Múlt, jelen de mi lesz a jövővel?

 Tegnap éjszaka számoltam. Lefeküdtem aludni, lekapcsoltam a lámpát és már majdnem elaludtam amikor Tibi nagyot csuklott. Ez sokszor elő szokott fordulni de ha már alszom, mivel ismerős a zaj, nem ébredek fel. A félálom küszöbén azonban visszarántott a hang. Aztán, mint mindig amikor nem tudok elaludni, cikázott az agyam, hülyeségekre gondoltam: a hülye valóságshow szereplőin (Married of first sight Australia), mert hát mit is csinálhatnék én innen a világ másik végén egy szobába bezárva, minthogy mások életén, problémáin, frusztrációin tűnődjem? Micsoda felüdülés az enyémekhez képest.    Majd felvillant a telefonom hogy levonta az Amazon a prime díját, ami nagyjából kilenc font. Mi a fenének kell nekem ezt a szart fizetnem? Gondoltam, aztán végigböngésztem a mobil bank appon mit is fizetek én havonta. Aztán arra gondoltam, ha már Tibi nem lesz akkor mi a fenéből fogom fizetni ezeket? Az hagyján hogy ezeket miből, de a ház bérleti díját, az autórészletet a mindent, miből? Miből? Most azért kapunk segélyt mert Tibi beteg és én itthon ápolom (persze ez a megoldás olcsóbb az államnak, mintha kórházba vagy később egy hospice-ban ápolnák) illetve Tibi hetente kap egy nyugdíjszerű járulékot mivel mozgásképtelen. Az a kevéske megtakarítás (ami persze nem megtakarítás... Mikor tudtunk mi bármit is megtakarítani? Soha. ) Szóval amit visszakaptam a lépcsőlift árából, azt tartogatom a takarék számlán, néha elveszek belőle, aztán visszateszem újra. De egyre többet kell elvennem és aztán persze hogy az hiányzik a kosztpénzből amit visszateszek...Szóval ezek megszűnnek ha Tibi elmegy. Hirtelen majd össze kell magam kapnom, hogy munkát találjak. Vajon találok-e olyat amiből kigazdálkodhatom a költségeim? Elköltözöm egy kisebb lakásba. Igen ám, de a mostani bérelt ház bérleti díja mélyen a piaci árak alatt van. Lehet, hogy elköltözöm egy kisebb ingatlanba de ugyanannyit fogok fizetni amennyi most a bérleti díj. Arra is kell gondolnom, hogy nem leszek egyedül, vagyis később Aisa, miután befejezte az egyetemet visszaköltözik hozzám. Szóval nem költözhetek egy egyszobás lakásba. Szula el fog költözni. Ez az álma, ez a vágya, de nem tud egy lépést tenni előre, visszahúzzák a saját maga kreálta félelmei és jelenleg a lelkiismerete, mert nem akar egyedül hagyni Tibivel, hiába hajtogatom, hogy rendben leszünk, minden rendben lesz. Hiszen Debiék is itt laknak két utcára, a tesóim is itt vannak, barátaim akik az első szóra jönnek és segítenek. Pedig tudom, hogy megállna a lábán, mert ő az egyetlen a családban akinek nem folyik ki a pénz a keze közül. 

Persze a költségeim is kevesebbek lesznek, mert van egy csomó olyan dolog amit majd szépen szétosztok a lányok között, ki-ki fizesse a saját telefonszámláját (nem sok egyébként) A Netflix...hát nem tudom, hogy szükségem lesz-e rá, főként időm nem lesz annyi mint most. Amazon prime-ot azért fizetünk mert a hülye okos tévén csak azzal működnek az appok, de van viszont egy apple TV külső routerünk, szóval azt rá tudom csatlakoztatni a tévére és nem lesz szükségem a hülye amazon hülye applikációira. Kihúzogattam amiket meg tudok oldani, autórészlet (már csak egy év van hátra, lehet hogy előre ki tudnám fizetni és akkor kevesebb lenne a kamat) biztosítások, paypal hitelek (nekem is Tibinek is van) Fogalmam sincs, hogyan fogom megoldani mindezeket egyedül, egy fizetésből. Nem tudom milyen lehetőségek vannak abban az esetben ha valaki egyedül marad, egyedül keres, egyedül fizeti az adókat a bérleti díjat autót stb. És ha költözöm, hová? Mekkora házba, lakásba? Mit csinálok ezzel a rengeteg cuccal, ami az évek alatt összegyűlt?  Persze, tudom hogy meg fogom oldani. Eddig is én oldottam meg ezeket, csak most tényleg egyedül leszek.  Az az egy biztos, hogy egyedül szeretnék megállni a lábamon, nem akarok senki segítségére (anyagi vagy akár lakás)  szorulni. Nem is akarnék senkivel élni, se a gyerekeimmel (úgy értem én náluk, nem ők nálam, hiszen hozzám bármikor jöhetnek) se a testvéreimmel. Nem szeretnék alkalmazkodni senkihez, ezt csinálom már harminc éve, úgyhogy egyedül egy ember hülyeségeit vagyok hajlandó csak elviselni, a saját magamét. Ez előre vetítve egy káosz, de tizenkét éve is annak tűnt amikor mindent hátrahagyva összecsomagoltunk/tam és itt pedig kicsomagoltam és otthont teremtettem/tünk, ki, hogyan, mivel tudott hozzájárulni. Tudom, hogy menni fog, csak még olyan káosznak tűnik az egész. 
Nem is tudom, hogy mit gondoltok rólam, milyen érzékeltennek tűnhetek, hogy ilyesmi az eszembe jut, pláne megosztom veletek, de ha két lábbal a földön kell állnom, muszáj. Volt idő amikor nem kellett két lábbal a földön állnom, mert valaki hagyta, hogy lebegjek picit néhány centire tőle.  Félek a jövőtől egy kicsit, de sajnos gondolnom kell rá.