Hóbuli

Este lementünk a lányokkal a budapesti utcára szánkózni. Ritkán adódik ilyen alkalom, hogy még mindenütt hó van: járdán, úttesten. Nagyon intenzíven esett. A házsor körülölel egy kis teret. Szép fákkal, padokkal és egy játszó gyerekeket ábrázoló szoborral. Az ötvenes években valószínűleg itt játszótér volt. Sok fiatal költözött ide, gyerekekkel, akik itt a házaktól védett téren homokoztak, hintáztak. A konyhaablakból lekiabált az anyukájuk, hogy kész az ebéd és a hátsó kapun felszaladtak nyakig maszatosan. Ezek a gyerekek már rég felnőttek, mint Tibi anyukája is, aki ugyancsak itt lakott. Nagymamák lettek, és sokan itt maradtak ebben a házban...De már nincs játszótér, mert valószínűleg kevés a gyerek és inkább csak magányos kutyasétáltató mamókák róják szüntelenül a köröket. Tegnap az én gyerekeim töltötték be a teret, hangos nevetésükkel. Hóangyalkát maszatoltak a hóba, hógolyóztak. A szoborgyerekek behavazva tűrték, hogy belecsimpaszkodjunk és ötvenéves buksijukról lesöpörjük a havat.