Tibi szülinapja

 Készülődtünk. Aisa ötlete volt, hogy piknikezzünk a Daddy Hole-nál, közel apához. Jó ötlet volt és Debiék is benne voltak. Megbeszéltük, hogy 12.-én este hat körül odamegyünk, eszünk iszunk, viszünk virágot is. Sütöttem tortát, finomat. Rántott húst, petrezselymes krumplival, ami az egyik kedvence volt. De ahogy az lenni szokott, az időjárás közbeszólt. Persze én Tibire fogtam, hogy  fél hatkor megnyíltak az ég csatornái és onnantól kezdve egészen hét óráig ömlött az eső. Soha nem szerette a nagy felhajtást a születésnapján. Azért itthon megettünk mindent, majd az eső után meglátogattuk a toronynál és sok virágot vittünk. Azt hittem egy új hagyományt teremtünk, és minden évben ott piknikezünk ezen a napon, de majd talán jövőre.

Közben ezerrel munkát keresek és rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű már, mint akár néhány évvel ezelőtt is. A legegyszerűbb munkához is hosszú adatlapokat kell kitölteni a jelentkezéskor (nem agysebész szeretnék lenni ezt megsúgom) és ebbe fárad bele az ember. Bizonytalan vagyok magamban, az angolom még mindig zavar, most a híres önbizalmam, ami régen soha nem hagyott cserben, negyed ennyi angol tudással sem, most valahol egy kút mélyén lapul. Egyre lejjebb adom, lassan már annak is örülnék, ha takarítgathatnék valahol (nem :P) Mindegy csak valami félállás, semmiképp se nyolc órás, vagy tizenkettő mint régebben. Nem látom értelmét elrabolni az időm, még jobban tönkretenni a lábam stb. Ez lehet a mélypont, vagy még lábadozom az elmúlt három év hányattatásaiból. Azt hittem nekem könnyen megy majd ez az időszak (persze mindig azt hiszem, hogy én könnyebben veszem a lelki akadályokat). Majd ha újra kialakul a napi rutinom, ha lesz munkám, ha lesz szabadidőm (mert az csak annak van, aki dolgozik :) elindul újra velem az életnek nevezett mókuskerék.

Közben álmodozom. Láttam egy szép lakást közel a paigntoni tengerparthoz, száz fonttal olcsóbb mint ez és két szobás. A kutyának is, nekem is jobb lenne. Csak az a baj, hogy jelenleg nulla százalék esélyem van elköltözni, mert fokozottan hátrányos helyzetben vagyok, se munkám, se értékelhető hitelpontszámom (credig score) nincs amivel egyáltalán szóba állna velem egy valamirevaló bérbeadó, vagy ingatlan iroda. Persze azért mit vesztek vele ha megkérdezem? Jelentkeztem, hogy megnézném a lakást. Küldtek egy online nyomtatványt aminek a végén egy kupac kutyakakinak éreztem magam :D és persze nem fognak felhívni, hogy szívesen látnak egy lakásnézőre, de próba, szerencse. 

Ma egy picit lementem az Oddicombe beach-re, és pont sikerült azt a másfél órát kifognom amikor sütött a nap.

Már rég ki akartam próbálni a Cliff railway-t ami az Oddicombe-ra visz