2015. április 29., szerda

Freedom!

Szuper jól megy a vezetés! Annyira más mint a busz után rohangászni két teli szatyorral aztán felcaplatni a 45 fokos emelkedőn! Az egy órás hazaútból 15 perc lett és ebben még a gyors vásárlás is benne van. Három év után újra a volánnál ülök. Ez fantasztikusan jó érzés, szabadságot ad, és rengeteg időmegtakarítást. A lányok akik az első néhány alkalommal még görcsösen figyeltek és próbáltak a sokadik szemem lenni, most felszabadultan beszélgetnek mellettem hazafelé. Még azt is megjegyezték, hogy már pont úgy vezetek mint régen amikor Magyarországon vittem őket Tárnokról Budára nap mint nap suliba. 

2015. április 28., kedd

Mi leszel, ha nagy leszel?

Szulamit néhány éve a fejébe vette, hogy  divattervező lesz. Ezt az ötletét üdvözöltem hiszen nagyon kreatív, ötletes dolgokat készített már kiskorában is. Igazából azon kívül, hogy ezt a szakmát választotta magának, az égvilágon semmit nem tett. Nem kezdett lázasan ruhatervezésbe, nincsenek ruhákkal telerajzolt füzetek az ágya alatt. Nem olvasgatja a híres divattervezők életrajzát.  Egy éve vett magának a John Lewis áruházban egy rózsaszínű mini varrógépet a saját zsebpénzéből, hogy majd ezen varrogat, de őszinten szólva csak én kapom néha elő a kis masinát, hogy felvarrjak vagy megjavítsak rajta egy-egy ruhát. Előfordult, hogy heves vitába torkollott ha feltettem azt a kérdést, hogy mégis, hogy akar divattervező lenni, ha még egy sort sem varrt, soha...?
Igazából szerintem az én begyöpösödött gondolkodásmódommal van a baj... Mert én ha divattervező  szeretnék lenni, akkor hajtanék mint a barom és megtanulnék varrni meg mindent tudni akarnék ami ezzel kapcsolatos, de aztán valószinűleg nem lenne belőlem semmi, hiába gürcölnék.
Az igazi tehetség akkor mutatkozik meg amikor egy feladatot mindenféle rákészülés nélkül, brilliáns módon megoldunk.
Az art vizsgán megkérte a tanár hogy kivételesen ne fessen Szula, mivel eddig mindíg festett, inkább varrjon valamit. Ő egy indián ruhára gondolt, amihez jó két héttel azelőtt meg is rendeltük az anyagot. Nagyon érdekes zöldesbarna színű, a hasított bőrre emlékeztető anyag, amit viszont könnyen lehet varrni. A vizsga előtti nap este, lefekvés előtt Szulának eszébe jutott, hogy a varrógépet nem is tudja kezelni... Másnap reggel tízperces gyorstalpalót tartottam a varrógép kezelését illetően (cérnabefűzés, orsózás, beállítások, problémamegoldás stb)
Amit ezek után összehozott a lány, az ékes bizonyítéka annak, hogy van tehetsége, csak a megfelelő háttértámogatás szükséges...



2015. április 22., szerda

Vezetnék...

Egy pici áttörés történt az autóvezetésben, mert néhány napja már nem fogom olyan görcsösen a kormányt és nem cikázik a szemem a két visszapillantótükör között, hogy elférek-e a parkoló autók és a szembejövő autók között. Néhány hete amikor lementem délután autóval Aisáért, egy tanulóvezető a hátam mögül  rámdudált.. Akkor egy picit kiábrándultam magamból. Hol van az a vagány csaj aki Magyarországon évekkel ezelőtt még terepjáróval vagy mikróbusszal járta Budapest forgalmas utcáit? Hol van? Egyszerűen muszáj visszaülnöm és újra és újra megpróbálnom, mert nem lehet, hogy eltünt az a lány... Lány?
Debi minden délután beül mellém és mondja, hogy "anya, OK! Most elférsz, mehetsz nyugodtan..."aztán amikor hazaérünk megtapsolnak az összeszedett utódok, mint egy repülőgép szerencsés landolásánál egy filmben...
Ma levittem őket a suliig, aztán elmerészkedtem egy számomra ismeretlen területre, vagyis ahol még ÉN nem vezettem, a helyi Cooperativba, majd bevásároltam, és hazajöttem, beparkoltam, az autó tetején egy sárga kajakkal. Mert az mindig ott van.


2015. április 14., kedd

Lengyel magyar két jó barát, együtt issza sörét, borát



Lengyelül: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” 
Az a néhány lengyel akivel találkoztam az mind ismeri ezt a kis versikét ami még a régi időkből maradt ránk. De vajon tényleg olyan jó barátok vagyunk mi magyarok és lengyelek?  Vagy legalábbis itt, Angliában igaz e a mondás?

Sok magyar nem kedveli őket. Többségben vannak a munkahelyeken, és egy picit úgy érzi az ember, hogy ezt ki is használják. Nálunk is vannak jónéhányan. Sokszor a szállodában mást sem hallani csak ahogy a számomra érthetetlen mássalhangzók hangosan tülekednek egymás után mint egy heringes dobozban. Az sem zavarja őket, ha épp a pihenőidőben közöttük ülve némán iszom a kávém, mintha ott sem lennék.  Mert ha nincs egy "nem lengyel" főnök a laundriban akkor nem zavarja őket hogy a hasonló melós mint ők egy kukkot sem ért az eszmecseréből. 
De nem felhőtlenül nevetgélnek ilyenkor, hanem dől belőlük a panasz, ez akkor is érződik ha nem értem a szavakat. Többségük nem szereti az itteni időjárást, az ételeket, az angolokat lenézik. Kilencven százalékban csak a saját boltjukban vásárolják még a szappant is, ami jónéhányszor ugyanaz a márka amit az angol hipermarketekben is megtalálna,esetleg olcsóbban. 
Sokszor betévedek a lengyel boltba is, ahol mostanában néha magyar termékeket is találni. Az eladók lassúak, undokok és folyton egymással beszélgetnek. Ez egy angol boltban nem fordul elő soha.
Aztán rájöttem, hogy igazából azért zavar ez nagyon, mert ahogy belépek, azonnal úgy érzem magam, mintha Magyarországon lennék újra, mert ott pontosan ugyanez a mentalitás jellemzi az eladókat, a melósok ott is folyton panaszkodnak és nem az aktuális időjárás a téma. 
Szóval igazából azért nem nagyon szeretjük őket itt, mert nagyon nagyon hasonlítanak ránk. 
Az alábbiakat alátámasztja amit a Wikipédián olvastam:

"Egy nemrégiben nyilvánosságra került kutatás alapján a közmondásnak akár genetikai alapjai is lehetnek. A két nemzet, a lengyel és a magyar génállományában fordul elő Európában leggyakrabban az Y kromoszómán található R1a1 mutáció. Az előfordulási gyakoriság 56-60% közötti ezeknél a népcsoportoknál. A mutáció jelenléte arra enged következtetni, hogy a két nép egy körülbelül 10 000 évvel ezelőtt élt közös őstől származik."

Az egyik itteni kollégám és egyben barátnőm mégis lengyel és még a neve is azonos az enyémmel csak másképp írják: Krystyna. Korban is közel állunk, és nagyon sokat beszélgetünk...angolul, ahogy éppen esik úgy puffan módon. Nem egyszer előfordul, hogy keressük a szavakat, majd káromkodunk,hogy miért nem megy jobban a közös nyelv, aztán jókat nevetünk milyen bénák is vagyunk. Megbeszéltük már számtalanszor, hogy a két ország politikája, az emberek mentalitása, hülyesége, mennyire hasonlít. Sokat segítünk egymásnak, ki hol és milyen módon tud. És sokszor panaszkodunk egymásnak igen, vagy szidjuk a többieket ha valami intrika szövődik...
Akkor mégiscsak létezik a lengyel-magyar barátság nem?

2015. április 6., hétfő

London trip

Először azt terveztük, hogy megnézzük a Tussauds múzeumot. Régóta vágyom erre. Ki is néztem hetekkel ezelőtt hogy mennyibe kerülne ötünknek a belépő, ami nem olcsó sajnos, összesen százöt font. De biztos megéri, mondogattuk. Indulás előtti nap felmentünk a honlapra hogy online megrendeljük a jegyeket mert úgy állitólag olcsóbb és nem kell órákat sorban állni, pláne egy vasárnap amikor mindenki felözönlik "vidékről" Londonba.
Kijelöltük, hogy mennyi felnőtt, mennyi gyerek stb. Válassz idöpontot, kérték, majd beugrott az oldal, ahol közel harminc fonttal magasabb összeget mutatott időpontokra lebontva, kivéve a kora reggeli , és a hat óra utáni időszakot, ami "csak" 10 fonttal volt több mint a kezdőoldalon feltüntetett összeg. Kilencre biztos nem érnénk oda, este viszont, mivel hétig van nyitva a múzeum, egyszerüen nem érdemes, mert minimum másfél óra amíg végignézed a látnivalókat. 
Felbosszantottak... Nem vagyok szarrágó, de azért nem vagyunk kitömve zsével, és így sem volt aprópénz az utiköltség (70 font a benzin ktg. + a kaja, pia stb) és nálunk mindent öttel kell szorozni, szóval nagyon bepipultam. Úgy döntöttünk végül, hogy meglátogatjuk a British múzeumot majd a National History múzeumot mert ezeket még nem láttuk, a madame Tussauds meg tehet egyelőre egy szívességet, majd elmegyünk talán májusban ha jön a Star Wars, úgy legalább Tibi is élvezi majd.

Nem bántuk meg. Viszonylag korán, még tíz óra előtt értünk Marlow-ba, ami egy fantasztikus mesebeli kisváros London és Oxford között .
Számunkra viszont azért volt nagyon különleges, mert a Clark Adam által épült budapesti Lánchíd kistestvére a Marlow Suspension bridge ott található. Igazság szerint a Lánchíd ennek a hídnak a mintájára épült, miután Széchenyi  felkérte annak tervezőjét, az azonos nevű William Tierney Clark-ot a tervezésre. Ő az angol mérnöki kamara tagja volt, az egyik legnevesebb hídépítő. 1832-ben Széchenyi István angliai körútra indult, ennek során megtekintette Marlow új hídját is. Így került először kapcsolatba annak tervezőjével. Clark azonnal tudta: Széchenyitől jelentős budapesti megbízáshoz juthat, így nem is késlekedett: a kapott helyszínrajz alapján már két hét múlva átadta az első vázlattervét. Így ő kapott megbízást a híd megtervezésére. A kivitelezés vezetését hamarosan viszont az azonos nevű bár nem angol hanem skót származású Adam Clark kapta. Így már érthető, hogy miért hasonlít annyira Marlow hídja a mi Lánchidunkra. A brit híd 1966-os felújítása óta angol és magyar nyelven is olvasható az alábbi szöveg: "Ez a híd, valamint a Budát és Pestet a Duna fölött összekötő Széchenyi Lánchíd William Tierney Clark egyedüli fennmaradt alkotásai."
Természetesen a Lánchíd sokkal nagyobb és díszesebb de fantasztikus dolog, hogy megtekinthettük, átsétálhattunk rajta, és magyarul olvashattuk az emléktáblát. Akit bővebben érdekel a történet, http://hg.hu/cikkek/varos/12565-a-legmagyarabb-skot-200-eve-szuletett-adam-clark oldalon olvashat róla.



Londonban szépen sütött a nap, a British Múzeum felejthetetlen élmény volt, mert miután keresztbe -kasul átfutottunk rajta a WC-t keresve, amit az agyunk és a szemünk be tudott fogadni, azt megnéztük. 
Mindenkinek akit Londonba vet a sors, vagy bármilyen okból odalátogat javaslom, nézze meg ezt a monumentális gyűjteményt. A belépés (mint minden állami múzeumba) ingyenes. Kivéve az időszaki kiállításokat. 



                              Apollónak a kezéből sajnos kivették az okostelefonját...
                                              A British Múzeum előtt

Egy nagy séta és egy kiadós KFC-s ebéd után átmentünk a National History Múzeumba, ami ugyancsak nagyon érdekes volt és valóban igényesen megalkotott interaktív bemutatókat éltünk meg:
 Átélhettünk egy hasonló földrengést egy supermarketben, mint ami néhány éve Tokioban volt, mozgólépcső vitt minket a föld magjába, meghallgathattuk egy óriási magzatburokban, mit hallottunk az anyaméhben, dinoszaurusz csontvázak között, emeletesháznyi hangyavárban valamint óriási kékbálna alatt sétálgathattunk, ami körül az összes fellelhető hal, kétéltű és emlős állat felsorakozott. Megtudhattuk mit rejtenek a kövek, ásványok. A testünk mire képes, és hogyan született a földünk, mi lehet a sorsa ha nem szabunk gátat az emberi önzésnek.


                               
                                                A National History múzeum homlokzata

Úgy rúgtak minket ki este hétkor a zárórán, hogy még talan a háromnegyedét tudtuk a kiállításnak megnézni. Természetesen ez is ingyenes program volt. 
Számtalan dolog van még amit nem láttunk, talán egy-két havonta felugrunk és pótoljuk az élményt. Éjjel 11 volt mire itthon ágyba estünk.

2015. április 1., szerda

22

'93 tavasza. Lakótelep, kölykök a játszón, kutyák a parkban, vagy a dunaparton.
Én a nyolcadikon, a srác a harmadikon. Nekem egy játszótéri keverék ( a húgom könyörögte ki a piacon néhány hónappal azelőtt. 300 forintot fizettem érte és a pasas esküt tett rá, hogy egy pincsi és egy tacskó keveréke, ehhez képest Blacky lakli hosszúlábú fekete, bozontos). 
A srácnak a harmadikon óriási, fekete, hegyesfülű német dogja van, Gino. 
A ház előtti kis parkban néha összefutunk, a kutyák barátságot kötnek, ami abban nyilvánul meg, hogy Gino egy poros, előtte gondosan kiásott gödörbe birkózza Blackyt, de előtte még az összes nyálát beletörli a bozontos bundájába. Ettől függetlenül kedvelik egymást. 
A srácot már néhány éve látásból ismerem, de csak most először váltunk néhány szót egymással. 
Van humora...Szeret csipkelődni...birom a szövegét, vissza tudok vágni...tetszik neki a reakció...
Néhány véletlen alkalom után, már célzottan az ablakból figyelem, hogy mikor jelenik meg a hatalmas kutyával...
Kiderül, hasonló a zenei izlésünk, hasonló filmeket szeretünk, szeretjük a kutyákat sétáltatni, egyre gyakrabban...
Macskafogó, az egyik kedvenc filmünk, megigéri, kölcsönadja legközelebb, de mindíg elfelejti. 
Kiderül, angolul szeretnénk mindketten tanulni. Én pont most kezdtem egy tanfolyamot, meginvitálom, járjon ő is oda. 
Járunk két alkalommal a tanfolyamra, aztán együtt lógunk el róla.
Már nem kellenek indokok, kutyák, filmek tanfolyamok...járunk, 22 éve.
                               
                                                              1993 szilveszter
        
                                                Királymajor lakótelep, Csepel, dunapart

                       
                                                                  Tibi, és Gino
                      
                                              Én, 1993-ban a munkahelyemen
                              
                                                               1993 szilveszter
       
                                                2015 április 1.   22. Házasságtalan évfordulónk