Vissza a napfényes Angliába!

 Az este csöndesen telt. Péntek lévén fish and chips is akadt az étteremben, így Tibinek is megvolt az öröme. Visszatérve a kabinunkba összepakoltam és a bőröndöt kitettem a kabin ajtaja elé ahogy kérték. Előző este megkaptuk az instrukciókat és a színes jelzőszalagot amit a bőröndre kellett tenni a nevünkkel ellátva. A színek választották el hogy ki melyik járatra megy vagy esetleg szállodába,  kivitték reggel a a hajóállás várójába ahol könnyen megtaláltuk és a buszhoz vihettük. 

Korán keltünk hogy reggelizni tudjunk mielőtt elindulunk. Fél hétkor már nyitva volt az étterem és a busz 8-kor  elindult a repülőtér  felé. 

A majorkai reptér tömve volt emberekkel, a biztonsági ellenőrzés után megnéztük honnan indul a gépünk. Leülni azonban nem lehetett mert sehol nem voltak ülések. Az emberek a földön ültek vagy az éttermekben múlatták az időt. Beültünk mi is az egyikbe. Szerencsére volt elérhető wifi így eltelt az a kevés idő míg kiderült melyik kapuhoz kell mennünk.  Mire sikerült a gépre felkerülnünk Tibi már nagyon fáradt volt. 

A repülőút nem volt éppen csöndesnek mondható mert tele volt a gép apróságokkal de szerencsére csak két óra volt. 

 Mire a kis exeteri reptéren végigzongoráztuk a kötelező procedúrát, már csak egy jó ebédre és pihenésre vágytunk. Odasétáltunk a kisautónkhoz de a távirányító nem nyitotta az ajtókat. Kinyitottam manuálisan és becuccoltunk. Sajnos az autó néma maradt se kép se hang. Attól tartottunk lemerült az akkumulátor. A szivargyújtó töltőben benne volt az USB töltő és a telefontöltő kábel és ez okozhatta a bajt. A long stay parkolóban közel s távol senki akitől esetleg segítséget kérhetnék de miért is várnám el hogy bárki bikakábelt tartogasson a csomagtartójában. Eszembe jutott hogy negyven fontot fizetek havonta az AXA biztosítónak és bizony jól emlékszem hogy hozzátettem a szervíz szolgáltatást ha valahol lerobban az autó. Nosza felhívtam őket. Az első hívásnál a hölgy nehezen értette a rendszámot aztán azt kezdte fejtegetni hogy június elseje óta nincs road tax az autón. Persze hogy nincs mivel kaptam egy levelet hogy nulla fontot kell fizetnem mivel az autóm környezetbarát. Ezzel elment vagy tíz perc majd félrerakott hogy utánanézzen. Feldühödtem, tényleg most ez a legfontosabb amikor segítséget kérek egy fizetett szolgáltatótól? Leraktam, újra hívtam őket. Harmadjára egy férfi vette fel, elmondtam mi a probléma, megkérdezte a rendszámot és azt hogy pontosan hol vagyok és azt ígérte egy órán belül itt az emberük. Ez a beszéd. Fél óra múlva hívott a szerelő hogy pontosan hol is vagyok a parkolón belül és már ott is volt. Nagyon kedves fiatal srác volt, egy pillanat alatt bebikázta a kisautót és már száguldottunk is haza. A szerencsénk az volt hogy még bőven benne maradtunk a hosszú távú parkoló időablakában és nem kellett ráfizetni. Egy óra késéssel ugyan de hazaértünk végre. Aisa Debi és Sunny várt otthon minket. Készítettek ebédet, szép rend volt és végre kipihenhettük ezt a hetet.

Itt Angliában nagyon komolyan veszik a road taxot. Ha valaki nem fizeti kerékbilincset tesznek az autóra ha a közúton találja az az ellenőrző autó ami folyamatosan járja az utakat. A DVLA levelet küld még a tax befizetési határideje előtt és a fizetést online is meg lehet oldani. Azt viszont nem tudtam hogy ha nulla fontot kell fizetnem akkor is fel kell mennem a kormányzat oldalára és végigzongorázni a procedúrán egészen a végéig ahol nulla fontot kell fizetnem. Így “zöldre” vált az autó útadója. Talán ha ez a kis affér nem történik meg és járom az utam nap mint nap, hogy csodálkoztam volna ha egyszer csak rákerül az a kerékbilincs a kisautóra mert nem fizettem ki a 0 adót rá a kormányzat oldalán. Szóval minden rosszban van valami jó is. Még az este kifizettem a nulla font útadónkat.