Börtönünkbe zárva

 Óhh sajnos nem kaptok tőlem vidám és humoros bejegyzést ma sem. Lassan úgy érzem magam mint Phil az Idétlen időkig c. Filmben (Bill Murray): mindennap felkelek egy nyavalyás éjszaka után, amiről azt sem tudom hogy végigaludtam-e vagy sem, mivel Tibi éjszaka kicsit éberebb mint nappal, de már csak az én fülemnek furcsa zajokra ébredek fel (pl ha hány vagy nehezebben veszi a levegőt). Szóval felkelek és szinte percre pontosan történnek az események egész nap…vagyis nem történik semmi, csak tesszük a dolgunkat és eltelik a nap. Folyton esik az eső, de ha mégis kisütne a nap akkor mire összeszedem Tibit, hogy kimenjünk sétálni picit, beborul, fúj a szél, esni kezd. Persze lesz ez még jobb, sütni fog a nap, meleg lesz, és akkor többször kimegyünk egy sétára. Mivel a felső szobába vagyunk száműzve és a nyáron kellemesen hűvös alsó szobát csak néha használjuk Szulával. A futógép, jógamatrac sejteti hogy itt néha próbálunk valami jót kicsikarni magunkból. A felső szint viszont ha megjön a meleg, borzasztóan felmelegszik, hiába nyitom ki az ablakot, húzom be a függönyt. Már gondolkozom egy komoly sötétítőn és talán egy mobil légkondicionálón, hogy túléljük a nyarat. Persze ez az állóvíz is valami, tehát nincsenek szívdobogtató, stresszes napok, Tibi állapota stabil. Stabilan alszik egész nap :/ Ide oda rakosgatom, mosdatom, öltöztetem, borotválom, megetetem. Néha kinyitja a szemét, talán a tévét nézi, a Klubrádiót délelőttönként bekapcsolom, igaz alszik de azért biztos hallja. Ez a kedvenc magyar rádiócsatornája. 

Nem, nem nézek tükörbe. Ha mégis, úgy látom, kialvatlan, gyűrött az arcom. De ez lehet, hogy a korral jár, nem tudom. Néha szépen kifestem magam, ha boltba megyek. Elköltözött a kedvenc charity boltom, amit mindig útba ejtettem amikor vásárolni mentem. Olyan jó volt a kacatok között matatni. Most Paigntonba vannak, ami persze tíz perc autóval de nem esik útba, szóval nem is megyek. 

Szula néhány hete hétfőnként kardozni jár Exeterbe. Nem vicc, tényleg. Olyan középkori kardozás. Mindig szeretett volna és végre talált valamit. Igaz, hogy csak hétfőnként van, és Exeterbe, ami vonattal kb 45 perc és este hét és kilenc között tartják, szóval tíz óra mire hazaér. Azért el szoktam menni érte Newton Abbotba ahol át kell szállni,  mert mindig késik a vonat és nem éri el a csatlakozást. Meglepődtem mikor mesélte, hogy az első alkalommal szinte csak idősebb férfiak (neki idősebb :P) voltak, és egyetlen nő volt, aki az egyik szervező. Egyébként nagyon cool helyen van, egy templomban, szóval a környezet igazán autentikus. Második alkalommal közelharcot is tanult, mint a régiek, amikor épp nem a kardot használták, hanem a karjukat, hogy kivédjék a támadást, vagy épp jól el tudják lökni a delikvenst és ha az elesik akkor wáááá, jól leszúrják. Akkor is csak férfiak voltak, de normálisak. Szulát tizenévesnek nézték, még kérdezték is tőle, hogy az Exeter Collage-ban tanul? Múlt héten aztán nem tudta rávenni magát, hogy elinduljon, valahogy nem volt jó nap. Ezen a héten pedig ment volna, de ők mondták le a programot, mert valami közbejött. Örültem, hogy van végre valami amit csinálhat, amitől jobb kedve lesz. Azért remélem majd folytatja.

Aisa nemsokára hazajön, a húsvéti szünetben, visszafelé pedig majd Szulával együtt mennek Londonig, mert az útlevelük lejárt és muszáj újat csináltatni. Aisa ősszel Spanyolországba megy year abroadra, szóval kell az érvényes útlevél. 

Azért igyekszem hasznosnak érezni magam itthon. Kifestettem a fürdőszoba plafonját, a konyhát, szépen rendbetettem a háztartási helyiséget. Aisa szobájába is festettem valami szép mintát a tükör köré, de amikor megmutattam neki, csak kínosan mosolygott. “Anya én nem nagyon szeretem már a kék színt” hehe, mindegy, átfestettem néhányszor fehérre, szóval vissza az egész. Szegénynek lelkifurdalása volt, hogy nem tetszett, de hát én vagyok a hülye. Mindig elfelejtem, hogy már nem kisgyerekek. Nem bántam, hogy vissza kellett festenem, legalább csináltam valamit addig is. 

A hülye talpam még mindig fáj. Ezt a talpi bőnye gyulladást nagyon nehezen és hosszú ideig tart kikezelni, de minden nap masszírozom, csinálom a gyakorlatokat, papucsban járok, vettem olyan cipőket, ami segíti a gyógyulást. A podiatrist még nem látta de már kétszer beszéltünk telefonon. Áprilisban megyek személyesen el, talán akkor kiderül, hogy nem is az a bajom :D  Francnak kellett nekem mindig mezítláb rohangásznom! 

Azért egy kis vidámság ide a végére. Azt mondták a jóga sokkal pihentetőbb ha az ember kedvence is ott van mellette, hát ma beengedtem Sunnyt a alsó szint szentéjébe… :P

A kedvenc köveimből készítettem :P

Most ilyen a hálószobánk