Szégyenlem, de öt nappal ezelőtt volt Dédi születésének századik évfordulója, de talán még nem késő megemlékezni róla.
Én nem ismertem a nagypapáim, Tibinek megadatott, hogy mindkét nagyapját ismerhette. Nem volt egyik sem könnyű eset. Bandi bácsi különösen megkövetelte a figyelmet és elvárta hogy Tibi akár szombaton éjjel vagy vasárnap hajnalban ott legyen nála ha segítségre volt szüksége. Elég kritikus volt mindenkivel szemben és nem rejtette véka alá a véleményét. Az sem zavarta, ha valakit vérig sértett vele. Engem valamilyen különös okból kifolyólag kedvelt. A dédunokáit pedig imádta, így minden hétvégén ott volt nálunk Tárnokon, de a születésnapokat sem hagyta ki. A lányok nem jártak volna soha olyan remek iskolába, mint a Lauder volt akkoriban, ha Dédi nem segít a megfinanszírozásában. Az élete nem volt tragédiákól mentes. 1923-ban született, édesanyja belehalt a szülésbe, édesapja pedig a felesége szüleihez vitte a kisfiút, hogy nem tud vele mit kezdeni, majd kivándorolt Amerikába és ott új családot alapított. Később nagybátyja vette magához, aki hentes és mészáros volt. A háborúban az egész családot Matthausenbe deportálták és rajta kívül senki nem jött vissza. Ő, aki akkor 17 éves volt, megmenekült, bár nagyon beteg volt. A háború után azonban összeszedte magát, megnősült és tanulni kezdett. Keményen dolgozott és felküzdötte magát a Húsipari Vállalat vezérigazgatói posztjáig. Onnan ment aztán nyugdíjba. Azt mondják kemény kezű főnök volt, de ha valakinek segítségre volt szüksége, megtett mindent amit tudott. Jelentettek is róla, de szerencsére nem tudtak rajta fogást találni. Valamikor a jelentéseket megszereztük és azóta őrizgetjük. Bejárta a világot, nyugdíjazása után is sokat járt külföldre, akkor már Tibi vitte, hozta mindenhová. Hihetetlenül éles volt a memóriája és úgy számolt fejben nyolcvan évesen hogy alig tudtuk követni. 2010 januárjában halt meg. Néhány hónapig abban a lakásban laktunk, ahol ötven évig élt a családjával. Az apró lakás tele volt könyvekkel, vadásztrófeákkal, ötven év összegyűjtött emlékeivel. Ide csöppentünk mi öten 2008 telén, hogy megspóroljuk az útiköltséget és a nagy ház rezsijét Tárnokon. Akkor már elég rosszul mentek ott a dolgaink. A lányok húzták a szájukat, hogy egy szobában kell aludniuk és az egész lakás belefért volna a tárnoki házunk nappalijába. Mégis az a hat hónap amit ott töltöttünk olyan nyomot hagyott bennük, olyan meleg szeretettel és nosztalgiával emlékeznek vissza az ottani életünkre, ami meglepő az első benyomásukhoz képest. Ott kezdtem el ezt a blogot is írni. Kedves nagypapi, Dédi, Bandi bácsi! Igyekszem megtenni mindent, hogy az emléked sokáig megmaradjon a családunk emlékezetében.
 |
| Aisa szülinapján |
 |
| Debi szülinapján |
 |
| Szula szülinapján |
2009 karácsonyán Dédi lakásában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése