Mostanában volt egy kis para, mert nehéz úgy munkát találni, hogy 8.45-re még a gyereket is el tudjam vinni a suliba és háromra érte menjek. Délután még meg tudom oldani, hogy a tesók hozzák el Aisát de reggel már Debi is és Szula is korán elmegy itthonról, ezért nincs megoldás. Három munkaközvetítőbe is be vagyok jelentkezve. Jelenleg egy épkézláb cég aki folyamatosan veszi fel az embereket Newton Abbot-ban. Ott három műszak van, ezért reménykedtem hogy délután vagy éjszaka talán jó leszek nekik. A Paignton-i munkaközvetítőnél közel két órát töltöttem, tesztek és adatlapok kitöltésével, elküldtek a céghez munkavédelmi és tűzvédelmi oktatásra, de még mindig csak délelőttre keresik az embereket. November 6-án küldtek el a Rainbow Hotelből, és akkor még bizakodó voltam a munkahely keresés tekintetében. November közepén egy picit megszeppentem, mert visszajött az a régi gyomorszorongató érzés amikor arra gondoltam, hogy mi lesz ha nem kapok munkát, mi lesz ha nem kapjuk meg a családi pótlékot és a working tax creditet (adójóváírást)? Tibi még így is elég jól keres, pedig minimálbéren van, de az ő munkája is csak decemberig tart, januárban naaaagy szünet van mindenhol. De azt még meg kell érni, és fizetni kell a lakást, a villanyt a kaját, mindent. Szóval parázni kezdtem, de azért még mindíg bizakodó voltam, mert itt Angliában nekünk augusztus óta olyan szerencsénk volt mindenben és mindenkivel, hogy ez NEM TÖRTÉNHET MEG! Ezerrel küldtem a CV-ket a cégekhez és bombáztam mindennap a munkaközvetítőt, de nem sok sikerrel. Vagyis, hazudok, mert Dawlish-ba elhívtak egy interjúra (idősek otthonába kerestek mosodai dolgozót), de amikor kiderült hogy busszal nem megközelíthető, mert a google maps útvonaltervezője pontosan leírta mire szálljak fel aztán ha leszálltam a vonatról, buszról stb, akkor üljek taxiba... Ez nem nagyon volt kecsegtető, tekintve, hogy még driver licence-t is kértek és erkölcsit, ami 26 font ha megigényeled és kb. 3 hét múlva érkezik meg. Így sajnálattal vissza kellett utasítanom ezt a lehetőséget. Aztán mintegy varázsütésre ma reggel minden visszazökkent a sínekre, ami a kis életünk vonatához itt Angliában nagyon kell! Megérkezett a working tax credit ami ha muszáj lesz, fedezi a kieső esetleges munkanélküli hónapok terheit. Aztán felhívott a munkaközvetítő és holnap mehetek Paigntonba dolgozni egy kávézóba. Igaz egyelőre csak egy nap, de majd meglátjuk a jövő hetet. Ha jól megy, még az év elején induló angol tanfolyamra is beiratkozhatunk Tibivel, mert már nagyon meg akarom érteni ezeket az embereket, és hiába tudom elmondani amit szeretnék, ha a választ sajnos nem teljesen értem.
A mai telefonbeszélgetésem a GAP ügyintézőjével így hangzott volna magyarul:
Rachael: -Helló Krisztina, tudunk most beszélni, van időd? Én: -Helló Rachael
Rachael:- Sajnos nem tudunk még a Harrier-nél munkát, de lenne holnapra egy lehetőség, érdekel?
Én: - Igen?
Rachael:- Van egy kávézó Paigntonban, oda kellene kisegítő a konyhára holnapra, megfelelne?
Én: - Igen? Igen. Hol van?
Rachael - Paigntonban, egy cukrászda és kávézó.
Én:- Paigntonban? A Chantilli sütigyár?
Rachael:- Nem, nem a Chantilli
Én:- Igen? Nem? Jó, rendben.
Rachael: - Holnap 10-kor kellene kezdened.
Én:- Ma? Hány óra van?
Rachael:- Nem, holnap 10-kor kellene kezdened. 10.30 van.
Én:- Ó, Igen? El tudnád küldeni a címet?
Rachael:- Be tudnál jönni ma valamikor az irodába?
Én:- Ma menjek be 10-re az irodába?
Rachael:- Nem, valamikor gyere be amikor ráérsz.
Én: - Holnap 10-kor az irodába menjek?
Rachael: - Nem, Krisztina. Holnap 10-re a kávézóba kell menni. Be tudnál ma valamikor jönni ide az irodába?
Én:- Igen, most az irodába? Most?
Rachael:- Valamikor amikor ráérsz.
Én: -Akkor most bemegyek jó?
Rachael:- ( mosolygó hang, végre megértette - gondolta) Igen, köszönöm!
Én: - Jó akkor most megyek! Elnézést, most megyek. Köszönöm! Viszlát!
Szóval kb. teljesen melléhallottam mindent, és biztos nagyon vicces (ha az ember ráér) és nagyon fárasztó (ha elfoglalt) lehet ezt hallani a másik oldalról. De szerencsére az angolok olyan végtelen birka türelemmel és empátiával vannak felvértezve, hogy ha te százhuszonhatodszor rákérdezel, ugyanolyan mosolygósan és türelmesen mondják el százhuszonhatodszor is ugyanazt a mondatot.
Ma egyetlen dolog árnyékolta be a napsütéses jókedvemet, és ez szervesen kapcsolódik a napsütéshez a fényképezéshez és a tengerhez... De ezt majd akkor írom le, ha végül minden megoldódik :D
Örülök neki, hogy egy kicsit rendeződtek a dolgaitok. Ez az én legnagyobb félelmem is, hogy majd Laci nem talál majd munkát, mert nem igazán beszél angolul, és nem tudjuk eltartani magunkat... És itthon még itt vannak a szülők, meg rokonok, akik segítenek, ha nagyon muszáj, de ottkint egyedül leszünk és csak magunkra számíthatunk, nem lesz a család. Azt hiszem, hogy most már csak ezen az egy aggodalmamon kellene valahogyan túltennem magam, hogy teljesen meg tudjak nyugodni, minden mást ezerszer kibeszéltünk a férjemmel is, a Zsuzsival is, hogy majd mi hogyan lesz. :) Na mindegy, majd csak meg lesz ez is.
VálaszTörlésAz utolsó mondatoddal meg kíváncsivá tettél. :)) Várom a beszámolót, hogy mi történt!