Budapest 1. Kaland a régi háznál

 Cidriztünk picit még Bornemouth-ban mikor lassan araszolgattunk a repülő bejáratához, de visszakézből fejbevágott mindhármunkat a repülőtér betonjáról a negyven fokos hőség Budapestre érve. Totál járatlan vagyok, hogy kell taxit hívni a reptéren, de megtaláltuk végre a kis fülkét, ahol megadtuk hogy hová szeretnénk eljutni és néhány perc múlva a sárga Főtaxi már a rendelkezésünkre állt. Végre, gondoltuk, egy klímás taxiban valahogy túléljük Újbudáig, de nagyot tévedtünk, és a végig lehúzott ablakokból az arcunkba csapott a forró levegő. A bácsi meg csak mondta a magáét a kormányról, a rendszerről, amin változtatni kéne, kiket kellene kirúgni és hogyan. Hálás voltam, mikor húsz perc múlva a szállásunknál megállt az autó és az árnyékos fák alatt betódultunk a ház hűvös folyosójára.

 A ház félutcányira volt csak dédi házától, vagyis a második emeleti kis lakástól ahol ez a blog megszületett. Jól választottam, amikor itt vettem ki az Airbnb lakást, amelynek hasonló beosztása volt mint anno Bandi bácsi lakásának csak teljesen felújítva és rendkívül ötletes módon berendezve. 

Hálószoba a szállásunkon

Cuki konyha, az előszobával. Hát nem ötletes ahogy elhelyezték a poroltót? :D

Egy régi tisztálkodó bőrönd a mosdó alapja

A lányoknak is nagyon tetszett és egy gyors felfrissülés után átsétáltunk a közeli Allee plázába, hogy megebédeljünk és találkozzunk Rebekával, akit még Tárnokról ismerünk, pici lány volt még, mikor ‘93-ban odaköltöztünk Tibivel. 

Terveim voltak, hoztam a tárnoki ház kulcsát. Szerettem volna még egyszer betenni a lábam az ajtón, mit hagytunk ott, mi az ami akkor még kacatnak tűnt, ma pedig értéket képviselhet, legyen az egy rajz, vagy játék, könyv, ruhadarab. Rebeka bevállalós csaj, és azonnal igent mondott amikor megkértem, vigyen minket oda és próbáljunk bejutni. Tudtam, nem lesz könnyű, hiszen a zár már valószínűleg nem működik, és sok a gaz, hiszen 15 éve senki nem járt bent. Hiába ajánlottuk fel 2009-ben a banknak, azok nem tudtak vele mit kezdeni, a tulajdoni lapon egymást követték a végrehajtók, követeléskezelők stb, de nem történt semmi. 

Szula azt mondta, nem szeretne bejönni, van egy kép a fejében és azt semmiképp nem akarja összerombolni a lepusztult, elhagyatott ház látványával. Inkább elsétált az utca végén futó kis Benta patak mellett a nagy rétig, ahol olyan sokat sétáltunk, néztük a bocikat, kirándultunk. 

Aisa vállalta, hogy dokumentálja az eseményeket és felveszi a telefonjával a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy bejussunk a házba.

Elviccelődtem, hogy talán egy bozótvágó késre lenne szükségünk, hiszen a Google legutóbbi képein úgy tűnt visszafoglalta a kertet a természet. Amikor megérkeztünk ez a vicc nagyon is életszerűnek tűnt, hiszen a kert valóban egy dzsungel volt. Az ablakok is alig látszódtak ki a növényektől. A kapun bejutottunk, de onnantól csak találomra lépkedtünk át a tüskés növényzeten. Hirtelen felrémlett Csipkerózsika története, nagyjából így érezhette magát a herceg, de neki legalább kardja volt.

A tárnoki ház kerítése

Keresem az ajtót

A kert, a garázs alig látszik a növényektől

Az ajtónkhoz felvezető lépcsőt csak hosszas tapogatózás után találtuk meg. Az ajtót teljesen benőtte a borostyán és masszívan ráfeküdt gyökereivel. Miután nagy nehezen letéptem a nagy részét és már nem volt érdekes hány pók van a nyakamba és mennyi tüske szaggatta fel a karom és a lábam, végre bedugtam a kulcsot a zárba, de az nem mozdult. Emlékeztem, hogy régen a kilincsnél fogva kicsit meg kellett emelni az ajtót és akkor fordult el a kulcs, de ez lehetetlen volt jelen pillanatban hiszen a borostyán gyökerei végig kitöltötték az ajtó és az ajtófélfa közötti réseket. 

Vissza kellett mennünk Rebeka házához ami szerencsére az utca végén volt. Hoztunk kalapácsot, csavarhúzót, és mint egy kőfaragó szépen, lassan kifaragtam a gyökereket a résekből és végre el tudtam fordítani a kulcsot. Ujjongtunk a sikerünkön mikor kinyitottam az ajtót. Az előszobát belepték a plafonról lógó pókhálók, a földön szerteszét volt minden, ami egykor még a hulladékgyűjtő zsákokban volt összepakolva a konyhában. De úgy tűnt, ember nem járt itt utánunk. 

Végre utat törtem a szó szoros értelmében

Felfedeztük a házat újra, edények, konyhai eszközök, játékok, rajzok, apró díszek kerültek az asztalra, Aisa megtalálta a papától kapott nagy sakk készletet, Debi néhány játéka, a szobában könyvek. Amit úgy éreztem el tudok hozni azt összeraktam. Az emeleten is hasonló állapotok uralkodtak. 

Amikor kiköltöztünk Dédi lakásába, szinte alig tudtunk néhány dolgot elhozni, hiszen az apró lakás már eleve tele volt Dédi életével. Aisának volt a legérdekesebb talán, hiszen öt éves volt, mikor utoljára ebben a házban járt.

Úgy tűnt valami járt itt, de nem ember, inkább nyest vagy valami apró ragadozó vert tanyát és járt be a hidegekben a tető alatt kirágott rések és a száraz ürülék kupacok az emeleten legalábbis ezt bizonyították. 

Egy része a könyveinknek, talán Rebekánál otthont találnak

Ahogy nőttek

Miután lemosakodtunk kicsit Rebekánál és odaadtam neki a kulcsot, megkértem, hogy bármit amit érdekesnek, érdemesnek tart és el tud vinni a házból azt mentse ki magának, hiszen én úgysem tudnám elhozni ide az öreg rádiót amit még Rózsi nénitől örököltünk, vagy a hintaszéket, tányérokat, könyveket.

Szegény Szulát közben megették a szúnyogok és vörös volt az arca a melegtől. Rebeka visszavitt minket a városba és a hadizsákmánnyal a kezünkben visszatértünk a szállásunkra.

A hőségben az izzadságtól rám tapadt ruha alatt is találtam itt-ott tüskéket, és olyan koszos voltam, mintha a porban hempergőztem volna. Szulának megmutattuk a kincseket. A lakásban szerencsére volt mosógép, mosószer, így a néhány terítőt, játékot kimostam.

Este még visszamentem az Allee aljában lévő Intersparba mivel muszáj volt valami ennivalót venni, reggelire, vacsorára. A közepén már megbántam, hogy kis kosárral indultam neki a bejáratnál, mert egyik polctól a másikig ugráltam, hogy a csípős hegyes paprikától a Cserpes joghurton keresztül a vajas kifli és a szeletelt marhapárizsi mellé még a tej, az őszibarackos jeges tea és a füstölt sajt is a kosaramba kerüljön. Kifelé menet, amikor a karom majd’ leszakadt a két nejlonszatyor súlyától, elábrándoztam a régi szép időkön, amikor nap mint nap ekkora cekkereket cipeltem haza. 

Nem kellett aznap sokat forgolódnunk, hogy elaludjunk.