Költöztünk, de nem messzire

 A rendszeresen hozzánk látogató egészségügyi dolgozók (district nurses) meggyőztek arról, hogy muszáj lesz az alsó szintről felköltöznünk a nappaliba. Többször előfordult, hogy Tibi nem tudott felállni a Molift segítségével sem. Nekem a karom és a derekam bánta a próbálkozásokat, Tibinek a dereka fájdult meg. Pedig van ereje, tudom. A felállás is, mint minden apró mozdulat amit nap mint nap megteszünk, szinte önkéntelenül is, az agyból indul ki, egy impulzus és a végtagjaink teszik a dolgukat. Sajnos néha nem, ahogy ez Tibinél is előfordult. Először megkérdeztem, hátha egy elektromos emelő ami segít felállítani hasznosabb lenne mint az én puszta erőm amikor felhúzom a székből egy öv segítségével. Azt mondták, higgyem el, hogy nem működne úgy sem, illetve a lépcsőliftbe onnan nem tudnám beültetni. Végül csak arra a következtetésre jutottunk, hogy fel kell hoznunk az ágyat a fölötte lévő emelővel, hogy a fotelből az ágyba illetve alkalmanként a kerekesszékbe át tudjam emelni őt. Nem volt könnyű elhatározás. Évekig fönt aludtunk, amikor még mind a három gyerek velünk élt, Debi az alsó szinten Dannel, Szulának és Aisának is külön szobája volt, mi pedig vállaltuk, hogy a nappaliban esténként “felépítjük” az ágyunkat, mert a kihúzható kanapé fekvőfelülete elég szegényes volt. Most viszont még egy ágy kerül az egyébként is zsúfolt nappaliba. Az asztalt szét kellett szednem, tehát nincs ebédlőasztalunk. Helyette vettem egy kinyitható asztalt, amit még becsukott állapotában sem tudom, hová tegyek. A kanapét szó szerint bepaszíroztam a kandalló és a fal közé, ettől egy kicsit jobbra lejt, mert az egyik lába a kandalló peremén van. A másik két lába alá tettem egy-egy vékony lécet, hogy nagyjából kiegyenlítődjön. Ezen fogok én ezentúl aludni. Persze kinyitom, de ehhez el kellett távolítanom a kerek dohányzóasztalt (miért hívják dohányzó asztalnak nem tudom, itt coffeetable-nek mondják, szerintem az jobban hangzik) Tehát az asztal lement az alsó szintre a hálószobába, ahol most akár bált is rendezhetnénk annyi hely maradt :/ Helyette felhoztam a kis rattan asztalt amit egyébként kerti bútornak vettünk. Tibi ágya és a fotel fölött felépítették az emelőt, a keskeny kis szekrényeket ide-oda áthelyeztem ahova fért. Tegnap egésznap ezzel voltam elfoglalva, mire estére nagyjából elfogadhatóvá vált a szoba képe. Még ki kell majd találnom hogy hova teszem a karácsonyfát. Ebben az évben szerintem a műfenyőt fogom használni mivel azt úgy alakítom ahogy muszáj lesz elférnie, szóval akár a sarokba is tehetem és a belső ágait szépen behajtom. Szenteste majd valahogy bepaszírozom az ebédőasztalt mert nálunk szeretném tartani a gyerekekkel az ünnepet és akkor hatan leszünk, plusz a kutya, de neki nem kell szék, szerencsére. Szerintem meg fogom oldani azt is. Az első éjszakánk elég nyugis volt. Itt fent kellemesebb az idő mint az alsó szinten, nem ébredtem fel folyton, hogy ellenőrizzem, Tibi be van-e takarózva és nekem sem volt kényelmetlen az ágy függetlenül attól, hogy kicsit még mindig jobbra lejtett :D. A lépcsőlift amit közel hét hónapig használt Tibi, most munkanélkülivé vált. Kár érte, de rengeteget segített ebben az elmúlt időszakban, hogy nagyjából normálisnak mondható életet élhessünk. A nyarat végigszenvedtük volna itt fent a nappaliban, hiszen ami most kellemes meleg az nyáron fullasztó meleg délutánonként. Írtam a cégnek, akik a lépcsőliftet felszerelték, hogy tudnának-e segítséget nyújtani abban, hogy rajtuk keresztül valakinek eladjuk. Tegnap már válaszoltak is, hogy igyekeznek segíteni. Remélem legalább az összeg fele visszajön, amit aztán ha szükséges, más segítőeszközre lehetne váltani, ami megkönnyítené az életünket.