Szöul 5.nap (lejmolós monkok és vendégszerető rendőrök)

Reggel összepakolunk és a metró aluljáróban lévő lockerbe tesszük a nagyobb bőröndünket, hiszen csak késő este indulunk vissza  reptérre és még szeretnénk néhány helyre elmenni. A kisebb bőröndöt visszük magunkkal a kis kirándulásunkra, mert a terv az, hogy megkeressük a  drónparkot hogy Tibi néhány felvételt készítsen. A metróval átmegyünk a Jongnogu városrészbe és a nagy piac felé vesszük az irányt. A Kwangjang market hatalmas területet foglal el. Utcák, óriási csarnokok és föld alatti folyosók hosszú során a friss élelmiszerektől kezdve a bőrárúkon, cipőkön, táskákon keresztül a tekercsekbe rakott méterárúkig minden megtalálható. Gyümölcs saláták, óriási kondérokban rotyogó levesek (?) olajban sült halak, tészták. A tenger gyümölcsei közül némelyik még ott tekergőzik a társaival együtt egy-egy nagy akváriumban. Látni- és szagolnivaló volt bőven. 

Egy kisfilm a piacról

Készpénzt veszünk fel, és keresünk egy büfét, ahol a fent leírt finomságok közül sül valami hagymás, krumplis lepényféle. Mindenesetre jól néz ki. Fizetünk, leülünk, eszünk. Jóllakottan indulunk tovább mikor egy monk állja utunkat. Tibi kezére fagyöngyönkből készített karkötőt húz, és egy aranyszínű kártyát nyom a kezébe. Mondom, adjunk neki egy-kétezer wont (így nagyvonalúan) de a kopasz pasas egy számlatömböt vesz elő és kéri, írjuk rá a nevünket, és hogy húszezer wont adtunk neki. Mondjuk, nekünk nincs annyi, Tibi kihúzza a pénztárcájából a maradék 14.OOO wont, és a pasas kihúzza a kezéből, majd kérdezi, más valuta van-e nálunk. Ekkor megelégeljük, és otthagyjuk.
Magam sem tudom, hogy nézhettem bambán, hogy fényes nappal szabályszerűen kifordítja a zsebeinket, hogy van e nálunk elég pénzt. Valahogy erre nem készültünk fel eléggé. 

Persze már ismerjük a firenzei fekete pasast aki ugyancsak karkötőt húzott Tibi kezére, így erőltetve a vásárlást, de neki vissza tudtuk adni a kéretlen vásárfiát, és persze emlékszünk a nyomulós spanyol ázsiai masszőrökre is, akiket nem győztünk elhajtani a malagai tengerparton. De monkokra még nem voltunk betrénelve, és épp itt volt az ideje, hogy ez legyen az első lecke, amit szerintem egész életünkben nem felejtünk, és legközelebb nagyívben kikerüljük, rosszabb esetben elhajtjuk ezt a fajta "üzletembert" az utunkból.  Boldog élet és sok szerencse vár ránk az aranyszínű kártya szerint. Ha ezzel kezdődik, akkor ennél csak jobb lehet...

Szula jól le is szúr minket. " Anya, azt mindenki tudja, hogy a monkoknak nem szabad megállni!" Hát, most már mi is tudjuk. 

Azért nem megyünk csődbe, mert a 14.OOO won alig tizenhárom font lehet, de rossz szájízzel indulunk tovább, és a piacot is otthagyjuk. A jeges, hideg szél átfúj a kabátomon, és Tibinek sincs melege. Mínusz tíz fok körüli a hőmérséklet, pedig a nap is süt. Jó tizenötperc gyaloglás után nem bírjuk tovább, és kerestünk egy kávézót, ahol végre felmelegedhetünk egy forró csoki, és egy isteni sütemény társaságában. És persze a telefonunkat is tölthetjük. 

Újra metróra szállunk és Gangdongguba utazunk. A metróból feljövet az eddig látott legsemmitmondóbb városrészben találjuk magunkat. Itt kell megtalálnunk a drónparkot, ami a Han folyó partján kell, hogy legyen. Egyelőre azt sem tudjuk merre a folyó. Az egyik utcasarkon rendőr kisbusz várja, hogy a lámpa zöldre váltson. "Megkérdezem tőlük merre van a drónpark, hátha elvisznek" mondja Tibi, és a szót tett követi. Valahogy ráérzett a rendőrök vendégszeretetére, akik azonnal nyitják a hátsó ajtót (amelyiknek rács van az oldalán) és már ülhetünk is be a két szimpatikus koreai szerv háta mögé. Néhány perc múlva már a parknál vagyunk. Nem engedtek el minket olyan könnyen, fotót akar az egyik rólunk, s máris ott állunk a jeges hidegben, arcunkra fagyott mosollyal, integetve. Persze én is készítek róluk képet. Sokáig integetnek utánunk, aztán mikor nem találjuk a drónpark bejáratát, akkor újra integetnek, mert rossz felé irányítottak minket.

Ezt az ülést is kipróbáltuk :)

Mertünk volna ellenkezni :)

Örök emlék :))

Drónpark a leguncsibb városrészben :(

French berry a Tomstomban

A drónozás rövid és jeges, tekintve, hogy semmi látnivaló nincs  még felülről sem, viszont borzasztóan fázunk mindketten. Megkeressük a metróállomást és visszamegyünk a már jól ismert Seodaemon-gu városzrészbe, hogy a Tomstom Caffee-ban várjuk meg Szulát. 

Messzire már nem megyünk innen. Újra meglátogatjuk a kedves malac büfét, és degeszre esszük magunkat, majd vásárolgatunk néhány apróságot az itthoniaknak, Szulának pedig egy meleg pizsit keresünk, hogy addig se fázzon túlzottan, amíg átköltözik az egyetemi szállásra. 

Este elbúcsúzunk és metróval megyünk vissza, a repülőtérre. A következő közel húsz órában repülünk, alszunk (már amennyire a repülőn aludni lehet), mozizunk, csomagokra várunk, majd megkeressük az autónkat a reptéri parkolóban, és vasárnap délután, négy körül hazaérünk.
A repülőn visszafelé újra találkozunk a magyar légiutas kísérővel, aki olyan kedves volt hozzánk idefelé. Zavarba ejtően figyelmes újra, még az első osztálynak járó welcome csomaggal is meglep bennünket. Mielőtt leszállt a gép elbúcsúzik, és azt mondja, reméli, még találkozunk. Ki tudja? :)

Az Etihad gépe AbuDhabiban

AbuDhabi repülőtér

Aludnék... A szemvédőmre az van írva koreaiul, hogy "nem látok semmit"

Viszlát Szulamula! Találkozunk májusban! <3 td="">