Tervezgetek, hová is mehetnénk és főleg miből. A legnagyobb gond a szabadság, ami nincs. Tibi csak meghatározott időkben kap szabadságot, vagy cserélget akivel tud. Aisa csak az iskolai szünetben ér rá, de akkor meg horror drága minden. Szulához is elmennék, mert hiányzik, de oda bármikor is nézem, nagyon drága a repülőjegy, és egyedül el sem indulnék olyan messzire. Elkapott a gépszíj és viszket a talpam, úgy mennék valahová. Majd elmúlik.
Az írás is döcög, vagyis hazudok, mert sehogy sem megy. Van egy fél könyvem és elakadtam, még ihletem sincs, hogy nekiálljak folytatni. Maradnak a közösségi oldalak, de már azoktól is herótom van. Olvasok, olvasok amit tudok.
Tegnap kínomban megnéztem a Pappa Pia-t, és függetlenül attól, hogy már voltak előítéleteim ezzel a filmmel kapcsolatban, jókat nevettem. (az unokatestvérem, Terike is statisztál a filmben ) Az összecsapott történetet szerintem jócskán kihúzta a langyos kakiból a sok, fiatal, tehetséges színész (nem a Barátok közt színvonalú játékkal) a régi slágerek újszerű feldolgozása, mixelése. Többször is visszahallgattam a betétdalokat. Szóval, akármit is írtak róla, valószínűleg igaz, de engem felvidított. Tegnap egyébként is rányomta a bélyegét a hangulatomra, hogy az egyik kedvenc páciensünk meghalt. Jófej volt a néni, internetezett, a laptopja mindig előtte volt, értelmesen el lehetett vele beszélgetni. Úgy tűnt, hogy kedvel engem, felderült az arca, ha beléptem a szobájába. De elvitte a rák, meg a sok nyavalya, ami az öregséggel jár. Én voltam ott az utolsó lélegzetvételekor, szóval nem volt egyedül. Bár, ki tudja, hogy a pokolba kívánt, vagy hálás volt e ezért. Ezek után érthető, hogy jót tett az agyamnak a langyos limonádé musical.
 |
| Első teki :) |
 |
| Tibi korán reggel hozta a tortát |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése