Egy fárasztó nap után újra itt ülök a Cockingtoni óriási park közepén egy fa alatt és a kávémat iszogatom. Ez egy meleg nap volt, ráadásul váltás volt a szállodában, szóval sok sok meló. Rávettem Szulát és Aisát, hogy jöjjenek be segíteni. No nem ingyen...Szula minden szoba porszivózásáért egy fontot kapott, Aisának ötven pennyt ajánlottam fel a szerviztálcák feltöltéséért és a WC papirok osztásáért de alkudozott és végül 70 pennybe egyeztünk meg szobánként. Legalább picit megmozgattam õket. Hazafelé Tibivel futottunk össze. Bringával ment a boltba, de nagyon melege volt. Elszoktunk a nagy melegtõl, pedig ez csak 24-25 fok volt. A magyarországi 30-35 fokokhoz képest es semmi, és nem fülledt a levegõ mert mivel a tenger mellett vagyunk, soha nincs teljes szélcsend. Tibi, aki imádja a meleget, most azt mondta ez már sok, pedig tõle ritkán hallani ilyet. Most, mikor már picit kellemesebb, lekerekeztem újra ide a nyugalom szigetére. Tegnap egy kis ösvényen toltam végig a bicajt kifelé a kis faluból. Pici patak susog mellette, a nap már szinte vizszintesen sütött. Amikor a városközpontba értem szinte zavart a nyüzsgés és a hangos zene ami a tengerpart melletti vidámparkból áradt. Nem nagyon szeretem, szerencsére augusztus végén szedik a sátorfájukat. Beugrottam a központba a Tescoba még néhány dologért, s addig kikötöttem a bicajt a kijelölt helyre. Amikor kijöttem a boltból, akkor jöttem rá, hogy nem a bicajos nadrágom van rajtam aminek a zsebében tartom a zár kulcsát. Felhívtam a lányaim, hogy hozzák le és szabadítsanak ki. Mondjuk nem bántam, hogy így esett mert egész nap a lakásban voltak, pedig ebben a melegben és szép idõben igazán csinálhattak volna maguknak valami kinti programot. Hát, én csináltam nekik. Ma hiába hívtam õket, nem volt kedvük lejönni velem, még Tibinek sem, pedig õt rá lehet venni ilyen kis kirándulásokra. Úgyhogy itt vagyok egyedül, de nem bánom, mert jó a csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése