Időutazás

Imádom a régi képeket. Akkor is ha fogalmam sincs, hogy kinek az ősei szerepelnek rajtuk, vagy azt az épületet amit a kép ábrázol, már rég  a földdel tették egyenlővé. Az arcok, a hangulatok, az apró részletek a fotókon meg tudnak ragadni és messzire viszik a képzeletem. Van ebben a városban is egy Facebook közösség akik szívesen megosztják a város régi életével kapcsolatos fényképeket. Régóta a tagja vagyok és eddig csak csodálója voltam a fantasztikus régi fotóknak. Azonban néhány hete eszembe jutott egy ötlet, mi lenne ha a régi fotók helyszínét felkeresném és lefotóznám a mostani állapotát egy-egy épületnek, vagy épp ami a helyén épült. Ugyanabból a kamera állásból (legalábbis megközelítőleg). Igen érdekes videót dobtam belőle össze ami nagyon nagy népszerűségnek örvendett az oldalon. Aztán eszembe jutott, hogy mi lenne ha a régi és az új képeket picit "összemosnám". A következő videóm ezzel a technikával készült. Nagyon érdekes ahogy a több, mint száz éves épületeket a mostani formájukkal ötvöztem. Élveztem a munkát és az eredmény sem lett rossz. Jól esett a dícséret és a több száz megtekintő a Youtube csatornámon.  Szeretettel osztom meg veletek is. Jó szórakozást!

Amikor megszülettél (Szula 18.)

Mielőtt megszülettél a lábam nem láttam az óriás hasamtól, 

és egy csészét simán rá tudtam tenni, s ott kevergettem a kávém.

Mielőtt megszülettél akkorára dagadt a lábam mint egy elefántnak

a sok víztől, és kék erek hálózták be keresztbe és kasul,

mintha egy város domborzati térképe lenne...

Aludni nem tudtam mert hanyatt fulladtam,

oldalt pedig neked volt kényelmetlen s folyton mocorogtál...

A cipőm csak furcsa testhelyzetben kicsavart végtagokkal tudtam bekötni, 

vagy be sem kötöttem, minek? 

A mérlegen pókhálók sorakoztak, mert inkább nem akartam tudni hány kiló vagyok. 

Csak reméltem, hogy te vagy nagy, és veled együtt a szülésnél néhány kilót leadok.

Mielőtt megszülettél egyedül tapétáztam a szobádat, és festettem egy székre állva.

És a függönykarnist felfúrtam lazán az ablakban állva, miközben a szembe szomszéd keze a telefon billentyűin készenlétben állt, hogy ha leesnék hívja a mentőt azonnal.

Mikor elrendeztem a szobát és kiságy, szekrényke került bele, még kivasaltam a ruhácskákat, hogy úgy kerüljenek a helyükre. 

Ha lehajoltam visszajött az ebédem, mert olyan pici hely jutott a gyomromnak, hogy a torkomban is volt mindíg néhány falat. Persze a gyomrom égett rendesen, de a sok víztől meg folyton pisilni kellett, úgy húsz percenként talán.

Ha leültem és a székben hátradőlve vártam, egy idő után külön életet élt a hasam és hullámzott, mozgott. Néha egy-egy kis láb türemkedett ki a bőrömön. De főleg bukfencezni szerettél nagyon, összekutyulva a belső szerveim.

Szerettem volna ha rendesen születsz meg, ahogy sok milliárd gyerek a földön, de azt mondta a prof, hogy ne kockáztassuk az egészséged és ha nem születsz meg tizedikén, akkor kilenc nap múlva kivesz a hasamból. Szóval  nem vitáztam, mert tudtam, hogy ő nem csinál ilyet ok nélkül. 

Ezeket mind elfelejtettem amikor a kezembe adtak egy januári napon, délután.

A hasam össze volt fércelve mintha Frankenstein doktor szüleménye lennék, és felülni is csak kapaszkodva tudtam. De akkor ott a kezembe adva éreztem, hogy megérte  nekem ez a sok macerás nap, a visszeres lábak, az álmatlan éjszakák, a gyomorégés és plusz húsz kiló túlsúly. Olyan szép zöld szemed volt ahogy rám pislogtál akkor. Fekete babahajad a lélegzetvételemtől meglebbent. Az ujjaid és a körmeid hihetetlen finomak és hosszú vékonyak voltak. Erre mondta később a Dédi, hogy zongoraművésznő kezed van. Nyugodt voltál és nem ordibáltál mint a szomszédos kisbabák, csak néztél rám és csodálkozhattál, hogy ilyen a világ. Apa ott volt a szülőszobán, sőt neki adtak először oda, míg visszaraktak mindent a hasamba ami nem hozzád tartozott és összeférceltek mint egy rongybabát. 

A Nagyi és a Mama bejöttek aznap, de csak a monitoron láthattak ami a váróban volt. Ez még nem volt olyan mint az amerikai filmekben, hogy bejön a család és mindenki ott örül az anyuka szobájában és a kezeken végigjár az újszülött baba. Másnap  kitotyogtam egy olyan rózsaszín köntösben a kis bevásárlókosár kinézetű gurulós ágyadba kapaszkodva, amiben aludtál. De akkor is csak egy ajtóig lehetett veled ahol az üvegen kereszül benéztek a látogatók és ott ámuldoztak milyen szép is  vagy és nyugodt. A Debi is megnézett aztán mondta apának, hogy akkor menjenek haza. Akkor picit megijedtem, hogy majd nem akar téged, de szerencsére gyorsan elfogadott és megszeretett.

Öt napig voltunk a kórházban. Kint esett a hó, én meg csak téged csodáltalak. A körmöd levágtam, bár azt mondták ne tegyem még. De mindig összekarmoltad az arcod és azt nem akartam. Az utolsó nap kaptál szép ruhát és sapit meg egy bundás zsákot ami melegen tartott és a kis babahordozóba vitt ki apa aki értünk jött, hogy hazavigyen minket. Így kezdődött az életed 18 évvel ezelőtt.