Összefogás Tibiért

 

Négy ötvenkor indult a busz Londonba két óriási bőrönddel és Aisával a fedélzetén, de a hat órás utazás még nem ér véget a Victoria pályaudvaron. A közel tíz órás út végállomása Norwich, a UEA campusa. Miután feltettem őt a buszra, kiment az álom a szememből, inkább úgy döntöttem leírom az elmúlt két hét eseményeit. 

Amikor elindítottam a segítségkérő kampányt a Gofundme oldalán még nem sejtettem, hogy kevesebb, mint öt nap alatt össze fog gyűlni a lépcsőlift ára, ami 5900 font, forintban nagyjából két és félmillió forint. Hihetetlen ahogy megmozdultak a barátok, ismerősök, volt iskolatársak, gyerekkori barátok, távoli és közeli rokonok. Alig vártam, hogy vége legyen a húsvéti hosszú hétvégének és kedden reggel megrendeltem a liftet. Sajnos majdnem egy hetet kellett várni rá, és azért sajnos csupán mert emiatt le kellett mondanunk Tibi pénteki MRI időpontját ami fontos lett volna, hiszen május elején találkozik az onkológussal, akitől megtudjuk, hogy a daganat milyen stádiumban van épp. Mostanában elég sok új tünetet produkált Tibinél a GBM és a két évvel ezelőtti kezelések mellékhatása is az utóbbi  hónapokban teljesedett ki. Decemberben még a saját lábán sétált be Debiék házába karácsony este, ma pedig alig tud egy-egy lépést megtenni, azt is segítséggel. Igyekszem mindent beszerezni ami könnyebbé teheti a napi rutint, a sétát, a fürdést, az evést. Látszólag egy egészséges embernek szóra sem érdemes tevékenységek ezek, de ha valaki a mozgását képtelen koordinálni, bizonytalan lesz minden mozdulata, legyengülnek a végtagjai és ráadásul a látása is megromlik, bizony meg kell küzdeni minden apró mozdulatért. A fürdés például borzasztóan bonyolult műveletté vált. A kádba egyáltalán nem tud belépni, sőt a zuhanytálca tizenöt centis pereme is komoly akadály volt. A mosdó mellett persze egy-két napig meg lehet oldani a mosakodást, de azért egy kiadós zuhanyzás mindenkinek jól esik néhányszor egy héten. Az NHS a rendelkezésünkre bocsátott egy kádliftet de nem hogy biztonságosan ráülni nem tudott, de az nem tűnt se stabilnak se megbízhatónak hosszú távon. Ráadásul ezeket valószínűleg óriási fürdőkádakhoz készítették, mivel az egyetlen alkalommal amikor tele engedtem a kádat, végre valahogy rá tudott ülni, a lábát a kád peremén át tudtam emelni és végre leengedtem a teli kád vízbe, az alig ért a derekáig. Visszaküldtük a kádliftet és megköszöntük szépen. Az egyetlen dolog ami hasznos volt és két hónap után végre megkaptuk az NHS-től az a MO-lift, ami egy nagyon ügyes szerkezet. A care home-ban sokszor használtuk így azonnal megemlítettem amikor megkérdezték mire van szükségünk. Ezzel a lapos, kerekes mobil eszközzel át tudom őt tolni például a fotelből az ágyba, vagy a fürdőszobába, vagy most például a lépcsőlifthez. Bár Tibi nem nagyon szereti, mert azt mondja nem érzi magát biztonságban rajta, pedig egy állítható övvel a leülést és felállást is lehet segíteni, illetve sokkal biztonságosabb mint ha én emelném fel és ültetném le (az én derekam is bánja már a le- és felemelést) A kórházakban care home-okban ilyesmit két ember végez, nem is emelhet egy ember egy pácienst, mert könnyen elveszthetik az egyensúlyt és eleshetnek. Hát ez velünk már előfordult, de szerencsére az ágy mögöttünk volt, így arra estünk rá mindketten. De még így is kellemetlen és fájdalmas volt az élmény. Szóval a MO-lift egy jó kis segítőeszköz, csak Tibi nem szereti :/

Most viszont vettem egy olyan zuhanyszéket, ami egy sínen mozog és a lábai állíthatóak, tehát két lába kint van a zuhanykabinból és kettő pedig bent. Leszereltem a zuhany két, görgős ajtaját, hogy nagyobb hely legyen, és így végre sikerült biztonsággal, ülve bejuttatnom a zuhany alá, a legminimálisabb stresszelés nélkül. A vécéhez is rendeltem egy rátolható, gurulós széket ami olyan mint egy kerekesszék csak le lehet venni az ülés részét amikor a vécé felett van az illető. Komoly erőpróbát jelentett eddig a leülés és felállás a vécéről. Először beszereztem egy magasítót, de nem vált be mert nagyon kényelmetlen volt számára, így maradt a jobb oldali fogódzkodó amit a falra szereltem. Sajnos a szék még nem érkezett meg, de néhány napon belül az is itt lesz és talán újra egy kicsit könnyebb lesz egy rutinfeladatot megoldani. 

A lépcsőlift egy csoda! Kanyarog felfelé huszonnégy lépcsőn, két emeleten keresztül szépen, lassan. Távirányítóval fel lehet hozni a mélyből vagy le lehet oda küldeni. Délután, amikor már a nappaliban meleg van (nyáron pedig dögmeleg), le lehet liftezni a kellemesen hűvös alsó szintre, és akár a kertbe is ki tudunk ülni (vettem két nagy rámpát a teraszajtón való átkeléshez). 

Tegnap kaptunk új MRI időpontot 24.-re szóval szerencsére ez is megoldódott. 

Lépcsőliftre gyűjtünk

 Természetesen van lehetőség segítséget kérni az önkormányzattól, sőt harmincezer fonttig bármilyen átalakítást megfinanszíroznak vagyis kifizetnek ami az akadálymentesítéssel kapcsolatos az otthonodban. Azonban hosszú időbe telik amíg elbírálják és kimondják az áment, hosszú hónapok. Meg sem finanszírozhatod előre esetleges adósságokba verve magad, mert akkor egy fityinget sem kapsz. Az önkormányzat csak utólag és a kivitelezőnek fizeti ki a költségeket.

Tibi állapota viszont napról napra rosszabb lesz és minden nap azért aggódom, hogy feljusson a felső emeletre aztán este pedig lejusson onnan a hálószobába. A megigényelt rokkant kártyára, ami arra jogosít, hogy a rokkant parkolókat igénybe vedd, már két hónapja várunk, és még csak egy választ sem kaptunk. Pedig most nagyon jó lenne. Már két éve megigényelhettük volna Tibi látása miatt de nem tartottuk akkor szükségesnek. Most viszont, hogy néha hosszú ideig keresgélek, hol tudna ki- beszállni biztonságosan az autóból és a kerekesszékbe ülni, bizony jól jönne. Visszatérve a lépcsőliftre, ajánlatot kértünk egy cégtől és egy kedves úriember kijött és felmérte a terepet. A végén összegezve kaptunk egy ajánlatot, amin persze egy új lift ára is benne volt (8000 font) és a felújított ára is ami 5900 font felszereléssel együtt, garanciával. Persze, hogy nincs nekünk ennyi pénzünk. A húgom azonban azt mondta, hogy segít feliratkozni a Gofundme oldalára, ami egy megbízható adománygyűjtő oldal. Gyűjthet itt az ember másnak is nem csak saját magának. A cég az Egyesült Államokban működik és ahogy láttam világszerte használják az emberek a gondjaik problémáik megoldását orvosolva ezzel. Szóval elindítottam a gyűjtést és két nap alatt szinte a fele összegyűlt az összegnek. Ugyan még nem kaptam egy fityinget sem de remélem ha vége lesz a húsvétnak a pénzáramlás újra folyamatos lesz a bankok között.  Remélem két héten belül sikerül felszerelni a liftet és végre megnyugodhatok, hogy biztonságosan le tudom őt vinni és fel tudom hozni. 

Tibi ma úgy döntött, hogy nem jön fel, lent marad a hálószobában. Megvárja a lépcsőliftet, amihez még legalább kétezer fontot gyűjtenünk kell. Ez azt eredményezte, hogy háromszor annyit kell nekem le- föl mászkálnom, hogy ránézzek és megkérdezzem, akar-e valamit. De az én lábam még jó, szerencsére.

Lecuccoltam a nagy tévét, mert a kicsit nem jól látja. Lent evett ebédet is és most jelenleg kényelmesen ül a FB marketplacen vásárolt bambusz fotel egyikében, amit azért vettem, hogy néha ki tudjon kényelmesen ülni a kis hátsókertünkbe amikor szép az idő. 

Sajnos Debi beteg, így a holnapra tervezett húsvéti brunch elmarad, vagyis nélkülük eszünk sonkát és tojást valószínűleg a lenti szobában, ha Tibi holnap is úgy dönt, hogy nem jön föl. 

Itt is megosztom a linket és aki követ és olvassa a bejegyzéseim, kérem legalább egy tábla csokinyuszi árával járuljon hozzá a beruházáshoz, ami Tibi és az én számomra egy pohár víz lenne a sivatagban. A megosztás is fontos lenne. Előre is köszönöm mindenkinek! Boldog húsvétot!

A képre kattintva a link a gyűjtőoldalra visz.

Kattints a képre a videó megtekintéséhez

őá

"Me time"

 A napirendünk kialakult az utóbbi időszakban, Tibi mobilitásától és az időjárástól függően változik napközben de a reggeli és az esti rutin nagyjából ugyanaz. A reggeli utáni időszak számomra elég sűrű, egészen délután fél kettő-kettőig. Ha szép az idő, napos száraz és nem fúj a szél, akkor délután lemegyünk sétálni a kikötőbe. Volt már úgy is, hogy összekötöttük a reggeli kutyasétáltatást a levegőzéssel, ilyenkor Cockingtonba mentünk és Szula a kutyával sétált én pedig Tibit toltam fel a skanzenszerű kis falun keresztül az óriási parkba. Ez azonban elég nyelvkilógatós, mert van egy emelkedő és ott feltolni a kerekesszéket igazi erőpróba. Azért én mindig feltolom, ismerhettek :D Számomra majdnem nincs lehetetlen :P 

A késő délután és a vacsora utáni időszak egészen nyolc óráig számomra szabad, de akkor már tele a fejem mindennel, szól a tévé, általában Youtube videók, podcastok, Friderikusz, D.Tóth Kriszta, Kadarkai beszélgetések, Magyarósi Csaba vlogjai vagy mostanában a Polgár házaspár videóit nézzük, aranyosak. Szóval mindig van valami nézni való. 

Mikor Szula megvette magának az elektromos gitárt amire már nagyon régen vágyott (kiskorában akusztikuson tanult de már akkor is elektromost akart)  azt mondta, minden nap ugyanabban az időben kell gyakorolni és ha egy napot kihagy akkor másnap be kell pótolni. Így válik rutinná a gyakorlás, és ha elmarad, akkor az embernek hiányérzete támad. Ez szöget ütött a fejemben és úgy döntöttem, én is szakítok magamnak időt amikor csak azzal foglalkozom ami engem érdekel. Ez természetesen az írás és persze az olvasás is! Mivel én egy kimondottan reggeli ember vagyok, nyilván nem este nyolc után kezdek neki könyvet írni hanem nagyon nagyon korán reggel. Egyébként is este nyolckor Szula vált minket a nappaliban, mert vett magának egy Playstation-t és a hozzávaló nagyon frissen kijött Harry Potteres játékot amit a nagy tévén lehet igazán kiélvezni, mert a 4K-s videókat is le lehet rajta játszani. Szóval ő feljön amikor mi lemegyünk és attól függően, hogy másnap korán kell-e kelnie vagy sem 4-5 órát barangol Hogwarts és környékén és trollokat varázsol el.

Tehát egy ideje felkelek fél hat- hat körül úgy, hogy már ébresztő sem kell, hanem automatikusan felébredek ebben az időben, és felmegyek a nappaliba. Sunnyt kieresztem Szula szobájából, mert ha meghallja, hogy valaki mászkál már nem fér a bőrébe. Elintézi a dolgát, főzök egy kávét, mellém telepszik a kanapéra és akkor kinyitom a laptopom, hogy folytassam a regényem. Minden egyes nap. Reggel szinte szárnyal a fantáziám, pörögnek a gondolataim, jönnek az ötletek szinte teljesen maguktól. A könyv amit most írok, az ukrán háború kezdetén játszódik, egy vegyes, ukrán-orosz majdnem család története, akiknek épp az elején hirtelen tragikus fordulatot vesz a sorsa mert bombatalálat éri a házukat. A hét éves Olenka történetét mesélem el, aki hirtelen árva lesz és kalandos, veszélyes úton jut el a végén valami jobb felé, mint amit maga mögött hagyott. Na, szóval valami ilyesmi. A könyvnek már jobbára a felénél tartok, bár még én sem tudom mikor lesz vége. Ez a legjobb a könyvírásban! Ez a másfél-két óra az enyém és ha nem zavar meg senki, akkor teljesen át tudom magam adni a történetnek. Debi készített nekem egy könyvborítót is hozzá. Picit azért reménykedem - mint eddig minden könyvnél - hogy valahol, valakit érdekelni fog a történet és lehetőleg olyan valakit, aki tenni is tud azért, hogy a könyv a nyilvánosság elé kerüljön, és nem csak online, vagy általam felolvasott formában.

És ez a másik egy órám! Délutánonként felolvasom a könyveim, novelláim, vagy a kedvenc ifjúsági regényeim. Megszerkesztve töltöm fel a youtube csatornámra, akit érdekel, lent a link. Már felolvastam Tania három könyvét, a Sorscsapdát, és néhány novellám is. Most épp G.Szabó Judit, Megérjük a pénzünket! című ifjúsági regényét olvasom fel. Többször újra kell venni néhány részt, mert hangosan felnevetek, annyira jópofa kis történet. És bár egy kislány szemszögéből ismerjük meg a történetet, nagyon mély igazságok vannak benne. Ilyenkor elbújok egy csöndes helyre. Mi csak Narniának hívjuk. Az alsó fél emeleten van egy nagy háztartási helyiség. Oda vettem egyszer egy nagy,  eltolható tükörajtós szekrényt, amelynek az egyik hátulja ki van véve. A szekrény kettészeli a hosszúkás helyiséget és ami mögötte van, azt senki nem láthatja, csak aki átlép a szekrény belsején :D Ugye, hogy Narnia? Szóval azért nagyjából rend van mögötte is, de a karácsonyi dobozok, bőröndök, nyári cuccok, táskák között leülök és végre kihasználhatom a szuper profi mikrofonom amit Debitől kaptam néhány éve karácsonyra, amikor először fellángolt bennem a felolvashatnék. Fél órás részeket olvasok fel, majd a telefonomon megszerkesztem és feltöltöm naponta a csatornára. Jó kis móka, főleg ha látom, mások is örülnek neki.

Ez a youtube csatorna linkje!

Ha szívesen hallgattok hangoskönyvet, iratkozzatok fel :)

Kis szines:

Aisa március végén jön haza szünetre és azt mondja legalább egy hónapig itthon lesz. Két napra felmegy Londonba (haha felmegy a nagyvárosba) mert adományokat gyűjtenek a modern rabszolgatartás elleni küzdelemhez, mert ha elengendő pénzt gyűjtenek, akkor augusztusban elmennek Izlandra egy kis csoporttal az egyetem szervezésében. Akkor is elmennek ha nem gyűjtenek annyit össze ami elő van írva, de akkor a saját pénzéből kell kiegészítenie az adományt.

Link: Harc a modernkori rabszolgatartás ellen

Itt a link, és a legkisebb összeget is nagyon szépen megköszönjük és természetesen a link szabadon osztható, hogy minél több embert elérjen. Érdemes elolvasni miről szól ez az adománygyűjtés!

Hát itt tartunk

 Óvatosan, lassan haladunk lefelé a lépcsőn. Tibi kapaszkodik jobb kézzel, lelép a jobb lábával, majd a bal lábát lassan húzza a másik után. Van amikor segítek és odaigazítom a lábát a másik mellé. 15 perc is beletelik amíg a három emeletet, összesen 24 lépcsőfokot végigjárjuk. Ez van lefelé. Felfelé se könnyebb, mert a lépcső másik oldalán nincs korlát. Úgyhogy szemben három lépcsőfokkal feljebb állok, jobb kezünk összekulcsolódik, a ballal pedig megtámasztom a könyökét és így lép fel egyenként amíg felérünk  a nappali szintjére. A heti kétszeri zuhanyozás  is megér egy misét. Igyekeztem kapaszkodókat szerelni ahová lehetett és zuhanyszéket vettem, mert nem tud sokáig állni. A zuhanytálcába belépés akárhogy is támogatom, tíz perc után remegő lábbal, soha nem a legmegfelelőbb pozícióba érkezve, kínszenvedés. Nincs akkora zuhany tálca hogy én bentről segítsem de így is kapok a vízből mire sikerül rendesen lezuhanyozni. Aztán apró óvatos lépésekkel az ágyhoz megyünk. Van amikor annyira remegni kezd a bal lába, hogy nem tud lépni. A múltkor a székre ültettem a fürdőszoba  mellett és úgy húzogattam a székkel együtt a padló szőnyegen amíg az ágy közelébe kerültünk. Nem volt könnyű, mégiscsak nyolcvan kiló, pedig most jó súlyban van, nincs elhízva. 

Kétszer esett el. Egyszer sikerült magam felállítanom. Ez köszönhető a carehome-ban szerzett gyakorlatomnak ( semmi nem történik véletlen) és a fogódzkodó övnek amit direkt ezért vettem. Másodszor már segítségül kellett hívnom Sanyit a szomszédból és ketten megoldottuk. Kint tolószékkel közlekedünk, az autóba befér szerencsére.  A neurológus azt mondta, hogy ami most történik azt nem az agydaganat okozza hanem a sugár kezelésnek a mellékhatása. Az agy károsodott és ezért a bal oldal nem kap impulzusokat. Használhatatlan. Olyan mintha stroke-ot kapott volna. Ha fárad néha az arcán, a száján is látszik de ez nem mindig van. Amikor leérünk az alsó szintre és szembe kerül a tükörrel, mindig belemosolyog, így ellenőrzi hogy meg működik a bal oldala az arcának. 

Ez az egész valamikor októberben kezdődött a kezével, aztán januártól a lábára is átterjedt. Itt tartunk most. A neurológus azt mondta, hát tessék örülni mert már két évet túlélt ezzel az agresszív rákkal holott, 14-18 hónap a statisztika szerint a túlélés. Köszi.

Néha elvesztem a türelmem hiszen a nap huszonnégy óráját együtt töltjük, kivéve mikor kutyát sétáltatok vagy vásárolok. Aztán lelkifurdalásom van mert nem szabadna elveszteni a türelmem. El sem tudom képzelni mit élhet át hiszen mindent elvesztett: a munkáját, a vezetés szabadságát a kerékpározás vagy futás örömét, most már a sétáét is, az önállóságát. Ráutaltnak, kiszolgáltatottnak lenni a legkegyetlenebb büntetése a sorsnak.

Mélyenszántó gondolatok január elején

 Soha nem gondoltam volna hogy ez a beszélgetés egyszer komolyan lezajlik közöttünk:

Tibi: Most ültem le épp és most kelhetek fel újra hogy megragasszam a fogam. Hacsak nem rakom zsebre… De akkor meg hogy fogok vacsorázni?

Én: Én nem használom az új fogam. Kényelmetlen.

Tibi: Akkor add nekem!

Karácsonyi herce-hurca igazán rendhagyó módon

 Ebbe a napba belefért jó is rossz is, nem mondom hogy túlzottan unalmas volt. Reggel Tibinek nagyon fájt a keze, mint már napok óta de most még szép lila is volt és fel volt puffadva, sőt zsibbadtnak érezte. Kutyasétáltatás után mondtam hogy menjünk el a sürgősségire mert én nem akarom hogy karácsonykor emiatt aggódjon. Tudom, hogy stresszel folyamatosan ezek miatt és a stressz viszont eteti a rákot. Hatvankét ember várakozott a  Torbay Hospital sürgősségi ellátásán, egy gyors bejelentkezés és rutin vizsgálat után leültünk és déltől háromig csak vártunk vártunk vártunk. Jöttek, mentek az emberek, lázas gyerekek, eltört ujjak, kapkodó lélegzetek, felszakadt, véres homlokok....

Közben írtam Debinek, hogy négykor menjen át a lányokért és vigyék az előző nap elkészített hidegtálat és a sütiket, mert közben Szula és Aisa is sütögettek ezt azt. Gondoltam, hogy nem végzünk addig és inkább várjanak ott ránk, együtt mint otthon. Fél négy körül   behívták Tibit, és nem néztek hülyének hogy bementünk mert tényleg trombózisra utaltak a jelek, de a segédorvos azt mondta, hogy konzultál egy másik orvossal addig várjunk még. 

