Irány haza! (Monte Carlo, Cannes)

Korán indultunk, hogy ne töltsük az egész napot az autóban. Terveztük, megállunk Monaco-ban és Cannes-t is megnéznénk, valamint St.Tropez  is egy lehetséges megálló.
Felkészültünk, hogy csak másnap reggel érünk Calais-ba, és az Eurotunnel-re is akkor rendeltük meg a jegyet online, mikor már nagyjából tudtuk, mikor érünk oda.
Monte Carloban pezsgett az élet, szédületes meleg volt, de azért körülnéztünk kicsit. Picit elvette a kedvünket, hogy szemben Olaszországgal, itt egyáltalán nem találtunk gluténmentes kaját, a boltban is csak csomagolt kenyeret és kekszeket lehetett venni. Megcsodáltuk a pompás yachtokat amelyeket lankadatlan fáradtsággal mosott a személyzet, nyakig begombolt egyenruhában. Én meg csak azon gondolkodtam, hogy mi a jó fenét ér, ha én elzárom a vizet fogmosás közben, amikor itt több vizet használnak el a yachtok tisztogatására egy nap alatt mint én egy év alatt fogmosásra... Nah, ilyenek jártak az eszemben, ahelyett, hogy csak élveztem volna, hogy itt lehetek.
Az autóutakon felfestve láttuk a Forma1 alkalmával használt jeleket. Érdekes lehet itt lenni olyankor. Emlékszem egy filmre, Jean Paul Belmondo furikázott itt a hatvanas években, mint autóversenyző.

Mire Cannes-ba értünk már késő délután volt, ezért is volt sokkal kellemesebb az idő. A főúton végig gurulva egészen olyan érzésem volt, mintha az Andrássy úton mennénk, csak ott nincsenek pálmafák, bár azoktól eltekintve nagyon hasonlított. A tengerpart mellett parkoltunk és tettünk egy kellemes sétát, vártuk, hátha felbukkan egy moziból ismert arc, de nem találkoztunk hírességekkel. Másnap járt  ott Brad Pitt és Leonardo Di Caprio, mint utóbb megtudtuk.

Mielőtt elindultunk Tibi másnap délelőttre vett jegyet az Eurotunnel-re, aztán egész éjszaka vezetett. Én nem is tudom, hogy bírja. Ez még nekem is fárasztó volt, pedig én csak ültem mellette és néha elszundítottam, majd arra ébredtem, hogy fizetős kapuhoz értünk, s mivel az én oldalamon volt az automata, hol fizettem, hol jegyet vettem. Így telt el az éjszaka és a reggel. Tízkor sikerült átjönnünk a csatorna alatt. Ezután én már csak ezzel vagyok hajlandó közlekedni, ha erre járunk, mert fél óra alatt átér és nem kell két és fél órán keresztül egy hajléktalan szálló érzetét keltő kompon ücsörögnöm valahol az étteremben (mert már csak ott van hely). Árban a különbség elenyésző, ha ezt nézzük.

Délután négyre értünk haza. Sunny teljesen odavolt örömében, Debiék pedig főztek nekünk vacsorára rizottót.