Ma hazafelé a vásárlásból épp az időjárást átkoztam, hiába, az itt töltött 12 évünk alatt még soha nem volt ilyen vacak idő egyhuzamban. Vihar vihart követ, eső, szél, áradások (szerencsére dombon lakunk, szóval legalább ez az egy nem sújt minket). A múltkor ki sem tudtam szállni az autóból mert épp olyan jégeső zúdúlt le az utcánkba érve, hogy nem kockáztattam, hogy a fejemen koppan néhány jégkocka... Ha ez így lett volna amikor idejöttünk, talán vissza is fordulunk. Majd arra gondoltam, hogy angol időjárás ide vagy oda, hálás lehetek, hogy ez az ország anno 2012-ben befogadott minket. Micsoda csodálatos éveink voltak! És most, ebben a helyzetünkben pedig igazán hálás lehetek, hogy Tibit már több mint három éve ápolhatom otthon, méltóságban és emberi körülmények között anélkül, hogy a gázt vagy a villanyt kikapcsolták volna, hogy éjszakai műszakban takarítanom kellene, hogy a gyógyszereit és a napi megélhetéshez szükséges pénzt előteremtsem. Amellett, hogy itthon ápolom őt, az állam fizeti a költségeinket, a gyerekeim egyetemre járhatnak, normális életet élhetnek. Így is sokat aggódom miattuk, igyekszem segíteni, támogatni őket a magam módján. Sőt, autót tarthatok fent és még azt a luxust is megengedhetem magunknak, hogy hetente megtankoljam, fizessek az internet szolgáltatónak, vagy megvegyek egy filmet a Prime-on, mert moziba nem járok már évek óta.
Na most jó sok mindent összehordtam itt.
Tibi állapota nagyjából stabil az utóbbi két hónapban. A napok nyolcvan százalékát végigalussza, reggel és este be tudom adni neki a gyógyszerét a kajával, de mostanában délben nem igazán eszik semmit. Vettem néhány magas proteintartalmú italt amit meg tudok vele itatni ilyenkor. Ha stabilan jó idő van és nem lóg az eső lába, vagy nincs tornádó erejű szél akkor kimegyünk sétálni.
Debiékkel ágyat cseréltünk, én úgysem használom a lenti szobában lévő king size ágyat, nekik jól jön a mostani dupla helyett. Debi pedig kingsize ágyról álmodozott, szóval felajánlottam, hogy vigyék el. Örültek, én pedig azért örültem, mert segíthettem. Ők is sokat segítenek, Dan segít ide-oda felszerelni ezt-azt. Most épp a sötétítő rolókat fogja, ami majd remélhetőleg megakadályozza, hogy ötven fok legyen a nappaliban amikor jön a nyár és egész délután besüt a nap.
Április elsején Debitől gyönyörű csokrot kaptunk a 31. házasságtalan évfordulónkra :)
A húsvét csöndesen telt el, de azért össze tudtunk jönni egy tradícionális késői reggelire, amit itt brunch-nak hívnak összemixelve a breakfast és a lunch fogalmát hiszen 11 órakor már nem reggeli, még nem ebéd. Jó volt. Tibi épp csak egy kis kóstolót kapott a tormás sonkából, tojásból, többet nem is tudott enni, de legalább az ízek közelebb hozták őt a régi nagy kajálásokhoz. A tojásvadászat elmaradt, felnőttek a lányok. Talán majd egy-két év múlva... Emlékszem, amikor hajnali hatkor (nem elég korán) felkeltem és a tárnoki házunk kertjében a vizes fűben, bokrok alatt elrejtettem a csokitojásokat, persze előtte végig kellett vizslatnom a füvet, nehogy egy jókora kutyakaki mellé tojjon a nyuszi. Akkor még három kutyánk volt, akiket gondosan bezártam mielőtt kiszabadultak a vadászok, nehogy ők zsákmányolják és fogyasszák el a tojásokat, papírostul mindenestül. Persze nem tudtam elég óvatos lenni, egyszer Debi kifigyelte a fürdőszoba ablakból mit tevékenykedem én hajnalban a kertben, de nem szólt egy szót sem hanem leírta a kis naplójába, hogy már tudja, hogy anya a nyuszi :P. Később olvastam csak el, vagy ő mondta el, már nem is emlékszem. Igyekeztem mindig jó nyuszi vagy mikulás lenni. Néhány évre rá mikor ideköltöztünk és nem volt kertünk ahová a nyuszi elrejthette volna a csokikat, Tibivel összebeszélve azt találtam ki, hogy a munkaidőm után (akkor a szállodában dolgoztam) ő lehozza a lányokat a szállodához közeli tengerpartra, addig én gyorsan a homokban vagy a kövek mögött elrejtem a tojásokat.(2014.áprilisi poszt ha valaki jót akar nevetni). Szenzációs ötletnek találtam, mindenképp meglepetésnek szántam, és ez volt benne az izgalmas. Lecaptattam a partra (sajnos éppen jött föl a dagály), azért igyekeztem elrejteni ide-oda a tojásokat, csak egy idő után már én sem tudtam, melyiket hová rejtettem. Kissé összezavarodottan kóvályogtam a parton mikor is megérkezett a család. Szula egyáltalán nem tartotta jó ötletnek a tengerparti tojásvadászatot és durcásan, könnyes szemmel lecövekelt, Aisa elkezdett keresgélni, Debi szerint tökmindegy volt, csak legyünk túl rajta :D A végén mindhárman keresgélni kezdtek, egy-egy dekorációs nyuszit már a vízből kellett kimenteni, mert addigra megérkezett a dagály, de épp ez volt benne az izgalmas. Többet nem csináltam ilyen meglepetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése