Hiányoznak a beszélgetéseink. Bárhová is mentem veled, soha nem unatkoztam, mert végig beszélgettük az utat. De a csönd is jó volt, hallgatni együtt. Hátradőlni az anyósülésen melletted és néha elbóbiskolni. Igen, az anyósülés is hiányzik. Hiányzik hogy ha egy társaságban voltunk, rád figyelt mindenki, ha elkezdtél beszélni. Adtak a szavadra, széles látókörűnek, nyitott tanult embernek tartottak. Mindenki azt hitte, diplomás vagy pedig csak minden érdekelt, mindennek utánanéztél, minden mögé bekukkantottál. Hiányoznak azok az időszakok amikor támaszt jelentettél számomra. Hiányoznak azok a vicceink, beszólásaink amit csak mi értettünk, ketten. Hiányzik a technika iránti lelkesedésed, hogy az elsők között szereztél tudomást a legmodernebb fejlesztésekről és ha tehetted be is szerezted magadnak a “kütyüket”. Hiányzik hogy ha nem értettem valamit a világpolitikában akkor tőled kérdeztem meg és érthető megemészthető, tiszta válaszokat kaptam. Hiányzik az eltökéltséged, hogy ha valamiben hittél és elkezdted azt az utat járni arról el nem tántorított senki, hogy futottál, hogy kajakoztál, hogy kerékpároztál. Hogy a fele akkora kerekű Bromptonoddal lepipáltad a drága versenybringásokat. Hogy drukkolhattam neked a Brompton világbajnokságon, hogy várhattalak a tengerparton amikor kajakoztál hosszú mérföldeket. Hiányzik, hogy örök álmodozó voltál, imádtál utazni, új tájakat felfedezni! Hiányzik, hogy bármikor kértelek, gyere velem, menjünk sétálni, kirándulni, el valahová messzire vagy akár csak a parkba, Te mindig azt mondtad, oké, menjünk és a hónod alá vetted a drónodat és a Go-prot hátha valami érdekes dolgot látunk útközben. Hiányzik, hogy a Te szemedben én mindig minden körülmények között szép voltam és csinos és ezt soha nem felejtetted el kimondani. Hiányzik a társaságod, hiányzol pedig itt vagy még velem.
2019-ben Szuláért mentünk a sheffield-i egyetemre. Három-négy óra dögunalom az autópályán, de annyi hülyeséget találtunk ki, hogy elrepült az idő.
Annyit röhögtünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése