Nagyon rákészültünk, talán ez volt a baj. Jól aludtunk, Tibi is kipihent volt reggel mikor felébredtünk. Éjszaka kicsit jobban hullámzott a tenger, erre néha felébredtem de láttam hogy az ég csillagos, tehát nem vihar van csak talán széllel szemben hajózunk. Reggeli után szépen felöltöztünk de mikor elindultunk Tibi mondta hogy picit furcsán érzi magát és én szinte biztos voltam abban hogy ma sehova nem megyünk. Ez minden hónapban elő szokott vele fordulni mióta ez a betegség megtámadta.
Előbb a szeme kezd tikkelni majd a bal keze kontrollálatlanul kezd rángatózni bizonyos időközönként. Ez a seizure-nek nevezett állapot ugyan enyhe tünetnek tűnik de annyira leszívja az energiáját hogy néha az egész napot átalussza és nagyon gyenge lesz. A szerencse a bajban talán az volt hogy nem valahol Monaco felé félúton sétálva kezdődött mert akkor nagyon nagyon lassan és nehezen tudtunk volna visszajutni a hajóra. Sajnos azonban ennek a mai kirándulásnak annyi. Tibi nagyon várta Monacót, szeretett volna sétálni ezen a gyönyörű helyen. Néhány éve átutazóban voltunk itt a gyerekekkel de nem sok időnk volt. Mindegy, ez sajnos benne volt a pakliban, sajnos kiszámíthatatlan és alattomos ez a betegség. Néha igencsak beletenyerel a dolgok közepébe.
Visszamentünk a kabinunkba és Tibi lefeküdt. Szóltam a room attendantnak hogy ma hagyja ki a takaritást. Kettőkor elmentünk ebédelni mert addigra érezte magát elég erősnek és éhesnek hogy elinduljunk. Még megvártuk a háromkor felszolgált scone-t aztán visszajöttünk a kabinba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése