2016

Most, hogy végre lerogytam a kanapéra, végeztem a szállodában és itthon is mindenki jóllakott, kinyitottam a karácsonyra kapott Macbook-om (olyan aminek a hátulján világít az alma). Igaz nem vadiúj, sőt legalább hét éves, de olyan pöpec módon fel van újítva, hogy meg sem érzem a különbséget. Igaz még új Macbook-om nem volt és egy darabig szerintem nem is lesz, tekintve az árát. De ezért is nagyon hálás vagyok Tibinek, és egy picit szégyenlem is magam, mert az egész családban én kaptam a legdrágább ajándékot... De végre nem kell a pici Ipad-emen pötyögnöm, ha újra belekezdenék egy regénybe.
Ez az év persze rengeteg sajnálatos eseménnyel fogja beírni magát a történelembe, de ha babonás lennék lekopognám most és ha hívő lennék azt mondanám hál'istennek... De egyik sem vagyok így csak megköszönöm a sorsnak (csudába, a sorsban sem hiszek!) Szóval tök jó, hogy a családom ép és egészséges, a lányaim okosak és szépek és haladnak előre az életük megalapozásában. És tök jó az is, hogy egy kedves és csupaszív emberrel gyarapodott a családunk Dan személyében, aki Debi párja már több mint egy éve. Az elmúlt négy évben talán ez volt a második legjobb nyár itt Angliában és Skócia mesebeli tájain is kalandozhattunk picit. Ami számomra mégis a legfantasztikusabb dolog, hogy írtam egy kétrészes regényt, egy könyvet. Pötyögtem az Ipademen a kanapén ülve, mosogatás után, és vacsorakészítés előtt vagy már az ágyban fekve tíz után, mert akkor volt nyugalom és csönd. Munkaidőben a takarítószer raktárban a falnak dőlve írtam a telefonomba, ami épp akkor az eszembe jutott és délutánig nem akartam elfelejteni. Élveztem minden egyes pillanatát és drukkoltam a főhöseimnek, hogy megtalálják a boldogságot. Ez nekem egy olyan unikum volt, ami ritkán emeli fel az ember lelkét a felhők fölé, ahol szárnyalhat a fantáziája és nincsenek akadályok. Nem voltak depis napjaim, ha esett, ha fújt és ha valami bosszúság ért. Biztos nem lesz belőlem egy Jodi Picoult vagy egy Sidney Sheldon, bár a stílusuk is messze áll az enyémtől, de jó érzés, hogy 48 évesen sikerült valami maradandót alkotnom, még ha kemény kötésben soha nem is fogom látni.
Nem lesz ma nagy buli, de Aisával megnézzük a Harry Potter utolsó részét, mert a TV-ben most mindennap leadtak egy HP filmet. Aisának próbáltam elmondani, hogy a könyvben azért teljesen máshogy volt leírva, bár a lényeg megmaradt. De persze ismerem a mondást, hogy soha ne itéljünk meg egy könyvet a film alapján. Rendszerint a könyv sokkal de sokkal jobb egy összetömörített és a látványokra épített film változatnál.

update: ez a háromszázadik bejegyzésem! Koc-koc az egészségemre! :)))

Egy perc a tengerben

Hát megvolt! Megéltük és nem bántuk meg! Gyönyörű bár kissé hűvös napos időnk volt és bár először úgy gondoltuk, hogy Torquay-ban merülünk a tenger hullámaiba de Tibi korán lebringázott a városba és eléggé úgy nézett ki, hogy nem csináltak túl nagy felhajtást emiatt. Ráadásul apály volt és a kijelölt tengerparti részen a sziklás és kavicsos parton kellett volna besétálni a tengerbe. De látta, hogy viszont Paigntonban (a mellettünk lévő településen) a hosszú és homokos parton a rezesbandától kezdve a melegbüféig minden lesz. Ez egy jótékonysági rendezvény. A tengerparti települések boxing day-en vagyis december 26.-án rendezik meg minden évben. A regisztráció általában tíz font, de van ahol szponzorokat gyűjthetsz és az általuk adományozott összeget fizeted aztán be a regisztrációnál. Mi Paigntonban fejenként tíz fontot fizettünk, Debi és Dan szponzorált minket tíz fonttal, a másik felét mi álltuk. Sok sok ember gyűlt össze mire odaértünk. Jókedvűen, mulatságos öltözékekben várták a delet amikor tömegesen berohanunk a vízbe. A Lifeboat is megjelent a tiszteletünkre. Tibi egy klassz videót rakott össze az eseményről.

Annyira felfokozott lelkiállapotban voltunk, hogy mikor visszaértünk az autóhoz kiderült, hogy a kulcsot a zárban hagytuk kívülről, de szerencsére ez a kutyát sem érdekelte. Debi és Dan kijött nekünk drukkolni, és Dan szülei, Helen és Rick is eljöttek. A víz hideg volt, de vicces volt annyi emberrel együtt gázolni a 12 fokos habokba. Persze mi csak alig derékig merészkedtünk be, de volt aki vidáman pancsikolt és nyakig elmerült. A lábam nem éreztem miután kijöttünk de tök jó érzés volt, hogy megcsináltuk. Jövőre sem hagyjuk ki!

Last Christmas George...

Tegnap éjjel alig akartam hinni a szememnek amikor még átfutottam a FB posztokat. Az egyik helyi újság osztotta meg és azonnal rákerestem a neten, mert sokszor előfordul, hogy álhíreket terjesztenek. Ez sajnos nem volt az. Meghalt a fiatalságom egyik meghatározó popzenésze George Michael, Georgios Kyriacos Panayiotou. A nyolcvanak években a falam tele volt a Bravo-ból kiszedett posztereivel és szombat esténként a disco-ban táncoltam a Careless whisper-re vagy a Last chritmas-ra, ami sajnos mostanában a könyökömön jött ki, mert itt Angliában a karácsony közeledtével mindenhol benne van az unalomig játszott ünnepi repertoárban. Faith...később ez a szám is a kedvencem lett és a  mindíg megújuló, de a korral haladó énekes folyamatosan jelen volt a popzene világában. Egészen 2011-ig amikor Bécsben rosszul lett és kórházba került. Ezután kevesebbet hallottam róla, de azért itt-ott, jótékonysági koncerteken feltűnt. Ebben az évben nagyon sok sztár hagyott itt minket, számomra George halála volt mégis a legmegdöbbentőbb, hiszen csak 53 éves volt. 

Legyen neki könnyű a föld...

https://youtu.be/izGwDsrQ1eQ

Karácsonyi herce-hurca

Ez a "herce-hurca" dolog még a blogolásom tavaszán kezdődött és hagyományörző módon minden karácsonyi bejegyzésem ezzel a címmel kezdődik.
Hosszú nap volt a tegnapi és függetlenül attól, hogy már három napja itthon vagyok (ami persze sokkal melósabb mint dolgozni menni) igencsak elfáradtam az esti vacsorához és az azt követő két nap ebédeihez való előkészületekben. A karácsonyfa alatt csomó kisebb és nagyobb csomag sorakozott (a lányok sportot csináltak belőle, hogy egymásnak mindenféle apróságot véve, és azt becsomagolva a fa alá pakolták). Debi is felhordta a rengeteg csomagot a saját fájuk alól. Nem emlékszem, hogy volt ennyi minden valaha is a fa alatt. A vacsorával hét körül lettem készen és ügyesen megterítettünk Szulával, hogy hatan is elférjünk körülötte. Tekintve, hogy egy családtaggal bővültünk már több mint egy év óta. Debi azt mondta, hogy szerencsés, hogy mi 24-én ünneplünk és Dan szülei pedig 25-én, így nincs vita abból, hogy kinél töltsék a gyerekek a karácsony estét. Egyszer, majd ha esetleg gyerekeik is lesznek, kész haszon lesz ez a harmonikus sorrend.
Tehát hétkor minden készen volt, és megvacsoráztunk. Ebből nem csináltam óriási parádét, mert a rántott hús, petrezselymes burgonyával és francia salátával valamint a sütemények bőven elegendők voltak a családnak. Miután megnéztük az általam készített év végi összefoglaló zenés családi videót, következtek az ajándékok. Először csak tanácstalanul álltunk vagy inkább ültünk a fa körül és azt sem tudtuk, hogy honnan kezdjük, majd egyenként elkezdtük átadni egymásnak az ajándékokat. Szerintem senki nem csalódott. Süti, dumálás és mire ágyba estem már éjfél is elmúlt. Debiék átmentek Dan szüleihez aludni, hogy reggel ott érje őket a karácsony.  Számomra a meglepetés egy MacBook volt, ami ugyan nem új (hát infarktust is kaptam volna mert horror drága) hanem egy 2009-es felújított verzió, de azt az igényt ami miatt kaptam, tökéletesen kielégíti. És hát ez az írás, mi más?
Holnap megyek a tengerbe fürdeni! :D

Karácsony előtti herce-hurca

Nos, herce-hurcának  nem nevezném, mert tegnap óta itthon vagyok egészen 28-ig. Tehát mindenre van időm. Tegnap takarítgattam (tunk). Aisa jól megfázott így neki nem sok mindenhez volt energiája. Azért a boltba leszaladt nekem venni fagyasztott apró zöldséget a leveshez amit csináltam. Ma Brigittával megbeszéltem, hogy elmegyünk együtt a Sainsbury's-be és a Lidl-be vásárolni. Még semmit nem vettem meg a karácsonyi kajához és a sütikhez, úgyhogy már előre rettegtem a tömegtől ami a bevásárlóközpontokban várni fog minket. Az idő szép napos volt ma reggel, és bizony a parkolókban várni kellett néhány percet amíg helyet találtunk. De egyáltalán nem volt stresszes a vásárlás. A Sainsbury's csillagos ötöst kap tőlem mert hiába volt tömve emberekkel, valahogy mégis nyugisan lehetett válogatni, nézelődni a sorok között. És egyáltalán, mindenki mosolygós és türelmes volt. Egy hangos szóval, egy ingerült tekintettel nem találkoztam. A pékségnél a pulthoz állva, azonnal odaugrott egy alkalmazott, hogy miben segíthet, és amíg ő elment friss élesztőért amit kértem, vagy három másik kérdezett rá, hogy mit adhat. A pénztárnál a hosszú sorok ellenére tíz percnél többet nem kellett várnom, hogy sorra kerüljek. Egy piros sapkás alkalmazott nagy dobozzal sétált a sorban állók között, és csokival kínált meg mindenkit. Igaz, majd' három órát töltöttem vásárlással, de nem merített ki annyira,  mint mondjuk a péntek délutánonkénti bevásárlás. A lányok addig felállították a fát és fel is díszítették. Így két nappal karácsony előtt már megengedett. Ezért picit már közelítünk az angol szokásokhoz, de a magyartól sem távolodunk el annyira. Minden ajándékot a fa alá tettünk. Debiéknek nagyobb fája van és tele pakolták apró ajándékokkal, úgyhogy lesz mit kicsomagolni 24-én este. Holnap sütöm a beiglit és a zserbót. A mézeskalácsok is készen vannak, sőt már a fele el is fogyott. Szula nagyon szereti, így mindíg csemegézik a saját készítésűiből. Aisával házikót is csináltunk, de a dekorálás terén még fejlődnünk kell, azért nem lett rossz.

Luca napja van

Nekem egyetlen emlékem van Luca székéről. Kiskoromban volt egy kihajtogatható mesekönyvem, pont egy ilyen:

És ez a Kormos István vers volt benne

Luca széke
Zöld fűben kicsi lány ül,
mert nincs még neki széke,
fejecskét odakoccant
gömbölyű könyökére.
Kisfecske fut az égre,
röpteti puha szárnya,
sírása lekeringel
hüppögve, le Lucára.
Kék labda ide pattog,
zöld labda oda huppan,
egy szarka ide cserreg,
három gyík oda surran.
Napocska a magosban
virágzik pirosodva,
elnyelte teliholdunk
vén tölgyfa moha-odva.
Lábaska, kicsi korsó,
kés, villa, babaasztal,
oroszlán, falovacska –
játssz ezzel vagy amazzal.
Van még egy igazándi
babája: pici szöszke,
de ő egy veresorrú
bohócra csuda büszke!
Ó, az a veresorrú,
kóclábú gügye Jancsi!
Nem járta soha fésű,
és két gombszeme kancsi.
Táncát ha nekikezdi,
nincs vége nevetésnek,
hát még ha dalolászgat,
az még csak fura ének!
Készül már Luca széke,
holnap tán belecsüccsen,
egész nap ringatózna
lomb árnyán, kerti hűsben!
Most játszik a babával,
„csicsíjja-csicsi" – mondja,
és tüsszent, pici hármat,
piroslik pisze orra.
Játszódik heverészve,
Lucának nagy a kedve,
hát még ha odapillant
éhezvén az üvegre:
tej, sóska, darakása,
banán és tea – mind kell!
Nyel, nyel, nyel, teli szájjal,
és főként teli szívvel.
Lép, lép, lép Luca lassan,
fal mellett kilopózik,
megszökne, de hiába,
nem lát még, csak az orrig.
Fordul hát a szobába,
játékok seregébe –
fáradtan a nagy úttól
letottyan fenekére.
Hoppsz! Kádat teli vízzel!
Merjétek teli gyorsan!
Megfürdik Luca benne,
két lábbal beletoccsan:
vízgyöngyöt ver a karja,
úszkál, mint a rucácska,
ugrik egy lila szappan
fröcskölve, be utána!
Mesélni ki szeretne?
Hallgatná Luca békén.
Nevetne a hüvelykujj –
nagyságú csöpp legénykén.
Piroska meg a farkas,
Vackor vagy Micimackó –
mindegy, csak mese légyen,
ágyát is telihangzó.
Jószagú puha fából
elkészült Luca széke,
karfáját simogatja:
piros-e? zöld-e? kék-e?
Ültetik kicsi székbe,
onnan néz a világba,
elalszik mosolyogva
fecskékkel teli álma.
(Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1974 /leporelló/)

Lustálkodás, elmélkedés

Először is kalapot le a Google előtt. Igazából csak egy dal ami itt zümmög a fejemben mióta felkeltem, és fogalmam sincs mi a címe. Beirtam a keresőbe, hogy falalalala lala lala.... és úgy az ötödik lehetőségben kidobta a megoldást: 

Másodszor pedig szabadnapos vagyok és ilyen az ágyból a látkép a szobára:

Most lehet irigykedni, én meg majd szombat és vasárnap reggel fogok rátok amikor ti maradtok otthon én meg megyek a robotba...

A lányok elindultak az iskolába. Ma non-uniform day van és hálát adok az összes szentnek és az angol rendszernek, hogy ez csak maximum három négy alkalommal fordul elő egy évben mert ilyenkor jön a "most mit vegyek fel?" és a "múltkor is ez volt rajtam!" Persze a múltkor az két hónapja volt, de nem számít. Gondolom mind a hatszáz iskolás megjegyzi, hogy a másikon a múltkor mi volt... 

És most itt lustálkodom még vagy húsz percig. Tovább úgysem bírom ki, egyszerűen ilyen a természetem. Debiék még alszanak szerintem, ők csak tíz körül indulnak dolgozni. Töröm a fejem, mit is csináljak ma délelőtt ami szórakoztat és nem lakás takarítás....Szerencsére a karácsonyi ajándék vásárlást nyolcvan százalékban megoldottam, így erre nincs gondom. Egyébként is borzasztóan stresszel ez a dolog és az, hogy online meg tudtam oldani, óriási segítség. Annak örülök a legjobban, ha sikerül olyan dolgot találnom aminek valóban hasznát is veszik a többiek. Persze tudom, mindenki vagy telefont vagy laptopot...Tibi egy drónt szeretne...:)))) sok sok mosifej... De mindannyian tudjuk, hogy nem nyertünk a lottón, így be kell érniük kevésbé drága dolgokkal. Tegnap volt egy kis szívszélhűdésem, mert Debi kérte, hogy holnap vigyem le őt az Asda-ba, mert rendelt valamit Dannek. Csak úgy mellesleg megkérdeztem, hogy mit. Erre azt felelte, hogy egy meleg köntöst. Na ekkor ért az első bombatalálat. Majd folytatta, hogy megbeszélték, hogy mindketten köntöst vesznek!! Itt majdnem padlóra kerültem, és ő látva az arckifejezésem azonnal rájött, hogy ez a szerva már le van csapva. Mivel pont egy hete érkezett mindkettőjük köntöse, amit én rendeltem karácsonyra. És azt hittem ez csak nekem juthat eszembe! Most  aggódhatok, hogy tetszeni fog e nekik mert ha nem és ők jobbat vettek volna akkor szegények hordhatják anya béna köntösét, csak hogy meg ne sértsenek... És egyébként most meg oda a meglepetés...Azért szerencsére közös ajándékot is vettem nekik de ha ma beállítanak valami hasonlóval, akkor a hajam fogom tépni. Mindenesetre azt mondtam, hogy most már ne vegyenek maguknak a szobájukba semmit. Vagy legalább tájékoztassanak előre, hogy mire készülnek. 

Kicsit álmos is vagyok, mert nem sokat aludtam, vagyis aludtam de csupa hülye álmaim voltak. Ez azért volt, mert tegnap Szulával arról beszéltünk, hogy milyen lesz majd az egyetemi lakás ahol lakni fog, és melyiket válassza. Persze a drágábbakban saját fürdőszoba van minden szobához és csak a konyha közös, ez 180-200£ heti szinten, az olcsóbbak 120 és 150 között vannak. A legolcsóbbnál a szobán is osztoznod kell, ami kizárt Szula esetében. És hát ez csak akkor lenne jó, ha lenne egy barátnője akit már ismer. A többinél csak a szoba van külön és a fürdő és konyha pedig közös. Szerencsére erre is kapnak támogatást a diákhitel mellett, de nekik kell gazdálkodniuk a pénzzel.  Attól tart, hogy rendetlenek lesznek a lakótársai és majd megeszik a kajáját. A másik aggodalma az, hogy oldja meg a kaját mert ugye ő lisztérzékeny és nem mindegy mit eszik. Nem dobhat be csak egy pizzát vagy egy instant leveses tésztát ami egy-két fontból kijön, hanem gluténmentes kaját kell beszereznie. Ami persze van sok helyen és egyre gazdagabb a választék de jobb ha előre beszerzi az ember mert nem lehet mindenhol kapni. Leginkább a száraztészta vagy kenyér és édességek találhatók meg a Tesco-ban és a többi nagyobb üzletláncban.London az biztos jobban el van látva ilyen élelmiszerekkel mert mostanában nem csak a lisztérzékenyek esznek gluténmentes kaját hanem divat lett belőle ( ami szerintem egy baromság) mint a vegán vagy paleo étkezés (ami ugyancsak egy baromság, elnézést ha valaki elhivatottságát ezzel megbántottam) Szula boldogan enne normális kajákat de sajnos nem lehet, így nagyon oda kell figyelnie mit vesz. Na persze ott van még az önállóság, ami még nincs. Anyuci vásárol, főz, reggelit hoz az ágyba.., Tudom, ezt én csesztem el, remélem még visszafordítható a folyamat. Muszáj lesz, ha egyedül kell magát ellátnia. Lesz majd jó néhány álmatlan éjszakám és aggodalommal terhes nappalom emiatt valószínűleg. A hab a tortán, hogy a második évet az egyetemen abban az országban tölti amely ország kultúráját, nyelvét tanulja. Ez esetben Korea lesz egy évig a lányom otthona. Még bele sem merek gondolni, hogy ilyen távolságra  lesz tőlem és amikor panaszkodva hív majd valami gond miatt, mit fogok csinálni. Mert Szula aztán tud panaszkodni és méltatlankodni, de eddig mindíg sikerült megoldani együtt a problémákat.

Persze majd a végén jót nevetünk az egészen, de addig még hosszú időnek kell eltelnie. Szóval ez kavargott a fejemben az éjjel és borzolta az idegeim. 

Aisa átment rózsaszín mosolygós vintage stílusból, fekete fehér  sportosba. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e. De nem állhatom útját a változásnak. Mindent leszedett, elpakolt és az ágy alá dugott ami csak egy picit is emlékezteti a habos-babos style-ra.  Szóval kamasz lett...Szerencsére a suliban az eredményein nem látszik meg a változás mert a tanárok szeretik, hogy él benne a versenyszellem és a tudásvágy. 

Debi és Dan a két mintagyerek nálunk. Dolgoznak, elmennek, hazajönnek, kirándulnak. Szeretik egymást és úgy tűnik kiegyensúlyozott az életük. Debike az állatok iránt érzett őszinte szeretete és segíteni akarása abban nyilvánul meg, hogy például a nyáron két apró csigát találtak Dan salátájában és azokat nevelgeti, gondozza azóta. És igen, vett nekik kalciumot és utána nézett mit ehetnek és mit nem. Kis hordozható műanyagházukban teljes komfort és kényelem van. Szerintem ez a világ két legboldogabb puhatestűje, és még csak nem is tudnak róla. De érdekes, hogy a szeretetet érzik, mert Debit megismerik, nem ijednek meg ha hozzájuk ér. Tehát nem csak cuki cicák és kutyák iránt lehet így érezni, mert ha kell egy méhecskét is napokig gondoz és megtisztítja a tetvektől, hogy újra felrepülhessen. 

A szobájukban már áll a karácsonyfa, együtt díszítették, és egyébként is mindíg csinosítgatják a kis kuckójukat. Legalább miattuk nem kell aggódnom, jól kiegészítik egymást és teljes a harmónia közöttük. 

Fél tízig már rég nem lustálkodtam az ágyban...úgyhogy ideje felkelnem :)

Bath kipipálva

Szóval túl vagyunk rajta. Voltunk Bath-ban. 

Ennyi talán elég is lenne és nem szaporítanám a szót, de megígértem, hogy bővebben írok a karácsonyi vásárról. Először jót nevettem amikor Tibi azt mondta, hogy a sofőrök a munkahelyén azt mesélték, iszonyat nehéz parkolni, inkább menjünk vonattal. Vonattal persze nem mentünk volna hiszen az négy embernek nagyon drága. De úgy voltunk vele, hogy azért biztos akad parkolóhely. A városba érkezve még jóval a parkolóház előtt ki volt írva, hogy  a parkolók megteltek és inkább válasszuk azt a lehetőséget, hogy valahol a város peremén leparkolunk és bebuszozunk. A központban lévő szabadtéri parkolóban csekély háromnegyed órás körözés után végre találtunk helyet. Egyébként a buszozással sem jártunk volna sokkal jobban, mert este utcányi sor állt a buszokhoz visszafelé. A város  tele van régi  épületekkel. Nem ritka az 1400 vagy 1600 körül épült ház. A világháborúban úgy látszik megkímélték ezt a területet. A Jane Austen center épp egy utcára volt a parkolótól. Egy keskeny kis emeletes épület. Az előszobában - ami tele volt ajándéktárgyakkal- megvettük a jegyeket majd megvártuk amíg körbevezetnek bennünket egy kis csoporttal.. Az egyik  teremben egy Elisabeth Bennettnek öltözött hölgy, lassan és jól artikulálva elmesélte nagy vonalakban Jane A. életét. Mint kiderült nem szeretett Bath-ban élni, jobban kedvelte a vidéki életet.(mondjuk ezt nem csodálom) Képek, levelek, rövidfilm és egy kis ruhapróba, majd kipróbálhattuk a töltőtollal írást. Nem vártam sokat persze, nem  csalódtam de nem is ájultam el a látottaktól. De itt is voltam és ennyi. Azért vettem egy "I love Darcy" kitűzőt. 

A karácsonyi vásár nagyon szép lett volna ha nem kellett volna minden lépésért megküzdeni mert persze szombat délután lévén olyan tömeg volt a Bath központjában lévő katedrális körül, hogy számunkra élvezhetetlen volt a séta, sajnos. Azért megpróbáltunk néhány dolgot megnézni. Nekem legjobban az a bolt tetszett ahol szárított gyümölcsökből és fűszerekből, (ahol főként a fahéj és szegfűszeg dominált) illatos koszorúkat, kis csomagokat, ajtódíszeket készítettek. Vettünk három kis csomagot, szárított mandarin, citrom, fahéjtekercs, apró toboz van benne és olyan illata van, hogy az előszobában felakasztottam és még itt a szobában is érzem. Tehát ennyi volt. Talán egyszer máskor, mondjuk nyáron lehet, hogy érdemes lesz egy sétát tenni és leülni egy kávéra az egyik kis utcában egy árnyas fa alá. Lehet, hogy akkor jobban beleszeretek a városba, de most sajnos nem sikerült annyira megkedvelnem.

Néhány kép amit Tibi készített:

Bath!

Holnap Bath-ba teszünk egy kirándulást! Jobban várom mint a karácsonyt. Már régóta készülök oda, de valahogy mindig csúszott a dolog. Először is  gyönyörű épületek vannak a városban a képek alapján melyeket láttam eddig. Régen ide utaztak európa arisztokratái gyógykezelés vagy betegség utáni felépülés céljából. Olvastam valahol, hogy Sissi hercegnő is sok időt töltött Bath-ban. Ami még vonzóbbá teszi számomra az az, hogy kedvenc íróm Jane Austen is ott élt 1799-től néhány évig. Emlékére múzeumot létesítettek, ahová holnap el is fogok menni! Aki ismer, az tudja, hogy a Büszkeség és balítélet számomra a könyvek könyve és az abból készült BBC sorozatot is imádtam. Természetesen nagyban hozzájárult ehhez a Marc Darcy-t alakító Colin Firth nagyszerű alakítása és természetesen az  Elisabeth Benneth-et alakító Jennifer Ehle is frenetikus volt benne. És ez nem túlzás! A barátaimtól hamarosan a szülinapomra kaptam egy DVD kollekciót a filmről majd autogrammos levelet Colintól :D Alig várta, hogy elküldhesse nekem!

Jane Austen többi könyve is figyelemre méltó. Az Értelem és érzelem c. könyvből is készült BBC feldolgozás olyan parádés szereposztásban, mint Emma Thomson, Hugh Grant, Kate Winslet és a másik kedvencem Alan Rickman, aki sajnos ebben az évben halt meg. Szóval, van miért izgulnom és várnom a holnapot! Ja... majd elfelejtettem. Az igazi ok amiért meglátogatjuk Bath-t, az a karácsonyi vásár ami egyedülálló állítólag és felejthetetlen. Erről majd utólag még beszámolok.