Bizonytalan vagyok… Vagy mégsem?

A munkakeresésem napjai lassan már szappanoperába illő fordulatokat hoznak, de persze inkább én csavarok mindig egyet az egyébként már unalmassá rágott csontomon. Két erős fájdalomcsillapító (amit direkt a talpamra kaptam) és egy átforgolódott éjszaka után, reggel végül úgy döntöttem, hogy mégsem folytatom a panziós munkát. Nem szeretném sem az én sem az ő idejüket rabolni, mert tudom, hosszú távon ez nem fog működni. Persze egy nap munka után ez kissé könnyelműség részemről, de legalább most tisztában vagyok azzal, hogy a lábam miatt nem fogok tudni se takarítói, se ápolói, se szobalány munkát végezni. Legalábbis ami 4-5 óra folyamatos mászkálást, lépcsőzést, egyhelyben állást jelent. Sajnos azonban mióta munkát keresek nem találtam olyan állást, amely kapcsolatos az autóvezetéssel. Legalábbis ami személygépkocsi vagy legfeljebb mikrobusz vezetését jelentené. 

A kettővel ezelőtti posztomban leírt almafás hasonlatot még tartom az Über ételfutárkodással kapcsolatban, de jelenleg ez az egyetlen amit azonnal el tudok kezdeni. Kiszámoltam, ha napi öt órát dolgozom hetente legalább öt alkalommal, az nagyjából megfelel az elképzeléseim szerinti heti fizetésnek. A támogatással kapcsolatban még beszélnem kell az egyik kapcsolattartóval, hogy amennyiben újra felveszem a magánvállalkozói státuszt és jelentem a havonta megkeresett összeget, úgy kapok-e kiegészítést, hogy fizethessem a ház bérleti díját. Én ebben az egész magánvállalkozósdiban  csak az adminisztrációt utálom, amikor ki kell számolni, mennyit kerestünk és ezekhez képest befizetni az adót illetve a társadalombiztosítást. De szerencsére van egy okos, magánvállalkozó húgom, mint ahogy eddig is néhányszor, talán ezután is fog segíteni. 

Itt tartok. 

Ma négy és fél órát dolgoztam a légkondicionált autómban - kint 31 fok volt ami itt dögmeleg - de meg sem éreztem. Egy szimpla hétköznap délután az emberek rendelnek innen-onnan ezt-azt, többnyire vásárolnak, Tesco-ban, Co-op-ban, nagyobb élelmiszer áruházakban. Rendben, néha fel kellett cipelnem az emeletre két nehéz szatyrot, de túléltem. Fél négyig öt, minimálbéres munkaórának megfelelő összeget kerestem. Persze ebből még le kell vonni a benzinköltséget, de nem fáj a lábam és még csak meg sem izzadtam. Szeretek vezetni. 

Igazatok van ha most a homlokotokat fogva felnevettek. 

Az egyetlen ember, akitől ha olykor megkérdeztem, hogyan döntsek - és bármit is mondott természetesen az ellenkezőjét csináltam, de legalább tudtam, hogy akárhogy is lesz, Ő mellettem áll - meghalt. Sokat beszélgetek vele a fejemben és olykor hallom, hogy azt mondja “már megint kapkodsz!” 

Aki nem bírja a szántást…

Ma volt az első napom a panzióban. 10.30-ra kellett mennem, mert aki betanított mit, hogy kell csinálni, csak ettől az időponttól ért rá. Pár perccel érkeztem fél tizenegy előtt, az recepcióhoz vezető ajtó zárva volt, így csöngettem. Egy nagyon idős néni nyitott ajtót, Rhona a tulajdonos édesanyja. Róla később megtudtam, hogy 94 éves és teljes szellemi frissességében van, hobbija a festés, és igazán szép és hangulatos képeket fest. Majd készítek képet az egyikről és felteszem legközelebb. Hellyel kínált illetve megkérdezte kérek-e teát. Köszöntem, nem és türelmesen vártam Kirsty-re aki tíz perc késéssel ugyan de megérkezett és elnézést kért mert a busz késett. Ebben az időben már szinte senki nem volt a panzióban, voltak néhányan akik kiköltöztek, voltak akik mentek a nyelviskolába stb. Kirsty nagyon kedves lány, valahol huszonöt és harminc között lehet. Ledobta a cipőjét és csak úgy mezítláb, egy cicanadrágban és egy spagettipántos trikóban nekiveselkedett a munkának. 

A munka a következő, először Rhona szobáját kell rendbe tenni  majd az étkező/nappali részt ahol a büfé

reggeli folyik, feltölteni a kávét, teát, reggelizőpelyheket, apró dzsemeket, mézet stb. Majd következnek a szobák, összesen kilenc a három emeleten. Aki marad, annak csak “frissíteni” kell a szobáját, ágyat rendbe tenni, fürdőszobát kitakarítani, szemetest kiüríteni, porszívózni, illetve három naponta cserélni az ágyneműt és a törölközőket.  Aki kiköltözött, ott teljes, “deep cleaning”-et kell kell csinálni és ágyat húzni. A lépcsőházat, teakonyhát, közös vécét is ki kell takarítani. Ha ezzel készen vagyunk akkor jön a vasalás a speciális ágynemű vasalón, felhúzni a kiköltözős szobákban az ágyneműt.

A tulajdonos, az interjún azt mondta, hogy nagyjából két, maximum három órát vesz igénybe a takarítás. Nos, fél háromkor már lógott a nyelvem, pedig ketten csináltuk a szobákat, megosztottuk a munkát. Persze beszéltünk is erről arról, mit, hogyan, mikor kell és persze szóba jöttek a személyes dolgok is, de közben azért járt a kezünk. Kirsty rendes lánynak tűnik, van egy hat éves autista kisfia. Nem tudja elhelyezni rendes iskolába sajnos, ezért egy speciális iskolába kell vinnie, ami elég messze van. Állítólag ezért nem fogja tudni többé vállalni a mindennapos takarítást. Persze egyszer, egyszer be tud ugrani ha szabadnapot kérek. 

Délutánra iszonyatosan megfájdult a talpam. Ez a hülye talpi bőnye gyulladás még mindig kínoz. Most, hogy lassan négy órán keresztül ugráltam fel-le a lépcsőn szinte megállás nélkül, illetve a takarítás közben nem pihentem, nem ültem le, borzasztóan fájt. Hiába a speciális talpbetét a cipőmben. Semmit nem ért. 13-án megyek vissza a Podiatrist-hoz, április óta ez a következő időpontom (júliusban lett volna de áttették a következő hónapra) és egyáltalán nem tudom mit tudnak majd csinálni vele ha ez így marad. 

Hazasántikáltam, lezuhanyoztam, pihentem. Elpanaszoltam Szulának, hogy a három évvel ezelőtti önmagam ezt a munkát játszva elvégezte volna, hiszen voltak kemény napok a Devonshire hotelben is amikor 12 kiköltözős szobát kellett kitakarítanom, áthúznom, porszívóznom stb., de a mostani helyzetemben ez a négy és fél óra nagyon próbára tett. Szula megsajnált, azt mondta, ne menjek akkor többet, pláne kiderült, hogy ez valóban csak nyári munka, hiszen télen teljesen üres a panzió. Kirsty azt mondta, ő nem kapott munkaszerződést, amire igazán kikerekedett a szemem. Azt mondta, hogy akkor meg kellett volna állapodniuk egy bizonyos óraszámban és ha van munka, ha nincs, amennyiben megjelenik a munkaidőben, azt fizetniük kell. Most aztán teljes dilemmában vagyok, de nem akarom egy nap után feladni. Most legalább megtudom, mennyire megy a fizikai munka, legalábbis az ilyen jellegű.

Azt gondoltam, végigcsinálom ezt a hetet, majd rákérdezek a hivatalos papírokra. Azért is szükségem lenne rá, hiszen a támogatás kiegészítést - ha ezentúl részmunkaidőben dolgozom- csak úgy kapom meg, ha van egy munkaszerződésem és azzal igazolni tudom, hogy nagyjából heti húsz órát dolgozom. Ha ez nincs akkor támogatást sem fogok kapni. Arra viszont szükségem lesz a jövőben, hiszen ha az megszűnik akkor épp, hogy csak a bérleti díjra lesz elég a fizetésem. Amíg lesz munka… Tehát végig dolgozom a hetet - szerdán egyébként is egyedül fogok már dolgozni - és utána meglátom, hogy bírom.  Lehet, hogy egy nap szünetet fogok kérni hetente. Egy hét után ők is fogják látni, nagyjából hogyan dolgozom, megéri-e megtartani. Ezután kérdezek rá a munkaszerződésre, és ha nincs akkor sajnos ott kell hagyjam őket. Majd meglátjuk. Addig is szedem a fájdalomcsillapítót a talpamra.

Szula főzött ma, ő volt a háziasszony, Aisa átment Debiék házába és segített Dannek kifesteni a kisbaba 

Alakul :)

szobáját. Estig dolgoztak rajta, tényleg szép lett. A szín amit választottak először meglepett, mert fölül egész világos almazöld (itt alma fehérnek hívják) alul viszont sötétebb zöld. A természetet, az erdőt szeretnék vele kifejezni, persze majd a dekoráció is passzolni fog. A végeredmény viszont tetszett, igaz csak Aisa telefonján láttam, de majd megnézem személyesen is. 

Tegnap végre eljutottam hosszú évek után egy carboot sale-re. Imádom az ilyen vásárokat, annyi érdekes dolog van fillérekért.  Sikerült magamévá tenni egy cool Black and Decker fúrót, mert az pont nem volt nekem és folyton Dant kellett eddig megkérnem, hogy segítsen feltenni ezt-azt. Most viszont fúrhatok :D 

Vettem egy cuki képet is, még nem tudom hová teszem mert tele a ház képekkel de nem hagyhattam ott! Ezen kívül három fontért hozzájutottam a Ladies and Gentleman George Michael dupla CD albumhoz, amit emlékszem sokat hallgattuk Tibivel a kezdetek kezdetén, aztán valahogy elkallódott a költözések során.

Nem tehetek róla, a macik a gyengéim. A gyerekeim megmaradt plüsmacijai is nálam landoltak a szobában, az én öreg macimmal együtt vigyázzák az álmom :)

Vihar a biliben

 Az egyik nap úgy döntök, hogy nekivágok újra az Über eats ételfutárkodásnak, hiszen akkor a magam ura vagyok, bármikor szabadságolhatom magam és senkinek nem tartozom elszámolással. Viszont a munka, és ezzel egyenesen arányosan a bevétel is ahhoz hasonlatos, mint amikor néhány almát próbálsz elérni a fán és ugrálva, nagy nehezen egyet kettőt le is tudsz szedni, de amikor már elfáradtál és megelégelted hogy ugrabugrálsz, egyszer csak hullani kezd tömegével az alma, és azt sem tudod melyiket kapd fel hirtelen. De ez az almafa néha ad gyümölcsöt, néha nem. Én pedig válogatós is vagyok, mert nem megyek olyan helyre, ahol nem lehet büntetlenül megállni, vagyis fennáll a veszélye, hogy ha öt percre beugrasz a Greggs-be a főutcán a tilosban (mert máshol nincs hely) pont abban az öt percben jár arra a parkolóőr és amikor kijössz már messziről látod a sárga csomagot a szélvédődön virítani. Nos, a végelszámolás az lesz, hogy egy öt fontos fuvarért 35 font büntetést fizettél. Ezért ilyen helyeket el sem fogadok. De mégis…szabadság.

Aztán másnap úgy döntök,  inkább elszegődnék valahová éhbérért, de legalább fix lenne az éhbér és fix a munkaidő, nem egész nap készenlétben állni a megfelelő fuvarra várva. Ilyenkor nekiugrok az Indeed-nek, a Jobsearch-nek a Glassdoor-nak és küldöm a jelentkezéseket, töltöm az online kérdőíveket, teszteket stb. 99 százaléka nem sikerül. Miért? Nem tudom. Ekkor a nullára értékelem magam, az önbecsülésem a béka segge alá száll még néhány centivel. Arra gondolok, Tibi bárhová jelentkezett, kellett. Postás? Gyere fiam! Buszsofőr? Már alig vártunk! Pedig ezek nem olyan munkák mint a takarító, vagy a szállodai szobalány… Mindenhol meg is állta a helyét. A postai munka csak azért nem működött mert nem tetszett neki, hogy minden reggel egy-két órát a válogatással kell kezdeni az elosztóközpontban. Neki ez túl nyomasztó volt, csak az számított, hogy kint lehessen a levegőn, járhassa az utakat. Én postásnak sem lennék jó, mert visszajött a jelentkezésemre, hogy nem mentem át a teszten. Nem mintha annyira vágytam volna erre a munkára, de legalább jól fizető, és a megbecsült munkák egyike közé tartozik. Buszsofőr nem lennék. Tibi pedig mindig azzal példálózott, hogy olyan sok nő vezet emeletes buszokat, simán. Nekem nem a vezetéssel lenne a bajom, hanem elsősorban a felelősséggel, hogy a mögöttem lévő emberek épségben megússzák az utat, legfőképp, senki ne álljon le velem vitatkozni, veszekedni ha nem tetszik neki valami. Azt én nehezen kezelem, ez van. Drága anyukám ha jól seggberúgott volna, talán lett volna belőlem valaki, és most nem aggódnék, hogy takarítónak is jó legyek valahol. 

Baromi rosszul alszom, hullámvölgyek követik egymást, folyton ezen jár az agyam, nem tudok kiszállni. 

Tegnap felhívott egy valaki valahonnan. Már azt sem tudtam mikor jelentkeztem. Azt kérte, ha tudok, délután ugorjak be és beszéljünk a takarítói állásról. Jó. Kiderült, hogy öt percre van tőlünk gyalog. Egy kis panzióféle. Torquay-ban sok a nyelviskola. Nagy biznisz idehozni a tizenéves, spanyol, francia, lengyel, gyerekeket, hogy angolul tanuljanak néhány hétig. Persze őket el is kell szállásolni valahol. Sok, kisebb szálloda ezt a lehetőséget aknázza ki. Leszerződnek a nyelviskolákkal és szinte egész évben ki tudják adni a nyolc-tíz szobájukat. Biztos bevétel.

Ez a hotel is ilyen. A munkaidő naponta két, három óra, reggelente. Ha azt akarom, ebből legalább húsz óra legyen akkor egész héten, minden délelőtt a takarítás lesz a dolgom. Ennek jó és rossz oldala is van. Fél kilenctől délig gyorsan eltelik az idő, a kutyasétáltatást előtte is meg tudom oldani, de nem kell egész nap magára hagynom szegényt. A délutánom szabad. Minden nap. A délelőttöm foglalt, minden nap. Autót nem kell használnom hiszen tényleg öt perc gyalog a panzió. 

A pasas azt mondta, szombaton még jön hozzá két hölgy és majd akkor dönt, kinek adja a munkát. Vasárnapig felhív. Ahogy ezt mondta, azonnal arra gondoltam, nem vagyok azért elsőre olyan szimpatikus neki, hiszen akkor nem említette volna a másnapi két hölgyet, hanem azonnal megbeszéltük volna, mikor kezdek, satöbbi. Ez egy kicsit elvette a kedvemet az egésztől. Tudom, hülyeség, mert a portörléshez, porszívózáshoz, ágynemű kicseréléshez nem kell, hogy két kézzel kapkodjanak utánam, de engem tessék nagyon akarni, ha már…  12 éve, mikor idejöttünk és jelentkeztem a Rainbow hotelbe szobalánynak, aggódtam a nyelvtudásom (hiánya) miatt. Debi akkor megjegyezte, mit kell egy szobalánynak fordítania a párnán kívül? :P Akkor viccesnek tűnt, de most, hogy három évig elszigetelve éltem az emberektől és csak a gyógyszertárban vagy a nővérekhez - akik Tibit látogatták - beszéltem angolul, újra úgy érzem, nem jut semmi az eszembe, nem értek jól dolgokat, akár a kezdetek kezdetén. 

Ezen gondolkoztam egész este, nehezen aludtam el. Azt gondoltam, ha felhív inkább azt mondom, köszi de inkább mégsem. Nemcsak a büszkeségem miatt, hanem  azért, mert hét napból hétszer jelen kell lennem a munkahelyemen. Minden ami számomra a reggelt jelenti (hiszen reggeli ember vagyok) áttolódik délutánra. Aztán arra gondoltam, máshol nem kellek, ez van, most ezt kell választanom. Legalább meg kell tudjam, hogy mint egyetlen takarító egy panzióban hogy fognak kezelni és főleg, hogy kezelem majd a minden délelőttös elfoglaltságot.

Ilyen vacak helyen tűnödöm az életemen… :P

Nem minden az, aminek látszik

Örömöm tiszavirág életű volt, ma megküldték a munkaszerződést amit alá kellett volna írnom. Ebből kiderült, hogy én mint szolgáltató ők pedig mint kliensek szerepelnek benne, azaz valahol elfelejtettek szólni, hogy magánvállalkozóként kell dolgoznom nekik minimálbérért. Mielőtt válaszoltam volna azért áthívtam Dant és Debit, hátha én vagyok eltévedve és rosszul olvastam a szerződést.Dan azonban megerősítette, hogy így van. Az egész országot behálózó cégnek - amelynek több szállodája is van - összesen négy saját dolgozója van, a “maradék” 400 pedig vállalkozóként dolgozik náluk. A dolgozói értékelések még a két csillagot sem érik el :/  Hát, köszönöm én ebből nem kérek. Ha vállalkozni szeretnék, akkor ott az Über ételfutárkodás. Ezután megköszöntem a lehetőséget és elálltam a jelentkezésemtől. Kutatok tovább, csak lesz valami. 

Aisa megvette a repülőjegyet Alicante-ba, augusztus 31-én repül. Szerencsére Exeterből is megy gép oda, ami hozzánk sokkal de sokkal közelebb van mint Bristol. Egy nagyon klassz diákszálláson kapott szobát, saját fürdőszobával, közös konyhával. A közös konyhát nem bánja, mert azt mondja, így barátkozhat majd és nem lesz elszigetelve a többi diáktól. És persze így olcsóbb is a szállás. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! Ha lehetőségem lesz, akkor októberben néhány napra meglátogatom. Akkor a legjobb az idő Spanyolországban. Emlékszem 2019-ben október végén voltunk Tibivel Malagán és fantasztikus volt az idő, mert csak 25-26 fok volt maximum. Ráadásul akkor szinte fillérekért repülhet az ember innen mert ha nincs iskolaszünet, akkor olcsóbbak a fapados repülőjegyek.

15 éve lett ez a pillanat megragadva és megörökítve az utókornak by Tibor K. Balaton

A dolgozó népért, előre!

 Hányan tudjátok erre mi volt az egy torokból zengő válasz? A megfejtéseket megjegyzésben kérem :D Persze a fiatalok nem tudhatják ezeket a jelszavakat, ami szinte beleégett az emlékezetünkbe kisdobos korunk óta.  

Szóval a dolgozó nép jelenleg én vagyok egy személyben, itt, Dél-Devonban. És bár hiába álmodozom lengedező függönyökről, nyitott terasz ajtókról amelyek egy tóra néznek, amit elmerengve bámulok az öreg írógépem fölött amivel épp az utolsó simításokat végzem a bestseller regényemen, mert Ken Follett javasolt néhány kiegészítést...sajnos maradnom kell két lábbal a földön és valami halandónak való munkát kell találnom. Vagyis végül találtam is, de majd meglátjuk, hogy mennyire fog működni. Sajnos hiába próbáltam gyógyszertári kiszállító állást találni, a közelben nem volt. Jelentkeztem Greenway-be (Agatha Christie volt nyaralójából lett múzeum) collection assistant-nek, aki azért felelős, hogy a krimikirálynő hagyatéka, relikviái, bútorai amit hetente több száz ember megcsodál, rendben legyenek. Sajnos nem vettek fel, még az interjúig sem jutottam el. Mindenhol online teszteket kell kitölteni, így napi három jelentkezésnél többre nem volt energiám, mentálisan teljesen lemerültem tőlük. Az ASDA élelmiszer áruház általános munkatársa álláshirdetés online tesztje akasztott ki a legjobban. Olyan szinten felbosszantottak azok a folyton visszatérő kérdések, hogy "mennyire tudom megőrizni a hidegvéremet ha egy vadidegen felbosszant?" És persze ezek után mosolyogva segíteni neki kiválasztani a kedvenc fogselyme helyett egy másikat. Ezek a kérdések különböző formában megismétlődtek, így a végén kitöröltem az adataimat az oldalról és úgy döntöttem, hogy nem, nem akarok egy sárga mellényben mászkálni az ASDA-ban "I am happy to help" felirattal a hátamon.

Ezután a szállodák következtek, de ott sem jártam szerencsével, hiába az öt év housekeeper tapasztalat. De végül mégis egy visszajelzett és még aznap estére interjúra hívott. Egy kis szállodáról van szó, mindössze 39 szobával. Talán még über driver-ként vittem is oda ebédet valakinek néhányszor. Egy magas férfi fogadott, Francisco mint utóbb kiderült. Elmesélte, hogy ez a szálloda a Payman Club szállodalánchoz tartozik és ő még csak hat hete foglalkozik az igazgatásukkal. Amikor meglátta ezt a szállodát nem volt nagyon boldog, mert elég rossz állapotban volt/van. Az a terve, hogy augusztusban bezárja és karácsony előtt fogja újra megnyitni, addig felújítják, kevesebb de igényesebb szobák lesznek stb. Akik most vele dolgoznak azokat szeretné megtartani mert a felújítás alatt is szükség lesz rájuk. Úgy gondolta két műszak lesz, 10-5-ig és 5-11-ig. Ekkor már felszaladt a szemöldököm. Elmondtam, hogy én nem ezt láttam a hírdetésben, illetve nem szeretnék este dolgozni. Megkérdezte, hogy én mit gondoltam, hány órát és mikor dolgoznék. Háromszor egy héten maximum hat órát, de természetesen ha néha szükség van segítségre bevállalok plusz órákat. Azt mondta rendben van, akkor így lesz. Nem tudom még mit várhatok, azt sem, hogy augusztustól mi lesz karácsonyig ebben a kis szállodában, mindenesetre ennél jobb jelenleg nem akadt és valahol tetszik is hogy nem egy nagy hanem egy  kislétszámú szálloda. Azt gondolhatjátok, hogy nem hagyom magam kihasználni, két ember helyett dolgozni minimálbérért, de adok nekik egy esélyt, aztán majd meglátjuk. Szóval jelenleg ez van. Kedden kezdek, vagyis megmutatnak mindent ami a dolgom lesz.

Ennyi dióhéjban, aztán majd a bestseller is jön idővel.

Ansteys cove, alig tíz percre van tőlünk és nagyon kellemes kis tengerpart. Idejöttem néhány napja napozgatni, elmélkedni. Olyan szép helyen élünk, Tibi is szerette ezt a tengerpartot

Tibi szülinapja

 Készülődtünk. Aisa ötlete volt, hogy piknikezzünk a Daddy Hole-nál, közel apához. Jó ötlet volt és Debiék is benne voltak. Megbeszéltük, hogy 12.-én este hat körül odamegyünk, eszünk iszunk, viszünk virágot is. Sütöttem tortát, finomat. Rántott húst, petrezselymes krumplival, ami az egyik kedvence volt. De ahogy az lenni szokott, az időjárás közbeszólt. Persze én Tibire fogtam, hogy  fél hatkor megnyíltak az ég csatornái és onnantól kezdve egészen hét óráig ömlött az eső. Soha nem szerette a nagy felhajtást a születésnapján. Azért itthon megettünk mindent, majd az eső után meglátogattuk a toronynál és sok virágot vittünk. Azt hittem egy új hagyományt teremtünk, és minden évben ott piknikezünk ezen a napon, de majd talán jövőre.

Közben ezerrel munkát keresek és rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű már, mint akár néhány évvel ezelőtt is. A legegyszerűbb munkához is hosszú adatlapokat kell kitölteni a jelentkezéskor (nem agysebész szeretnék lenni ezt megsúgom) és ebbe fárad bele az ember. Bizonytalan vagyok magamban, az angolom még mindig zavar, most a híres önbizalmam, ami régen soha nem hagyott cserben, negyed ennyi angol tudással sem, most valahol egy kút mélyén lapul. Egyre lejjebb adom, lassan már annak is örülnék, ha takarítgathatnék valahol (nem :P) Mindegy csak valami félállás, semmiképp se nyolc órás, vagy tizenkettő mint régebben. Nem látom értelmét elrabolni az időm, még jobban tönkretenni a lábam stb. Ez lehet a mélypont, vagy még lábadozom az elmúlt három év hányattatásaiból. Azt hittem nekem könnyen megy majd ez az időszak (persze mindig azt hiszem, hogy én könnyebben veszem a lelki akadályokat). Majd ha újra kialakul a napi rutinom, ha lesz munkám, ha lesz szabadidőm (mert az csak annak van, aki dolgozik :) elindul újra velem az életnek nevezett mókuskerék.

