Kempingezünk! Irány Loch Ness!

Miután a menetrend szerinti tizenhatodik járat is elhúzott a fejem fölött reggel hétkor, kénytelen voltam felébredni. Az Edinburgh-i reptér igen forgalmas volt és a camping fölött vezetett át minden felszálló repülő útja. Érdekes hogy éjszaka nem is vettem észre a motorzúgást. Picit hüvi volt, de a camping fürdőjében kellemes meleg. A családot is felkeltettem egy idő után, és a kis gázfőzőn zabkását főztem és vizet melegítettem a kávémhoz és a két háló közötti tér lassan kellemesebb lett a kis gázláng melegétől. Azért a sátrat nem égettem ki de a hajléktalan pókok is maguktól távoztak az éjszakai menedékhelyről ennek köszönhetően. Én azt hittem hogy nagy sátrunk van de a körülöttünk lévő sátrak, és lakóautók nem ezt bizonyították. A sátrakhoz nagy terepjárók vagy kombi autók tartoztak. A szomszédunk először érdeklődve figyelte, hogy mennyi cuccunk van (sok) de egy idő után nem bírta ki és Tibitől megkérdezte, hogy ezeket tényleg abba a pici piros autóba fogjuk pakolni, és még négyen be is ülünk? Tudvalevő, hogy a Toyota Aygo csomagtartójába legfeljebb két kempingszék összecsukva és állítva fér be, ezzel szemben mi két 45L-es megpakolt hátizsákot, egy táskára csukható gázfőzőt (a négy flakon gáz a pótkerék mellett töltötte ki az üres helyeket) a sátrat, két hálózsákot, egy hűtőtáskát sok kajával, két kispárnát és két összetekert polifoamot tettünk. Jó, a hátsóablakon nem lehetett kilátni, de ez Tibit nem zavarta. A másik két hálózsák a lábamnál és előttem a kesztyűtartós részben volt ( ezen az autón csak egy polc) a lányok lábánál az első ülés alá betuszkolva két polifoam, a lányok elött a saját hátizsákjuk és kispárnájuk, és a lábam mellett még egy kosár amiben az útközbeni csemegéket, innivalót tartottam. Szóval csak ámultak a szomszédok amikor betetriszeztük a cuccokat és elindultunk az újabb kaland felé Loch Ness-be!

Az idő nem volt rossz, de azért nem sütött verőfényesen a nap sem. Inverness három és fél órára volt tőlünk és reméltük, hogy minden akadálytól mentes lesz az utunk. Sajnos az eső egyre többet esett, de amikor megpillantottuk az óriási hegyvonulatokat, amelyeket foltokban lilára színezett az alacsony növényzet, akkor elállt a szavunk. A skót felföld fantasztikus látvány volt. Egy helyen megálltunk, hogy néhány fényképet készítsünk, ahogy a párafelhők tekergőznek  és mint egy óriási sál ölelik körül a hegytetőket, de persze a látvány sokkal szebb volt mint a kép ami készült róla.

Inverness nagyon helyes kis város, és igazán sajnálom, hogy odafelé nem álltunk meg, hanem azt gondoltuk, hogy majd miután megnéztük a Loch Ness-t, visszamegyünk és kőrbejárjuk. Mert miután a tóhoz értünk folyamatosan esett az eső, élvezhetetlenné téve a kirándulást. A tó magában, hm...hogy is mondjam, szép volt de semmi különös. Engem sokkal jobban megragadott a tó mentén húzódó erdő, a fenyőóriásaival.

 Szeretem a fenyőerdőket, és ez gyönyörű volt. Tibi is picit csalódott, nem ezt várta az előzőleg látott dokumentumfilmek alapján, sokkal vadregényesebbet, misztikusabbat.

 A rengeteg visitor center, étterem és szuvenír bolt turistákkal volt tele, mi oda nem vágytunk. 

Visszamentünk Invernessbe és próbáltunk picit sétálni és kajálni valamit és néhány fotót is készítettünk. Azért itt bementünk az ajándékboltba, hogy a kollégáknak, rokonoknak néhány hűtőmágnest vagy valami pici emléket vegyünk. 

Az esőben még megpróbáltunk a szép helyeken egy egy fotót készíteni, majd elindultunk visszafelé. Mivel szabad helyet nem találtam a neten ahol fedél alatt alhattunk volna     ( ugye az eső miatt nem akartuk a sátrat, ráadásul hideg is volt) arra gondoltunk, hogy az éjszakát utazással töltjük, a lányok majd elalszanak az autóban, és reggelre Liverpoolba érkezhetünk, mert Beatles rajongó is van a családban, Szulamit. 

Estefelé még a skóciai részen egy facebook üzenet új kihívásra adott alkalmat. Az egyik ismerősünk irta, hogy egy kedvenc sorozata (Outlander) helyszine is arrafelé van ahol mi járunk és ha még oda is elmegyünk akkor igazán irigy lesz.  A történet valahol a második világháború után kezdődik és ezen a helyen  (a filmbeli neve Craigh Na Dun volt de Kinloch Rannoch az eredeti neve) egy dombon a fák között magas fehér kövek vannak  és a főhősnő amikor megérinti az egyik ilyen követ akkor átrepül az időn és az 1800-as évekbe találja magát. Utólag megnéztük a videókat az odalátogató rajongókról és kiderült hogy a kövek nem igaziak voltak, de a hely akkor is nagyon hatásos. Kíváncsiságunk hajtott és nemsokára letértünk az útról egy kis kanyargós hegyre fel hegyről le, erdőkön keresztül, barikák és bocik, szünni nem akaró eső az egyre sötétedő égen, távolban a hegyek és mesebeli de néha picit félelmetes útra.

A Loch Ness ahhoz a látványhoz képest ami a megérkezésünkkor fogadott egy nulla volt.  Az eső elállt és a fények és a formák meg a hangulat összhatása borzongatóan szép volt. Elakadt a szavam, bár ezeken a képeken biztos nem jön át a hangulat. De van az a különös fény amikor még nincs sötét és szinte csak a zöld fű világít. A hátunk mögött a távolban szarvasok figyeltek minket. Előttünk egy dombon a fák között a valószinűtlen zöld fűvön barikák pihennek, egész picik is. Messziről néztük csak őket. Mögöttük a sötét hegyek, alattunk egy tó, mögötte újabb hegyek... Soha nem fogom elfelejteni ezt a látványt.

                                                    A filmen a domb a fehér druidákkal

A GPS vétel megszünt, jó ideig kellett visszafelé mennünk hogy újra feléledjen a navigáció. Addigra sötét lett. Jobbra szarvasok jelentek meg újra. Az autóval lassan haladtunk, hogy megbámulhassuk őket, ők meg minket. Az út mentén balra egy figyelmeztető tábla, rajta ábra egy birkáról és valóban az út közepén birka állt. Megálltunk néztük, ő is megnézett minket majd lesétált kényelmesen az útról. Denevérek röpködtek a fák között, de hamarosan visszatértünk az autópályára. Irány Liverpool!