2018. június 15., péntek

Ezerszín novelláskötet

Pont a minap nyavalyogtam, hogy nincs se időm, se ihletem az íráshoz mióta változott a munkám.  Mégis olyan jó érzés, hogy annyian gratuláltak a fészen, hogy a könyvesboltokba kerül egy novelláskötet, amelyben egy tavaly megírt novellám is bekerült. Ezerszín a kötet neve és hamarosan a Libri polcain fog helyet foglalni sok más író között. Nos, ha nem is egy teljes könyvvel, hanem egy kis szeletkével én is ott leszek a szépirodalmi alkotások között.
És ez még nem minden! Ősszel, ha minden jól megy, megjelenik a Trivium Egyesület támogatásával a Száz mini történet c.novelláskötet, amelyben ugyancsak legalább másfél oldalt birtoklok. Ebből még hangoskönyv is készül. Nagyon izgi, hogy valaki az én kis történetemet olvassa majd fel.
Nemrég levelet kaptam attól a bácsitól, aki az Ausztráliában élő magyarok kis csoportjának szerkeszt egy újságot. Lassan már egy éve, minden hónapban  egy-egy novellám is bekerült a lapba. A visszajelzések alapján szerették a történeteim, azonban egy-két hónapja elmaradtam onnan is. Kedvesen érdeklődött, hogy mi újság velem és hogy hiányolnak az olvasók. Azonnal elküldtem a júliusi számhoz egy rövidke novellát és szerintem több kilót híztam a büszkeségtől. Jól esik, ha hiányolják valahonnan az embert, mert szeretik amit csinál.
Tehát úgy döntöttem nekiveselkedem újra és meglovagolom a hullámokat, amelyek a most beért kis könyvecskék és irományok hatására keletkeztek.
Mivel februárban jár le a Publio magánkiadónál a szerződésem, nekiállok kijavítani a könyvem és felbontom a szerződést velük. Addig amíg náluk van a könyv sajnos máshová nem tudom elküldeni. Sok sok pénzembe kerülne a marketing, hogy a boltokba vagy online letöltésre kerüljön az "Örvényen túl".  Tavasszal újra elküldöm néhány kiadónak a javított változatot (remélem két év alatt fejlődtem picit) hátha valaki meglátja benne majd a lehetőséget.
Addig is aki tudja, olvassa az Ezerszínt ami jövő héttől már a boltokban lesz. Sajnos hozzám csak júliusba kerül a kézzelfogható példány, mert ide nem küldik ki. De szerencsére egy barátnőm épp hazautazik hónap végén és az ő címére elpostázza a kiadó, így mikor visszatér ide, elhozza nekem.
Már alig várom! Ha valaki valamelyik Libriben jár és készít egy fotót a könyvről ( arról, hogy hol foglal helyet, milyen könyvek között) és elküldi nekem, annak igazán hálás leszek és a következő posztomban megosztom. (Az email címem krisztina.braunkukacgmailpontcom)



2 megjegyzés:

  1. Szívből gratulálok neked. És igazából nem is csak a megjelent novellák vagy könyv miatt, hanem hogy ilyen kitartó vagy. Remélem siker koronázza majd az újabb próbálkozást a könyvkiadásban. Én szurkolok neked.
    És addig is írd a novellákat mindenki örömére.

    Gabi

    VálaszTörlés