2017. augusztus 24., csütörtök

Családfa kutatás, avagy tudd meg honnan származol

Izgalmas dolog ez. Minap a húgommal találkoztam és mesélte, hogy megrendelte az Ancestry.com oldalán a DNS vizsgálatot, ahol megállapítják egy üvegcse nyálból, hogy százalékos arányban mely földrészről, országokból, népcsoportoktól származol. Nem olcsó a dolog, most 79 font egy alap vizsgálat de azt mondta, hogy épp akció volt és ő 59 fontot fizetett érte. Izgalommal vártam az eredményt, mivel testvérek vagyunk és így néhány százalék eltéréssel de nagyjából ugyanazok az eredmények lehetnek mindhármunknál. Amikor elmeséltem otthon, természetesen mindenki ilyen tesztet akart. Érdekes lehet a gyerekeknél, ha már tudjuk az enyémet és Tibiét is. Néhány nap múlva Viki átküldte az eredményt, ami nem okozott óriási meglepetést, hiszen 79 százalékban észak európai, kilenc százalék olasz és görög (?) majd a fennmaradó százalékok megoszlanak nyugat európa, finn, európai zsidó, spanyol, ír, skandináv és a brit nemzetiség között.

Mindig is érdekeltek az őseim, bár felmenőim nem rendelkeztek kutyabőrrel. Tavaly belevetettem magam a genealogia.blog.hu oldalon a digitalizált születési, halotti, házassági anyakönyvi kivonatok böngészésébe, melyeket a tizenkilencedik század végétől egészen a nyolcvanas évekig megyék és városok szerint rendszerezték. Maga az anyakönyv van felmásolva és virtuálisan végignyálazhatjuk az összeset hosszú, hosszú órákon keresztül. Persze ha van valami kiindulópont, város, körülbelüli évszám és vezetéknév, az sokat segít. Anyám részéről megtaláltam egészen az üknagymamámig és azok néhány testvéréig mindenkit. Izgalmas volt maga a nyomozás is.
Persze nemesi vér nem csörgedez az ereimben, hanem inkább napszámosok, béresek, cselédek voltak az őseim. Apám részéről már a két "ss" és "y" gyakoribb volt a felmenők között, de mit érek vele, hiszen őt a szülei örökbe fogadták, tehát nem vérszerinti gyökereket találtam. A Sherlock Holmes-i nyomozásban részt vett Aisa is és amikor a szálak néhány helyen összefutottak, már történeteket, sorsokat meséltek el. Például üknagyapám valószínű, hogy kétszer nősült, és az első feleségével született gyereke meghalt. Lehet, hogy ezért váltak szét, majd később az új feleségétől született dédnagyapám. Már regények születtek a fejemben a földeken dolgozó szegényemberek sorsáról, hányattatott életéről. Az is érdekes volt, mikor a halotti anyakönyvi kivonatokat böngésztem,  és azokban leírták a halál okát valamint hogy hány éves volt az illető. A tizes években rengeteg gyerek halt meg tüdővészben, vagy gyengeségben néhány naposan. Az első világháború után voltak lőtt sebek, vagy más sebesülések. Sajnos több fiatalember és gyerek halt meg mint idős. Ha valaki hetven év fölött meghalt annak egyszerűen a halál okának csak annyit írtak, hogy "agg aszály". Aztán voltak szúrt sebek a szívbe, vagy egy földbirtokos főbelőtte magát. Úgy éreztem mintha egy kút mélyére pillantanék bele, és száz  éve elfeledett emberek sorsának utolsó bejegyzéseit olvasnám. Ami persze így is van. Hiszen ki emlékszik már a pici hat napos Gergelyre, aki a vele született gyengeségbe halt bele. Vagy az 1919 január 17-én reggel kilenckor tüdővészben meghalt kilenc éves Misikére és még ugyanaznap délután ötkor őt követő hat éves Józsikára? Micsoda csapás lehetett ez a szülőknek, ugyanazon a napon mindkét gyerekük meghalt. Persze voltak akkor sokan, heten-tizen egy családban. Szóval míg a családtagokat kutatom, más sorsokba is nyerek egy pillantást. Ennek csak a lassú wifi vethet véget vagy az éjjel tizenkét óra amikor másnap dolgozni kell menni. Akit ez érdekel, javaslom keresse meg az oldalt valamint az Ancestry.com oldalán már a külföldön letelepedett ősök, rokonok után is lehet kutatni és összerakni a teljes családfát.
Ingyenes maga a keresés de sajnos ha hivatalosan is össze akarod kötni a családfákat és komolyan belevetni magad a keresésbe, akkor az havi 18 fontba fáj amit nem is értek miért ennyi? Megérteném ha évi húsz fontért korlátlanul kutakodhatnánk de ezt havi 18-ért már rablásnak tekintem. Persze nagy divat ez most, talán ezért is ennyi. De ingyen is rengeteg dolgot lehet megtalálni és a saját családfád egyik levélkéjére írni az egyik ősöd nevét.

2017. augusztus 3., csütörtök

Az ötödik év

Nem mehetek el ma aludni anélkül, hogy ne írnék pár sort a mai évfordulónkról. Öt éve ezen a napon léptük át az országhatárt úgy, hogy végleges döntést hozva új életet kezdjünk egy ismeretlen ország ismeretlen városában. Az érzés ami a megérkezésünkkor meglepett szerencsére soha de soha többé nem jött vissza, nem ismétlődött meg, hogy itt Angliában, ebben a városban van az utazásunk vége és innen nem megyünk haza egy-két hét múlva mert ez nem nyaralás, hanem itt folytatódik az életünk ez lesz az otthonunk ezután. Olyan valószínűtlen volt ez a tény amikor az üres lakásból este fél hatkor lekóvályogtunk a városba. Hasonló idő volt mint most: egy esős és szeles nap után kis napsütés estére. A várost teleszemetelték a turisták vagy csak a szél miatt volt tele hulladékkal. Furcsa alakok jöttek szembe az úton, hangoskodó fiatalok (ma már tudom, hogy az itteni nyelviskolások jönnek minden nyáron és ők randalíroznak féktelenül) A kikötőbe lerohantunk, hogy legalább a tengert lássuk, de az is csupa szemét volt. Nem láttam meg Torquay szépségét úgy ahogy azután nap mint nap lassanként felfedeztem azt. Rettegtem, féltem. És ahogy  elképzelni is lehetetlen a világűr végtelenségét, azt sem tudtam elképzelni, hogy másnaptól már itt éljük az életünk. Azon törtem a fejem miközben visszasétáltunk az első kis lakásba, amit a húgomék béreltek nekünk, hogy miként tudnánk ezt az egészet visszacsinálni. Az üres szobában a szőnyegpadlón hajtottuk álomra a fejünket az első éjszaka, mert sajnos az üzlet bezárt mire leértünk, hogy felfújható matracokat vegyünk.
Olyan nehéz volt a szívem azon az éjszakán, mint még soha de soha ebben az életben. Mibe rángattam a gyerekeim? Mi lesz velünk ha nem sikerül? Két bőrönddel jöttünk és épp hogy két havi lakbérrel a zsebünkben. Még a visszaútra sem lett volna pénzzünk, ha nem találunk munkát és szégyenszemre vissza kell térnünk Magyarországra.
Ez volt az első nap itt, ami számomra rémálom volt.
De jött a másnap és a nap sütött, az utcák tiszták voltak és megtelt a város emberekkel. Találkoztunk jó emberekkel, találtunk munkát néhány napon belül és napról napra építettük az itteni kis életünket.
Én úgy érzem, hogy nem volt hiába. Azt az első napot kívéve egyetlen perc sem volt, hogy megbántam volna ezt a lépésünket.
Ma felültem a bringára délután és végigjártam azokat a helyeket ahol az elmúlt öt évben laktunk. Olyan évfordulós bicajozás volt. Majd mindenhol találkoztam valakivel aki a szomszédunk vagy ismerősünk volt és mindannyian kedvesen érdeklődtek, hogy alakul a sorsunk.




2017. augusztus 2., szerda

Artúr Király vára

Artúr király legendáját világszerte ismerik. A misztikus történetek s az ebből készült filmek nem engedik a múltba veszni őt és Merlin varázslót. Még az angolok sem tudják bizonyítani azt, hogy létezett de azt sem, hogy csak mese az egész. Ha legenda is, hinni akarják az emberek, hogy élt és szívesen mennek el azokra a helyekre ahol Artúr megfordulhatott és belemerülni picit abba a világba amit köréjük varázsolnak. Egy ilyen hely a Tintagel Kastély melynek romjai Cornwallban, Tintagel falucskában egy lélegzetelállító helyen, az Atlanti Óceán partján látható. A milliós forgalmú hely remekül "tálalja" e letűnt világ emlékeit. Ide látogattunk el tegnap és olyan szerencsénk volt, hogy még az idő is fantasztikus volt.

Egykor egy római település állt azon a helyen ahol  a ma látható várrom van, amely  a 13. században épült. Reginald de Dunstanville  régies stílusban építette a várát, hogy az még idősebbnek tűnjön.  Halála után az örökösöket nem érdekelte a vár, egyre inkább hagyták azt elpusztulni majd a 14. században már csak a rom maradt fenn utána.

Ezután kezdtek beszélni Artúr király és a hajdan állt vár kapcsolatáról így az egyre inkább turisztikai látványossággá vált. Egy közeli barlangot Merlinről neveztek el mely apálykor megközelíthető de dagálykor ellepi a víz. A vár egyébként magasan az óceán fölött egy hegytetőn van, fantasztikus kilátással az alatta fekvő településre, sziklás dombos hegyoldalra.
Képtelenek voltunk egy nap alatt bejárni, de mivel alig másfél órányira van tőlünk a hely, még vissza fogunk menni. Annál is inkább mert kiváltottuk az English Heritage éves tagságát, így az általuk gondozott és üzemeltetett helyekre havi nyolc font tagsági díj ellenében ingyen bemehetünk. Kastély és vár pedig van bőven Angliában, Skóciában. (Egyébként a családi jegy 24 font lett volna)
Rengetegen voltak aznap, még a jegyárusító néni is azt mondta, hogy nem emlékszik mikor voltak ennyien.
A faluba érve keresgélve a megfelelő parkolóhelyet, találtunk rá a Camelot Castle Hotelre ami a völgyre és a szomszédos hegyen lévő vár romokra néz. Kíváncsiságom nagyobb volt mint a félszegségem (egyébként is ismeritek a véleményem, hogy mi a ciki és mi nem...) bementem a fából készült forgó ajtón és egy nagyon régi kastélyszerű épület belsejében találtam magam. Az ódon falakon a tulajdonos több képen, számos hollywood-i sztárral pózolt (Stallone, AlPacino).  Első látásra a középkori hangulatot idéző belső berendezés elvarázsolt minket és megbeszéltük Tibivel hogy majd az egyik házasságtalan évfordulónkon eljövünk ide egy hétvégére. A hotel fent van a Trip Advisoron is és a rengeteg véleményt olvasva kicsit elszontyolodtunk. Az egyik tulajdonos egy művész akinek a festményeivel tele van a szálloda és az ott megszálló vendégeket folyamatosan nyaggatják, hogy ismerkedjenek meg a festővel és vegyenek tőle valamit. Ez sok embernek kis idő mulva kényelmetlen volt és ezt megértem. A tulajdonos erősen hajlik a szcientológia felé amit nem sokan tolerálnak, valamint erőteljesen Trump rajongó ami a hotel honlapján feltett beszélgetős műsor (a tulaj a kerek asztalnál a feleségével beszélget és közben Trump kampánya és beiktatása utáni ovációról vannak filmrészletek. Megjegyzem nekem nagyon orbánviktoros a pasas... linkre katt.) árulkodik. Persze mindez nem bizonyít semmit, mert én is hotelben dolgozom tehát tudom, hogy néha indokolatlanul írnak a vendégek rossz véleményt, de amikor már a hatodik ugyanolyan panaszos, vagy bosszús véleményt olvasom akkor hajlok afelé, hogy ez valós probléma.
Ennyit a hotelról, mindenesetre szép volt kívül és belül.

Az apró falu egyébként tele van hangulatos helyekkel, kocsmákkal és kis pékségekkel vagy zöldségessel. Egy Cornish Pastry nyitott ajtajából olyan illatok szálltak, hogy minden turista arrafelé vette az irányt. Itt egyébként a kastélyhoz vezető út kezdődik szintén, meredeken lefelé, oldalt csobogó patakkal, szépen kiépített úton. Ha valaki mozgássérült,  idős vagy egyszerűen lusta, nem kell sokáig bánkódnia. Egy-két fontért Land Rover terepjárók járnak le és föl folyamatosan a várhoz vezető út felé.


Leírni nehéz lenne, így inkább csináltam egy kis rövidfilmet a helyről: