Reggel Szula már az ágy mellett állt és sürgetett, hogy keljünk fel, hogy minél előbb elindulhassunk…bárhová. Kilenc óra sem volt mikor kiléptünk az utcára, de már 28 fok volt. A házak előtt a bútor és kacatkupacok jelezték, hogy lomtalanítás lesz. Letöltöttük a Budapest Go alkalmazást és vettünk egy 72 órás bérletet, így utazgathatunk - gondoltam - ahová akarunk korlátlanul. A négyes metró, a négyes villamos ott volt a közelben.
Felszálltunk a villamosra, de még soha nem használtam az alkalmazást és megkérdeztem a vezetőt, hogy mit kell csinálni a telefonon lévő bérlettel. Nem igazán tudta, de egy fiatal lány azonnal megmutatta, hogy működik. Szula megjegyezte később, hogy olyan jólesik neki, hogy mindenki ilyen figyelmes és segítőkész. És valóban, egész héten hasonló benyomásaink voltak, egy két kivételt leszámítva.
Azt terveztem előbb elmegyünk a Margitszigetre aztán visszasétálunk a rakparton a Lánchíd felé, azon keresztül Pestre újra és csak úgy nézelődünk. A Margitsziget elejénél már tudtam, ez nem így lesz. A fák árnyékában még csak-csak elsétálgattunk, de mikor a fák elfogytak, szinte elviselhetetlen lett a hőség. Egy órás séta után visszamentünk a villamoshoz, egészen a Corvin negyedig jutottunk, ahol bementünk a légkondicionált plázába és ott nézelődtünk. Szégyen ide vagy oda, ott legalább kellemes volt a hőmérséklet.
Egy órára volt megbeszélve, hogy az Allee-ban találkozunk Tibi tesóival és az apukájának a feleségével, Erzsivel. Hoztam magammal Tibi könyveket, hogy odaadjam nekik. Jót beszélgettünk, a lányok is jól érezték magukat, majd ki-ki ment tovább az útjára.
Egy Konyha nevű étteremben ebédeltünk az Allee felső szintjén és nem volt gondunk azzal, hogy gluténmentes kaját keressünk, mert a Brassói aprópecsenye tejfölös uborkasalátával tökéletesen megfelelt mindhármunknak. Persze előtte megkérdeztük, hogy nincs-e benne olyan fűszer amiben lehet glutén.
Ebéd után meglátogattuk a Libri könyvesboltot, ahová úgy húzott be a könyvek illata, mint egy vérebet, ha szagot fog az erdőben. Furcsa dolog ez, Angliában is van könyvesbolt, de valahogy nem kezd hevesebben verni a szívem, ha belépek és megérzem az ismerős illatot. Most viszont azt sem tudtam mit vegyek a kezembe, melyik könyvet vigyem haza. Kiválasztottam két könyvet (nem bestsellerek) hanem számomra ismeretlen, magyar írók tollából született történetek, és már azon törtem a fejem, melyik bőröndbe teszem őket, hogy ne legyen a súlyhatáron túl a cuccunk. A másikat majd a kezemben fogom, az nem számít, hiszen olvasom. De aztán megláttam a gyerekkönyveket is, így vettem Debikének vagyis az unokámnak egy Janikovszky Éva könyvet (Örülj hogy lány) aztán egy mondókáskönyvet, ami tele van az általuk is ismert gyermek mondókákkal. Megláttam a diafilmeket, azon törtem a fejem, honnan szerezzek diavetítőt, hogy aztán megvegyem a régi meséket, versikés történeteket, amit nekik is milliószor levetítettem. A lányok is nézelődtek, majd betévedtünk a játékboltba, és mint két kisgyerek örömködtek a Lego széles kínálatán, ami sajnos ott is horror drága volt.
Visszamentünk a szállásunkra és pihengettünk estig. Nyolc körül átmentünk Budára a Margit hídon és elsétáltunk egészen addig, ahonnan a Parlament látszott a pesti oldalon. Közben azt dúdolgattuk, hogy “Kóboroljon vélem át egy éjszakát, Pest megér egy estet! Rám kacsintja minden ház az ablakát, Pest megér egy estet! És ballagunk kis óbudai utca kövén, a sziget tövén, a liget ölén, száz kis holdsugár a Duna vizén, csillagfény és ráadásul én…” A lányok ezt még a Csinibaba című filmből ismerik, a CD most is megvan, sokat hallgattuk az autóban.
Rengeteg turista pózolt, fotózott háttérben a Parlamenttel, a lányok is előkapták a telefont, Szula a Polaroid fényképezőgépét is elővette. Amikor kibohóckodtuk magunkat fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállásunkra. Nagyon fáradtak voltunk, én kiváltképp. A forróság úgy leszívja az ember energiáját, mi pedig nagyon elszoktunk ettől a melegtől. Itt, ahol élünk maximum 26-28 fok van, de még az is valahogy jobban elviselhető, mert jár a levegő, este lehűl 13-15 fokra. És ami a lényeg, nincs szúnyog. Itt igyekeztünk befújni magunkat szúnyogriasztóval, így enyhe gázolaj szagot húztunk magunk után, amit a finom parfümök sem tudtak elfedni, de még így is sikerült jónéhány csípést szerezni, ami megkeserítette az éjszakáinkat, mert iszonyúan viszkettek. Aisa sokat panaszkodott és hiába kenegette Aloe Vera-val, az sem enyhített a kínjain. Próbáltunk antihisztamint szerezni, de nem kaptunk. Szula lábán óriásira nőtt egy-egy csípés, ami nem csak viszketett, hanem zavaróan nagy volt. Ami viszont jó volt, hogy az itt elkezdődött szénanáthánk otthon teljesen elmúlt, így legalább nem tüsszögtünk vakarózás közben :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése