Tavaly és idén, avagy ugrás a jövőbe

A mögöttem hagyott év sem volt kevésbé mozgalmas mint az azt megelőző, és izgalmaktól sem volt mentes. Februártól fix állásom van, Tibit is véglegesítették a Chantilly-be. Márciusban találtunk egy szép, napsütéses házat, amit azóta is élvezünk. Nyáron Franciaországot látogattuk meg és Londont, Debi Tel Aviv-ban töltött egy egész hónapot. Aisa sulit váltott, Szulamit barátokra talált a sulijában, Debi kiharcolta hogy felvegyék őt és a nyáron érkezett barátait a St.Cuthbert iskolába a six form-ra, és azóta is folyamatosan sikereket ér el (igaz elég kemény munkával) Tibinek sikerült a Torbay NCI-hoz bejutni, és jótékonysági munkát végez havonta több alkalommal. Segítettünk néhány embernek egy lendületet venni itt Angliában, hogy elkezdjenek egy új életet. A barátaink megmaradtak, sőt a szálak erősödtek közöttünk a kölcsönös egymást segítésben. Az életünk egy olyan mederbe terelődött, ahol kiszámítható a jövőnk. Nagyjából persze, de azért nincs miért aggódnunk rövid távon és remélem hosszú távon sincs. 

Mindent összevetve én  azt mondom, hogy ha ez az év  egy picit sem lesz jobb majd mint az előző, de rosszabb sem, akkor megnyugodtam. 

A buliról :)

Az új évet megelőző napot szerencsére itthon töltöttem. Néhány hete tervezgettük az esti bulit, hogy ne uncsin, magunkban töltsük el az év utolsó napját. Sajnos néhányan a meghívottak közül lebetegedtek és végül csak 12 vendégünk volt, de így is úgy éreztük hogy tele a ház. A hugomék is átjöttek pár órára, de sajnos nyolc körül haza kellett menniük, mert Mirike nagyon sírt és nem lehetett megnyugtatni. Jázmin alig akart hazamenni, azt ismételgette, hogy "this is best christmas tree ever! :D 

Megérkezett Adrienn és Laci a kisebbik fiúkkal Gáborral, és magukkal hoztak egy kedves párt, Zsoltot, aki magyar, és a barátnőjét Ramónát, aki Litvániából jött. Szegény lány egy kukkot sem értett magyarul, de néhányszor próbáltunk vele angolul beszélni. Izabelláék, Tiborral a fiúkkal érkeztek, aki Londonban él már néhány éve és most látogatóba volt náluk. Szabadkoztam, hogy sorry, de valószínüleg halálra fogja unni magát itt, mert ez olyan öreges buli :) nagy dáridó nélkül és éjfélkor majd a protkóinkat ünnepélyesen összecsattogtatjuk, de megnyugtatott, hogy nem vágyik nagy felhajtásra. Szóval az új, eddig még ismeretlen vendégeink is nagyon szimpatikusak voltak. Dumáltunk, iszogattunk, nevetgéltünk aztán éjfélkor koccintottuk az új évre. 

Szula szerint uuuuncsi volt, Aisa elbohóckodott a felnőtteknek, Debi pedig már igazán felnőttként viselkedett. Tibi sztorizgatott, én pedig folyamatosan próbáltam a társaságot etetni, itatni mert nem tehetek róla de folyton stresszelek, hogy minden ok. legyen és mindenki érezze jól magát. Ne mondják azt, hogy ez volt életük leguncsibb újévet köszöntő bulija. Kettőkor az utolsó vendég is elment, és gyorsan összeszedtem amit tudtam, hogy másnap csak a szemetet kelljen összeszedni a családnak. Sajnos 9-re dolgozni mentem, így csak 4 órát aludhattam, de nem volt vészes. Ami kellemetlen volt az a délutáni hazajövetelem a munkából. Tibi tudniillik szolgálatban volt a toronyban, és úgy beszéltük meg hogy busszal jövök haza. Próbáltam azért elkéredzkedni előbb de nem lehetett, így aztán igyekeztem a szállodától kb. 10 percre lévő buszvégállomáshoz eljutni a nagy szélben és esőben ami már előző délután óta folyamatosan esett. A nadrágom csupa viz lett, a csizmám is beázott de még a táskám és a kabátom is, miután kettétört az egyik legmegbízhatóbb ernyőm, mire leértem a végállomásra. Tudtam hogy van még fél óra a busz indulásáig és beugrottam a Debenhams áruházba nézelődni, száradni. Aztán fél kettőkor gyanússá vált, hogy egy busz sem áll a megállókban. Akkor néztem meg a táblát és kiderült, hogy nem járnak a buszok. Szerencsére Izabella tíz perc múlva ott volt, amikor felhívtam, hogy sos segítségre van szükségem. És hazahozott. A lányaim gyönyörű renddel vártak, a lencse főtt az ebédhez, úgyhogy rossz idő ide, fáradtság oda, mégiscsak jóra fordult ez az első nap az évben.