Tatárjárás Kánáéknál

 Elmondható hogy ez a hét káosz volt annak fényében, hogy akinek restanciája volt felénk az NHS és társai részéről, az mind, lehetőség szerint két nap alatt be akarta hozni a lemaradását, kipipálandó a “T.Kána és családja felől érdeklődés, millió jótanáccsal”. Szerdán már hangosan felröhögtem amikor épp becsuktam az ajtót az általános nővérek után és újra csengettek. Kutya ugatott, leterelni újra Aisa vagy Szula szobájába majd szélesre tárva köszönteni az újonnan érkező egészségügyi dolgozót. Tibi a hét elején nem volt túl jól. Sokat hányt újra egy teljes napon keresztül. Természetesen pont akkor jött az OT (Occupational Team) hogy végigkérdezzék újra amit már előző nap végigkérdeztek néhányan. Jól tele hányta nekik az ide- oda forgatás eredményeként a tálat majd millió tanáccsal ellátva távoztak. Előtte megkérdezték, hogy a Rowcroft Hospice nővér volt-e itt. Mondtam, hogy igen, de mivel Tibinek nincsenek fájdalmai (mert Haley a nevezett folyamatosan ebben szeretett volna segíteni) nem hívtam újra, hogy beszélgessünk. “És a körzeti orvos?” Az se volt, soha felénk sem nézett, de minek is? Mit ad isten  másnap a Rowcroft kapcsolatunk és a körzeti orvos is felhívott. Utóbbinak azt javasoltam, hogy inkább hétfőn jöjjön, ha lehetséges. A Rowcroft nővér tegnap volt itt. Késett néhány órát, majd kedélyesen elbeszélgettünk az életről. Az OT megnehezítette a dolgom, de én tehetek róla mert abban a reményben, hogy a mostani manuális MOliftet lecserélhetnék egy elektromosra, mert egyre nehezebben tudom Tibit felállítani, felhívtam őket. És ekkor kezdődött a tatárjárás… A Moliftet elvitték, mert nem biztonságos, így csak azt az emelőt tudom használni ami az  ágya és a fotel között mozog. Az elektromos Molift azért lett volna jó, mert annak szélesebb az öve amit a beteg háta mögé lehet tenni és lassan fel tudja állítani. Ez akkor hasznos ha például valakit a mobil vécére akarsz ráültetni. Az elektromos emelő amit most használok nagyon szuper ha a fotelből az ágyba vagy fordítva szeretnénk eljutni de ha a mobil vécére szeretném ráültetni Tibit akkor igazán bonyolulttá válik a dolog. Az emelőhöz egy olyan “sling” van amiben szinte ül a delikvens miközben átemeljük a megfelelő helyre. Azonban ahhoz hogy a vécére ülj, a gatyád is le kell ám venni. Ezért először az ágyra kell őt  mozgatnom, gatya le, vissza a sling, át a vécére, majd utána vissza az ágyra, gatya fel, vissza a slingbe és onnan átemelem a fotelbe. Persze.. van időm, ja. Tengernyi. De egy ilyen művelet nem csak a bonyolultsága miatt, hanem  azért is mert közben ide oda kell forgatni őt, aztán fel le stb. Szóval ez reggeli után vagy ebéd után nem valami kellemes, ahelyett hogy egy elektromos Molifttel felállítanám, gatya le és leültetném a vécére. Nekik ez nem biztonságos, mert jajistenem megfájdulhat a dereka. Hát, valahol persze, meg lehet érteni őket is, hiszen az ő felelősségük minden olyan kütyü amit a rendelkezésünkre bocsátanak és használom.  Néhány nap alatt aztán már szereztem egy kis rutint és igyekezve hogy Tibinek minél kevesebb szédülős pillanata legyen, reggeli és ebéd után ezt a cirka negyven perces műveletet elvégzem. 

Ennyit erről. 

Aisa szegény a héten (az utolsó pillanatban) jelölte be hogy jövőre melyik külföldi egyetemre szeretne eljutni. Nyolc választása lehetett. Végül öt kanadai, egy Japán és egy Svéd egyetemet jelölt be. Azt mondja nem volt elég felvilágosítás a kurzusokat illetően, de remélte, hogy biológiát tud majd ott is tanulni ahová eljut. Közben jelentkezett a norwich-i mekibe is , hogy az ingyenes kaja mellett valami fizetést is kapjon, mert muszáj gyűjteni az utazásokra. A mostani kurzuson állítólag két hétre elmennek valami vad vidékre ahová csak millió védőoltással lehet menni és még így is megmarhat egy kígyó, de ezerhatszáz fontba fog kerülni. Ne kérdezzétek mert már kiment a fejemből a helyiség neve de nem Anglia az biztos :P. 

Debi beteg, szegény. Pedig meghívtam őket ebédre, függetlenül, hogy alig van helyünk, és az ebédhez készülődés azt is jelenti, hogy becipeljük a kinyitható asztalt és átrendezzük a szobát. De már olyan régen láttam őket vagyis Debi néha be szokott ugrani de az csak néhány perc.  Számomra a kis helyen elférés nem jelent gondot, lakótelepi gyerek vagyok, az ötvennégy négyzetméteres lakásunkban épp akkora konyha volt, mint itt (holott ez egy három emeletes ház). Miután Tibi reggelizett majd miután kétszer ide oda huzigáltam az ágy és a vécé között és végre megpihent a fotelben és elszunnyadt a reggeli tortúra után magamnak is készítettem reggelit és félig kinyitva a konyában az asztalt kényelmesen elfogyasztottam a rántottát és még a közösségi életem is tudtam picit építgetni néhány fotóval és videóval az instán. Aztán elkezdtem a blogom írni. 

“Bár akkor is, esik mocskosul az eső, mennyit esik, piszkosul esik. Rémesen esik, őrület ennyi eső! Esik piszkosul az eső, fú de esik, lököttül esik. Esik az eső, úgy éljek nincs jó idő….Rossz ez mer’ ősz van, rossz évszak ez, legalább tavasz lenne, az azért helyesebb.” (Kern A.)

A falra építkezem a konyhában :D

Tegnap reggeli napfelkelte a Cockington mezőiről. A birkák meg csak legelésztek

Ma reggel az esőben a Cockington parkjában. 

A kis templom oldalbejárata ( egyébként 900 éves az épület)

Csicsizás apán :)

A félelmetes velociraptorunk aki rettegésbe tartja a vendégeinket már csak a hangjával is :D