Jelenlegi helyzetünkben nem győzöm emlegetni, hogy milyen szinten odafigyelnek ránk, és azokra akik vállalják, hogy otthon ápolják szeretteiket. Nem mondom, hogy minden olajozottan működik az egészségügyi ellátásban illetve az egészségügyi eszközök rendelkezésre bocsátásában, de ha egyszer beindul a gépezet, akkor szinte nincs olyan kérés amit ne tudnának valahogy teljesíteni. Mostanában hetente legalább egyszer valaki felkeres minket azon kisegítő eszközök felmérésével kapcsolatban amire a mindennapi életünkben szükség van, hogy gördülékenyen megoldjuk az egyre nehezebb feladatokat. Felállni, leülni, vécére menni, lefeküdni az ágyba, olyan egyszerűnek tűnik ha az ember egészséges de mivel Tibi mobilitása egy éve folyamatosan romlik, ezek az egyszerű műveletek nekem komoly fejtörést okoznak nap mint nap. Ekkor jönnek a fizioterápiás segédeszközökkel foglalkozó emberkék, akik kijárnak a betegekhez és miután felmérik mire van szükségük, néhány napon belül a rendelkezésére bocsátják, hogy könnyebbé tegyék a mindennapjaikat. Nem kerül pénzbe, ez jár ha valaki beteg. Joga van mindenkinek az akadálymentesített élethez. Ingyen inkontinenciás betét (nem a legolcsóbb hanem a legdrágább) jár ha szükséges. Ma kaptunk egy komplett kórházi ágyat, légpárnás matraccal ami folyamatosan mozog, hogy a folyton fekvő embernek ne legyenek felfekvései. Tibi nem fekszik egész nap, hiszen felliftezik az emeletre és a lábtartós fotelben ül napközben illetve a kerekesszékben amikor ebédelünk. Kaptunk hozzá egy fix emelőt, amivel kiemelhetem őt a kerekesszékből és átemelhetem az ágyba. Délután kijött két egészségügyi dolgozó és kipróbáltuk, hogy lehet a legbiztonságosabban kezelni. Szerencse hogy a lenti szobában van elég hely szóval elfér mindkét ágy, illetve az emelő is kényelmesen fel lett szerelve. Közben próbáltak rábeszélni, hogy kérjek segítséget a reggeli esti rutin elvégzéséhez. Megkérdezték hogy megkapunk-e minden támogatást és felhívták a figyelmünket további pénzbeni támogatásra amit kérhetek. Persze nem minden megy ilyen gördülékenyen. A holnapi MRI scant le kellett mondanom mert Tibit nem tudom többé a kisautóba beültetni, nagyon veszélyes művelet volt akkor is amikor a születésnapomon elmentünk az egyik étterembe, szóval akkor megfogadtam hogy nem, többé nem kínlódok ezzel. Kértünk segítséget a kórháztól, mert van transzfer a betegeknek de sajnos amikor az időpontunk van akkor már nem dolgoznak. Kerekesszékes taxit is lehet hívni, de pont akkor van vége az iskolának és minden ilyen taxi le van abban az időben foglalva. Mehetnénk az új elektromos kerekesszékkel ha jó idő lenne, de a mostani szeles, esős időben nem gyalogolok el a kórházig, miközben mindketten bőrig ázunk. De vannak megoldások erre is. Jelentkeztem egy szervezetnél, akik azzal foglalkoznak, hogy a mozgássérült embereket hozzásegítik olyan járművekhez amellyel kényelmesen tudnak közlekedni. Mint kiderült, minden feltételnek megfelelünk amivel talán hozzásegítenek minket egy olyan autóhoz, amibe befér az elektromos kerekesszék is akár Tibivel együtt. Meglátjuk, hogy működik és mennyi idő alatt lehet ezt elintézni, de nincs kétségem afelől, hogy nem lehetetlen. Néha magamon is csodálkozom, hogy a hatvan százalékos angol tudásommal, ami a telefonbeszélgetéseknél inkább harminc százalékos megértéssel bír, ennyi mindent elintéztem már. Az orvosokkal, nővérekkel, szociális és egészségügyi dolgozókkal én beszélek, mint Tibi gondozója. Mindenki nagyon segítőkész és türelmes. Persze sokkal jobb lenne ha mindent úgy értenék meg mintha magyarul beszélnénk, de hát ez van, valahogy elboldogulok.
Ja hát és persze sokkal jobb lenne, ha mindezekre nem lenne szükség…:/
