Rossz nap, jó nap, botladozunk, elesünk, felállunk

 Hú ma elég vacak nap van. Már reggel úgy ébredtem, hogy Tibi öklendezett. Sejtettem hogy ez lesz mert alig van ereje köhögni és a sok váladék ott liftezik a torkán. Háromszor hányt reggel, épp csak hogy megmostam az arcát és a kezét. Pedig ivott este, sőt majdnem az egész tejbegrízt megette. Épp örültem hogy néhány napja újra tud enni, nem sokat ugyan de elegendőt. Ha összeturmixolom az ebédet és a reggeli és vacsora is elég krémes akkor könnyen le tudja nyelni. A kiskanál most nagyobb segítség mert néha nem hajlandó kinyitni a száját. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Vettem magas proteintartalmú kakaós illetve banános italt. Jó hidegen azt szereti, meg tudom vele itatni és legalább valami van a gyomrában. Amikor nem eszik akkor ezt adom neki. A gyógyszert inkább összemixelem a gyümölcslébe és inkább megitatom vele mint régebben amikor a zabkásába kevertem. Megitatni még tudom. Szerencsére a nyelő reflexek ilyenkor még működnek, persze sokat köhög,  de a nagy része azért lemegy.  Mindent megpróbálok, hogy igyon legalább. Azt hiszem a carehome-ban már az első ilyen alkalommal kimondták volna a halálos ítéletet, end of life care... gyógyszeradagoló intravénásan és se folyadék se ennivaló, csak néha kitörölni a száját nedves szivaccsal. Ennyi. Az egyik felem azt mondja, ez a humánus megoldás, hiszen mi értelme erőszakkal életben tartani valakit amikor már semmi nem működik, amikor már a kezét sem tudja felemelni hogy megvakarja az orrát. Amikor csak néz a semmibe, talán már semmit nem lát. De a másik felem pedig küzd az életéért, hiába a sok macera, bosszankodás, reménytelen küzdelem. Néha próbál mondani valamit, összetolulnak a magánhangzók a szájában, talán azt hiszi értem, de nem értem. Sajnos. Tudom, hogy még élni akar. Amikor délután az oldalán fekszik az ágyon, úgy tűnik a tévét nézi, nem látom üresnek a tekintetét.  Talán holnap jobb lesz, talán újra eszik egy kicsit. Persze most szép az idő, kimehetnénk sétálni, de így nem merek vele elindulni. Bárcsak lenne egy erkélyünk ahová kitolhatnám picit a napra. Szerintem mindent hall amit körülötte beszélünk, de nem tud reagálni. A tévét, a rádiót (a klubrádió volt mindig a kedvence) bekapcsolom neki . Nem akarom, hogy azt higgye, feladtam, elengedem a kezét.

Ma a lányok vitték ki emiatt a kutyát, vagyis elmaradt a közös, reggeli séta Cockingtonban. Mikor hazaértek reggelit készítettem nekik, hogy egy kicsit feldobjam a napjukat. Éjszaka mennek fel Londonba, majd reggel együtt mennek a magyar nagykövetségre az útlevelüket megújítani. Utána Szula haza, Aisa tovább megy Norwich-ba az egyetemre. Jó volt, hogy picit itthon volt, hangos lett a ház tőle, jókat beszélgettek Szulával aki mostanában sokszor stresszel szinte egész nap. Esténként együtt néztük a tévét és jól kibeszéltük a valóságshow szereplőit. (nem tehetek róla, nem vagyok valóságshow függő, pedig itt van választék bőven, de véletlenül elkezdtem nézni a Married of first sight Australia című műsort és nem tudtam abbahagyni, muszáj volt nap mint nap fél nyolctól este kilencig végignézni ahogy két vadidegen ember  az oltár előtt látja először meg egymást és később hogy csiszolódnak össze, vagy épp hogy távolodnak el egymástól) De mi a fenét csinálhatnék? Olvasok, írok, néha fellángol bennem a vágy és neki esek valaminek, hogy lefessem, hogy megjavítsam, hogy szétszedjem, hogy átrendezzem, hogy megvarrjam vagy épp kosarat fonjak, tűfilcezzek, jógázzak vagy csak feküdjek és a plafont bámuljam, de muszáj valamit csinálnom ha nem akarok teljesen bekattanni. A barátaim már így sem láttam hónapok óta, pedig hívnak, írnak néha.

Most például készítettem a három lánynak egy-egy szakácskönyvet, amelyben minden megszeretett étel, sütemény benne van, ami a családunkban előfordul, sok sok vicces képpel fűszerezve a gyerekkoruk nagy evéseiről, sok sok étel fotójával (amit ugyancsak mi készítettünk) az ételek neve néha a családi megnevezéssel szerepel (pl. patahinta vagy paradicsicsicsomos húsgombóc vagy rántotthús anyaszottyos krumplival :D) Nyomtatott köny lett belőle szép keményfedeles, jó minőségű papíron. Remélem lesz rajta sok-sok ragacsos ujjlenyomat :D  Ez tartja az elmémet még életben, ezért nem fordultam még magamba teljesen. 

Update: Tibi délutánra már picit jobban lett, evett is keveset. Szerencsére reggel óta nem hányt.