Irány Toscana! 1.Firenze

San Casciano in Val di Pesa a város, ahol az Airbnb szállást lefoglaltuk. Ez volt az első alkalom, hogy igénybe vettük ezt a módját a nyaralásnak, és nem bántuk meg.

Tipikus toszkánai táj fogad minket, mikor közel 28 óra autóút után, este nyolc körül megérkezünk. 

Végeláthatatlan szőlő ültetvények, itt ott a dombtetőkön egy-egy mediterrán ház, s a hozzájuk vezető utak - akár a vékony ecsetek -kecses ciprusfákkal vannak övezve. Az egyik dombtetőn templom - néha megkondul a tornyában a harang - de csak halkan, messziről hallatszik, mintha egy film aláfestő zenéjéhez komponálták volna.  A házunk fantasztikus, vendéglátóink barátságos, segítőkész emberek. Elisa csinos, negyvenes nő, aki egyébként tanárnő, de mellékesként üzemelteti a vendégházat is, és Maurizio (aki engem leginkább Balu medvére emlékeztetett) dolgozik a hatalmas szőlő birtokon, termelik a bort a saját gazdaságukban. Maurizio egyébként iskola buszt is vezet. Elisa édesapjáé volt a birtok, de már átadta a stafétát a gyerekeknek.  Ők fogadnak minket. Olasz, angol köszöntés. Elisa szinte semmit, Maurizio valamennyit beszél angolul.  Kapunk másnapra útba igazítást, amit reggel az autónk szélvédőjén kinyomtatva megtalálunk. Megígérjük, hogy másnap iszunk egy pohár bort velük, majd becuccolunk a házba és egy jó kis zuhany után beesünk az ágyba. 

A konyhába azonnal beleszeretek.  

Az első szúnyogtámadás áldozata Aisa,  aki másnap tizenöt csípést fedez fel magán. Hiába a minden szobában bekapcsolt elektromos riasztó, a szúnyoghálós ablakok. Elszoktunk ettől, hiszen az elmúlt hét évben  nem találkoztunk ezekkel a vérszívókkal Angliában. Sajnáljuk őt, de már délután unjuk hallgatni a viszketésről szóló balladákat és az újabb felfedezett foltokat a bőrén. Másnap azonban Szulamit esik áldozatul, majd szépen, lassan mindannyian elvérzünk...

Korán reggel kidob az ágy. Hét óra, de kint csiripelnek a madarak, muszáj kimennem,  körbesétálnom a kertet, egészen a szőlő tőkékig egy csésze kávéval  kezemben. Tyúkok szaladnak a kerítéshez, mikor meglátnak, ők is korán keltek, akárcsak én. Rajtunk kívül üres a környék. Ezt a sétát ezután mindennap megteszem. A szőlőtőkék végtelen sora előtt megállok, készítek néhány képet a kövér, lilás, és zöld fürtökről, amelyek megpróbálnak elbújni a két tenyérnyi levelek között. Megszagolgatom a körtéket a fán, nap illatuk van. A veteményesben karalábét, répát, paradicsomot sejtek  (amennyire felismerem mint városbéli nyavalyás). A szemközti dombtetőt a torony mögött felkúszik egy piros hőlégballon az égbe, megkondul a harang, hét óra. A nap átsüt a szőlő leveleken. 

A négy grácia :)

Traktor szunyókál (álmában csönget egy picit) 

Visszasétálok a házba. Mivel a hűtő üres (tegnap este érkeztünk,  már semmi nem volt nyitva, de vendéglátóink ásványvizet, gyümölcslevet hagytak a hűtőben és az asztalon egy kosárban pirítóst, lekvárt, és ezekkel némileg oltottuk a szomjunkat, és éhségünket) Tibivel lemegyünk Cerbeiába, a kis faluba, hogy bevásároljunk. Csak egy kis bolt van nyitva, házi joghurtot, paradicsomot, vajat, kenyeret, tojást, tejet veszünk és ásványvizet. Szinte egész nap iszunk, muszáj pótolni a kiizzadt veszteséget.  Otthon összedobok egy rántottát, paradicsommal, friss kenyérrel. A lányok is falják, kivételesen elmarad a reggeliző pehely. Sajtot eszünk hozzá,  gyümölcslevet kortyolgatunk. 

FIRENZE
Elindulunk Firenzébe, ami nincs olyan messze. Úgy tervezzük, hogy letesszük a város szélén az autót ,és villamossal megyünk be a belvárosba. A nagy parkoló teljesen tele van, így keringünk, hogy megfelelő helyet találjunk. Végül nem messze, egy szélesebb utcában találunk üres helyet, ahol elvileg ingyen parkolhatunk. Ódzkodom, hogy itt hagyjuk csak úgy, de végül kockáztatunk,  reméljük nem törik fel, vagy viszik el, mert szabálytalan parkolunk. A firenzei villamos kulturált, légkondis, tiszta. Oda vissza a jegy négyünknek 12 Euró, nem vészes. A légkondi a harmincöt fokos melegben szinte megváltás. Gyorsan beér a központba. Besétálunk a Dómhoz, temérdek turista és a helyi kultúrát képviselő megélhetési festőkkel, rajzolókkal, és egyéb árusokkal.  Azért nem annyira erőszakosak, de nehéz őket kikerülni udvariasan. Az utcák - a milliónyi turista ellenére - tiszták, minden sarkon szemetes kukák (nem folyik ki belőlük a szemét, látszik,  hogy naponta többször ürítik őket)  Bámészkodunk, fagyizunk, és egyelőre próbálunk összerázódni családilag, mert elszoktunk már attól, hogy együtt menjünk mindenhová. A lányok már nagyok, különböző igények merülnek fel, és a mi idegeink sem simultak még ki, hiába aludtunk az éjjel, még nem vagyunk kipihentek. Nem mondom, hogy ez néhány nap alatt megoldódott, de egyre ritkábbak lettek a viták, csiszolódtunk valamelyest egymáshoz. Szóval ezek és a hőség miatt nem tudunk teljesen alámerülni Firenze varázslatos életébe, de rácsodálkozunk amibe csak belebotlunk.  

Dante háza

A lányok ma nagyon olaszosra vették az "outfitjüket" :D

Lambertesca Georgofill

az olasz csaj a bal sarokban totál beleillik az utcaképbe :D

Híd az Arno folyón (engem a Tiszára emlékeztetett a színe)

Add caption

Firenzében és aztán más városokban is találunk elrejtve egy-egy középkori képet a falra festve, búvár szemüveggel és buborékokkal kiegészítve.  Ezeket Tibi aztán gyűjteni kezdi a telefonjára.

Utána néztünk az alkotónak:
Blub egy olasz művész, aki előszeretettel "teszi víz alá" a reneszánsz nagyjainak műveit.



Az egyik kanyargós, apró boltokkal tűzdelt mellékutcában Tibit megállítja egy fekete srác, és kézzel készített karkötőket próbál eladni neki. Sok ilyennel találkozunk később. Összepacsiznak, összeütik az öklüket, már várom mikor borulnak egymás nyakába, hogy "tesó". Visszamegyek, hogy kimentsem. Nem szükséges. Szomorúan integet, mikor kiderül, egy vasunk sincs készpénzben. Egyébként örvendetes tény, hogy szinte mindenhol tudunk kártyával vagy Apple-pay-jel fizetni.

Megéhezünk. Az egyik étterem teraszán leülünk. Pizzát rendelünk, gluténmentest is, igen.

Végre nem kell órákig bolyongani, hogy találjunk egy helyet, ahol Szula is ebédelhet. Bekajálunk, lassan visszasétálunk a villamoshoz. A lányok reklamálnak, hogy itt mindenki leplezetlenül bámulja őket (ettől is elszoktunk). Az emberek végignéznek rajtad. Nem lenézően, csak kíváncsian. Hallunk magyar beszédet, spanyolt, franciát, ázsiait. Tibinek mind kínai, de a lányok folyton vitába szállnak vele, hogy melyik a koreai melyik a japán és kínai stb. Soha véget nem érő viták ezek...

Az autónk ott van, ahol hagytuk!  Örülünk nagyon, de pokol a belseje. Szerencsére gyorsan lehűl a klímának köszönhetően. Képzeletben megrázzuk a Volvo tervezőjének kezét. 

Beugrunk egy nagyobb CoopFi áruházba, kellemes hűvös fogad, így ki sem akarunk jönni egy darabig. Mindenki felfrissül, kedvesen társalgunk, nevetgélünk a hervasztó hőség után.  Fél óra csak innen Cerbaia, vacsi után Tibivel még felautózunk a templomhoz. Olivabogyó fák erdejében sétálunk fel.  Tibi drónozni próbál, de kijön egy férfi a templom melletti házból, hevesen magyaráz valamit, így feladjuk. Gyorsan lebukik a nap, itt már sötét van kilenc körül. Debivel beszélgetünk Messengeren. Mögötte még világos van. Ők pesztrálják Sunnyt egy hétig. A következetesnek induló pótmamaság (szobán kívül, ketrecben alvás) már másnapra kudarcba fullad, tekintve, hogy a kutya nincs túl jól (hányt és nem evett) Úgyhogy néha meg lett engedve, hogy korán reggel közéjük furakodjon az ágyba.

Maurizio meginvitál minket az egyik pincébe. Kisebb csalódás, hogy tölgyfa hordók helyet óriási, rozsdamentes tartályokat találok. Megkóstoljuk a vörös bort, és egy kóstolót kapunk a papok által készített muskotályból is, ami nagyon hasonlít a Tokaji Aszúra, isteni deszertbor. Kapunk egy üveg vöröset, persze, csak én iszogatok belőle, mert Tibi nem szereti. 

Dávid lábai közt átkukkantva :D

Érik az olajbogyó

A templom kertjéből 

Szula elmélkedik a világ nagy dolgain...