Óvatosan, lassan haladunk lefelé a lépcsőn. Tibi kapaszkodik jobb kézzel, lelép a jobb lábával, majd a bal lábát lassan húzza a másik után. Van amikor segítek és odaigazítom a lábát a másik mellé. 15 perc is beletelik amíg a három emeletet, összesen 24 lépcsőfokot végigjárjuk. Ez van lefelé. Felfelé se könnyebb, mert a lépcső másik oldalán nincs korlát. Úgyhogy szemben három lépcsőfokkal feljebb állok, jobb kezünk összekulcsolódik, a ballal pedig megtámasztom a könyökét és így lép fel egyenként amíg felérünk a nappali szintjére. A heti kétszeri zuhanyozás is megér egy misét. Igyekeztem kapaszkodókat szerelni ahová lehetett és zuhanyszéket vettem, mert nem tud sokáig állni. A zuhanytálcába belépés akárhogy is támogatom, tíz perc után remegő lábbal, soha nem a legmegfelelőbb pozícióba érkezve, kínszenvedés. Nincs akkora zuhany tálca hogy én bentről segítsem de így is kapok a vízből mire sikerül rendesen lezuhanyozni. Aztán apró óvatos lépésekkel az ágyhoz megyünk. Van amikor annyira remegni kezd a bal lába, hogy nem tud lépni. A múltkor a székre ültettem a fürdőszoba mellett és úgy húzogattam a székkel együtt a padló szőnyegen amíg az ágy közelébe kerültünk. Nem volt könnyű, mégiscsak nyolcvan kiló, pedig most jó súlyban van, nincs elhízva.
Kétszer esett el. Egyszer sikerült magam felállítanom. Ez köszönhető a carehome-ban szerzett gyakorlatomnak ( semmi nem történik véletlen) és a fogódzkodó övnek amit direkt ezért vettem. Másodszor már segítségül kellett hívnom Sanyit a szomszédból és ketten megoldottuk. Kint tolószékkel közlekedünk, az autóba befér szerencsére. A neurológus azt mondta, hogy ami most történik azt nem az agydaganat okozza hanem a sugár kezelésnek a mellékhatása. Az agy károsodott és ezért a bal oldal nem kap impulzusokat. Használhatatlan. Olyan mintha stroke-ot kapott volna. Ha fárad néha az arcán, a száján is látszik de ez nem mindig van. Amikor leérünk az alsó szintre és szembe kerül a tükörrel, mindig belemosolyog, így ellenőrzi hogy meg működik a bal oldala az arcának.
Ez az egész valamikor októberben kezdődött a kezével, aztán januártól a lábára is átterjedt. Itt tartunk most. A neurológus azt mondta, hát tessék örülni mert már két évet túlélt ezzel az agresszív rákkal holott, 14-18 hónap a statisztika szerint a túlélés. Köszi.
Néha elvesztem a türelmem hiszen a nap huszonnégy óráját együtt töltjük, kivéve mikor kutyát sétáltatok vagy vásárolok. Aztán lelkifurdalásom van mert nem szabadna elveszteni a türelmem. El sem tudom képzelni mit élhet át hiszen mindent elvesztett: a munkáját, a vezetés szabadságát a kerékpározás vagy futás örömét, most már a sétáét is, az önállóságát. Ráutaltnak, kiszolgáltatottnak lenni a legkegyetlenebb büntetése a sorsnak.
Sajnos nagyon régen találkoztunk már és mindig várom a bejegyzésedet, mert innen tudom mi van veletek és köszönjük szépen hogy ilyen mélységű bepillantást engedsz az életetekbe. Persze a rossz híreket nem szeretem én sem és csak házvásárlós, karácsonyos, sütisütős bejegyzéseket szeretnék olvasni meg kívánni is nektek. Reméljük ez az állapot csak átmeneti és teljes szívünkből kívánjuk a felépülést és természetesen bármiben tudunk segíteni gondolkodás nélkül forduljatok hozzánk, nem vagyunk annyira messze. Sipos Éva és Laci
VálaszTörlésKöszönjük szépen <3
TörlésMindig várom az újabb bejegyzéseket, de ez nem volt valami vidám. Sajnálom nagyon ami vele, veled - veletek történik. Azt hiszem nem könnyű ez senkinek. Annyit tudok kívánni, hogy kitartást, és gondolatban veled - veletek vagyok, még úgy is, hogy csak innen ismerjük egymást.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Pedig, egyszer megfogadtam, hogy nem írok semmi negatív dolgot a blogomba, de van amikor nincs egyéb :/ A következő bejegyzésem picit pozitívabb, hiszen nem minden fehér és fekete :)
Törlés