Közben álmodozom. Láttam egy szép lakást közel a paigntoni tengerparthoz, száz fonttal olcsóbb mint ez és két szobás. A kutyának is, nekem is jobb lenne. Csak az a baj, hogy jelenleg nulla százalék esélyem van elköltözni, mert fokozottan hátrányos helyzetben vagyok, se munkám, se értékelhető hitelpontszámom (credig score) nincs amivel egyáltalán szóba állna velem egy valamirevaló bérbeadó, vagy ingatlan iroda. Persze azért mit vesztek vele ha megkérdezem? Jelentkeztem, hogy megnézném a lakást. Küldtek egy online nyomtatványt aminek a végén egy kupac kutyakakinak éreztem magam :D és persze nem fognak felhívni, hogy szívesen látnak egy lakásnézőre, de próba, szerencse. 

Ma egy picit lementem az Oddicombe beach-re, és pont sikerült azt a másfél órát kifognom amikor sütött a nap.

Már rég ki akartam próbálni a Cliff railway-t ami az Oddicombe-ra visz

A visszanyert mocsár faluja

 A címmel bajlódom egy ideje. Ma a Powderham kastélyba tettünk látogatást a lányokkal és Sunnyval. A kastély nevét az ősi, holland “polder” szóból kapta a nevét és azt jelenti… vagyis a fordítás szerint azt jelenti, hogy a “visszanyert mocsár faluja”. Angolul így hangzik "the hamlet of the reclaimed marsh-land" 

 Bár sokszor jártunk Starcross-ban, néha bicajjal Exeter felé, néha csak úgy kirándulni, de a kastélyba még soha nem mentünk be. A csodálatos környezet amely körbeveszi - egyik oldalán az Exe folyó, másik oldalán egy hatalmas szavannás, erdős terület amely 650 szarvasnak ad otthont - lélegzet elállító látvány még egy olyan napon is mint a mai, amikor fúj és esik, majd kisüt a nap és kezdődik elölről az egész. Nem volt olcsó a belépő (15 font fejentként) de itt ez nagyjából egy átlagos belépő ára egy várba, vagy kastélyba vagy bármilyen történelmi látványosság területére.  

Végig jártuk az egészet, kívül és belül. Sunny nem igazán szokott hozzá, hogy idegen házakban, várakban, kastélyokban mászkálunk fel és le a lépcsőkön, titkos szobákon és hatalmas termeken keresztül. Leginkább akkor szokott idegen házba bemenni amikor az állatorvoshoz megyünk. Azt azonban sehol nem találta. 

Viszonylag nyugodtan tűrte, hogy végigvezessük a kastélyon, de különös módon az egyik ablak alatt, egy sötét folyosó mellett mégis szétcsúsztak a lábai és úgy kellett szabályszerűen kihúzni a szobából mert nem volt hajlandó megmozdulni. Ez közvetlenül azután volt, hogy az egyik ott dolgozó megjegyezte, hogy az a hely kísértetjárta a legenda szerint. Ki tudja, a kutyák sok mindent látnak amit mi nem. :D Borzongtunk is rendesen ahogy kell egy ilyen helyen. 

A kastély egyébként majdnem hétszáz éves múltra tekint vissza, még I. Edward unokája hozományaként került a Courtenay család tulajdonába és továbbra is a család, Earls of Devon székhelye.

Számomra érdekesség volt, hogy a Napok romjai című 1993-as brit-amerikai filmdráma - melyben olyan sztárok mint Anthony Hopkins, Emma Thompson valamint Christopher Reeve és Hugh Grant is szerepeltek-, több belső felvétele is a kastély helyiségeiben, illetve a mögötte lévő rózsakertben készült.

A séta után piknikeztünk a kastély melletti park egyik padján. 

Persze ahogy hazaértünk, elállt az eső, kisütött a nap, ahogy az lenni szokott.

Kísértetjárta hely :)