2012. szeptember 21., péntek

Borravaló

Ez volt a negyedik munkanapom a hotelben. Először azt gondoltam soha nem tanulom meg, hogy mi hol van, de tegnap már megtaláltam a Laundri-t, ma reggel pedig Tracey azt mondta, hogy egyedül fogok dolgozni. Tegnap is kellemes meglepetésben volt részem, mert reggel azzal kezdte, hogy a következő héten a szabadnapom hétfőn és SZOMBATON! lesz.  Ma pedig lekísért egy folyosóra, kaptam egy kulcsot és egy listát, amelyen 6 szoba volt feltüntetve. Ezek olyan szobák, amiből kiköltöztek az ott lakók, és teljesen rendbe kell rakni, hogy újak költözhessenek be. Ezzel elvoltam majdnem kettőig. Délben felmentem, hogy megegyem a szendvicsemet. A Laundriban csak egy nő volt bent, de vele még nem találkoztam. Megkockáztattam, hogy ő az a magyar lány akiről már beszéltek nekem .Angolul megkérdeztem, hogy lengyel-e, mire angolul válaszolt, hogy nem, ő magyar. - Jó, mondtam, akkor beszélhetünk nyugodtam magyarul. Nagyon megörült, hogy magyar vagyok én is. Kiderült, hogy a nagyfia, Gergő ugyanoda jár ahová Szula fog járni, de ő 15 éves. A lányt Gabinak hívják, van még egy pici lánya, ezért váltva dolgoznak a férjével, mert még oviba nem vihetik. Egy éve él itt Torquay-ban, és a szállodában is azóta dolgozik. Megnyugodtam, hogy akkor talán nekem is lesz helyem itt, mert a felvételi papíron október 31 szerepelt, de ott volt az is hogy meghosszabbíthatja a szálloda a szerződésem. Gondolom ez egy próbaidő, és remélem megfelelőnek találják a munkám. Gabival beszéltünk még egy picit, aztán visszamentem dolgozni. A hat szobából háromban borravalót is hagytak, összesen 9 fontot, ami tök jó, de azért (mivel még nem ismerem az itteni szokásokat és egy kicsit paranoiás is vagyok, hátha ez valami próbaféle) inkább megmutattam Tracey-nek, de ő eltolta a kezem, hogy ez az enyém. Megköszöntem szépen, és örültem :) Ez másfél órai keresetem, bizony. Hazafelé 2,70-ért vettem a lányoknak sütit, a többi jó lesz mosásra. Sajnos a mosó-szárítógépet még nem sikerült megvennünk, pedig hét elején mondta a bácsi az egy utcával feljebb lévő használt műszakicikk kereskedésben, hogy péntekre lehet hogy lesz. De mivel már zárva volt délután, ezt nem tudtam meg. Holnap Tibi megnézi délelőtt, hátha van már. 
Szula sulijából még nem jött visszajelzés, hogy hétfőn menjen-e vagy sem, pedig erre számítottunk és hétfőn Debi is itthon lesz, hogy segítsen neki, ráadásul az egyenruhát is meg kellene vennünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése