2017. május 23., kedd

Két pakli kártya filozófiája

Csudának kell Ipad, Iphone, Ipod, Xbox  és még sorolhatnám amikor a lányaim találnak két pakli römikártyát és második napja keményen nyomják. :D ... együtt, nem külön, a saját szobájukba gubózva. Hangosan, de jókedvűen...


2017. május 15., hétfő

21.

Debikém 21 éves ma. Mit is mondhatnék? Egy jó és felelősségteljes felnőtt ember vált belőle. Ez a mi érdemünk vajon? Remélem picit közrejátszottunk a jelleme alakulásában. 










2017. május 9., kedd

Főnök a kuka tetején

Gyerekek, én nem gondoltam volna, hogy ezt ma látni fogom. Két napja érkezett meg az új általános igazgató a szállodába. A híre persze előbb itt volt, mint ő maga valójában és ez inkább negatív tónusú volt ha lehet így fogalmazni. Tegnap aztán megjelent az első munkanapján és az egyik karbantartó meg is jegyezte, hogy elég "grumpy" vagyis morcos, undok, soha nem mosolyog és elfelejt köszönni amikor belép valahová. Fent hordja az orrát és nem szívesen elegyedik szóba a "személyzettel".  Nekem dél körül volt szerencsém összefutni vele. Először csak a lépcsőfordulóban láttam megállni tétován, hogy most mégis merre menjen tovább. Csak abból gondoltam, hogy ő az, mert nem hatvan és száz év között volt és elegáns öltönyben feszített. Összevont szemöldökkel nézett felém ahogy hirtelen kifordultam az egyik szobából, de nem éreztem késztetést, hogy odaköszönjek vagy megkérdezzem tőle, hogy segíthetek-e valamiben. Így fogtam a cuccom és mentem a következő szobába. Egy perc sem telt bele, kopogtattak a nyitott ajtón. A szemeteszacskóval a kezemben megfordultam és megkérdeztem segíthetek-e. Kezet nyújtott, bemutatkozott és kérdezett néhány dolgot a szobákkal kapcsolatban majd megköszönte az infókat és távozott. Ez pozitív élmény volt vele kapcsolatban. Ma reggel a főnöknőm már azzal fogadott, hogy milyen egy undok pasas ez az új igazgató mert leszedette az összes külső hamutartót. És mivel a főnöknőm és még két kollégám dohányzik, ezt nagyon a lelkükre vették. - Én pedig fogok tizenegykor dohányozni! - fakadt ki és messzi, melegebb tájékra küldte őt természetesen a szexuális szolgáltatásokért pénzt elfogadó édesanyjával együtt. Mindezt persze a mosodában, morogva és berzenkedve. Amikor legközelebb vele láttuk, csupa mosoly volt az arca és alázatosan leste minden rezdülését a pasasnak. Ma váltás volt, ami azt jelenti, hogy az egész szálloda kiürült és új vendégek érkeztek kettőkor. Mindenkinek tizenkét-tizenhárom szobája van.  Nyolctól kettőig az ágyak áthúzásától kezdve a teljes szoba és fürdőszoba takarításon túl a porszívózás és új törölközők feltöltését el kell végezni. Ez négy naponta történik meg. Kettőkor odavonszoltam magam egy nagy zsák szeméttel a szálloda hátsó udvarán lévő elkerített részre ahol három óriási konténerbe kell a szelektív és a vegyes hulladékot kiüríteni. A pasast ott találtam a három konténer között amint épp a szelektív kukát méregette, amiből -mint mindig - most is kicsordult a rengeteg újság, és műanyag flakon stb. Mondtam, hogy ez sajnos mindig így van mert ebből csak egy van és hetente viszik csak el. Azt mondta, hogy semmi gond. Levette a zakóját és az egyik kuka tetejére dobta, majd felmászott a konténer oldalán és jól megtaposta a szemetet. Én lefagytam a látványtól. Rózsaszín ingben és szürke öltönynadrágban taposta a konténer tartalmát. Megkérdeztem viccesen, hogy készíthetek- e egy képet, mert ezt senki nem fogja nekem elhinni. Jót nevetett és mondta, hogy csak tessék! Mondjuk csak tréfáltam. Pedig milyen jól mutatott volna itt a bejegyzés mellékleteként. Aztán lemászott és összeszedte a földről a lehullott szemetet, összepréseltük a másik konténer tartalmát is az arra megfelelő géppel, amit miután lemászott a kuka tetejéről megmutattam neki.  Majd segített kiüríteni a zsákom. Oké, nem parolázott le mindenkivel mosolyogva és nem mesélt vicceket a kávészünetben, de nem volt rossz kezdés egy főnöktől. Tőlem legalábbis már két pirospontot kapott. Aztán majd meglátjuk, hogy viselkedik később.
(a mellékelt ábrán saját kezűleg, szinte teljesen élethűen rajzoltam le a szituációt :D, remélem tudjátok értékelni )

2017. április 26., szerda

Főnökváltás

Picit szomorú volt ez a ma délelőtt. A hotel általános igazgatója 19 év után váltott és egy másik helyen próbál ezután érvényesülni. Nem lehetett könnyű ötven évesen váltani ennyi idő után, de valahol megértem. Elcsukló hangon köszönte meg a munkánkat (szomorú, hogy ezt évről évre nem tette meg).
Mondjuk nagyon rendes fazon. Én bármikor ha hozzá fordultam, akkor megértő volt és megoldottuk a problémákat. Soha egy rossz szót nem hallottam tőle, mindig kedves volt. Még akkor is ha rossz napja volt. Jólesett, hogy két hete amikor a P6O-as nyomtatványt odaadta (ez egy év végi elszámolás, hogy mennyit fizetést kaptam és mennyi adót vontak le. ) Szóval mikor odajött és átadta a papírt akkor külön megköszönte a munkám és felhívta a figyelmem, hogy megtartja a számom és én is ha váltanék akkor számíthatok rá. Valószínű, hogy ha emberekre lesz szüksége akkor megkeres. Biztos másokat is, de akkor is jólesett, hogy meg volt elégedve a munkámmal. Egy sokkal szebb szállodában fog dolgozni, ami luxusszállónak számít itt Torquay-ban. Ez a Babbacombe Bay Hotel.
Nyolcadikán jön az új manager. Nem láttam még személyesen. Nem hallottam még semmi jót róla, mondjuk még rosszat sem. Majd meglátjuk. Valószínű, hogy új szelek fújnak majd ez után. A főnöknőm aggódik a munkája miatt, mert addig biztosnak érezte a helyét míg Nigel volt a főnök, de az új pasast nem ismeri és hát befolyása sincs rá... Mondjuk ezt az egyet nem bánom.

2017. április 20., csütörtök

Nők a volánnál

Kisebb dugó a főútvonalon. Nem jellemző itt, mégis előfordul néha. Jobbról, az egyik mellékutcából kikanyarodna egy kis fehér Mini. A kormánynál ősz hajú nénike, alig látszik ki mögüle. Előzékenyen meghúzom a kormány mögött jobb oldalon lévő kart és lespriccelem a szélvédőt. A néni  mosolyogva int és besorol elém. Mi nők, félszavakból is megértjük egymást :D

2017. március 27., hétfő

Anyák napja

Szóval itt Angliában március utolsó vasárnapja az Anyák napja. Furi volt megszokni, hogy nem május első vasárnapja mint Magyarországon. Egykor fontos volt számomra...amikor még anyukám élt. Az orgona virágzása általában erre az időszakra esett. Amíg kisebb voltam, szedtem ahol tudtam. Volt nem messze a lakótelepünktől egy kertes ház ahol óriási orgonafák voltak. Lehet, hogy nem is voltak olyan óriásiak, de számomra annak számítottak. A nénit megkértem, hadd szedjek egy csokorra valót és ő szívesen beengedett a kertbe, még a létrát is tartotta amelyen felmásztam. Aztán vittem anyunak az óriási csokrot és ő úgy tudott neki örülni. Felnőtt voltam már mikor mesélte, hogy allergiás volt az orgonára és ilyenkor folyton tüsszögött, de nem volt soha szíve elmondani, mert olyan örömmel hoztam a virágot.
Mióta gyerekeim vannak, újra fontos számomra ez a nap, bármikor is legyen. Tegnap dolgoztam és mikor hazaértem Debike kérte, hogy menjek le az udvarra, majd valóban meglepődtem mert Szula és Aisa is ott vártak. A kerti asztalon virágok (szigorúan cserepes, tudják, hogy a vágott virág nem a kedvencem) üdvözlőkártyák és csokik voltak. Egy szép régi képeslapot is kaptam Debitől. És bizony még énekeltek is nekem, ami tényleg meglepő volt. Még az ovis korukban tanítottam nekik azt a dalt amit én is énekeltem az anyukámnak. 
"Orgona ága, barackfa virága öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára illatosan... " :) 
De jó is anyukának lenni :)




2017. március 24., péntek

Pénteki elmélkedés

Teljesen szokásos péntek van. Szabadnapos vagyok, és hiába is vártam reggel a napsütést,  hátha bringázhatok egyet kedvemre (és nem a munkába kell tekernem), szürkeség és köd uralta az eget fölöttünk. Nem is volt kedvem felkelni. Miután mindenki elment a dolgára, csak feküdtem az ágyban és hol a Netflixen néztem valamit, hol a fészen barangoltam. De ehhez sem volt sok kedvem. Nem az én formám, hogy egésznap az ágyban lustálkodjak. Ezért felhívtam a nővérem és legurultam a Costába, ami a tengerparton van. Jó két órát beszélgettünk majd egy gyors bevásárlás után hazatekertem és ebédet főztem. Erre most, öt órakor kezd kiderülni az ég. Bosszantó, mert jó lett volna kicsit lemenni a partra és sütkérezni a napon. Nem baj...majd holnap.

A könyves oldalamnak a fészen van már több, mint száz oldalkedvelője. Lelkesen lájkolják a bejegyzéseim, az idézeteket a könyvből vagy a videóim, de egyszerűen nem hajlandóak rászánni kilencszázkilencven forintot, hogy letöltsék. Ez van. A sors fintora, hogy a nőknek szánt és 99 százalékban női kedvelőkkel rendelkező fészbukos oldalon egyetlen férfi ismerősöm töltötte le a könyvem! Egy FÉRFI! Értitek?  És ez is csak akkor derült ki, amikor feldobtam, hogy most, aki letölti az első részt, annak ingyen elküldöm a másodikat. A néhány perc múlva megjelenő üzenetben a letöltést igazoló email-ben egy férfi ismerősöm igényelte a második részt... És a poén, hogy már hetekkel azelőtt letöltötte, de persze nem szólt.
Szóval ennyi. Remélem tetszett is neki. Nem merem megkérdezni.
Az egy hónappal ezelőtt indított fészbukos oldalt azzal kezdtem, hogy az első tíz lájkoló ingyen kapja meg a könyvet, online. Ez jó indítás - gondoltam - és legalább lesz néhány vélemény is a könyvről.
Azoknak akik lájkolták és osztották az oldalt, el is küldtem a regényt, és szerintem talán két ember fogta fel, hogy az üzenetben el kell fogadnia, hogy egyáltalán én mint nem ismerőse küldjek neki valamit és másodsorban rá kell kattintania a linkre, hogy letöltse a könyvet... Túlértékeltem a fészbuk felhasználókat, vagy nemtom talán ez bizonyos kor fölött néhány hölgy még  arra még képes, hogy  kattintgasson ide-oda, de valószínű, hogy kontrollálni már nehezebb ezeket a dolgokat.
Ime az egyik gyöngyszem:

És a másik...megjegyzem ezt ma hajnalban kaptam:


Távol álljon tőlem, hogy alulértékeljem azokat akik a hirdetésemre nyomtak egy lájkot és esetleg az oldal iránt érdeklődtek, de a statisztika elég szomorú...
Így áll egyelőre a dolog.
 Más:
A konyhai meló még megy, szerencsére nem mindennap - mint az első két hétben - mert az nagyon fárasztó volt. Egy héten háromszor, esetleg négyszer megyek és már elég jól belejöttem a dolgokba. Egyszer éreztem magam úgy, mintha egy  Gordon Ramsay TV sorozatban lennék. A második alkalommal adagoltam a zöldséget a főételhez. A két részre osztott fémtányérokba négy fél sültkrumplit és a másik  rekeszbe fele-fele arányban főtt karfiolt, borsót, zöldbabot, brokkolit vagy sárgarépát teszünk. Aznap brokkoli és répa volt. Én rendesen adagoltam, nem sajnáltam a zöldséget az öregektől. Egy idő után kicsit aggódni kezdtem, mert az igencsak megfőtt brokkoli vészesen fogyni kezdett. Majd egyre kisebb és kisebb adagokat tettem de végül az utolsó négy tányérba semmi nem jutott. Ekkor a séf aggódva nézett rám és megkérdezte, hogy most mit csináltam? Mi lesz most? Volt egy perc, ami a TV show-ban a hatás kedvéért jól elhúznak és csak a probléma okozók döbbent arcát mutatják. Aztán a séf rohant és kiolvasztott egy kis zöldborsót az utolsó néhány adaghoz. Azt hittem ezek után kerülni fogják, hogy engem tegyenek oda, de nem így történt. Azóta baromira vigyázok, hogy maradjon zöldség az utolsó vendégeknek is. A ló ami elszaladt, picit azért közelebb került, de még mindig nem tudjuk elkapni a farkát :) Talán még néhány hét és sikerül.