Karácsonyi herce-hurca igazán rendhagyó módon

 Ebbe a napba belefért jó is rossz is, nem mondom hogy túlzottan unalmas volt. Reggel Tibinek nagyon fájt a keze, mint már napok óta de most még szép lila is volt és fel volt puffadva, sőt zsibbadtnak érezte. Kutyasétáltatás után mondtam hogy menjünk el a sürgősségire mert én nem akarom hogy karácsonykor emiatt aggódjon. Tudom, hogy stresszel folyamatosan ezek miatt és a stressz viszont eteti a rákot. Hatvankét ember várakozott a  Torbay Hospital sürgősségi ellátásán, egy gyors bejelentkezés és rutin vizsgálat után leültünk és déltől háromig csak vártunk vártunk vártunk. Jöttek, mentek az emberek, lázas gyerekek, eltört ujjak, kapkodó lélegzetek, felszakadt, véres homlokok....

Közben írtam Debinek, hogy négykor menjen át a lányokért és vigyék az előző nap elkészített hidegtálat és a sütiket, mert közben Szula és Aisa is sütögettek ezt azt. Gondoltam, hogy nem végzünk addig és inkább várjanak ott ránk, együtt mint otthon. Fél négy körül   behívták Tibit, és nem néztek hülyének hogy bementünk mert tényleg trombózisra utaltak a jelek, de a segédorvos azt mondta, hogy konzultál egy másik orvossal addig várjunk még. 

Vártunk türelmesen. Közben jött valaki akinek iszonyatos fájdalmai voltak, valószínű a hasnyálmirigye, szinte fetrengett a széken, mamóka jajgatott az egyik tolószékben majd fél öt körül befutott egy lány véresen, zokogva, a barátaival. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy a barátja eltörte a vállát aki aztán valakit összeszurkált, azért véres a ruhája. Kérdezték hogy drogoztak-e de tagadta, aztán mégegyszer megkérdezték, mert fontos lett volna tudni a gyógyszerek miatt, akkor azt mondta, hogy igen. Közben a hasnyálmirigyes pasas telihányt néhány eldobható vesetálat velünk szemben. Mire lezajlottak az események, felmostak és végre behívták a pasast és a lány is abbahagyta a kiabálást, Tibit is újra behívták.

Közben azon gondolkoztam, hogy még soha az életünkben nem volt ilyen extrém karácsonyunk, mindig a készülődésről, főzésről, asztalterítésről, ajándékok dugdosásáról szólt ez a nap, bármilyen fárasztó is volt (legalábbis mióta szülők vagyunk) . Aztán most itt ülünk, nézzük a szenvedő arcokat, az eltört karú lányt a sírdogáló nénikét, a fetrengő pasast akik valószínűleg ugyancsak máshogy képzelték a karácsony előtti estéjüket. Tibinek adtak vérhigító gyógyszert amit kétszer kell beszedni naponta. 28-án egyébként is van időpontunk a kórházba ahol az ereket felülvizsgálják de ez legalább addig is átsegít a félelmeinken. 

Hatra értünk haza, gyorsan átöltöztünk, becsomagoltam a maradék ajándékokat (mert mindig az utolsó pillanatra kell hagyni, ugye?!) majd átmentünk Debiékhez, ahol már gyönyörűen meg volt terítve, Dan a konyhában készítette a vacsorát Debivel, a kutya izgatottan ugrabugrált körülöttünk, a lányok is jól érezték magukat. Tibi is jókedvre derült, leült a kanapéra és pihengetett a vacsoráig. A gyerekek kitettek magukért, sokat dolgoztak, hogy minden szép legyen, gyönyörű volt a dekoráció, az ünnepi asztal és most igazán jólesett az hogy nem én voltam a felelős a karácsonyi hangulat megteremtéséért. 

A 

A fantasztikus vacsora után leültünk a fa köré és kiosztottuk az ajándékokat. Azt beszéltük meg, hogy ebben az évben maximum tíz fontot költünk fejenként ajándékokra, a kreativítás került előtérbe bár Debikénél néha elgondolkodtam, hogy biztos betartotta-e a fejenkénti keretet. Az ajándékok nagyon ötletesek voltak és a csomagolásra is sok időt szántak a lányok (én persze... :P) . A tavalyi karácsonyi képünkből puzzle készült például, Aisától mintás levélpapírt és borítékot is kaptam (nem felejtette el, hogy erről beszéltem egyszer) Szula gyönyörű verset írt angolul a télről, amit felolvastam de akkor nem igazán fogtam fel az értelmét. Másnap aztán itthon újra elolvastam és lefordítottam magamnak és rácsodálkoztam, hogy milyen tehetséges. Sunny élvezettel csomagolta ki a játékát, majd a többinek is nekiesett volna és csodálkozott, mert rászóltunk, hogy az már nem az övé. 

Szépen telt az este,  bár igazán fáradtak voltunk és fél kilenckor készülődni kezdtünk. Annak azért örültem, hogy az estét legalább nem a sürgősségin töltjük, miközben Debiéknél kihül minden, vagy nélkülünk kell leülniük az ünnepi vacsorához. Ilyen is kell néha, hogy az ember jobban megbecsülje ami addig természetesnek tűnt, bár lassan két éve ezt gyakoroljuk, de mégis. Legalább ebben az évben nem kellett a  karácsonyi mártírt játszanom :P 

Boldog karácsonyt!

Szula verse 

Debike és Dan

Aisa mézeskalácsai

Nem a legtökéletesebb, de gluténmentes és édesítőszerrel készült a bejgli, ahhoz képest...

Szula mézeskalácsai

A karifánk

puzzle a tavalyi karácsonyról

Egy kosár szeretet :)