Vártunk türelmesen. Közben jött valaki akinek iszonyatos fájdalmai voltak, valószínű a hasnyálmirigye, szinte fetrengett a széken, mamóka jajgatott az egyik tolószékben majd fél öt körül befutott egy lány véresen, zokogva, a barátaival. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy a barátja eltörte a vállát aki aztán valakit összeszurkált, azért véres a ruhája. Kérdezték hogy drogoztak-e de tagadta, aztán mégegyszer megkérdezték, mert fontos lett volna tudni a gyógyszerek miatt, akkor azt mondta, hogy igen. Közben a hasnyálmirigyes pasas telihányt néhány eldobható vesetálat velünk szemben. Mire lezajlottak az események, felmostak és végre behívták a pasast és a lány is abbahagyta a kiabálást, Tibit is újra behívták.

Közben azon gondolkoztam, hogy még soha az életünkben nem volt ilyen extrém karácsonyunk, mindig a készülődésről, főzésről, asztalterítésről, ajándékok dugdosásáról szólt ez a nap, bármilyen fárasztó is volt (legalábbis mióta szülők vagyunk) . Aztán most itt ülünk, nézzük a szenvedő arcokat, az eltört karú lányt a sírdogáló nénikét, a fetrengő pasast akik valószínűleg ugyancsak máshogy képzelték a karácsony előtti estéjüket. Tibinek adtak vérhigító gyógyszert amit kétszer kell beszedni naponta. 28-án egyébként is van időpontunk a kórházba ahol az ereket felülvizsgálják de ez legalább addig is átsegít a félelmeinken. 

Hatra értünk haza, gyorsan átöltöztünk, becsomagoltam a maradék ajándékokat (mert mindig az utolsó pillanatra kell hagyni, ugye?!) majd átmentünk Debiékhez, ahol már gyönyörűen meg volt terítve, Dan a konyhában készítette a vacsorát Debivel, a kutya izgatottan ugrabugrált körülöttünk, a lányok is jól érezték magukat. Tibi is jókedvre derült, leült a kanapéra és pihengetett a vacsoráig. A gyerekek kitettek magukért, sokat dolgoztak, hogy minden szép legyen, gyönyörű volt a dekoráció, az ünnepi asztal és most igazán jólesett az hogy nem én voltam a felelős a karácsonyi hangulat megteremtéséért. 

A 

A fantasztikus vacsora után leültünk a fa köré és kiosztottuk az ajándékokat. Azt beszéltük meg, hogy ebben az évben maximum tíz fontot költünk fejenként ajándékokra, a kreativítás került előtérbe bár Debikénél néha elgondolkodtam, hogy biztos betartotta-e a fejenkénti keretet. Az ajándékok nagyon ötletesek voltak és a csomagolásra is sok időt szántak a lányok (én persze... :P) . A tavalyi karácsonyi képünkből puzzle készült például, Aisától mintás levélpapírt és borítékot is kaptam (nem felejtette el, hogy erről beszéltem egyszer) Szula gyönyörű verset írt angolul a télről, amit felolvastam de akkor nem igazán fogtam fel az értelmét. Másnap aztán itthon újra elolvastam és lefordítottam magamnak és rácsodálkoztam, hogy milyen tehetséges. Sunny élvezettel csomagolta ki a játékát, majd a többinek is nekiesett volna és csodálkozott, mert rászóltunk, hogy az már nem az övé. 

Szépen telt az este,  bár igazán fáradtak voltunk és fél kilenckor készülődni kezdtünk. Annak azért örültem, hogy az estét legalább nem a sürgősségin töltjük, miközben Debiéknél kihül minden, vagy nélkülünk kell leülniük az ünnepi vacsorához. Ilyen is kell néha, hogy az ember jobban megbecsülje ami addig természetesnek tűnt, bár lassan két éve ezt gyakoroljuk, de mégis. Legalább ebben az évben nem kellett a  karácsonyi mártírt játszanom :P 

Boldog karácsonyt!

Szula verse 

Debike és Dan

Aisa mézeskalácsai

Nem a legtökéletesebb, de gluténmentes és édesítőszerrel készült a bejgli, ahhoz képest...

Szula mézeskalácsai

A karifánk

puzzle a tavalyi karácsonyról

Egy kosár szeretet :)

Karácsonyi herce-hurca II.

 Brigittával és Zsuzsival ötödikén mentünk a Marldon farmra karácsonyfát venni. A tesóm minimum két méteres fenyőt akart venni. Zsuzsi már a megérkezésünkkor  többször is elmondta, hogy "anya, azt visszük amit kiválasztasz, te döntöd el!", de mindig volt kifogás részéről amikor az erre vagy arra rábólintott volna :D . Végül mégis sikerült dönteni és nagy nehezen betuszkolták a fát az apró autómba, de mivel hátul még kilógott, a csomagtartót csak jó magyaros módon lekötöztem egy spárgával :D és uccu neki, indultunk haza. 

A fagyos Cockingtonban még a pacinak is bundás csizmája van :)

Két nappal később Szulával megismételtük a válogatást, a fogdmeg fiúk már messziről integettek, hogy már megint itt vagyok, de megnyugtattam őket, hogy ebben az évben utoljára volt hozzám szerencséjük. Ezúttal egy szerényebb, másfél méteres fát vettünk. Szinte "lötyögött" az autóban, így kissé hiányérzetem támadt :D.

Itthon feldíszítettük és a napokban egy harminc dekás Bonbonetti szaloncukrot is vettem hozzá a helyi lengyel boltban ami majdnem annyiba került mint a fenyőfa... :P

A Zsuzsi által készített szupi adventi kalendáriumokat feltöltöttem nagynehezen és mindenki megkapta a magáét. Azt hittem, hogy a hasonló meglepiket ugyanazokra a napokra tettem de ebben tévedtem ahogy a visszajelzésekből kiderült. Például Aisának ötödikén volt egy mandarin szinte teljesen frissen ropogósan, de Szulának és Debinek tizenötödikén... Szula reggel kétségbeesetten mutatott az apró dobozban megbúvó felismerhetetlen objektumra, ami olyan volt mint egy, a kutya által megrágott és kiköpött teniszlabda amit  előbb békanyálba mártottak majd zöld lisztben meghengergetettek. Néhány percbe tellett amíg nekem is sikerült visszaemlékeznem a percre amikor kínomban, kifogyva az ötletekből egy mandarint rejtettem el legalább az egyik dobozban (mivel a lányok a lelkemre kötötték, hogy sok édesség ne legyen és hát mégis 75 dobozt kellett "nem édességgel" ellátnom) Persze arra nem gondoltam, hogy idő előtt sajnos megpenészesedhet a gyümölcs. Nem voltak elragadtatva. 

Az influenza elleni oltást mindketten megkaptuk, biztos ami biztos. Tibi most az izületeivel szendved, alig bír járni (elvileg a szteroid elvonási tünetei közé tartozik ez is) de a bal karja és a keze majd leszakad, néha lila és vizes. Többszöri orvosi megszemlélés után kiderült, hogy alagút szindrómája van a bal csuklójában, ami csak műtéttel orvosolható. Persze ezt sem rögtön az orvos mondta, hanem mostanában több ismerősünknek is hasonló problémája volt és a tünetek alapján mi erre gyanakodtunk amit megosztottunk az orvossal is. Most várni kell a műtétre mert sajnos az NHS-nél is sztrájk van, mint ahogy a postánál, a vasútnál és hamarosan a tanároknál is. Hónap végén megyünk egy CT-re aztán meglátjuk mikor lehetséges a műtét ami mindössze húsz perc és még bent sem kell maradni a kórházban. Remélem ezzel kicsit könnyebb lesz az élete. 

Már csak egy hét karácsonyig, Aisa holnap jön haza az egyetemről, de már kedden dolgozik a mekibe, mert kell a pénz azt mondja. Jelentkezett egy csoportba és jövő augusztusban Izlandra mennek valami charity kapcsán. Mindenesetre addig havonta fizeti a költségeket és az első szemeszterre küldött diákhitel már elfogyott. 

Szula is dolgozik, bár néhány napot betegeskedett, de szerencsére már jobban van. 

Sunnynak remek pulcsit készítettem egy régi sálból, mivel hihetetlen hidegek voltak az utóbbi napokban, bár nem nagyon marad meg rajta semmi, ügyesen "beleakad" a bokrokba és már  vidáman szalad tovább.