. Vagyis több volt a jó, mint a rossz. Van új hajónk. Igaz, még a hajókázás várat magára, de talán már csak néhány hónap és kalandozhatunk vele amerre látunk. Picit kimozdultunk, világot láttunk és mint aki hosszú idő után először jut ételhez, faltuk az élményeket, de nem telt meg vele a hasunk, mert még még, többre vágyunk, újra menni szeretnénk, felfedezni más kultúrákat, tájakat, hegyeket, embereket. Ez biztos azért van, mert rájöttünk, hogy basszus elmúltunk-tam (Tibi csak nyáron lesz) ötven évesek és nagyon gyorsan röpül az idő. Ki kell használni és végre ki kell mozdulni onnan, ahová hét éve picit befészkeltük magunkat. Jó, persze, voltunk Skóciában is és felfedeztünk sok szép tájat itt, Angliában, de jó volt akár csak néhány napra is átmenni Malagába, Gibraltárba, a Tuscany tájat élőben megcsodálni, és Firenzében az Arno folyót, ami olyan szőke mint a Tisza. És jó volt picit elugrani Magyarországra a régi barátokkal találkozni, megölelgetni a régi tanárom, végigsétálni a körúton és túrós táskát enni.
Szeretnék 2O2O-ban is elugrani Magyarországra, mert vannak barátaim akiket olyan rég nem láttam és jó lenne beszélni velük, vagy megmártózni a Balatonban. Remélem, lesz rá alkalmam. Azt kívánom a jövő évben, hogy mindenki jusson el oda, ahová vágyik, és sikerüljenek a tesztek, és a munkában elismerjék aki keményen dolgozik és tehetséges. Jó szomszédokat kívánok magunknak, és a jóbarátokkal  sok együtt töltött, vidám órát, családi békét, egészséget (és egy nagyobb konyhát, hátha megszeretem a főzést), szóval boldog új évet mindenkinek!

2OO9 karácsony :)

Elszaladt az idő :) De akkor is olyan cukik voltatok :)

Jah, erről jut eszembe! Ez a blog is jubilál, hiszen pont tíz éve kezdtem el  az "egy kis görbe nappal" a blogírást és azóta nem telt el év úgy, hogy legalább néhány bejegyzés ne került volna bele. A blog pozitív hangvétele nem azt jelenti, hogy nem voltak hullámvölgyek az életünkben, de én sokkal jobban szeretem a boldog napokat megörökíteni és azokra emlékezni, mikor újra elolvasom. Nem csak én, hanem a lányok is, ha épp unatkoznak, olvasgatják a régi történeteket, így bárhol a világon is vannak, picit közelebb kerülünk egymáshoz és ez nagyon jó érzés. Azt hiszem, ez a blog - minden hibájával és egyszerűségével együtt - olyan dolog amire büszke vagyok, mert nem csak én élvezem hanem néhány embernek még rajtam kívül örömet okoz. 

Az első blogbejegyzésem tíz évvel ezelőtt

Karácsonyi herce hurca

Reggel fél nyolckor felhívtuk Szulát a messengeren, mert akkor volt nála kb fél öt. Azt mondta, később megy az osztálytársaival vacsorázni. Felbontotta az ajándékokat amit tőlünk és a lányoktól kapott és a lányok is felbontották az ajándékaikat amit tőle kaptak. Mindenki hepi volt, ő főleg azért mert végre átköltözhetett az egyetemi szállásra ahol ablak és fűtés is volt az extrák közt :P. A csomag viszont amit 14-én adtam fel, még nem érkezett meg. Lehet, hogy a zserbót ki is preparálták belőle, mert elvileg nem originál csomagolt ételt nem lehet küldeni. Majd meglátjuk.
Délelőtt a cockingtoni kutyaséta után levest főztem. A káposztát és a bejglit már tegnap megcsináltam délelőtt, de még így is sok dolgom volt. Én télleg nem vagyok egy konyhatündér és úgy utálom amikor hosszú órákon keresztül a konyhában kell sütögetnem. De jó amikor kész van és a család megeszi. Béna lett a hidegtálban a tormás sonkatekercs. Ezt már előre tudtam amikor megcsináltam mert a töltelék túl folyékony lett, viszont a sonka túl ruganyos és vastag volt, az istennek nem akart összetekeredni és úgy maradni. Aztán onnan is tudom, mert Tibi megkérdezte vacsoránál, hogy ebben van torma? Mondtam, hogy igen, de többet nem szólt, de én tudtam, hogy vacak. Na mindegy, a többi kaja azért jó lett nagyjából, legalábbis senki nem reklamált és mindenki megette a vacsorát. Debike elmosogatott addig mi karácsonyi quiz játékot játszottunk négyen, ami abból állt, hogy húzni kellett egy kártyát amire rá volt írva valami karácsonyi dolog, amit le kellett rajzolni és a többieknek ki kellett találni mi az. Vicces volt. Aztán átadtuk az ajándékokat, jól elszórakoztunk közben, és mindenki örült annak amit kapott. A kutya is sok ajándékot kapott és mire az utolsó csomagot is kibontottuk, ő már szét is szedett három labdát. Rekordot döntött, de nagyon jól szórakozott. Annyira tudja, hogy ha neki veszünk valamit mert azonnal szaglássza, dobálja, ráfekszik, belehentereg. Szula azért hiányzott mindannyiunknak, főleg a karácsonyi közös fotóról hiányoltuk, de majd jövőre.

Majdnem az egész család

Aisa az új középkori ruhájában :)

Szula karácsonyi képe :)

Karácsony előtti herce hurca, meg a Krisztmasz parti

Sajnos, vagy szerencsére, megszűnik a másodállásom. Vagyis nem szűnik meg, hanem csak kigolyóztak a jó kis könnyen takarítható helyemről. Mikor visszajöttünk Koreából a manager felhívott és elmondta, hogy a cég, akinek takarítunk, elköltözik, ezért ha gondolom elvállalhatok egy másik irodát. Pontosan egy kétszintes irodaházat, amit volt szerencsém nyáron egy hétig takarítani, mert valakit helyettesítettem. Hát nem volt egy leányálom, és őszintén szólva hét nyolc órás műszak után nem igazán szeretnék végigloholni két emeletet egy porszívóval és szemeteszsákkal. Nem beszélve a mellékhelyiségekről.. Szóval mondtam a pasasnak, hogy kösz, azt nem mert én azt szerettem itt, hogy öt után bármikor mehettem. Ha délutános voltam akkor volt, hogy kilenckor mentem, vagy péntek helyett hétvégén. De a másik irodaházban ezt nem tehetném meg. Azt mondta, akkor maradjak zero contract-ban, ami azt jelenti, hogy néhol helyettesítek, és ha lesz más alkalom ami megfelel akkor elvállalom. De amikor láttam, hogy a cég nem költözött el, sőt nagyon is ott vannak még mindig, akkor rájöttem, hogy csak valaki másnak átadták a helyem, mert mittudomén, jobban helyezkedett a takarítócégnél. Mindegy. Tibi lehetséges, hogy átkéri magát Exeterbe, mert az heti százhatvan fonttal több neki, mint most és akkor legalább visszapótoljuk amit a takarítócégtől kaptam eddig. Viszont így nem lesz autóm, és gyalogolhatok esőben szélben, meg cipekedhetek a boltból. Viszont nem kell hajnal ötkor Tibit dolgozni vinnem vagy éjjel tizenkettőkor érte menni.  Ez van.

A karácsonyi ajándékokat szerencsére megvettem, Szulának elvittük, és csak karácsonykor nyitja ki. Debi és Aisa is küldött neki valamit. Azt beszéltük meg, hogy 24.-én reggel kilenckor felhívjuk messengeren, mert az neki akkor este hat óra, és kibontja az ajándékokat, Debiék meg azokat amit ő küldött nekik. Aznap itthon leszek. Sajnos előtte délutános leszek, és utána következő napokon is dolgozom majd. Mindegy, eddig is így volt, már megszoktam.

Volt karácsonyi parti a kollégáimmal a Torquay Grand Hotelben. Az egykor előkelő hotel, most is nagyon szép belül, és igen húzósak az árak ha valamit inna az ember. (egy üveg Prosecco volt 3O font. Itt mindenki Proseccot iszik. Én a cidert jobban szeretem, de itt azt nem lehetett kapni) A vacsorát már előre kifizettük. A vacsora jól elhúzódott és a zene is pocsék volt, de azért mi jól éreztük magunkat. Én csináltam egy csomó fotót, amíg le nem merült a telefonom. Vacak, viharos esős idő volt, mikor odamentünk. Beátát és Mariannt felvettük és Patriciát is sikerült összeszednünk. (Patricia az új kolléganőnk és a leendő szomszédunk is, valószínűleg. Így már hárman erősítjük a magyar csapatot a Carisbrooke-ban.) Ettünk, ittunk, és próbáltunk jól mulatni, aztán éjfél körül Balázs hazavitt minket. Én jól éreztem magam :P Szegény matron ketten támogatták mikor hazament és sajnos nem az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt, hanem a térde nagyon fájt. Most, vagyis pont ma műtötték meg, implantátummal pótolják a kikopott porcot mindkét térdébe, szóval jövő héten csak úgy röpköd majd :)

Fél fejjel benne a képben, de így majdnem mindenki látszik

Beáta a legjobb fej lengyel csaj, kedvelem őt

Donna a másik kedvencem, belevaló csaj

Cristina, az olasz kolléganőm

csirke mangó saláta (imádtam, de ettem volna még belőle) Annyi kés és villa volt előttem, hogy azt se tudtam melyiket használjam :P

A nagy öregek: (Donnát kivéve) Sister Brocket nyugdíjas nővér, középen Jojo a szakácsnőnk (mindig kapok tőle finomságokat :P, és a főnökünk a matron aki egyébként Betty (együtt biztos több, mint kétszáz évesek)

És mi, ugye. A három grácia :) Balról jobbra: Patricia, Mariann és szerénységem :) Csinik vagyunk, nem?

Secret Santa is volt nálunk tegnapelőtt. Néhány hete kihúztuk valaki nevét és annak kellett venni valamit, maximum öt font értékben. Én kaptam egy klassz lekaparós térképet. Ez egy óriási világtérkép, amit a falra fel lehet tenni és ahol jártam, azt le lehet kaparni, az a rész színes lesz a térképen utána. Majd győzzem lekaparni. Remélem jövőre is legalább annyit kapirgálhatok rajta, mint ebben az évben. Soha eddig még nem voltam ennyi helyen és ilyen messze, mint idén. Májusban Magyarországon voltam, aztán júliusban Olaszországban, októberben Spanyolországban és most, december elején, Koreában.

A sütiket is meghozta Tibi a Chantillyből, mindenki boldog. Még szülinapomon vittem be Whiskey rouladot és mindenki kedvence lett. Akkor megígértem, hogy hozunk néhányat karácsony előtt és ma Tibi le is szállított hat darabot. Patriciának és Mariannak is hoztunk, mert megérdemlik :)

Annak örülök, hogy nagyjából túl vagyok a karácsonyi vásárláson csak néhány dolgot kell még vennem a vacsorához meg a bejglihez és a káposztához, aztán valahogy csak összedobom a cuccokat.
Szula hétvégén végre költözhet, nem kell aggódnom többé, hogy megfagy abban a pici szobában.
Debike sokat dolgozik, mindennap hat után végez és későn ér haza, ráadásul meg is van fázva vagy legalábbis elkapott valamit Dantől, aki néhány napja elég ramatyul volt. Remélem két ünnep között tudnak majd pihenni, szegények.

Ennyi, röviden...

Szöul 5.nap (lejmolós monkok és vendégszerető rendőrök)

Reggel összepakolunk és a metró aluljáróban lévő lockerbe tesszük a nagyobb bőröndünket, hiszen csak késő este indulunk vissza  reptérre és még szeretnénk néhány helyre elmenni. A kisebb bőröndöt visszük magunkkal a kis kirándulásunkra, mert a terv az, hogy megkeressük a  drónparkot hogy Tibi néhány felvételt készítsen. A metróval átmegyünk a Jongnogu városrészbe és a nagy piac felé vesszük az irányt. A Kwangjang market hatalmas területet foglal el. Utcák, óriási csarnokok és föld alatti folyosók hosszú során a friss élelmiszerektől kezdve a bőrárúkon, cipőkön, táskákon keresztül a tekercsekbe rakott méterárúkig minden megtalálható. Gyümölcs saláták, óriási kondérokban rotyogó levesek (?) olajban sült halak, tészták. A tenger gyümölcsei közül némelyik még ott tekergőzik a társaival együtt egy-egy nagy akváriumban. Látni- és szagolnivaló volt bőven. 

Egy kisfilm a piacról

Készpénzt veszünk fel, és keresünk egy büfét, ahol a fent leírt finomságok közül sül valami hagymás, krumplis lepényféle. Mindenesetre jól néz ki. Fizetünk, leülünk, eszünk. Jóllakottan indulunk tovább mikor egy monk állja utunkat. Tibi kezére fagyöngyönkből készített karkötőt húz, és egy aranyszínű kártyát nyom a kezébe. Mondom, adjunk neki egy-kétezer wont (így nagyvonalúan) de a kopasz pasas egy számlatömböt vesz elő és kéri, írjuk rá a nevünket, és hogy húszezer wont adtunk neki. Mondjuk, nekünk nincs annyi, Tibi kihúzza a pénztárcájából a maradék 14.OOO wont, és a pasas kihúzza a kezéből, majd kérdezi, más valuta van-e nálunk. Ekkor megelégeljük, és otthagyjuk.
Magam sem tudom, hogy nézhettem bambán, hogy fényes nappal szabályszerűen kifordítja a zsebeinket, hogy van e nálunk elég pénzt. Valahogy erre nem készültünk fel eléggé. 

Persze már ismerjük a firenzei fekete pasast aki ugyancsak karkötőt húzott Tibi kezére, így erőltetve a vásárlást, de neki vissza tudtuk adni a kéretlen vásárfiát, és persze emlékszünk a nyomulós spanyol ázsiai masszőrökre is, akiket nem győztünk elhajtani a malagai tengerparton. De monkokra még nem voltunk betrénelve, és épp itt volt az ideje, hogy ez legyen az első lecke, amit szerintem egész életünkben nem felejtünk, és legközelebb nagyívben kikerüljük, rosszabb esetben elhajtjuk ezt a fajta "üzletembert" az utunkból.  Boldog élet és sok szerencse vár ránk az aranyszínű kártya szerint. Ha ezzel kezdődik, akkor ennél csak jobb lehet...

Szula jól le is szúr minket. " Anya, azt mindenki tudja, hogy a monkoknak nem szabad megállni!" Hát, most már mi is tudjuk. 

Azért nem megyünk csődbe, mert a 14.OOO won alig tizenhárom font lehet, de rossz szájízzel indulunk tovább, és a piacot is otthagyjuk. A jeges, hideg szél átfúj a kabátomon, és Tibinek sincs melege. Mínusz tíz fok körüli a hőmérséklet, pedig a nap is süt. Jó tizenötperc gyaloglás után nem bírjuk tovább, és kerestünk egy kávézót, ahol végre felmelegedhetünk egy forró csoki, és egy isteni sütemény társaságában. És persze a telefonunkat is tölthetjük. 

Újra metróra szállunk és Gangdongguba utazunk. A metróból feljövet az eddig látott legsemmitmondóbb városrészben találjuk magunkat. Itt kell megtalálnunk a drónparkot, ami a Han folyó partján kell, hogy legyen. Egyelőre azt sem tudjuk merre a folyó. Az egyik utcasarkon rendőr kisbusz várja, hogy a lámpa zöldre váltson. "Megkérdezem tőlük merre van a drónpark, hátha elvisznek" mondja Tibi, és a szót tett követi. Valahogy ráérzett a rendőrök vendégszeretetére, akik azonnal nyitják a hátsó ajtót (amelyiknek rács van az oldalán) és már ülhetünk is be a két szimpatikus koreai szerv háta mögé. Néhány perc múlva már a parknál vagyunk. Nem engedtek el minket olyan könnyen, fotót akar az egyik rólunk, s máris ott állunk a jeges hidegben, arcunkra fagyott mosollyal, integetve. Persze én is készítek róluk képet. Sokáig integetnek utánunk, aztán mikor nem találjuk a drónpark bejáratát, akkor újra integetnek, mert rossz felé irányítottak minket.

