Ha eddig nem lettem volna jó véleménnyel az angolokról, akkor most valószínűleg azt írtam volna, hogy kellemesen csalódtam, de az emberek akik ma az interjún és előtte beszélgettek velem, olyan kedvesek, természetesek és közvetlenek voltak, hogy most azt írom: nem csalódtam, újra...
Greenway-be még január elején jelentkeztem, és fogalmam sem volt, hogy pontosan hol is van, és mi is az valójában. Elküldtem az önéletrajzom és aztán amikor később Tibivel megnéztük, hogy hol van, akkor elvetettem az ötletet, hogy oda menjek dolgozni, mert elég kieső helyen van. Már legalábbis közlekedésileg. Egyébként Greenway Agatha Christie és családja nyaralója volt a túristák ezrei látogatják meg tavasztól őszig. Mindez egy csodálatos park közepén van, ami tele van zegzugos sétányokkal, kőfallal kerített kertekkel, virágokkal. Óriási buszokkal viszik oda a látogatókat, vagy autóval lehet megközelíteni. Mivel nekem nincs autóm, és a busz sincs a közelben, nem lenne könnyű bejárnom dolgozni. Ezért a néhány nap múlva megérkező emailt, amiben Martin, a catering manager kérte, hogy az application form-ot küldjem vissza kitöltve, figyelmen kívül hagytam.
A múlt héten viszont megszólalt a telefonom és interjúra hívtak Greenway-be, ami a mai napon volt.
Úgy gondoltam, adok egy esélyt magamnak, ha már nem hagyták veszni a jelentkezésemet, és kíváncsi is voltam a helyre, hiszen két hete voltunk arra, de sajnos csak a kikötőbe tudtunk lemenni, mert a park és a nyaraló zárva volt még. Nem is nagyon izgultam, hiszen szerencsére az önéletrajzomban már megírtam, hogy tanulom az angolt, tehát ezzel tisztában vannak. Tibi vitt el délelőtt, 10-re kellett odaérnem. A parkolóból sétány vezetett az irodákhoz, és mivel volt még bő 15 percem, amit tudtam lefényképeztem.
A hatalmas fákat, a temérdek hóvirágot, a zöldelő lankás dombokat, ahol barikák legeltek.
Az iroda egy régi kőházban volt, egyszerű kis konyhában találtam magam amikor megérkeztem. Két fiatal hölgy beszélgetett, épp az egyik magyarázta a másiknak, mit hol talál, tehát ő is új lehetett. Mosolyogva köszöntek és érdeklődtek kit is keresek, azonnal szóltak is neki. Addig hellyel, kávéval, teával kínáltak.
Martin néhány perc múlva jött, egy szimpatikus fiatalember, erőteljes kézfogással üdvözölt. Beinvitált az irodába, ahol már egy idősebb hölgy is volt, aki úgyszintén mosolyogva üdvözölt. Elmondtam a szokásos szöveget, hogy sajnálom de nem túl jól beszélem a nyelvet, de azt mondták, hogy semmi gond, ezzel tisztában vannak, ha kell akár többször is elmondják amit szeretnének, hogy megértsem. A közvetlenségük és kedvességük teljesen ellazított, és nem éreztem magam kellemetlenül, ha nem értettem meg valamit. És amikor megértettem, akkor megpróbáltam a legjobb tudásom szerint válaszolni. Tulajdonképpen egy olyan segítséget keresnek aki a konyhán, étteremben segítene kiszolgálásban, terítésben. Nagyobb rendezvényeken, és a szezonban, tehát februártól októberig. A parkot és a nyaralót a National Trust üzemelteti, ami ha jól olvastam, egy olyan cég, akik a nemzeti értékeket óvják, a kastélyokat, parkokat üzemeltetik.
Néhány napon belül értesítenek, hogy felvesznek-e vagy sem. Mindenesetre a mai napomat, ami egyébként is napsütéses volt, lényegesen meghatározta ez az interjú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése