Ó Természetesen másnap reggel nyoma sem volt az előző nap esőzéseinek. Fantasztikusan sütött a nap, bearanyozva a megérkezésünkkor még a sötétség leplébe burkolózó végtelen mezőket és dombokat a farm körül.
A lakóautóban kellemes idő volt, és függetlenül attól, hogy szűken voltunk az éjszaka, jól kialudtuk magunkat. A piciny lakóautó teljesen felszerelt volt, hihetetlen, hogy ennyi minden elfért ekkora helyen és plusz négy fő. Konyha, fürdőszoba (igaz ide csak a hátizsákokat pakoltuk be mert nem volt viz) polcok, szekrények.
Egy gyors reggeli után úgy döntöttünk, hogy ma megnézzük, megfogjuk azt a római falat ha akarja ha nem! Kifizettük a következő éjszakát majd nekivágtunk a túrának újra.
Haltwislte-nél csatlakoztunk a túraútvonalhoz a Northumberland nemzeti parkban. Az út felvezetett egy ösvényhez ami mellett már valóban Hadrianus kőfala kanyargott a dombokon keresztül ameddig a szem ellátott.
Persze a nap már ellátta aznapi feladatát ott fent északon ennyi bőven elég, gondolta, még a végén kiég a fű a mezőkön... Ráadásul a szél is feltámadt, de a látványt ami a fal mellől fogadott minket, még a zord szürke felhők sem tudták elrontani.
Egy fát kerestünk a fal tövében, amit előző nap az autóból az esőfüggönyön keresztül megcsodáltunk. Két domb között uralta a völgyet, tökéletes vonalaival odavonzotta az arra járók szemét. Később kiderült, hogy nem mi voltunk az elsők akiket a fa látványa megihletett.
Az 1991-ben forgatott Robin Hood filmben (Kevin Kostner főszereplésével) is méltó szerepet kapott. A fát azóta nevezik Robin Hood tree-nek. A domb amely odavezetett nagyon meredek volt, kiálló kövek voltak a lépcsők felfelé majd lefelé is a fal mentén. A fához érve és átnézve a fal fölött egy tó volt látható, szemben a makett mezők makett bocikkal és bárányokkal és vékony szalagként tekergőző úttal. A forgalom ezen a kis ösvényen is nagy volt, jöttek és mentek a túristák, csoportosan és egyenként, komoly felszerelésben és flipflop papucsban is... (ami miért volna meglepő Észak-angliában egy meredek dombtetőn a hideg szélben?) Rájöttem, hogy ez az egyetlen igazi és kézzelfogható valamint szemet gyönyörködtető rész a fal mentén. Amennyiben valaki ragaszkodik a kőfalhoz, mert fantasztikus és mesebeli tájat találtunk odafelé is temérdek helyen Hadrianus építménye nélkül is. Visszafelé már a nap is megmutatta magát.
A kirándulás után megéheztünk és a kb egy órányira lévő Carlisle város felé vettük az utunkat. Carlisle-be azonnal beleszerettünk, mely néhol modern néhol nagyon régi de minden esetben tiszta, virágos és jól átlátható város volt.
A parkolóházat azonnal megtaláltuk, majd egy fedett modern bevásárló utcán, utcákon sétálhattunk végig amelyben kellemes idő is volt. Gyors éttermek, drága éttermek, büfék és falatozók, márkaboltok és kis üzletek, szolgáltatók sokasága várt minket. Ahogy megláttuk, azonnal beleszerettünk az Ed's easy diner étterembe, amely az ötvenes évek amerikai gyorséttermeinek hangulatát idézi.
A lányok azonnal beszabadultak és elfoglalták az egyik, piros műbörrel bevont padokkal felszerelt boxot. Az asztalon mini zenegép, csupa ötvenes hatvanas évek zenéjével, 20pennyért választhattál mit játszanak. Mosolygós kedves kiszolgáló (bár elvártam volna egy rágózó feltupírozott hajú, unott képű nőt üveg kávéskannával a kezében, ahogy az amcsi filmekben megszokott) de igy se volt rossz. Hamburgerek, sültkrumpli és milkshake, valamint Coca Cola fulladásig. Az igazi meglepetés akkor ért amikor megkérdeztük, hogy mit tud ajánlani ami gluténmentes, hiszen Szula lisztérzékeny, és erre egy komplett étlapot
tolt az orrunk elé amin minden szerepelt ami a normál étlapon is és még drágább sem volt. Szula arca felragyogott, már megszokta, hogy csirkesalátát, sültkrumplit (azt se mindenhol, mert a fish and chips-es büfékben ugyanabban az olajban sütik a krumplit mint a panirozott halatt ) ehet, és végre nem csalódottan távozik egy étteremből. El sem akartunk jönni onnan, igaz kétszer annyit fizettünk mint egy mekibe de megérte az élmény. Ez az étteremlánc franchise rendszerben müködik, a nagyobb városokban megtalálható. Ha legközelebb Londonba megyünk, ott is találunk, sőt kiderült, hogy a tőlünk csupán 27 mérföldnyire lévő Plymouth-ban is van egy. Torquay sajnos még pici ehhez, bár szerintem lenne rá igény.
Ezután egy nagyot sétáltunk a városban ahol kisütött a nap. A főtéren utcazenész énekelt, a sarkon kis Costa cofee, ahol a kedvenc kávém megihattam.
Míg Tibi egy padon ülve élvezte az ebéd utáni sziesztát, mi hárman meglátogattuk a Carlisle Chatedralt, és környékét ahol négy- ötszáz éves gyönyörű házak őrizték az ott élők emlékét.
Este a farmra visszaérve még barátkoztam a tulajdonos öreg Golden Retrieverével ( akit szerintem kitúrtunk a helyéről, mert valószinűleg rendszeresen használta a lakókocsit mivel a szőre még mindíg a piros takarókban van kimoshatatlanul) megnéztük a helyi naplementét, lefotóztam egy előttem átrohanó csigát majd nyugovóra tértünk abban a reményben hogy holnap is szerencsénk lesz az idővel mikor Bownes-on-Solway-be érünk ahol a fal véget ért egykor.
Ez már igazi vaooooo kategória. Szuper képek, csodás helyek. Kicsit most irigy vagyok! :)
VálaszTörlésGabi