Mi leszel, ha nagy leszel?

Szulamit néhány éve a fejébe vette, hogy  divattervező lesz. Ezt az ötletét üdvözöltem hiszen nagyon kreatív, ötletes dolgokat készített már kiskorában is. Igazából azon kívül, hogy ezt a szakmát választotta magának, az égvilágon semmit nem tett. Nem kezdett lázasan ruhatervezésbe, nincsenek ruhákkal telerajzolt füzetek az ágya alatt. Nem olvasgatja a híres divattervezők életrajzát.  Egy éve vett magának a John Lewis áruházban egy rózsaszínű mini varrógépet a saját zsebpénzéből, hogy majd ezen varrogat, de őszinten szólva csak én kapom néha elő a kis masinát, hogy felvarrjak vagy megjavítsak rajta egy-egy ruhát. Előfordult, hogy heves vitába torkollott ha feltettem azt a kérdést, hogy mégis, hogy akar divattervező lenni, ha még egy sort sem varrt, soha...?
Igazából szerintem az én begyöpösödött gondolkodásmódommal van a baj... Mert én ha divattervező  szeretnék lenni, akkor hajtanék mint a barom és megtanulnék varrni meg mindent tudni akarnék ami ezzel kapcsolatos, de aztán valószinűleg nem lenne belőlem semmi, hiába gürcölnék.
Az igazi tehetség akkor mutatkozik meg amikor egy feladatot mindenféle rákészülés nélkül, brilliáns módon megoldunk.
Az art vizsgán megkérte a tanár hogy kivételesen ne fessen Szula, mivel eddig mindíg festett, inkább varrjon valamit. Ő egy indián ruhára gondolt, amihez jó két héttel azelőtt meg is rendeltük az anyagot. Nagyon érdekes zöldesbarna színű, a hasított bőrre emlékeztető anyag, amit viszont könnyen lehet varrni. A vizsga előtti nap este, lefekvés előtt Szulának eszébe jutott, hogy a varrógépet nem is tudja kezelni... Másnap reggel tízperces gyorstalpalót tartottam a varrógép kezelését illetően (cérnabefűzés, orsózás, beállítások, problémamegoldás stb)
Amit ezek után összehozott a lány, az ékes bizonyítéka annak, hogy van tehetsége, csak a megfelelő háttértámogatás szükséges...