Ezt az ülést is kipróbáltuk :)

Mertünk volna ellenkezni :)

Örök emlék :))

Drónpark a leguncsibb városrészben :(

French berry a Tomstomban

A drónozás rövid és jeges, tekintve, hogy semmi látnivaló nincs  még felülről sem, viszont borzasztóan fázunk mindketten. Megkeressük a metróállomást és visszamegyünk a már jól ismert Seodaemon-gu városzrészbe, hogy a Tomstom Caffee-ban várjuk meg Szulát. 

Messzire már nem megyünk innen. Újra meglátogatjuk a kedves malac büfét, és degeszre esszük magunkat, majd vásárolgatunk néhány apróságot az itthoniaknak, Szulának pedig egy meleg pizsit keresünk, hogy addig se fázzon túlzottan, amíg átköltözik az egyetemi szállásra. 

Este elbúcsúzunk és metróval megyünk vissza, a repülőtérre. A következő közel húsz órában repülünk, alszunk (már amennyire a repülőn aludni lehet), mozizunk, csomagokra várunk, majd megkeressük az autónkat a reptéri parkolóban, és vasárnap délután, négy körül hazaérünk.
A repülőn visszafelé újra találkozunk a magyar légiutas kísérővel, aki olyan kedves volt hozzánk idefelé. Zavarba ejtően figyelmes újra, még az első osztálynak járó welcome csomaggal is meglep bennünket. Mielőtt leszállt a gép elbúcsúzik, és azt mondja, reméli, még találkozunk. Ki tudja? :)

Az Etihad gépe AbuDhabiban

AbuDhabi repülőtér

Aludnék... A szemvédőmre az van írva koreaiul, hogy "nem látok semmit"

Viszlát Szulamula! Találkozunk májusban! <3 td="">

Szöul 4. nap (Buddhista templom után fel, az égbe)

Az égbenyúló házak között egy kis sziget a Bongeunsa templom, a buddhisták szentélye. A több épületből álló szentély fölött óriási buddha szobor  áll, körülötte szoborcsoport. Nekem úgy tűnt a jót és a rosszat jelenítik meg a félkörben elhelyezkedő szobrok. Az álló buddha előtt jelentős méretű imahely, a szélén párnák, hogy arra térdepelhessen, aki itt remél békét vagy reményt a megbékélésre. Gyönyörű faragott,  díszes épületek, és tetők. Némelyik egészen új. Sokáig állok az egyik imaház mellett ahonnan hosszú, monoton mantra hallatszik. Tibi és Szula szétszélednek, én is körbejárom a területet, megcsodálom a szobrokat. A teaházba is betérünk, hosszan válogatunk a kézzel készített karkötők, a jókívánságokat rejtő fa kulcstartók, nyakláncok, képeslapok és leheletnyi vékony porcelán csészék között. Összeszedünk néhány emléket, ajándékot az itthoniaknak. Aisának a sikeres vizsgákat kívánó fonott karkötőt, Szula kiválaszt magának egy, a saját Kínai horoszkópja állatjegyét képviselő, karkötőt, Tibi fából faragott teknőst, ami később a hajó kulcskarikájára kerül itthon. Debinek egy díszes fa kulcstartót és Dannek is egy hasonlót. A teaházban kellemes meleg van, az oldalain üvegfal véd a hidegtől, a nap aranyló fénnyel vonja be a világos fabútorokat. A helyiség része normál székekkel, asztalokkal egy része pedig alacsony asztalokkal és szőnyegekkel van berendezve. Természetesen az alacsony asztalhoz térdelünk. Szula barack teát, Tibi hibiszkuszt én pedig lótusz teát iszom. Mindhárom különbözőképpen van felszolgálva. Tibi öblös üvegbögrét kap, Szula porcelánt, én pedig imádom a kis fatányéron ülő, apró porcelán csészécskét, mellette  az apró üvegkancsót, hogy utántölthessek. Úgy érzem magam, mint hófehérke a törpék házában. Mindhárom tea nagyon finom (én belekóstolok az összesbe :D) Fényképeket készítünk, halkan beszélgetünk, megérint minket is a nyugalom, ami az egész épületből árad. Alig akarunk elmenni innen, de még vár néhány program minket.

Soha nem gondoltam volna, hogy a Gangnam style című híres szám egy létező kerületről szól itt Dél-Koreában. Gangnam-Gu gazdag negyed, mondhatnám, hogy Szöul "Rózsadombja" de már ez sem igaz. Plázák, magas irodaépületek jellemzik a helyet. A hatalmas plázában el lehetne tévedni, ha nem lenne mindenhol jól látható felirat és térkép, mi, hol van.

Az óriási, emeletes könyvtárban millió, soknyelven írodott könyv található, talán magyar is, ki tudja?
Nézelődés után megkeressük az éttermeket és isteni finomságokat tömünk magunkba. Szula segít választani, ő már volt itt. Profin használja az evőpálcikát, amit én még kissé bizonytalankodva próbálgatok, de nem adom fel. Addig nem eszem, amíg nem sikerül felcsippenteni a kis tálkákból az ennivalót. Tibi bátran kanalazza vagy villázza az ételt, neki nem megy még olyan jól ez a fajta étkezés. Mikor jól laktunk, elindulunk a Lotte Tower felé, mert előző nap online megvettük a jegyünket, hogy felmenjünk a legtetejére a világ ötödik legmagasabb tornyának.
Kicsit be vagyok tojva, de nem hátrálok meg természetesen. Az óriási aulában mikor végre megtaláljuk a bejáratot, egy helyre terelnek bennünket azokkal akik hasonló okból jöttek ide és hamarosan egy nagy liftbe találjuk magunkat. Meg sem érezni, hogy felfelé száguld a majdnem ötszáz méteres magasságba. A liftből kilépve üvegfalra vetített videó kockái pörögnek előttünk majd az utolsó momentum, hogy kinyílik az óriási ablak a torony tetején, és valóban kinyílik, elénk tárva szédítő magasságból a várost. Fantasztikus az élmény. A tornyot körbe lehet járni, feljebb lehet menni mozgólépcsővel még két emeletet. Egy sky walker hely is van, ahol az átlátszó padlózat alatt letekinthetsz a mélységbe. Én nem merek rálépni, Szula nem néz le, úgy videózik, Tibi viszont simán sétálgat rajta. Érdekes, pedig állítólag ő a tériszonyos, de azt mondja, csak szabadtéren érzi. Hát én itt is érzem, sőt! Még azt is érzem, hogy a torony valamennyire kileng. Persze, hogy kileng, hiszen az ilyen magasságú épületeknek van valamennyi kilengése. De lehet, hogy csak azért érzem mert ezt valahol olvastam és tudom, hogy így lehet. Mindenesetre néha kicsit szédülősnek érzem magam. Megvárjuk míg besötétedik és a városban alattunk felgyulladnak a fények. Fantasztikus, felejthetetlen élmény. Még Szula sem volt itt, ő is élvezi minden percét.

Brrrrrrrr

Visszaérve a földszintre, Tibi elszánt és hosszas keresgélése után megtalálja a magyar "Gerbeaud" cukrászdát, ahol igazi Somlói galuska ( igazán feltúrbózva) is kapható. Természetesen rendelünk egyet (három kanalat kapunk hozzá, mert ez itt így szokás). Soha nem gondoltam volna, hogy legközelebb itt eszek Somlóit :D .

Nagyon finom, és valóban somlói, csak néhány kellékkel van megtoldva. De az élmény ugyanaz

Szöul gazdag negyedében egyszercsak szembejön egy magyar cukrászda logója...

Hazafelé vásárolgatunk még ezt azt a lányoknak, a kollégáknak, barátoknak. Szulának másnap az egyetemen kell lennie egy óráig, mi pedig úgy tervezzük, egyedül vágunk neki egy másik városrésznek. Tibi drónozni szeretne, itt pedig van egy drónpark és muszáj megtalálnunk. Ezen kívül egy nagy piacot is megnéznénk, Szula ezt inkább kihagyja, így megbeszéljük, hogy suli után találkozunk ha addig visszaérünk.

Szöul 3. nap

A mekibe kezdjük a napot, pont rálátunk a házra, ahol Szula lakik. Miután megreggeliztünk, elmetrózunk egy másik városrészbe, Mapogu - Seogyodong a neve. Még elég korán van, szinte minden zárva. A hó szállingózni kezd, elég hideg van, a nap se süt. Betérünk néhány üzletbe, felfedezünk egy cseh éttermet ahol még marha gulyás is kapható. Sok helyen árusítanak cseh sört is. Tibi mindenképp át akar menni  a Gangnam kerületbe, megbeszéltük, hogy oda majd akkor megyünk,  ha süt a nap, vagy este.

Van itt falbaépített busz, kis és nagy házak kaotikus egyvelege, de az utca tiszta...

NewYork csak egy köpésre, London viszont baromi messze

Esik a hó, Szula szép, én meg... mindegy

A prágai vár kicsinyített mása, egy étterem 

virágbolt

Igazi ázsiai városkép, a szövevényes kábelek sűrűjével

Nagy nehezen rátalálunk a Mercat kávéházra, ahol elvileg lehet állatokat simogatni, törpe kenguru is van és kutya, macska. Itt sok az ehhez hasonló állatsimogató kávéház. Tibi nem kíváncsi a macskás, kutyásra, pedig szerintem az is jó lehet. Szula már volt. Tibi különlegességre vágyik, szóval felmászunk az egyik ház emeletére ahogy a kakaomap mutatja az állatsimogató kávéházat. Épp takarítanak, és azt mondják csak fél óra múlva lehet bejönni. A szag nem túlzottan csalogató számomra. Nincs kedvünk várni. A honlapjukon megtudjuk, hogy negyed óráért 1O.OOO Wont kell fizetni, úgyhogy elmegy a kedvünk ettől a szórakozástól.
A folyópartra megyünk metróval,  ami most elég kihalt. Amikor jó idő van, rengeteg fiatal piknikezik a parton késő éjszakáig. Viszik a takarójukat, valami világítást és oda rendelik a pizzát vagy más, rendelhető ételt.

A Han folyó partján

Felsétálunk az üzleti negyedbe. A magas irodaházak aljában kisebb öltönyös csoportok füstölnek, természetesen jóval távolabb a kijelölt dohányzóhelytől. Nem irigylem őket. Valószínűleg az irodáikban töltik az egész napot, reggel kilenctől este hatig, hétig. Persze minden körülöttük a kényelmüket szolgálja, éttermek, kávézók. Megéhezünk mi is, nachost eszünk az egyik irodaház aljában lévő étteremben.

A WC-t is megtalálom, és próbálom kitalálni mi célt szolgál a kontroller a WC csésze mellett. Végül találok egy normál kallantyút, és lenyomom. Működik. A sokgombos kütyüt hagyom az öltönyösökre.





Nem megyünk túl messzire mikor egy kávézót pillantunk meg, és muszáj betérnünk és az isteni sütikből egyet-egyet megkóstolni.

A forgalmas főutra kiérve megakad a szemünk egy feliraton az egyik üvegpalota emeletén. "Budapest Cafe" Kíváncsiságból bemegyünk, de sajnos zárva. A Grand Budapest Hotel filmkockái peregnek az egyik falon. Valószínű, ez ihlette meg a tulajdonost, hogy így nevezze el a kávéházat. 

Végül, mire beesteledik, kikötünk Gangnamgu-ba. Végigsétálunk az égbenyúló plázák és irodák, éttermek, kávéházak, sörözők és üzletek között, végül egy Dunkin Donuts-ban kötünk ki, hogy töltsük a telefont picit és igyunk egy üdítőt. Már alig várom a holnapot. Szula elvisz minket egy Buddhista templomba, este pedig a Lotte tower tetejére kirándulunk, ami a világon most az ötödik legmagasabb épület!