Napfény az égen és mi bent...

Anyák napja van Angliában. A Herald Express első oldalán  óriási felirat: Stay away from your MUM! vagyis tarts távolságot az anyádtól. Legalábbis azoktól, akik nem veled élnek, és emiatt felkerekedsz, hogy meglátogasd őket, virágot, kártyát veszel, puszi, ölelés, vendégség. Ez ma nem lehetséges. Legalábbis ép eszű ember nem sodorja veszélybe a szüleit emiatt. A care home-ba megérkeztek a szép virágok, csokik, kártyák a mamókáknak, volt aki telefonon, skype-on tudott beszélni a gyerekeivel, de be nem jöhettek, hogy köszöntsék őket. A legtöbb angol viszont fittyet hány a vírusra, kisütött a nap, tíz fok fölé emelkedett a hőmérséklet, tehát uzsgyi, ki a parkokba az unokákkal, üljünk a padon a szomszéddal beszélgessünk, focizzunk a pályán, hiszen minden szép és jó, csak épp a fejünk fölött lóg a kaszás vigyorogva, és ecpeckimehetsz számolja ki, ki lesz a random következő áldozat, aki lélegeztetőgépre kell tenni vagy még addig sem jut el. A kórházakban keményen dolgoznak, és minden  munkahelyen, ami nem állhatott le, hiszen nélkülük nem működik a gépezet, nap mint nap kockára teszik az életüket, akár azzal, hogy megfognak egy ártatlan kilincset vagy a benzinkúton a töltőfejet leemelik a helyéről.
Szula tegnap hazaért, szomorúan-örömmel. Azt mondta, úgy érzi magát, mint Hannah Montana amikor Malibu-ból hazament Tenesse-be :P. A repülőn kapott kaja vacak volt, és lehet, hogy nem is teljesen gluténmentes, mert nagyon fájt a hasa hazafelé. Este azért evett a brassóiból amit főztem délután, mert az a kedvence.
A főnök nagyon rendes volt velem, meg egyébként mindenkivel. Tegnap reggel utánam küldött valakit, hogy menjek le a konyhára. Azt sem tudtam mit akarhat, gondokodtam, mit rontottam el. Végül megkérdezte, hogy kérek e porridge-ot? Ma már meg sem kérdezte, amikor a reggelit kivittem annak a páciensünknek aki eszik ugyan magától, de mellette kell ülni, mert esetleg rosszul nyel és fulladozni kezd, a tálcára tett egy tányérral, hogy addig én is reggelizzek. Egésznap Chrissie-nek szólított (egyébként csak Kris vagyok neki) és a kezembe nyomott néhány maszkot hogy vigyem haza Tibinek, mert tudja, ő is dolgozik a buszon és az is veszélyes üzem manapság.

Muszáj valamit tanulnunk ebből a világjárványból a végén.Talán, hogy ne vegyük természetesnek,  hogy nagy levegőt veszünk,  beszélgetünk a barátainkkal,  sétálunk, megölelünk valakit, egymás levegőjét szívjuk, szabadon utazhatunk. Ez mind mind kiváltság, és talán ha ennek vége lesz, tudjuk majd értékelni az olyan apróságot is, hogy amikor süt a nap és a tavaszi szellő legyezi az ágakat, sétáljunk egyet, és ne csak sóvárogva üljünk az ablaknál. Tibivel úgy döntöttünk, hogy ez az év az alternatív 2O2O, a következő lesz az igazi.

Amíg nincs teljes karantén az országban, a kutyasétáltatás marad csak ha ki akarunk mozdulni, az se túl messze, persze Sunnynak sok mozgásra van szüksége. Egyelőre meg tudjuk oldani.

Debikétől már szombaton megkaptam az anyák napi virágomat egy cuki gerberát (cserépben természetesen), egy méhkaptár alakú gyertyát, mézet, mézpergetővel (helyi méhészetből) és egy szép nyakláncot, amibe belegravírozta, hogy Debitől anyák napjára.