2017. november 20., hétfő

Jön a karácsony, és kell egy kutya!

Már csak egy hónap karácsonyig, de minden telis tele van karácsonnyal körülöttünk. A szálloda már november eleje óta csillog villog a sok dísztől. Télapó életnagyságban megtekinthető a társalgóban, lábánál random néhány őzike és szarvas...csak úgy. Az energiám viszont egyre kevesebb, mert gyorsan feltöltődöm, de még gyorsabban lemerülök. Ilyenkor szoktak telefont is cserélni...
A lányok körül zajlik az élet, de szerencsére nincs nagy zajlás egyik körül sem. Régebben volt olyan, hogy úgy éreztem valami családsorozat hőse vagyok mert ahogy megoldódott az egyik életbevágó gondja és végre fellélegezhettem, jött a következő rész és a másiknál merült fel az  óriási megoldhatatlan probléma. Ezekből én általában nem úgy kerülök ki mint a Goldberg család anyuja (az egyik kedvenc sorozatom ami olyan mintha a nyolcvanas években játszódna és anyu tigrisként száll szembe mindennel és mindenkivel. Néha túl ciki és nyomulós :D ). Szóval semmi bölcsesség és konklúzió nincs a végén csak szimpla fellélegzés...ez is megvolt, jöhet a következő.
Aisa kitűnő tanuló és ezt bátran felvállalja. Ma reggel mesélte épp, hogy az egyik jajdenemszeretem lány aki néha be-beszól neki, azt mondta az egyik teszt eredményhirdetése után (mert Aisának lett a legjobb), hogy Aisa, you are a nerd... de cseppet sem hízelgésképpen. Aisa erre meghajolt és megköszönte neki a kedvességét. Ez nagyon tetszett, belevaló csaj, nemcsak totál okos :) Én nem is tudom, hogy kire ütött?
Szula ezerrel csinálja a fotó projectet amit felvállalt erre az évre. Először fotómontázsokat készített az első világháborús képeket összemosta egy most készült felvétellel. Természetesen a helyszínek azonosak voltak. Most pedig tele van a mélyhűtőnk műanyag dobozokkal ahol virágok fagytak jégbe és nem a jég virágzik. Bár az is előfordul. Készül az egyetemre, remélem most össze fog neki jönni.
Debi nemsokára leteszi a jogsit, s már teljes értékű grafikai tervezőként dolgozik a kis cégnél ahol gyakorlaton volt.  Mindenki éli a kis életét s néha összetalálkozunk a konyha környékén.
A fejembe vettem, hogy lesz egy kutyánk. Most már tényleg, mert nem bírom nélküle. Nekünk mindig volt kutyánk, most pedig lassan hét vagy nyolc éve kutyátlanok vagyunk. De szeretnék megmenteni egy kutyát. Nem akarok pedigrés horror drága kiskutyát venni egy tenyésztőtől hanem új esélyt, szerető otthont szeretnék adni egy néhány éves ebnek. Akár idősebbnek. :)
De rájöttem, hogy itt a ködös albionban egy, a harmadik világból érkezett kisgyereket előbb örökbe fogadhatsz mint egy kutyát. Nincs ám olyan, hogy odamész a kutyamenhelyre és választasz egy kutyát majd vidáman hazaviszed. Először is a kutyák nem telepeken vannak, nagyrészt ideiglenes befogadóknál kapnak helyet, ahová nem lehet csak úgy odamenni, hanem ki kell tölteni egy kérdőívet, anyja neve három példányban, cipőméret és hány fogad van...stb. Hány órát vagy otthon a kutyával, mekkora a kerted, mit dolgozol, hány családtagod van és ami a legfontosabb: TULAJDONOSA VAGY E A HÁZNAK VAGY CSAK BÉRLŐJE.  És szerintem minden ezen a kérdésen áll vagy bukik. Itt nem olyan könnyű kisállattal lakást bérelni. A legtöbb tulajdonos kiköti, hogy nem hozhatsz kutyát vagy macskát. Ezért feltételezik, hogy ha lakást váltasz és beleunsz , hogy a kedvenced miatt nem kaphatod meg amit szeretnél, gyorsan túladsz rajta, visszakerül az ideiglenes befogadókhoz. Ilyen persze biztos előfordul. Szóval a kérdőívet online elküldöd az különféle szervezeteknek akik hirdetik a kutyukat az interneten. Megnézheted képen, elolvashatod a tulajdonságait, gyerek mellé lehet, kutya macska mellé nem, szabadon lehet engedni sétáltatáskor, vagy nincs olyan jól szocializálódva és sok sok tanításra van szükség stb. Ez eddig rendben is van. Kapsz egy visszaigazolást, hogy jaj de rendes vagy, majd írunk ha oké, de ha nem írunk akkor ne írj, mert akkor nem oké...
Eddig a fejem tetejére is állhattam de még addig nem jutottam el, hogy egy kutyát megnézzek. Persze ez sem egyszerű, mert ha véletlenül úgy néz ki megfelelsz a kritériumoknak (gazdag vagy és egész nap otthon pihensz az óriási kertedben ezért van időd a kutyádra) akkor látogatni kell a kutyát és ha szimpi vagy neki és a befogadó gazdiknak akkor néhány alkalom után elhozhatod őt. Pont ezért túl messze lévő kutyáknál esélyed sincs mert nem utazol hetente két-háromszáz kilómétert a szoktatás miatt.  De persze akkor is véletlenszerűen meglátogatnak néha, hogy a kis kedvenc sorsa jól megy nálad vagy sem.
Ez van. A múlt héten már egy nyolc éves labira pályáztam de még nem kaptam semmi visszajelzést a szervezettől. Nézegetem a kutyukat a neten, de csak egész aprók vannak és horror árakon. Most a legújabb divat keresztezni és új nevekkel ellátni a különböző kutyafajtákat és jó drágán eladni. Aisa még a karácsonyi ajándékáról is lemondana egy kutyuért, Debi a fenntartási költségek miatt aggódik Szula pedig elhatárolja magát mert úgy is jövőre egyetemre megy.
Sokat gondolkodtam, látva a magyar ismerőseim által megosztott szegény kivert kutyákat és a "valaki segítsen mert elaltatják" kezdetű bejegyzéseket, hogy hazaugrunk és elhozunk egy kutyát, de az sem olyan egyszerű mert sok a papírmunka és a mostani autónk sem alkalmas egy huszonnégy órás útra főleg egy ismeretlen kutyával. Nem is beszélve a rengeteg időről, ami persze nincs. Abban bízom, hogy egyszer rám mosolyog a szerencse és az ölembe pottyan egy valami teljesen nagy véletlennek köszönhetően. Addig is álmodozom.

2017. október 1., vasárnap

Az új könyvespolc

Szeretem a könyveket. Még azokat is amelyeket képtelen vagyok elolvasni. És ezt nem kifejezetten a tartalmára mint inkább a számomra nehezen érthető nyelvezetére gondolok. És hát igen...sajnos az angolt csapom vágom (szegényt) de az angol nyelvű könyvek olvasására még nem tudtam magam rávenni, kivéve ha valami nagyon egyszerű, pár mondatos színes ábrákkal teli vékonyka könyvről volt szó, mint például amit Debike vett születésnapomra (Jane Austen élete nagyon röviden). De akkor is ha nem tudom elolvasni, egy könyv számomra érték. Még ha ötven pennyért vettük is egy charity shopban. Éppen ezért felháborodottan szedem ki a szobák szemeteséből is (igen abból is!) a vendégek által kiolvasott és otthagyott könyvet. Miért? Kérdezem ilyenkor. Ez nem egy napilap nem egy újság amit persze, hogy nem tartogatunk. Persze van aki csak ott hagyja az asztalon, hogy majd talán más is elolvassa. Ilyenkor összegyűjtök néhányat majd leviszem a hotel nagy társalgójába. Régen volt ott egy kis szedett vedett polcocska a földön ahol néhány saláta könyv árválkodott. Ilyenkor mindig rendbe raktam őket és mellé tettem az újakat. Mikor az új manager megérkezett, rendet teremtett mindenhol, ami sok esetben hasznos volt de sokszor persze nem értettem egyet vele. De kit érdekel egy housekeeper véleménye?
Tehát mikor minden tévé a szobákban nagyobbra lett cserélve (ki tudja miért) és a társalgó kapott az óriási tévé helyett egy gigamegaóriásit és kicsit pofásabbá tették a recepció kinézetét (amit egyáltalán nem bántam mert eltűnt egy csomó helyről az a borzalmas művirág dekoráció és a száz éves függönyök ki lettek cserélve) megjegyeztem a recepción az egyik kollégának, hogy hol vannak a könyvek? Olyan sok összegyűlt az évek során. Miért kell nekem azt a néhány könyvet a kandallópárkányra pakolásznom miért nincs egy polc ahol a vendégek nézelődhetnek. Hiszen az idős emberek nem néznek olyan sokat tévét, talán az csak a teniszmérkőzések során van bekapcsolva. De viszont szívesen olvasnak, kötögetnek, beszélgetnek a közös társalgóban. De kit érdekel egy HK véleménye?
Ma azonban különös dolog történt ami az egész további napom feldobta és kicsit megdobogtatta szívem.
A lengyel karbantartó kollégám aki ezermesterként működik a hotelben, ebédszünetben egy nyers fából kivágott falipolc oldalát mutogatta nekem én meg bólogattam, hogy "tök jó, ügyes vagy!" de fogalmam sem volt miért érdekli a véleményem. Aztán mikor porszivózni kezdtem a recepciót a műszak végén, hirtelen felfedeztem a társalgóban egy polcot a falon, rajta azzal a néhány könyvecskével amit én hordozgattam le. Alatta a prospektusoknak is csináltak egy falipolcot és végre nem egy ronda asztalon vannak szanaszét a helyi látványosságokat hírdető színes brossúrák. Ekkor jött a manager, hogy "Na, hogy tetszik?" Én pedig vigyorogva bólogattam, hogy nagyon is tetszik. Igaz aprócska, de a miénk :)



2017. szeptember 7., csütörtök

Suli..újratöltve

Ma elkezdődött a suli. Egészen teljes két napig fog tartani azután hétvége következik, hogy a gyerekek a megrázkódtatást valahogy megpróbálják kiheverni és hozzászokni a gondolathoz, hogy következő héten teljes öt napot kell gályázni, hogy hétvége legyen újra.
Szula utálja, mert a barátai elmentek, és ő kénytelen még egy évet lehúzni, hogy összehozza azt a fránya ABB eredményt ami a Sheffield Uni felvételének az előfeltétele. Ebben az évben nem jött össze sajnos de az A level eredmények megmaradtak így az egyik tantárgyat javítja csak és felveszi a business-t másodiknak. Nem írigylem. Egyébként is nehezen barátkozik és az utolsó évben néhány barátot szerzett a suliban (kilencedik óta jár oda) és most újra egyedül maradt.
Aisa stresszel, hogy mikor kezdenek már rendesen tanulni és házit kapni stb, mert míg nincs órarendje és nem rendszerezheti a tantárgyakat, hogy mikor mit kell csinálni addig az idegösszeomlás határán van. Az új cipőket sarok résznél tegnap kikalapáltam és előre felragasztották a tapaszokat, hogy még véletlenül se törje fel a lábukat hazáig, de Aisának mégis sikerült sántikálva hazajönnie. A legrosszabb az egészben, hogy holnap is ugyanabban a cipőben kell mennie, nem vehet fel mást arra hivatkozva hogy ez feltörte a lábát, mert nem engednek csak fekete (nem edző) cipőt.
Az utcán megjelentek a különféle egyenruhában slattyogó, siető, idétlenkedő és az úttestre egymást kilökdöső gyerekek. Szóval gyorsan vége lett ennek a rövid nyári szünetnek és hurrá újra nyitva a suli.

2017. augusztus 24., csütörtök

Családfa kutatás, avagy tudd meg honnan származol

Izgalmas dolog ez. Minap a húgommal találkoztam és mesélte, hogy megrendelte az Ancestry.com oldalán a DNS vizsgálatot, ahol megállapítják egy üvegcse nyálból, hogy százalékos arányban mely földrészről, országokból, népcsoportoktól származol. Nem olcsó a dolog, most 79 font egy alap vizsgálat de azt mondta, hogy épp akció volt és ő 59 fontot fizetett érte. Izgalommal vártam az eredményt, mivel testvérek vagyunk és így néhány százalék eltéréssel de nagyjából ugyanazok az eredmények lehetnek mindhármunknál. Amikor elmeséltem otthon, természetesen mindenki ilyen tesztet akart. Érdekes lehet a gyerekeknél, ha már tudjuk az enyémet és Tibiét is. Néhány nap múlva Viki átküldte az eredményt, ami nem okozott óriási meglepetést, hiszen 79 százalékban észak európai, kilenc százalék olasz és görög (?) majd a fennmaradó százalékok megoszlanak nyugat európa, finn, európai zsidó, spanyol, ír, skandináv és a brit nemzetiség között.

Mindig is érdekeltek az őseim, bár felmenőim nem rendelkeztek kutyabőrrel. Tavaly belevetettem magam a genealogia.blog.hu oldalon a digitalizált születési, halotti, házassági anyakönyvi kivonatok böngészésébe, melyeket a tizenkilencedik század végétől egészen a nyolcvanas évekig megyék és városok szerint rendszerezték. Maga az anyakönyv van felmásolva és virtuálisan végignyálazhatjuk az összeset hosszú, hosszú órákon keresztül. Persze ha van valami kiindulópont, város, körülbelüli évszám és vezetéknév, az sokat segít. Anyám részéről megtaláltam egészen az üknagymamámig és azok néhány testvéréig mindenkit. Izgalmas volt maga a nyomozás is.
Persze nemesi vér nem csörgedez az ereimben, hanem inkább napszámosok, béresek, cselédek voltak az őseim. Apám részéről már a két "ss" és "y" gyakoribb volt a felmenők között, de mit érek vele, hiszen őt a szülei örökbe fogadták, tehát nem vérszerinti gyökereket találtam. A Sherlock Holmes-i nyomozásban részt vett Aisa is és amikor a szálak néhány helyen összefutottak, már történeteket, sorsokat meséltek el. Például üknagyapám valószínű, hogy kétszer nősült, és az első feleségével született gyereke meghalt. Lehet, hogy ezért váltak szét, majd később az új feleségétől született dédnagyapám. Már regények születtek a fejemben a földeken dolgozó szegényemberek sorsáról, hányattatott életéről. Az is érdekes volt, mikor a halotti anyakönyvi kivonatokat böngésztem,  és azokban leírták a halál okát valamint hogy hány éves volt az illető. A tizes években rengeteg gyerek halt meg tüdővészben, vagy gyengeségben néhány naposan. Az első világháború után voltak lőtt sebek, vagy más sebesülések. Sajnos több fiatalember és gyerek halt meg mint idős. Ha valaki hetven év fölött meghalt annak egyszerűen a halál okának csak annyit írtak, hogy "agg aszály". Aztán voltak szúrt sebek a szívbe, vagy egy földbirtokos főbelőtte magát. Úgy éreztem mintha egy kút mélyére pillantanék bele, és száz  éve elfeledett emberek sorsának utolsó bejegyzéseit olvasnám. Ami persze így is van. Hiszen ki emlékszik már a pici hat napos Gergelyre, aki a vele született gyengeségbe halt bele. Vagy az 1919 január 17-én reggel kilenckor tüdővészben meghalt kilenc éves Misikére és még ugyanaznap délután ötkor őt követő hat éves Józsikára? Micsoda csapás lehetett ez a szülőknek, ugyanazon a napon mindkét gyerekük meghalt. Persze voltak akkor sokan, heten-tizen egy családban. Szóval míg a családtagokat kutatom, más sorsokba is nyerek egy pillantást. Ennek csak a lassú wifi vethet véget vagy az éjjel tizenkét óra amikor másnap dolgozni kell menni. Akit ez érdekel, javaslom keresse meg az oldalt valamint az Ancestry.com oldalán már a külföldön letelepedett ősök, rokonok után is lehet kutatni és összerakni a teljes családfát.
Ingyenes maga a keresés de sajnos ha hivatalosan is össze akarod kötni a családfákat és komolyan belevetni magad a keresésbe, akkor az havi 18 fontba fáj amit nem is értek miért ennyi? Megérteném ha évi húsz fontért korlátlanul kutakodhatnánk de ezt havi 18-ért már rablásnak tekintem. Persze nagy divat ez most, talán ezért is ennyi. De ingyen is rengeteg dolgot lehet megtalálni és a saját családfád egyik levélkéjére írni az egyik ősöd nevét.

2017. augusztus 3., csütörtök

Az ötödik év

Nem mehetek el ma aludni anélkül, hogy ne írnék pár sort a mai évfordulónkról. Öt éve ezen a napon léptük át az országhatárt úgy, hogy végleges döntést hozva új életet kezdjünk egy ismeretlen ország ismeretlen városában. Az érzés ami a megérkezésünkkor meglepett szerencsére soha de soha többé nem jött vissza, nem ismétlődött meg, hogy itt Angliában, ebben a városban van az utazásunk vége és innen nem megyünk haza egy-két hét múlva mert ez nem nyaralás, hanem itt folytatódik az életünk ez lesz az otthonunk ezután. Olyan valószínűtlen volt ez a tény amikor az üres lakásból este fél hatkor lekóvályogtunk a városba. Hasonló idő volt mint most: egy esős és szeles nap után kis napsütés estére. A várost teleszemetelték a turisták vagy csak a szél miatt volt tele hulladékkal. Furcsa alakok jöttek szembe az úton, hangoskodó fiatalok (ma már tudom, hogy az itteni nyelviskolások jönnek minden nyáron és ők randalíroznak féktelenül) A kikötőbe lerohantunk, hogy legalább a tengert lássuk, de az is csupa szemét volt. Nem láttam meg Torquay szépségét úgy ahogy azután nap mint nap lassanként felfedeztem azt. Rettegtem, féltem. És ahogy  elképzelni is lehetetlen a világűr végtelenségét, azt sem tudtam elképzelni, hogy másnaptól már itt éljük az életünk. Azon törtem a fejem miközben visszasétáltunk az első kis lakásba, amit a húgomék béreltek nekünk, hogy miként tudnánk ezt az egészet visszacsinálni. Az üres szobában a szőnyegpadlón hajtottuk álomra a fejünket az első éjszaka, mert sajnos az üzlet bezárt mire leértünk, hogy felfújható matracokat vegyünk.
Olyan nehéz volt a szívem azon az éjszakán, mint még soha de soha ebben az életben. Mibe rángattam a gyerekeim? Mi lesz velünk ha nem sikerül? Két bőrönddel jöttünk és épp hogy két havi lakbérrel a zsebünkben. Még a visszaútra sem lett volna pénzzünk, ha nem találunk munkát és szégyenszemre vissza kell térnünk Magyarországra.
Ez volt az első nap itt, ami számomra rémálom volt.
De jött a másnap és a nap sütött, az utcák tiszták voltak és megtelt a város emberekkel. Találkoztunk jó emberekkel, találtunk munkát néhány napon belül és napról napra építettük az itteni kis életünket.
Én úgy érzem, hogy nem volt hiába. Azt az első napot kívéve egyetlen perc sem volt, hogy megbántam volna ezt a lépésünket.
Ma felültem a bringára délután és végigjártam azokat a helyeket ahol az elmúlt öt évben laktunk. Olyan évfordulós bicajozás volt. Majd mindenhol találkoztam valakivel aki a szomszédunk vagy ismerősünk volt és mindannyian kedvesen érdeklődtek, hogy alakul a sorsunk.




2017. augusztus 2., szerda

Artúr Király vára

Artúr király legendáját világszerte ismerik. A misztikus történetek s az ebből készült filmek nem engedik a múltba veszni őt és Merlin varázslót. Még az angolok sem tudják bizonyítani azt, hogy létezett de azt sem, hogy csak mese az egész. Ha legenda is, hinni akarják az emberek, hogy élt és szívesen mennek el azokra a helyekre ahol Artúr megfordulhatott és belemerülni picit abba a világba amit köréjük varázsolnak. Egy ilyen hely a Tintagel Kastély melynek romjai Cornwallban, Tintagel falucskában egy lélegzetelállító helyen, az Atlanti Óceán partján látható. A milliós forgalmú hely remekül "tálalja" e letűnt világ emlékeit. Ide látogattunk el tegnap és olyan szerencsénk volt, hogy még az idő is fantasztikus volt.

Egykor egy római település állt azon a helyen ahol  a ma látható várrom van, amely  a 13. században épült. Reginald de Dunstanville  régies stílusban építette a várát, hogy az még idősebbnek tűnjön.  Halála után az örökösöket nem érdekelte a vár, egyre inkább hagyták azt elpusztulni majd a 14. században már csak a rom maradt fenn utána.

Ezután kezdtek beszélni Artúr király és a hajdan állt vár kapcsolatáról így az egyre inkább turisztikai látványossággá vált. Egy közeli barlangot Merlinről neveztek el mely apálykor megközelíthető de dagálykor ellepi a víz. A vár egyébként magasan az óceán fölött egy hegytetőn van, fantasztikus kilátással az alatta fekvő településre, sziklás dombos hegyoldalra.
Képtelenek voltunk egy nap alatt bejárni, de mivel alig másfél órányira van tőlünk a hely, még vissza fogunk menni. Annál is inkább mert kiváltottuk az English Heritage éves tagságát, így az általuk gondozott és üzemeltetett helyekre havi nyolc font tagsági díj ellenében ingyen bemehetünk. Kastély és vár pedig van bőven Angliában, Skóciában. (Egyébként a családi jegy 24 font lett volna)
Rengetegen voltak aznap, még a jegyárusító néni is azt mondta, hogy nem emlékszik mikor voltak ennyien.
A faluba érve keresgélve a megfelelő parkolóhelyet, találtunk rá a Camelot Castle Hotelre ami a völgyre és a szomszédos hegyen lévő vár romokra néz. Kíváncsiságom nagyobb volt mint a félszegségem (egyébként is ismeritek a véleményem, hogy mi a ciki és mi nem...) bementem a fából készült forgó ajtón és egy nagyon régi kastélyszerű épület belsejében találtam magam. Az ódon falakon a tulajdonos több képen, számos hollywood-i sztárral pózolt (Stallone, AlPacino).  Első látásra a középkori hangulatot idéző belső berendezés elvarázsolt minket és megbeszéltük Tibivel hogy majd az egyik házasságtalan évfordulónkon eljövünk ide egy hétvégére. A hotel fent van a Trip Advisoron is és a rengeteg véleményt olvasva kicsit elszontyolodtunk. Az egyik tulajdonos egy művész akinek a festményeivel tele van a szálloda és az ott megszálló vendégeket folyamatosan nyaggatják, hogy ismerkedjenek meg a festővel és vegyenek tőle valamit. Ez sok embernek kis idő mulva kényelmetlen volt és ezt megértem. A tulajdonos erősen hajlik a szcientológia felé amit nem sokan tolerálnak, valamint erőteljesen Trump rajongó ami a hotel honlapján feltett beszélgetős műsor (a tulaj a kerek asztalnál a feleségével beszélget és közben Trump kampánya és beiktatása utáni ovációról vannak filmrészletek. Megjegyzem nekem nagyon orbánviktoros a pasas... linkre katt.) árulkodik. Persze mindez nem bizonyít semmit, mert én is hotelben dolgozom tehát tudom, hogy néha indokolatlanul írnak a vendégek rossz véleményt, de amikor már a hatodik ugyanolyan panaszos, vagy bosszús véleményt olvasom akkor hajlok afelé, hogy ez valós probléma.
Ennyit a hotelról, mindenesetre szép volt kívül és belül.

Az apró falu egyébként tele van hangulatos helyekkel, kocsmákkal és kis pékségekkel vagy zöldségessel. Egy Cornish Pastry nyitott ajtajából olyan illatok szálltak, hogy minden turista arrafelé vette az irányt. Itt egyébként a kastélyhoz vezető út kezdődik szintén, meredeken lefelé, oldalt csobogó patakkal, szépen kiépített úton. Ha valaki mozgássérült,  idős vagy egyszerűen lusta, nem kell sokáig bánkódnia. Egy-két fontért Land Rover terepjárók járnak le és föl folyamatosan a várhoz vezető út felé.


Leírni nehéz lenne, így inkább csináltam egy kis rövidfilmet a helyről:








2017. július 31., hétfő

Brompton Világbajnokság és ami utána következett

Kicsit rázósan indult az egész. Igaz, már hónapok óta tudjuk, hogy július 29-én Londonban lesz a VB és Tibi nevezését elfogadták, tehát megyünk. Ő tekerni, mi drukkolni. Ám a napok óta tartó igazán vacak és esős idő valahogy elvette a kedvünket az egésztől. Azt terveztük, hogy korán megyünk, és lesz időnk sétálni a városban, nézelődni. Ismerőseink, akik egy hete voltak kempingezni a környékünkön (megjegyzem ugyancsak vacak esős időben) felajánlották, hogy aludjunk náluk a bajnokság után, így nem kell fárasztó négy órát az autóban tölteni egy ilyen nap után. Szó szerint még előző este nem tudtuk, hogy menjünk-e vagy maradjunk. Végül másnap reggel mégis az a döntés született, hogy menjünk. Fél kettő körül értünk Londonba, és épp nem esett az eső. Drukkoltunk, hogy maradjon is így, fene bánja, hogy borús. A regisztrációt mindenképp meg kellett öt óra előtt ejteni, hogy le ne késsük, de parkolóhelyet nem találtunk sehol. Ingyenes parkolás hétvégén ide vagy oda, tele volt a város és ráadásul a verseny miatt egy jókora rész le is volt zárva. Végül a Viktória Pályaudvar parkolóházában találtam a Parkopedia oldalon kifizethető parkolási lehetőséget. Ám azt elfelejtettem elolvasni, hogy a napi 15 font csak akkor  érvényes, ha előre lefoglalod a helyet. Így nyolc font volt óránként...ki lehet találni mennyi volt kettőtől fél kilencig a parkolás.  Ez az én hibám volt, mert figyelmetlen voltam, de már mindegy volt.
Chelsea elvarázsolt a régi és új házaival, hangulatos utcáival. Szerettem volna sétálni egyet, de mikor a parkolóházból kiléptünk már esett az eső. Innentől kezdve cirka nyolcig zuhogott szép egyenletesen. Tibi a bringával előre ment, mi pedig elindultunk a Viktóriától a St.James parkig ahol a rendezvény folyt. Mindent összevetve és feledve az eső okozta kellemetlenséget a verseny nagyon pezsgő és izgalmas volt. A drukkoláskor elfeledtük az összes nyavajánkat és doboltunk, doboltunk és üvöltöttünk amikor Tibit megláttuk a mezőnyben.


Közel ötszázan indultak az első száz vérprofi volt, esély sem volt őket lekörözni. A verseny nem a megszokott módon indul, hanem az összecsukott bringákkal szemben álló versenyzők jelzésre odarohannak és kinyitják - az egyébként szalvéta méretűre összecsukott - Brompton kerékpárjukat majd felpattannak rá és elindulnak. A st.James park körül nyolc kört kell megtenni az kb. 16 km. Az első befutó után leharangozzák a versenyt és senkinek nem kell újabb köröket tekerni. Tibi a 25O. helyről indult és 146.-ként ért a célba 7 kör után. Egy olasz pasas nyerte a versenyt. Az első díj egy Brompton bicaj (kb. 12OO font) a második és harmadik különböző kiegészítők, ami ugyancsak egy-kétszáz font körül mozog. Nagyon büszkék voltunk Tibire aki persze nem volt megelégedve a teljesítményével, mert szeretett volna az első százban benne lenni, de így sincs miért szégyenkeznie. Jövőre újra benevez természetesen. Jó buli volt. Az ismerősünk és a hat éves kisfia is eljött és nagyon élvezték az egészet. Visszabumliztunk az autóhoz és miután egy kétszemélyes vacsora árát (nem a legolcsóbb étteremben) kifizettük parkolásra, elindultunk az ismerőseink otthonába. Tibi volt katonatársa és a felesége várt minket Lewisham-i otthonukban. Vacsorát is kaptunk és még jó néhány órát dumáltunk.

Másnap délelőtt meglátogattuk a Canary Wharf-ot ami London előkelő üzleti negyede, felhőkarcolókkal és ultramodern házakkal. Nem volt nagy forgalom a környéken tekintve, hogy vasárnap volt. Szulamit teljesen el volt ájulva, hogy ő majd ilyen modern és elegáns környezetben szeretne dolgozni egyszer.
Hazafelé még meglátogattuk Brightont ami a Londoniak kedvenc üdülőhelye és valóban nagyon pezsgő és vidám élet fogadott minket



Az idő megjavult, az eső nem esett és a város tele volt fiatalokkal. A fantasztikus pavilion ami úgy néz ki mint  egy indiai palota, teljesen elvarázsolt minket. A körülötte lévő parkban a fák alatt fiatalok időztek, néha kissé erősen lehetett érezni a füves cigi szagát, de igazi fesztivál hangulat uralkodott az egész  városban.


Nyolc körül megálltunk Bournemouth-ban egy pillantás erejéig. Nagyon szép kis város, szerintem még visszamegyünk, hogy alaposan körülnézzünk. Éjfélre értünk haza meglehetősen kimerülve, víz- és vérhólyagokkal a lábunkon, zsongó fejjel teli élményekkel. A szabi első néhány napja így indult.